Fülöp Zoltán Ottó: Hét bejárt útvonal a magyar poézis arcképcsarnokában

Miklós Péter kötetéről

Miklós Péter Költészet és közösség című kötete 2024­-ben a Radnóti Szegedi Öröksége Alapítvány gondozásában látott napvilágot. A közel száz oldalas keménytáblás, kis formátumú mű borítóján Nagy Attila Az esőcsináló nevet viselő alkotása látható. Az elsősorban szobrászként ismert hódmezővásárhelyi művész grafikája a Tornyai János Múzeumban A vonal bűvöletében[1] című, tavaly megrendezett időszaki tárlat egyik kiállítási darabja volt. A vastag kontúrkeret nélküli, finom vonalvezetésű rajz a művészi kifejezés szabadságát hangsúlyozza, mellyel az alkotó áttételesen az embert körülvevő válaszfalak lebontására, a szellemi, a kapcsolati vagy akár a természeti határok átlépésére ösztönöz, egyúttal teret enged az egyén és a közösség, az ember és környezete közötti találkozási pontok, érintkezési felületek megteremtésére. Vallomásszerű megnyilatkozásaiban az alkotói munkát a zenei szabadsághoz hasonlító művész úgy véli, hogy a lélek mélyén rejtőző érzéseket felszínre kell hozni és ezeket a belső, lüktető impulzusokat át kell élni. A borítóképről sokaknak eszébe juthat John Grisham,[2] amerikai regényíró courtroom drama-jából készült sikerfilm, a The Rainmaker. Az Oscar-díjas Francis Ford Coppola[3] által rendezett filmdráma egy karrierre éhes ügyvédjelölt történetét dolgozza fel, aki a munka világáról alkotott idealisztikus elképzeléseitől az élet adta pofonok által jut el a mindennapi realitások felismeréséig. Mint ahogy a szabad önkifejezés iránti vágy hajtja a Tornyai-plakettel elismert alkotóművészt és a film főszereplőjét is kreativitásának kibontakoztatása irányába, éppúgy ez az attitűd motiválta Miklós Pétert is a magyar költészethez fűződő reflexióinak megfogalmazásában kötetének összeállítása során.

A számos fekete-fehér portréval illusztrált kiadvány hét esszét fog egybe, melyek a Magyar Múzsa, a Magyar Nemzet és a Szeged című periodikák hasábjain jelentek meg.  A Szerző célja, hogy az évfordulós tisztelgések kapcsán a 18–20. századi magyar költészet és prózaírás jeles képviselőiről közreadja az irodalom-, a művelődés- és a kultúrtörténet tárgykörébe tartozó személyes hangvételű, korábban önálló írásokként napvilágot látott közleményeit. Külön hangsúlyt fektet a napjaikban egyre markánsabban jelen lévő művészeti és irodalmi kapcsolatháló elemzésre, valamint kísérletet tesz a 16. századtól napjainkig a szövegközpontú magyar nyelvű líra megragadására. A gondosan válogatott és szerkesztett mű címválasztása egyben visszautalás a Radnóti Miklós szegedi éveiről szóló, ugyancsak Miklós Péter által jegyzett könyvrére.[4]

A Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulója alkalmára írt kötetnyitó esszéjében a Szerző azt vizsgálja, milyen szerep jutott a debreceni költő poétikai, tematikai és irodalmi útkeresésében kora egyik vezető írójának, a szegedi születésű római katolikus papnak, Dugonics Andrásnak, akivel Csokonai a Martinovics Ignác-féle jakobinus összeesküvés felszámolása után került kapcsolatba. A gazdag életművel rendelkező költő alkotói tevékenységében Szerb Antal nyomán Miklós Péter kimutatja a felvilágosodáskori rokokó, a preromantika és a népi költészet hatását. Emellett rávilágít arra is, hogy a poeta doctus színműveiben és verseiben egyaránt fellelhető a klasszikus műveltség, az ironikus társadalomkritika, illetve a „vaskos humor”. Majd felvillantja Csokonai rövid pályafutásának azt az epizódját, amikor a felvilágosodás jegyében született költeményeit felváltja a barokk allegóriák eszköztárát magánhordozó, sejtelmes clair-obscur. A Szerző a magyar folklórkincs részét képező Csokonai-történeteket, az alakját övező legendákat, anekdotákat, hiedelmeket is csokorba szedi Lukács László[5] néprajzkutató gyűjtését felhasználva. Megemlíti, hogy a Dugonicsra példaként tekintő „a múlt álarcában is harcolni a jelenért”[6] életfelfogást magénak valló költő terjedelmes laudatio-t[7] írt a paptanár tiszteletére. Kitér továbbá arra, hogy a Lilla-versek szerzője a piarista szerzetes hatására fogott hozzá egy végül befejezetlenül maradt honfoglaláskori mű megírásához, ezáltal elmélyült a magyar ősvalláskutatásban és az őstörténetben is.   

