Kiss Ernő: Tóth Béla megújulása, alkotói kapcsolata a Bába („Majzik”) kiadóval

A kiváló író, könyvtárigazgató az 1980-as évek közepén minden szempontból eljutott pályája csúcsára. Írói munkássága országosan elismertté vált olyan korszakos jelentőségű művei révén, mint a Mi janicsárok, a Gyaluvonások, a Móra Ferenc betűösvényein, az Iratos dombon, az Anyám fiai. S elkészült az új Somogyi-könyvtár csodapalotája is1984-ben, mely túlnyomórészt az ő sokéves munkájának köszönhetően lett monumentális, minden szempontból tökéletes. 1986-ban megkapta a második József Attila-díjat – és ugyanebben az évben értékmentő céllal elvállalta a Tiszatáj szerkesztőbizottsága elnöki tisztét, hogy közel hároméves kemény munka után elérkezzen élete mélypontjára: egészsége oly mértékben romlott meg, hogy időbe telt, amíg talpra tudták állítani.[1] 1989-ben nyugdíjba vonult az általa épített könyvtárból.

A rendszerváltás előtt és után az 1989-ben rehabilitált folyóirat ideiglenes munkatársai szinte kivétel nélkül simán folytatták útjukat, Te azonban embargó alá kerültél. Írásaidat nem közölték, könyveid sokáig nem jelentek meg, nevedet kihúzták több névsorból. 1994-ben voltam nálad először: Újszegedre hívtalak, jöttél, s egy igen kellemes délutánt töltöttél a művelődési ház közönsége előtt. Meséid bíztad rám később: segítenék azokat kiadni; de én bizony csak Ördögh Szilveszternek küldtem el néhányat. Szép kiadásban, kicsiny és nagyobbacska gyermekek rajzaival díszítve, Ilia tanár úr lektorálásával jelentek meg 1996-ban; ’97-től pedig más idők jöttek. Végre akadt kiadó – évtizedek után – mely állandó feladatának tekintette a szegedi írók köteteinek gondozását és kinyomtatását. Majzik Pista, a Bába és Társai Kiadó ügyvezetője, meg még néhányan decemberben összehívtuk a velünk szóba álló szegedi tollforgatókat, majd a rákövetkező év tavaszán megalakult a SZITA.[2] Kiadtuk az első, majd a második antológiát, könyvpremiereket, szegedi vers-, majd dráma- és prózaünnepet tartottunk. (Közben újságot[3] is csináltunk; ki is dőltünk mind a ketten: előbb az elnök–főszerkesztő, majd a titkár–főszerkesztőhelyettes; de milyen derűsen elemeztük lapszerkesztői kalandjainkat…). Megható volt, ahogyan jótéteménnyel zártad az 1999-es évet: Koliger Károly[4] íróbarátunknak széket, asztalt ígértél még november 9-én, megkésett születésnapi ünnepén, s a saját kezűleg készített bútorokat együtt fuvaroztuk ki Karcsi béketelepi lakhelyére…[5]

