Bíró-Balogh Tamás: Az utolsó előtti holnapos Szegeden
Dutka Ákos egy dedikációjáról
Egy város szellemi-kulturális életéhez az ott élő alkotók munkássága mellett az is hozzátartozik, hogy milyen jeles személyek fordultak meg benne, rövidebb-hosszabb ideig, vagy akár csak egy-egy látagtás erejéig. Szeged kulturális életének így az itt élő Tömörkény István és Juhász Gyula mellett része József Attila és Radnóti Miklós is, akik csak egyetemi éveik alatt éltek a városban, de hozzá tartozik pl. a Dutka Ákos költő is, aki csak alkalomszerűen fordult meg Szegeden – de jelentős kapcsolatai voltak itt. A legerősebb barátság Juhász Gyulához fűzte, de természetesen ismerte Balázs Bélát és Babits Mihályt is, később pedig – Juhász és A Holnap kapcsán – Kilényi Irma, Ertsey Péter, majd Ilia Mihály lettek főbb levelezőtársai. Az idős költő megírta emlékeit Szegedről önálló cikkben is.[1]
1
Dutka Ákos (1881–1972) nagyváradi (majd budapesti) költő neve az 1908 őszén megjelent A Holnap antológiával lett országosan ismert, melyben többek közt Ady Endre, Babits Mihály és Juhász Gyula mellett jelentkezett verseivel – a költészet megújítása, a modern magyar költészet jegyében. Majd évtizedekkel korábban, immár visszaemlékezőként írta meg a főművének is tekinthető A Holnap városa című önéletrajzi regényt és korrajzot, melyben fiatalkora Nagyváradjára és az ott gyülekező fiatal költőkre emlékezett vissza. Ez a kötet 1955-ben jelent meg, és egyik példányát Dutka így dedikálta:[2]
1956-ban „őnagyságának” nevezni valaki mindenképp anakronisztikus megszólítás, hiszen a szó elsődleges jelentése szerint az Őnagysága titulus 1945 előtt olyan nő rangjára utalt ún. kiegészítő címként, akit megilletett a „nagyságos” cím – legtöbbször annak férje társadalmi pozíciója után. Ugyanakkor az is meglehet, hogy Dutka éppen hogy „aktualizált”, hiszen az Őnagysága egy másik, kevésbé használt és így kevésbé ismert jelentése az 1945 utáni időszakra vonatkozik: „Olyan, a középréteghez tartozó nő hivatalos v. udvariaskodó) megnevezéseként, megszólításaként, akivel a beszélő rendsz. nincs közelebbi ismeretségben, meghittebb viszonyban”.[3] Minkét jelentés reális: Lippóy Gyuláné a Horthy-korszakban és a szocialista rendszer évei alatt is a középréteghez tartozott, ugyanakkor – miként éppen a dedikációból derül ki – Dutka valójában nem ismerte őt, s így „ismeretlenül” hódolt neki.
2
A címzett Lippóy Gyuláné Laczkó Klára (1930-ig Fischer, 1909–1975) Fischer József (1930-tól Laczkó, 1878–1965) szegedi ékszerész és Rieber Rozália lányaként 1909. április 19-én született; vallásában római katolikus édesanyját követte. Első férje dr. Polner Lajos (1907–1991) földbirtokos, katonaszázados volt, dr. Polner Zoltán (1878–1928) rendőrfőtanácsos fia; civilben jogász, aki azonban katonaként részt vett az erdélyi és délvidéki bevonulásban, és 1945 tavaszán orosz fogságba esett, ahonnan majd csak 1947 októberében tért haza;[4] a háború után több vállalati jogászként dolgozott. 1931-ben házasodtak össze (az egyik esküvői tanú Ugron Gábor volt miniszter volt), házasságukból két gyermek született, Zoltán és Gabriella. Polner Zoltán (1933–2017) később szegedi újságíró, költő lett.