A Szerző a második fejezetben Petőfi Sándor alakját születése 200. évfordulójára emlékezve állítja a középpontba. Nyelvezetének játékosságát, könnyedségét, valamint a költő által választott tartalmi elemeket és formai eszközöket veszi górcső alá. Ez a legszemélyesebb írás a hét közül, hiszen Miklós Péter több gyermek- és ifjúkorából előtörő szubjektív emlékképet oszt meg Olvasóival a Nemzeti dal szerzőjéről, majd arról számol be, miként vetette bele magát egyetemi évei alatt Petőfi Kiskundorozsmához köthető nyomainak felkutatásába. Miközben teret enged az egyéni nézőpont érvényesülésének, irodalomtörténeti adatokra támaszkodva ragadja meg „a magyarság egyik legismertebb költőjének” hétköznapi emberi vonásait, „nem mindennapi” alakját, mely szókapcsolat e fejezet találó címadásában is visszaköszön. Ezáltal felvázolja a feleségéhez, a 19. századi modern nőtípust megjelenítő Szendrey Júliához fűződő kapcsolatát, valamint közéleti szerepvállalását. Foglalkozik Petőfinek az irodalomtörténetben, valamint az emlékezetpolitikában betöltött szerepével. Miklós Péter rávilágít, hogy a János vitéz, A hóhér kötele, valamint a Tigris és hiéna című művei már annak az irodalmi modernitásnak lettek az előképei, amelyet Arany János képviselt a Kapcsos könyvben. A Szerző megemlíti, hogy a Petőfi személye körül kialakult mítosz inspirálta a magyar irodalom későbbi jeles képviselőit, így például a Kossuth-díjas Németh Lászlót, aki 1954-ben Petőfi Mezőberényben címmel írt egyfelvonásos drámát. E ponton érdemes megjegyezni, hogy a darabból még ugyanebben az évben Török Tamás[8] rendezésében rádiójáték, majd hat évtized elteltével színdarab is készült.[9] A Petőfi bicentenárium során bemutatásra került az elsősorban a Z generációt megszólító #szabadakarat[10] című koncertszínházi előadás. Az újszerű zenés produkció sajátos feldolgozásban viszi színre a költő életútjának egy meghatározó időszakát. Ezen túlmenően a megemlékező alkotások sorát gyarapította a Most vagy soha[11]című történelmi kalandfilm is.

Halála 60. évfordulója alkalmából Sík Sándornak állít emléket a Szerző harmadik esszéjében. A piarista tartományfőnök pályafutását a költői mélyég és a nyelvi szépség kettősségében ragadja meg. Kivételes személyiségét és közösségszervezői képességét méltatva, megállapítja, hogy Sík Sándorra a tehetséggondozás paptanári hivatásából eredően mindig is jellemző volt. Ezt támasztja alá szoros kötődése József Attilához, Radnóti Miklóshoz, Ortutay Gyulához, Tolnai Gáborhoz és Baróti Dezsőhöz, mely a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumát támogató magatartással párosult. Miklós Péter megemlíti, hogy a papköltő a fővárosba kerülve a Vigilia című katolikus folyóirat főszerkesztőjeként[12] szellemileg nyitott, európai orientációjú és humanista értékalapú periodikát vezetett. A Palotanegyedben, a Múzeum Kávéházban működött ekkor a Vigília-asztal, ahol a lap állandó szerzői – így Mihelics Vid, Rónay György, Dévényi Iván mellett – megfordult többek között Ottlik Géza, Pilinszky János és Nemes Nagy Ágnes is. Az egyetemi tanár irodalomtörténeti, művészetfilozófiai és esztétikai munkásságát taglalva Miklós Péter kitér műfordításaira, színműveire, valamint hitbuzgalmi írásaira is. Kiemeli, hogy a piarista szerzetes elkészítette a protokanonikus ószövetségi könyv, a Psalterium[13] fordítását, valamint színpadi művet írt a költő Zrínyi Miklósról és Szent Istvánról.[14] Ez utóbbi – a magyar színpadokon ritkán játszott – drámát[15] 2024-ben műsorára tűzte a budapesti Nemzeti Színház. A Szerző a „bölcseletdoktor” életművének szakmai recepciójára is figyelmet fordít, kiemelten a Sőtér István író és irodalomtörténész[16] által szerkesztett antológiára, mely az aranymisés áldozópap négy versét tartalmazza. A Ments meg, Uram, a Borongós naplementekor, a Bárányfelhők és a Kaszálók című költemények kapcsán Miklós Péter a katolikus paptanár vallásos költészetének megújító erejét, Isten és ember viszonyának egységét, „a Kegyelem ritka pillanataiban megpihenő lélek” bensőséges líraiságát, költői nyelvezetének gazdagságát hangsúlyozza. Végül a Szerző teret szentel néhány nekrológnak és emlékezőszövegnek, így Ijjas Antal, Ortutay Gyula, Rónay György és Ungvári Tamás írásainak. 