A fenti idézet 2000-ben jelent meg abban a formás kis kötetben, melyet a Bába Kiadó jelentetett meg Tóth Béla 75. születésnapjára, illetve e születésnap ünnepére; a jelen sorok írója kísérelte meg összefoglalni az író megújulásának első tíz évét. Mint ismeretes, amint rendbejött egészsége, aktívan töltötte napjait: naponta járt be – immár nyugdíjasként – kedves könyvtárába, intenzíven kutatott; emellett, ahová hívták, ment szívesen mesélni, soha nem fogadott el egy fillért sem. Valamikor az 1990-es évek közepén ismerkedett meg és kötött barátságot Dr. Majzik Istvánnal, az akkor még Agoraprint, majd rövidesen Bába és Társai Kiadó és Nyomda ügyvezetőjével, aki mint írófejedelemre tekintett rá, tekintélyére alapozva szervezte alkotó közösséggé a szegedi írókat, költőket, irodalom- és művészettörténészeket. 1995-ben Szeged város (Pro Urbe-díj), 1997-ben a Szegedért Alapítvány (az Alapítvány Fődíja) ismerte el Tóth Béla sokrétű munkásságát. Ugyanezen évben, december 17-ére történt meg – alaposan összeállított, részletes névsor alapján – az írók, költők meghívása a Bálint Sándor Művelődési Házba (a meghívólevelet Dr. Majzik István és Kiss Ernő (K. E.), a művelődési ház igazgatója írta alá), mely után havonként találkoztak az újszegedi művelődési házban. Már 1998 januárjában eldöntetett, hogy a szegedi, Szegedről elszármazott és Szegedhez kötődő szerzők írásaiból antológiát[6] ad ki a Bába Kiadó, a Szegedi Írók – ekkor még – Köre meg is választotta az első antológia szerkesztőségét; csakhogy néhány nap múlva egymaga maradt Simai Mihály József Attila-díjas író, költő főszerkesztő.; emellett komoly viták voltak az antológiában szerepeltetendők körül is. Végül – főként Simai Mihály főszerkesztő munkájának köszönhetően – értékes kétkötetes kiadvány jött létre (bár egy–két „kakukktojás” is szerepelt benne). Tóth Béla e szerkesztőségben nem vállalt szerepet (a Tiszatáj 1986-89 közötti története alighanem még mindig nyomasztotta), de egy-egy bölcs mondata sokat segített a szerkesztés során. 1998. április 24-én pedig megalakult a Szegedi Írók Társasága, s annak ellenére, hogy eleinte nem nagyon akarta vállalni, ellenjelölt és ellenszavazat nélkül a Társaság elnökének választották.

1998 nyarán a Bába és Társai Kft. lett a Dél-Alföld című kétheti lap kiadója, Dr. Majzik István ügyvezető pedig Tóth Bélát kérte fel főszerkesztőnek (a szerkesztőségbe a Szegedi Írók Társasága szinte teljes elnöksége bekerült: Simai Mihály alelnök a Dél-Alföld Kisködmön című gyermekmellékletét szerkeszthette, a Társaság titkára (K. E.) pedig a kulturális rovatot gondozhatta).

Tóth Béla nagy ambícióval kezdte meg a főszerkesztői munkát: kiválóan tervezte meg a lapot tartalmilag és szerkezetileg egyaránt; Iskolázunk címmel szeptembertől sorozatot indított, s teljeskörű, oldalankénti laptükröket készített. Ez utóbbi vonatkozásában azonban lényegében minden számmal bosszúságok érték: G. J.[7] főszerkesztőhelyettes szinte mindig „újratervezte” a lapot, mely így egészen más képet mutatott, mint ahogy Tóth Béla leadta; aki ezt négy hónapig tűrte, december 31-el azonban lemondott főszerkesztői tisztségéről. A Dél-Alföld – ma már kár lenne tagadni – a szegedi baloldal lapja volt, amelyben rendszeresen jelentek meg az 1998–2002 közti országos és szegedi politikai kurzust bíráló újságcikkek; Tóth Bélát kissé ez is zavarta.

1999–ben megkapta a Magyar Művészetért díjat, ugyanebben az évben pedig megjelent Szegedi regélő c. kötete[8] a Somogyi-könyvtár kiadásában. December 21-én betöltötte 75. életévét; e kerek évforduló megünneplését azonban áthelyeztük 2000 januárjába; január 28-án volt születésnapi estje a Somogyi-könyvtárban. A jelen sorok írója vállalta az est tartalmi szerkesztését: ő kérte fel az est díszvendégeit és ő választotta ki, hogy az Ünnepelt mely írásaiból hangozzanak el részletek. Erre az estre jelent meg egy különleges születésnapi kötet: A hetvenötéves Tóth Béla Vándortarisznyája belbecséből. Már a cím is árulkodó: saját születésnapjára jórészt saját maga adott írásokat magáról, s alighanem a címet is ő találta ki. Így könnyű dolga volt a kötet két szerkesztőjének Dr. Majzik Istvánnak és Kiss Ernőnek: csak sorrendbe kellett rakni, el kellett rendezni az anyagot, s persze el kellett helyezni a születésnapi köszöntőket: Pomogáts Béla, Dr. Ványai Éva[9], Róka Rudolfné[10], Dér Endre, Simai Mihály, Ördögh Szilveszter, Temesi Ferenc írásait, Kulin Ferenc, Ilia Mihály[11], Kurucz Gyula, Grezsa Ferenc, Váróczi Zsuzsa, Mezei József, Kovács Sándor Iván, Diószegi András tanulmányait, a Horváth Dezső által készített életinterjút és Tóth Béla műveinek általa kiválasztott részleteit. Ebben a kötetben jelent meg a jelen sorok írója Kézszorítás egy népművelőtől c. írása, melynek részlete a jelen tanulmány elején olvasható. Hanem egy – Tóth Béla által adott – emlékezéssel gondunk támadt: ebben írta le első változatban, hogyan élte meg Tiszatáj–béli szerkesztőbizottsági elnöki időszakát. K. E. mondta ki elsőként, de mindkét szerkesztő egyetértett abban, hogy bármennyire igaz ez írás, nem való születésnapi kötetbe, tehát kihagyták.