A férj katonai szolgálata alatt elváltak, majd 1947 novemberében Laczkó Klára Lippóy Gyulához ment feleségül.[5] Lippóy Gyula (1941-ig Lehner, 1914–1977) budapesti cégvezető szintén túl volt már egy házasságon. Első felesége Schaffer Gyula szőregi földbirtokos lánya, Schaffer Mária volt, 1942-ben esküdtek, 1945-ben váltak. A házaspár 1942-ben költözött Szegedre, s Lippóy Gyula itt ismerte meg leendő feleségét. Lippóy karrierje csúcsán – hosszú évekig – az Országos Filharmónia szegedi kirendeltségének igazgatója, felesége a Szerzői Jogvédő Hivatal szegedi munkatársa volt. A házaspár (és a több generációs nagy család) Szegeden a Maros u. 11-ben lakott, s itt művészszalont is működtettek, ahol számos hazai és külföldi művész (elsősorban zenészek) megfordultak.
Vele, Lippóy Gyuláné Laczkó Klárával nem találkozott ekkor Dutka Ákos Szegeden.
3
Másokkal viszont az egykori váradi költő találkozott, hiszen nyilvános rendezvényen vett részt.
Az 1908-ben megjelent A Holnap antológiának több szegedi szerzője volt: Juhász Gyula és Balázs Béla mellett a kötet összeállításakor még Babits Mihály is ebben a városban élt; közülük Dutkát Juhász Gyulához fűzte a legmélyebb barátság – ez pedig Juhász nagyváradi éveiből eredt. A kapcsolat Juhász élete végéig megmaradt, sőt Dutka mindvégig hű maradt Juhász emlékéhez, segítette a kutatást, s mikor később önálló cikkben megírta emlékeit Szegedről, abban is elsősorban Juhászról szólt.
Így aztán természetes, hogy amikor 1956. június 5-én (azaz a dedikáció keltezésének napján), kedd délelőtt Szegedre érkezett („az állomáson főiskolai és egyetemi hallgatók színes virágcsokorral fogadták”), Dutka „első szegedi útja a belvárosi temetőbe vezetett, ahol felkereste nagy költőtársa, Juhász Gyula sírját”. Ezután elidőzött a városban, majd este fél kilenctől „a TTIT és a Magyar Írók Szövetsége rendezte klubesten vett részt, ahol rövid bevezető szavai után A Holnap városa című regénye folytatásából olvasott fel részletet a nagyszámú közönség előtt. A klubesten megjelent dr. Baróti Dezső, a Szegedi Tudományegyetem rektora, valamint írók, színművészek, képzőművészek, tanárok, orvosok, egyetemi és főiskolai hallgatók vettek részt az esten. A klubest előtt dr. Jáky Gyula egyetemi tanár meleghangú bevezető előadással köszöntötte a szegedi értelmiségiek körében megjelent kiváló írót, Dutka Ákost. A klubest után a neves íróval még sokáig együtt maradtak az egybegyűltek.” Másnap pedig Juhász Gyula egykori barátja „megtekintette Szeged nevezetességeit, többek között a Somogyi Könyvtárat és az Irodalmi Múzeumot, ahol dr. Madácsy László egyetemi docens tárlatvezetést tartott a kedves vendég tiszteletére.”[6]
Itt kerülhetett szóba a tervezett Juhász Gyula-emlékkönyv is, amelynek ekkor tartott „első szerkesztői bizottsági ülésen megjelent Dutka Ákos is, Juhász Gyula nagyváradi barátja”.[7] (A kötetről ekkor azt adták hírül, hogy „a költő halálának 20. évfordulóján 1957 áprilisában jelenik meg” Tiszatáji Magvető Könyvkiadó Vállalat gondozásában, de ez meghiúsult, és csak 1962-ben adták ki, Budapesten. Dutka – nem meglepő módon – A Holnap városának egy részletével szerepel benne.[8]) Sőt, egy másik – és később ugyancsak másképp alakult – terv is megfogalmazódott ekkor. Erről Péter László írt Dutka szegedi útja kapcsán: „Idén június első napjaiban Szegeden járt, s fölolvasott a tavaly megjelent kitűnő visszaemlékezésének, A Holnap városának folytatásaként (de időben korábbi eseményeket tartalmazó) megírt munkájából. Valamennyiünket meglepett friss életereje, szellemének ifjúi elevensége. Örömünkre szolgál, hogy ittjártakor fölvetett javaslatunkat, miszerint a Tiszatáji Magvető adja ki eddig megjelent kötetei […] anyagának válogatott gyűjteményét, megfogadták, s a Magvető jövő évi tervében már szerepel is az utolsó »Holnapos« életművének eme összefoglalása.”[9] A hirtelen jött terv azonban ebben az esetben is terv maradt, s a Félévszázad viharában címet kapott kötet végül nem a szegedi, hanem a „budapesti” Magvetőnél jelent meg.