Miklós Péter negyedik esszéjében Sárközi György születésének 125. évfordulója alkalmából tiszteleg a Nyugat második nemzedékének jeles képviselője előtt. A Parancs[17] (1944) című vers utolsóelőtti sorát mottóul választó írásában bepillantást nyújt a Budapesten született zsidó származású, római katolikus vallású költő, műfordító „magára hagyott alkotói világába.” Ennek során felvázolja az Athenaeum Kiadó lektorának identitásváltásait és identitásalakzatait, a népi írók mozgalmához, a neokatolicizmushoz, valamint a két világháború közötti időszak szociális kérdéseihez fűződő viszonyulását, továbbá bemutatja a munkásságában sajátosan megvalósuló asszimiláció és akkulturáció sajátosságait. Megemlíti, hogy az Angyalok harca[18] (1926) című első kötetben egyaránt megtalálhatók keresztény teológiai, ókori mitológiai és panteista reminiszcenciák. Két versszakot idéz a Szépségek s fájdalmak anyasága [19] című versből annak a tiszta, fennkölt líraiságnak az érzékeltetésére, amellyel a költő a bűnös emberi világ és az isteni szféra találkozását ábrázolja Szűz Mária dilemmáján keresztül az Annuntiatio elhangzásakor, amihez ihletet Lukács evangéliumából merített (Vö. Lk 1,26–38). Sárközi prózaírói kibontakozását tárgyalva a Szerző két jelentős művet emeli ki, egyfelől a Mint oldott kéve[20] című történelmi regényt, melyből Révész György[21] rendező 1983-ban Nemeskürty István forgatókönyve alapján hétrészes televíziósorozatot készített, másfelől a Viola[22] című művet. Megítélése szerint ez utóbbiban, mely éles társadalomkritika és korrajz is egyben, Sárközi a szociális, illetve a pszichológiai jelenségek iránti fogékonyságáról tesz tanúbizonyságot, a szimbolizmust és a naturalizmust ötvöző nyelvezetén keresztül.