A születésnapi est nagyon jól sikerült. Dálnoki Zsóka és K. E. tisztességgel interpretálták az Ünnepelt veretes írásait, a vendégek: Dr. Ványai Éva, Róka Rudolfné, Dombiratos akkori polgármestere, Gyuris György könyvtárigazgató, Dr. Majzik István és Temesi Ferenc író szépen köszöntötték. Az ünnepség végén került sor a születésnapi könyv átadására, majd a fogadás következett, melyet a Somogyi-könyvtár gazdagon készített elő – ám ezt K. E. éppen csak látta, ugyanis elfoglaltságaira hivatkozva gyorsan távozott a könyvtárból. Semmiféle halaszthatatlan dolga nem volt, hanem erősen félt Tóth Béla haragjától, miután fölfedezi: kihagytuk írását.

Egy hét múlva levél érkezett Tóth Bélától, több mint kétoldalas, az ő egyedülálló, ízes stílusában, melyben főként köszönetnyilvánítások és mentegetődzések voltak olvashatók, a könyvért is: „Köszönöm azt a fáradhatatlan munkálkodást, buzgalmat, amit a hejehuja ügyében, a Vándortarisznya partrarévészelésében, s mindenfajta előrelátó környülállásokban, szervezésben megcselekedtél.”[12] Később személyesen is megköszönte, hogy azt a bizonyos írást kihagytuk; melynek megjelenésére nem sokat kellett várni: 2004–ben ez lett a Szeged vidámítása zárófejezete.

A barátság tehát inkább erősödött. S jöttek egymás után az új kötetek: a rendkívül szépen illusztrált, történelmi kiadványnak is tekinthető Teremtő Joó Istvánék emlékező könyve (2000), a lírai szépségű In prigione (Börtönben – Olaszok a szegedi várban), melyet e sorok írója méltathatott.

Sajnos, 2001 végén lemondott a Szegedi Írók Társaságában betöltött elnöki tisztségéről – nagyon jó elnök volt: bármilyen ötlettel fordultunk hozzá, szinte azonnal rábólintott. Ezután a Társaság tiszteletbeli elnöke lett, közvetlen utóda az elnöki tisztségben Molnár János református teológus professzor, kiváló író, költő, drámaíró, esszéíró lett.

Kutyák, birkák, szamarak – Lólegendák – ebben a könyvében a paraszti állattartást „énekelte meg” eredeti történetekkel; a bemutatót K. E. vezette. Kissé hosszúra nyúlt bevezetője után odafordult a szerzőhöz: Kedves Birka Bátyám! Még végig se mondta a megszólítást, már rájött, hogy nagyot hibázott – de ekkor már harsányan nevetett a közönség, s maga a megszólított is… 2003-ban a Tudósítások a török kori Szegedről c. kötetét adta át az olvasóknak a Bába Kiadó, majd következett 2004-ben a már említett kétkötetes, monumentális mű: a Szeged vidámítása, mely személyes hangvételű várostörténet, önéletrajz, anekdotagyűjtemény, s még sorolhatnánk. December 21-én, épp születésnapján süvegelték meg a Somogyi-könyvtárban (ezúttal már nem szorultak külső szervező segítségére), Szőkefalvi Nagy Erzsébet könyvtárigazgató vezetésével remek hangulatú estre került sor; ajándékképpen pedig egy mesterien becsomagolt – igazi gyalupadot kapott.  