4
Madácsy László (1907–1983), aki Dutka szegedi látogatásán „tárlatvezetést tartott a kedves vendég tiszteletére” a valójában soha nem létezett Irodalmi Múzeumban, és aki fiatal korában verseskönyveket is kiadott, egy húszsoros, öt strófás verset írt Dutka szegedi látogatása alkalmából. Címe: Az utolsó Holnapos Szegeden. Megjelenéséről nem tudunk, kézirata a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában őrzött Dutka-hagyatékban található.[10] Az autográf szöveg egy négyrét hajtott A/4-es lapon olvasható, ami arra utal, hogy Madácsy egy kisméretű borítékban küldte el a vers címzettjének.
Az utolsó Holnapos Szegeden
Dutka ÁkosnakA Tegnappá lett Holnapot
Ringatta ezer szavad mélye,
S belevesztek, kik hallgattak,
Csatáiktól megigézve.Kialudt szívek tavasza
Zsongott ifjú lomján a parknak:
Voltak valaha, kik újat,
Szépet, igazat akartak.A kőrösmenti Párisból
Ady óriás szeme fénylett,
Juhász Gyula búja jajdult,
Hogy álma tépett, semmivé lett.Felsírt a márványhegedű.
Lengett a súlyát vesztett bánat
Virágporos némaságban
A tiszaparti éjszakának.Holdfénnyel vert meséd sordán
Pergett a mult ősi part alatt,
S mint ezer évvel ezelőtt,
Egy ladikon megcsobbant a hab.
1956. jún. 16.
Madácsy László
Madácsy azonban – akaratán és tudtán kívül – tévedett. Mert valóban sokáig úgy hitték, hogy Dutka „az egyetlen élő”, s így „az utolsó holnapos”, valójában „csak” az utolsó előtti volt.
A tévedésre épülő frazémát Ruffy Péter alkotta meg a sok évig máriaremetei magányában elszigetelődött Dutkát a nyilvánosság számára (újra)felfedező cikkében, melynek már címe is ez volt: Az utolsó holnapos.[11] Sőt, később ez az írás lett az 1957-ben kiadott újrakanonizáló gyűjteményes Félévszázad viharában bevezetése.[12] Dutka következő visszaemlékező önéletrajzi regénye, A nagy kaland (1959) kapcsán szintén gyakran elhangzott ez a jelölő kifejezés.
Csakhogy ekkor még élt A Holnap társaság és a két antológia egyetlen női költője, Miklós Jutka (1884–1976) – csak éppen erről nem tudtak Magyarországon. Az idős költőnő ugyanis évtizedek óta külföldön élt, nem publikált, eltűnt a nyilvánosság elől. Őt Hegedűs Nándor (1884–1969), aki ugyancsak A Holnap társaság egykori tagja volt és aki Ady váradi éveiről is adott ki könyvet, fedezte fel újra az irodalom és az irodalomtörténet számára, amikor hírt adott a költőnő létezéséről: „A mai nemzedék Dutka Ákost tartja az utolsó élő »holnapos« költőnek. A halottak közé számították Miklós Jutkát is, minthogy felőle az utóbbi húsz évben nem tudtunk már semmit: él-e és ha igen, hol? […] Hónapokkal ezelőtt azonban azt a hírt kaptam felőle, hogy él, Marokkóban lakik. Sikerült erdélyi rokonaitól a címét is megkapnom és levelet írtam neki. Legnagyobb örömömre a levélre válasz is érkezett.”[13] (Ami közlésben az is benne van, hogy Miklós Jutka rokonsága természetesen mindvégig tudta, hogy a költőnő életben van, kapcsolatban voltak – csak éppen nem kérdezte meg őket korábban senki.) Később – egészen különös módon – Miklós Jutka valószínű (!) haláláról cikkeztek az egyik napilapban, csak mert a cikkíró és a költőnő közti „levelezés váratlanul megszakadt”.[14] De Miklós Jutka annyira élt még ekkor, hogy 1971-ben újra kötete jelent meg Magyarországon (Visszaölel a föld. Bp., 1971). Egy évvel később, 1972-ben Dutka Ákos halála után pedig ő lett az utolsó élő egykori társaságtag, s 1976-ban már az ő nekrológjának volt az a címe: Az utolsó holnapos.[15]