            A Szerző az ötödik esszében Németh László pályaképét mutatja be elsődlegesen az író történelmi és társadalmi drámáinak vívódó hősein (pl. VII. Gergely pápa, Husz János, Galileo Galilei és Mahatma Gandhi) keresztül. Majd a nőalakokat – pl. Kurátor Zsófi, Kárász Nelli, Égető Eszter – középpontba állító műveit sorra véve rávilágít, hogy Németh László e regényeiben a 19–20. századi magyarországi szociális kérdéseket a személyes pszichén keresztül bontja ki. A Tanu című irodalmi folyóiratában törekszik az antikvitás és az ókeresztény világ problémáira is reflektálni. Miklós Péter elemzi a kútvölgyi Szent János Kórház cselédkönyves orvosának irodalmi és művészeti kapcsolathálóját, amelyben kitüntetett szerep jutott a Nyugat második nemzedékéhez tartozó szerzőknek. Majd bemutatja, miként próbált Németh László egyfajta középutas politikát folytatni korának két nagy irodalmi szekértábora, a népiek és az urbánusok között és rávilág arra is, hogy alkotói pályája során sem a Horthy-rendszer, sem az államszocializmus nem fogadta kegyeibe. A Szerző kiemelten foglalkozik a Semmelweis Ignác életéről szóló, Az írás ördöge[23] című 1969-ben írt színművel, melyből hosszan idézi az anyák megmentője[24] és az Orvosi Hetilap alapítója, Markusovszky Lajos akadémikus között lezajlott párbeszédet. Az író drámájában azt ábrázolja, hogyan viszonyul a közösség a megszokott orvosi praxistól eltérő megoldási gyakorlathoz, illetve miként szállja meg az alkotót a szerzői önközlés vágya, vagy éppen mi váltja ki elnémulását. Miklós Péter kitér a Napkelet című irodalmi folyóirat egykori munkatársának műfordítói tevékenységére is, hiszen a Kossuth-díjas író ültette át magyar nyelvre többek között Lev Tolsztoj klasszikus művét, az Anna Kareninát.[25]

A Szerző következő esszéjében Buday Árpádnak halála 80. évfordulója alkalmából állít emléket. Nem ókortörténeti, régészeti, klasszika-filológiai munkásságát állítja a homloktérbe, hanem a magyar irodalom- és művelődéstörténetben betöltött szerepére világít rá főként a fia, a Buday György grafikus, fametsző, díszlettervező által vezetett Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumhoz, ezen belül is hangsúlyosan Radnóti Miklóshoz fűződő kapcsolatának elemző bemutatásával. Górcső alá veszi azon Radnóti-dedikációkat, amelyeket a költő a professzorhoz írt. Majd utal Buday Árpádnak az 1930-as években a Turul Szövetséghez tartozó szegedi egyetemi hallgatók körében megjelent antiszemita hangulattal szembeni fellépésére. Arról is megemlékezik, hogy Radnóti a Fanninak címzett leveleiben gyakran a közvetlenség hangján szól a professzorról, „öreg Buday bácsinak”[26] nevezve őt. Miklós Péter szorgalmazza, hogy a Radnóti-kutatások mélyrehatóbban foglalkozzanak a költő és Buday Árpád közötti kapcsolatával.

A Szerző kötetzáró esszéjében a szövegközpontú alkotásokat elemzi változatos műfaji palettán, a népdaloktól a slam poetry-ig, érintve a művészeti újrahasznosítás kérdését. Megállapítja, hogy a költészet alapjait a vallásos énekekben, a munkadalokban és a nagy érzelmi telítettségű lírai alkotásokban kell keresni. Szót ejt a szöveg–dallam párosításról, megemlíti, hogy amíg a 19. században a népdalok és népballadák első gyűjtői – mint például Kálmány Lajos – nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a dallamoknak, addig Vikár Béla, Bartók Béla és Kodály Zoltán már tudatosan lejegyezték azokat. Ehhez hozzáfűzi, hogy a zeneszerző Balázs Béla szövegkönyvét felhasználva komponálta meg A Kékszakállú herceg vára[27] című operát, melynek prózai prológusa műfaját tekintve archaikus regösének, tartalmát tekintve viszont modern, hiszen mélylélektani kérdésfelvetéseivel az emberi problémák egyéni és szociális dimenziójának dichotómiájára mutat rá. Az egyfelvonásos operához az 1980-as években a szegedi születésű művész, Kass János készített illusztrációkat.[28]  Az újbudai Karinthy Színház pedig 2022-ben Kékszakállú[29] címmel vitt színre egy napjainkban játszódó misztériumjátékot, melyben a férfi és nő egymásra találásának örökérvényű drámáját, valamint az ember elmagányosodását állította a középpontba a rendező, Kovács Adrián.