Valódi értékmentésként jelent meg 2006-ban az Elhantolt hegedűk – Ötvenéves volt a Szegedi Hangszergyártó Kft.: 1953-2003. Emlékkönyv, hiszen az ország egyetlen hangszergyárának életét és halálát tökéletes ipartörténetként írta meg. Ugyanebben az évben újabb nagyszabású (460 oldalas) kötetet bocsátott ki a Bába Kiadó: az eredetileg a Tiszatáj hasábjain, 20 éven keresztül közölt Tiszajárás c. riport–szociográfia–sorozatból 13 évfolyamból 99 tiszamenti helység írói képét láthatjuk benne. 

2009-ben volt a Szegedi Nagyárvíz 130. évfordulója, erre az évre A szegedi nagyárvíz képeskönyve: a küzdelem és az újjáépítés 130 éve címmel írt könyvet (a 100. évfordulóra kiadott kötet is a nevéhez fűződött; az újabb kötet a korábbi második, felújított, kiegészített változata volt). Ekkor már közeledett 85. születésnapja, ebből az alkalomból az 1999–ben elkezdett sorozat részeként ő is kapott Születésnapi lapot („85. évfolyam I. szám, 2009. december 21. Szerkesztette az élet és a Hozzá közel állók. Nyomás: Bába és Társai Kft. Megrendelhető 5 évenként egymás biztatására”). Ez a 32 oldalas kiadvány Simoncsicsné Radimetzky Györgyi, Papp Gyula[13], Ilia Mihály, Horváth Dezső, Lengyel András, Tandi Lajos, Skaliczki Judit[14], Lőrinczy Attila, Róka Rudolfné, Polner Zoltán, Ménesiné Narozsnik Jusztina[15], Molnár Imréné és családja (Tápé), Dr. Simoncsics János köszöntő írásait, válogatást Tóth Béla műveinek részleteiből és számos Róla készített fotót tartalmaz.

Még egy kötetre futotta erejéből (időközben meghalt szeretett felesége): Pálfi Sándorral közösen írták meg a Szegedi hajók a Tiszán, Dunán, Dráván, Száván c. hiánypótló könyvet, mely a Bába Kiadó által kiadott 9.[16] kötet volt 2010-ben. Ekkor már számos betegség gyötörte; 2013. január 25-án elhunyt.

A Szeged vidámítása II. kötete végén gyermekkori történet olvasható: a lakodalomban lábatlankodott, ahol azonban be kellett érnie a sok finom étel – szagával. „Minden étel kartávolságban kitörülközve előttem, akár a megálmodott nagyságosan nagy élet. És ilyen közelségben, ilyen mennyei trakta előtt a legszebb éber–álmomban sem jártam. A serénykedő asszonyi népet nem zavarta bámészkodásom. Teleszívhattam magam a sütő tészták, pástétomok, a paprikások, pörköltek, rántott karajok meghitten békéltető, vidámító illatával.

Ugrok haza. A kaput se csuktam be magam mögött, örömmel rikkantok:

 – Anyám, majdnem kaptam kalácsot!”[17]

Nem véletlenül került ide ez idézet: ide kívánkozik két jelentős, de sikertelen fölterjesztés rövid története, mindkettő rímel a gyermekkori élményhez (természetesen egyikről sem tudott Tóth Béla). A Szegedi Írók Társasága – majdnem egyidőben – terjesztette föl Kossuth–díjra és a Szeged város díszpolgára címre. Egyiket sem kapta meg. Különösen bántó volt a díszpolgári előterjesztés elutasítása: a fölterjesztés évében ezt a címet a valóban kimagaslóan tehetséges és eredményes sakkozó, az akkor 32 éves Lékó Péter kapta meg. Szeged legjelentősebb XX. századi, sőt tizenhárom évig XXI. századi prózaírója, a 80 éves könyvtárépítő Tóth Béla nem.