5
Függelékként mindenképp érdemes még egy dedikációról szólni. Ezt a Dutka szegedi útja idején még egyetemi hallgató Ilia Mihály kapta. Ott volt az idős költő szegedi felolvasásánál, és a Juhász-síremléknél is. Pár évvel később, amikor már az egyetem magyar tanszékén tanított, és éppen A Holnap társaság történetét kutatta (abból is írta doktori értekezését), és tagja volt a Juhász Gyula életművét kritikai kiadásban közreadó munkaközösségnek, levelezésbe kezdett Dutkával, aki 1962 februárjában postán megküldte az akkor 28 éves filosznak A Holnap városa és A nagy kaland című köteteit – dedikálva. Az előbbi ajánlása így szól:
Dr Ilia Mihály / kedves fiatal barátomnak, / a ki a váradi Holnaposok / mozgalmának, / hátterét és / értelmét kutatja, szeretettel / ajánlom ezt a kis könyvet, / talán ez is hozzájárul, hogy / tisztán lássa Ady Endre / lelki születésének és Juhász / Gyula boldog három évé- / nek városát / Mária Remete 1962 / febr / Dutka Ákos
Ilia Mihály A Holnap története (1960) című doktori disszertációja soha nem jelent meg könyv alakban, részletközlései azonban itt-ott igen. Ugyanakkor Ilia egyetemi előadásain, leveleiben és beszélgetéseken többször is említette a kritikai olvasás fontosságát. Dutka ugyanis – mint kései visszaemlékező – nem mindenhol volt pontos, és mivel egyre kevesebben voltak, akik állításait ellenőrizni (megerősíteni vagy cáfolni) tudták, ez a szakma feladata. A Holnap városa ugyanis önéletrajzi regény, illetve saját műfajmeghatározása szerint: „regényes korrajz a nagyváradi »A Holnap« születésének idejéről” – azan részben mindenképpen fikció.
Ez is a történet része.
Megjelent a folyóirat 2025. márciusi számában
Jegyzetek
[1] Dutka Ákos: Szeged. In: Tiszatáj, 1968. augusztus 1.
[2] A kötet az Antikvarium.hu 2024. október 13-án zárult 23. dedikált könyvek árverésének 46. sz. tétele volt. Köszönöm Chovanecz Balázsnak, hogy a dedikációt még az árverés előtt láthattam.
[3] A magyar nyelv értelmező szótára
[4] Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai. Szeged, 1996. 480. o.
[5] Délmagyarország, 1947. november 26. 2. o.
[6] Dutka Ákos előadást tartott Szegeden. In: Délmagyarország, 1956. június 7. 3. o.
[7] A Juhász Gyula emlékkönyv. In: Délmagyarország, 1956. június 29. 3. o.
[8] Dutka Ákos: Megjött Juhász Gyula. In: Paku Imre (szerk.): Juhász Gyula 1883–1937. Budapest, Magvető, 1962. 127–130. o.
[9] Péter László: Az utolsó „Holnapos” In: Délmagyarország, 1956. szeptember 9. 4.o.
[10] Jelzete: MTA KK Ms 4195/41. Másolatárért a Kézirattár munkatársainak tartozom köszönettel.
[11] Ruffy Péter: Az utolsó holnapos. In: Irodalmi Újság, 1954. június 19. 3. o.
[12] Ruffy Péter: Az utolsó Holnapos. Előszó. In: Dutka Ákos: Félévszázad viharában. Budapest, Magvető, 1957. 5-12. o.
[13] Hegedüs Nándor: Miklós Jutka levele. In: Élet és Irodalom, 1960. április 1. 14. o.
[14] Gyáros Erzsébet: A „Holnap” asszonya. Ady költő-társnőjének élete és valószínű halála. In: Mahgyar Nemzet, 1968. június 23. 11. o.
[15] Karcsai Kulcsár István: Az utolsó holnapos. In: Élet és Irodalom, 1976. február 28. 2. o.