Miklós Péter kifejti, hogy a magyar nyelvű líra gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, amikor főként protestáns prédikátorok vallási tartalmú szövegeket (pl. zsoltárokat) fordítottak. Balassi Bálint sokat tett a magyar irodalmi nyelv megalapozásáért, amit a Radvánszky-család sajókazai könyvtárából 1874. augusztus 21-én előkerült Balassa-kódex[30] is bizonyít. A költő műfordítói tevékenységét példázza a Valahány török bejt…[31] című sorpárokból álló ciklus, mely során a bektasi[32] török dervisköltők – misztikus alapú dívánköltészethez tartozó – lírai alkotásait ültette át magyar nyelvre. Miklós Péter utal arra, hogy a magyar költészeti hagyomány az elmúlt évszázadokban hol az archaizáláshoz és a népnyelvhez fordult vissza, hol pedig a nyelvújítás és a modernizálás irányába mozdult el. A Kazinczy Ferenc-féle neológus mozgalmat követő nemzedék Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Károly és Vörösmarty Mihály vezetésével tette le a modern lírai nyelv fundamentumait, amelyekből Petőfi és Arany klasszikus költeményei is építkeztek. Ezt a nyelvi és kulturális hagyományt folytatta Ady Endre, Radnóti Miklós és József Attila is. Utóbbi a szöveg és a ritmus zeneiségéből mint irodalomtörténeti és metapoétikai problémából kiindulva készült megírni doktori disszertációját. A Szerző kitér a könnyűzenében jelen lévő remix műfajára, amelyet sajátos alkotási eljárásként tárgyal. Zárógondolatként Miklós Péter a hálózati társadalom szerepéről fogalmazza meg véleményét, mely mögött felsejlik a network society és a social network dualitása.

A Szerző a magyar irodalom jeles alakjait megidéző kötetében gördülékeny nyelvezettel, közérthető stílusban, az egyes életműveket több oldalról megközelítve, az interdiszciplinaritás jegyében rajzolja meg az általa kiválasztott portrékat. Külön figyelmet érdemel, hogy egy-egy pályakép körvonalazása során a Szegedhez köthető irodalom-, tudomány- és kultúrtörténeti vonatkozások is bemutatására kerülnek. Az alkotói pályák lényeges mozzanatait jól megragadó, könnyen forgatható kiadvány érdeklődésre tarthat számot mindazok körében, akik jobban meg akarják érteni a magyar líra nagyjainak értékvilágát, alkotói attitűdjét, személyiségét, kortársaihoz fűződő viszonyát.

Miklós Péter: Költészet és közösség. Szeged, Radnóti Szegedi Öröksége Alapítvány, 2024.

Megjelent a folyóirat 2025. februári számában

Jegyzetek

[1] A tárlat 2024. április 11.–2024. május 14. között volt megtekinthető Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban.

[2] John Grisham: A csodatévő. (ford.) Wertheimer Gábor. Budapest, Magyar Könyvklub, 1996. A regény két évvel később szintén a Magyar Könyvklub kiadásában Az esőcsináló címmel is megjent.

[3] Francis Ford Coppola: The Rainmaker. 1997. Gyártó: American Zoetrope. Forgalmazó: Paramount Pictures.

[4] Miklós Péter: Közösség és költészet. Radnóti Miklós szegedi éveiről és a Radnóti Szegedi Öröksége Alapítvány tevékenységéről. Szeged, Radnóti Szegedi Öröksége Alapítvány, 2019.

[5] Vö. Lukács László: Csokonai a néphagyományban. (szerk.) Szűgyi Zoltán. Budapest, Ráció Kiadó, 2007.

[6] Juhász Géza: Csokonai Árpádiásza. In: Uő: Csokonai-tanulmányok. (s.a.r.) Juhász Izabella. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1977, 294. o.

[7] Csokonai Vitéz Mihály: Dugonicsra. In: Lator László (szerk.): Csokonai Vitéz Mihály költeményei és versfordításai I–II. Budapest, Unikornis Könyv- és Lapkiadó Kft., 1993, 129 o.

[8] Török Tamás (rend.): Petőfi Mezőberényben. Rádiójáték. Magyar Rádió (Bemutató: 1954. július 29.)

[9] Czitor Attila (rend.): Petőfi Mezőberényben. Békéscsaba, Békéscsabai Jókai Színház (Bemutató: 2023. november 8.)

[10] Almási-Tóth András (rend.): #szabadakarat. Budapest, Erkel Színház. (Bemutató: 2023. október 21.)

[11] Lóth Balázs (rend.): Most vagy soha. 2024. Gyártó: Pilvax Film Kft., Forgalmazó: Fórum Hungary.

[12] Sík Sándor 1946 és 1948 között Juhász Vilmosíróval, kultúrtörténésszel közösen, majd 1949-től 1964-ig egymaga volt a Vigilia főszerkesztője.