Születésének 90. évfordulója 2014. december 21-én volt; ugyanezen a napon lett volna Weninger Richárd Liszt–díjas zeneművész, a szegedi zenekonzervatórium egykori igazgatója 80 éves; emlékezetére hangversenyt rendeztünk a Bálint Sándor Művelődési Házban. E hangversenyhez kapcsolódva hirtelen jött gondolatként összeszedtem otthoni könyvtáramból az összes általa dedikált kötetet, s kivittem a művelődési házba; írtam egy nagy feliratot: 90 éve született Tóth Béla, s rátettem egy asztalra, sajnos, nem vitrinbe. Egy óra volt még a hangverseny kezdetéig, voltak bőven teendőim, térültem–fordultam: összes dedikált könyvét ellopták… hiába könyörögtem a mikrofonba, hogy tegyék vissza, egyetlen egyet – Elhantolt hegedű – tudtam visszaszerezni… Lehet választani: aznap könyvtolvajok jártak a művelődési házban – vagy ennyire népszerű író Tóth Béla…

„Az ő világa nem a steril absztrakciókban szlalomozó »professzorok« vagy a hatalomtechnikusok világa. Az a valóságos világ érdekli, amelyben a természet összefüggéseit megőrző ember sikere és sikertelensége közvetlenül mutatkozik meg, s amelyben a siker a természeti világgal fönntartott összhang függvénye. Ez azonban egyáltalán nem valami programos »ómódiság«, időből való kiesettség, a visszahozhatatlan visszahozni akarása. Tóth Béla »realista« alkat, két lábbal a földön áll, s számol a változásokkal. Így számára ez a »régi« nem nosztalgia tárgya, hanem az igazi alaphoz való ragaszkodás, s viszonya a természethez, az emberekhez, az ember s természeti interakciójából összeálló világhoz maga is ennek az alapnak a folyamatos verbális újratermelése. Egy premodern, modern, posztmodern skálán tehát legalább annyira »posztmodern«, mint amennyire premodern. Mint magánember s mint szövegvilágot alkotó író mindhárom korba beletartozik – szociográfiájának különös fénytörése alighanem innen adódik.”[18]

Rózsa János:
Mesélj, remekes atyamester!

                               Versforgácsok Tóth Béla írónak

Te szerény pennapercengető,
gyalupad lesz a búzafölded?
Gyújtsunk rá, most itt az enyémből,
s három füstkarika között
hamisság nélkül mindörökké
papíron sorjázzanak betűk.
Mesélj, remekes atyamester!
Hatalmakkal is szembeszállva,
semmiből szép tékát csinálva…
Tolladból fűrész muzsikáljon,
a hited bennem vérré váljon.
Taníts a versre, Béla bátyám!
Könyvtárad lett a búzaföldünk,
te szerény pennapercengető.

Megjelent a folyóirat 2025. áprilisi számában

Jegyzetek

[1] Élete ezen szakaszát a Szeged vidámítása II. kötete 234–263. oldalain írta meg (Bába Kiadó, Szeged, 2004).

[2] Szegedi Írók Társasága

[3] 1998 őszétől a megszűnéséig a Bába És Társai Kiadó adta ki a Dél–Alföld c. kétheti folyóiratot, melynek ekkor Tóth Béla lett a főszerkesztője.

[4] Koliger Károly (1939–2005) Szegedre költözött vajdasági író, költő, médiaszakember.

[5] Kiss Ernő: Kézszorítás egy népművelőtől. In.: A hetvenötéves Tóth Béla Vándortarisznyája belbecséből. Szerk.: Kiss Ernő–Majzik István. Bába és Társai Kiadó, Szeged, 2000, A Tisza hangja 51. 99. old.

[6] Szegedtől Szegedig Antológia

[7] Dr. Géczi József Alajos (1950–2023)

[8] Ez a könyv nem tartozik az életmű legjobb darabjai közé; befejezése elvarratlan maradt.

[9] Szeged alpolgármestere 2000-ben

[10] Dombiratos akkori polgármestere

[11] Ilia tanár úrnak három írása is megjelent A hetvenötéves Tóth Béla Vándortarisznyája belbecséből című könyvben

[12] Tóth Béla levele, 2000. február 6. (részlet).

[13] Szeged tanácselnöke 1988-ig.

[14] A Somogyi-könyvtár volt munkatársa, a zenei gyűjtemény alapítója

[15] A Somogyi-könyvtár volt munkatársa

[16] Sőt a 10., hiszen a Szeged vidámítása kétkötetes volt.

[17] Tóth Béla: Szeged vidámítása. Szeged, Bába és Társai, 2004. 263. o.

[18] In: Lengyel András: Tóth Béla Tiszajárása – A csapos közbeszól. Csíkszereda – Szeged, Státus Kiadó, 2024. 77. o.