[13] Sík Sándor (ford.): Zsoltárok könyve. (bev., jegyz.) Szörényi Andor. Budapest, Szent István Társulat, 1955.

[14] Sík Sándor: István király. Tragédia három felvonásban. Budapest, Szent István Társulat, 1934.

[15] Berettyán Nándor (rend.): István király. Budapest, Nemzeti Színház (Bemutató: 2024. március 2.)

[16] Sőtér István: Négy nemzedék. Élő magyar költők. Budapest, Parnasszus Könyvkiadó, 1948.

[17] Sárközi György: Parancs. In: Palkó Gábor (szerk.; utószó): Sárközi György összegyűjtött versei és versfordításai. Budapest, Unikornis Kiadó, 1999, 104. o.

[18] Sárközi György: Angyalok harca. Budapest, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R. T., 1926.

[19] Sárközi György: Szépségek s fájdalmak anyasága. In: Uő: Angyalok harca. Budapest, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R. T., 1926, 100–101 o.

[20] Sárközi György: Mint oldott kéve. I–III. Budapest, Pantheon Kiadás, Nyomtatta Hornyánszky Viktor Rt., 1932.

[21] Révész György (rend.): Mint oldott kéve. Hétrészes magyar történelmi televíziósorozat. (Bemutató: Magyar Televízió, 1983. márc. 10. – 1983. április 1.)

[22] Sárközi György: Viola. Budapest, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R. T., 1935.

[23] Németh László: Az írás ördöge. In: Uő.: Kísérleti dramaturgia II. Drámák 1960–1969. (szerk.) Domokos Mátyás. Budapest, Magvető Kiadó–Szépirodalmi Könyvkiadó, 1972, 431–516. o. A darabot a Szegedi Nemzeti Színház 1970. február 6-án mutatta be Hódmezővásárhelyen, majd egy napra rá Szegeden.

[24] Semmelweis Ignác a gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezését és annak 1847 és 1861 között keletkezett primer dokumentumait az UNESCO 2013-ban beemelte a Világemlékezet Programba. Vö. https://unesco.hu/vilagemlekezet/vilagemlekezet-107175 Utolsó letöltés: 2025. 01. 10. A dokumentumok Budapesten,  a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár épületében találhatók.

[25] Lev Tolsztoj: Anna Karenyina I–II. (ford.) Németh László. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1974.

[26] A József Attila-díjas költő, irodalomtörténész, műfordító Ferencz Győző tette közzé a fent említett levelet. Vö. Ferencz Győző: Zsidóverések. In: Uő: Radnóti Miklós élete és költészete. Kritikai kiadás. (szerk.) Nagy Zsejke. Budapest, Osiris Kiadó, 2005, 199–203. o.

[27] Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára. Budapest, Magyar Királyi Operaház. (Bemutató: 1918. május 14.) Operatörténeti kuriózum, hogy a jamaikai születésű brit basszusbariton, Sir Williard White a Magyar Állami Operaház színpadán, 2022 májusában két alkalommal is magyar nyelven énekelte el Bartók egyfelvonásos operájának férfi főszerepét.

[28] A kékszakállú herceg vára című kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeum együttműködése révén 2023. november 25. és 2024. március 3. között volt megtekinthető Rómában a Falconieri-palotában.

[29] Kovács Adrián (rend.): Kékszakállú. Budapest, Karinthy Színház. (Bemutató: 2022. március 18.)

[30] Varjas Béla (szerk.): Balassa-kódex. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1944. A kéziratot jelenleg Budapesten, az Evangélikus Országos Könyvtárban őrzik.

[31] A témáról lásd bővebben: Szörényi László: Valahány török bejt. In: Irodalomtörténeti Közlemények 80 (1976) 5–6, 706–713. o.

[32] A bektasi rend egy a 13. században Anatóliában létrejött és az Oszmán Birodalomban elterjedt iszlám szúfi tarika. Nevét az iszlám tudós, filozófus, misztikus Hadzsi Bektas Veliről (1209–1271) kapta. A rend tagjai közé tartozott Gül Baba is, akinek a Rózsadombon található sírboltja egyben az iszlám legészakabbi szent helye. Vö. Ágoston Péter–Sudár Balázs: Gül Baba és a magyarországi bektasi dervisek. Budapest, Terebess Kiadó, 2022.