Boros Tamás: ,,Szabálytalan és kíméletlen”, de mindemellett inspiráló történetek 

Viszonylag sokat hallottam már korábban a legtöbbek által csak Istinek hívott Paál István vezette legendás Szegedi Egyetemi Színpadról. Sőt, néhány beszélgetést a szerencsére nagyobb számban még élő ,,tanúkkal” is volt szerencsém meghallgatni. Éppen ezért is voltam arra kíváncsi, milyen újdonságot tud nekem adni Jászay Tamás Szabálytalan és kíméletlen – Beszélgetések a Szegedi Egyetemi Színpadról című könyve. Újságíróként kifejezetten izgatott az a kérdés, mennyire lesz érdekes a kötet 14 interjúja és egy filmnovellája, mennyire tudnak engem, mint minden ismeretem ellenére csupán laikus olvasót bevonzani, mennyire lesznek sodró lendületűek, amelyekről azt viszont sejtettem, hogy oral historyként nagyon jelentős források a jelenben, de különösen a jövő generációinak. Különösen annak fényében, hogy például Dózsa Erzsébet az vele készült beszélgetés óta sajnos már nincs közöttünk. Számomra kiderült, nem csak a zsurnaliszta, hanem a történelem iránt érdeklődő énem kíváncsiságát is felkeltette a könyv.

 Abban előzetesen is bíztam, hogy az interjúk és a kritikai újságírás világában otthonosan mozgó Jászay Tamás nagyobbrészt interjúkötetét érdemes elolvasni. Valami újat biztos ad nekünk, azoknak a kívülállóknak is, akik valami keveset már ismerünk a Szegedi Egyetemi Színpad és Paál István életéből, de a hangsúly a keveset szón van. Ráadásul Tamás is megvallotta már több, a témával foglalkozó cikkében, hogy ő maga sem volt a Szegedi Egyetemi Színpad történetének értője vagy kutatója. Én magam ráadásul nem is ugyanaz a korosztály vagyok. 1983-ban születtem, tehát amire felnőttem, a Színpad ilyen formában már nem létezett. Emlékszem például arra, hogy sok éve, amikor először hallottam róla, mennyire meglepődtem, hogy az ismert szülész-nőgyógyász orvos, bába, Geréb Ágnes is a társulat tagja volt. De más általam ismert nevekkel, mint például Kormos Tiboréval is örömmel szembesültem, ugyancsak korábbi évek során. Hiába, akkor ,,újszülött” voltam még, akinek minden ,,vicc” új volt.

A társulat történetéről 2023-ban jelent meg egy kiváló könyv, Nánay Istvánnak a Nyitott színház – Paálisti és a Szegedi Egyetemi Színpad című munkája. Jászay Tamás online művében viszont a benne a leginkább érintettek személyes meglátásait, véleményeit, egyéni álláspontjait ismerhetjük meg, egyfajta szubjektív történelemként. Mert egy idő után azon kaptam magam, hogy nem mint újságírót érdekelt ez a könyv, hanem mint a történelem, jelen esetben az 1960-as, 70-es évek szegedi és magyar közélete, politikája és ezen keresztül társadalmi élete iránt érdeklődő személyt. A megszólaltatott alanyok ugyanis ebbe a világba is bepillantást adnak számunkra. Abba, hogy hogyan viszonyult hozzájuk a kor egyetemi vezetősége, Szegedi Nemzeti Színháza és nem utolsósorban a (politikai) rendőrsége, hogy milyen, sokszor egész életre kiható következményei voltak például a Petőfi-rocknak.

A könyvet én magam több részletben olvastam el. Ennek nem az volt az oka, hogy egyszerre sok vagy unalmas lett volna. Épp ellenkezőleg. Egyszerűen nem egyben szerettem volna elolvasni azokat a visszaemlékezéseket, amelyek lényegében ugyanazokról az eseményekről, előadásokról, fellépésekről utazásokról, baráti viszonyokról szóltak, de külön egyéniségek, külön nézőpontjából. És ez rendkívül izgalmassá tette az egész írást. Miként látta ugyanazokat a próbafolyamatokat, a teljesség igénye nélkül, Geréb Ágnes, Kohler Katalin, Kormos Tibor vagy éppen Szajbély Mihály. Ezek semmiképp sem ellentmondások a könyvben, sokkal inkább izgalmas történetszálak, hiszen milyen unalmas is lenne az, ha mindenkinek mindenről ugyanaz lenne a véleménye. De itt egyáltalán nem erről van szó.

Ám a történelmileg érdekes könyv azért nem tudta teljesen a fókuszt elvinni arról, hogy vajon újságírói, mondhatnám, médiatudományi szempontból milyen is volt Jászay Tamás, mint riporter? Nos, olvasva a beszélgetéseket, néhol okozott meglepetést. Éreztem azt is, hogy remekül együtt gondolkodik nem csak a kérdező, hanem a későbbi olvasó fejével, újságíró-szakmailag is érdekfeszítő kérdéseket tesz fel, mert reflektál arra, amit előzőleg, akár mint új, meglepő információ, elmondtak neki. Számomra a téma jellegéből, abból, hogy egy térben is és időben is behatárolt az a keret, amiről kérdezi alanyait, adódik az, amire fentebb is utaltam, hogy ezt a könyvet nem egyhuzamra olvastam el. A kérdések ugyanis visszatérő jellegűek, ez azonban a szintén már említett különböző nézőpontok miatt inkább izgalmas, mint sem kritikára érdemes. Az író- interjú készítő mozgástere azonban behatárolt. Ezt a szűk mozgási teret azonban ki tudta használni ki Jászay Tamás, aki meglátásom szerint remekül alkalmazkodott alanyainak habitusához. Ami pedig nekünk, mint olvasóknak a legfontosabb, nem csak szóra tudta az egykori tagokat, a történetek ismerőit bírni, de meg is nyitotta őket, a bizalmukba tudott férkőzni. Nem csak elmondtak neki valamit, hanem a szó legnemesebb értelmében meséltek is, és ez nagy különbség.

És igen, akadtak olyan esetek is, amikor, bár elindult egy történetszál, ám a következő kérdés, számomra kissé talán meglepő módon, nem az előző válaszra reflektált. Ilyenkor azonban eszembe jut, hogy egy jó riporternek, ha nem is direktbe vezetni, de ,,pályán kell tartani” a válaszolót, elkerülve a véletlen, de felesleges csapongásokat. Különösen egy könyvben, amely bár elektronikus formában jelent meg, de ennek ellenére hosszában mégis csak véges.

Aki szeretne arról képet kapni, hogy a 60-as és különösen a 70-es években milyen volt egyetemistának lenni (Szegeden), hogy miből jött létre számos, a mai színházban már szokványosnak hitt ötlet, formanyelv, úgy mint a néző bevonása, a klasszikus, a játszókat és a befogadókat elválasztó ,,fal” lebontása, egyáltalán, mekkora fegyelmet és kitartást igényeltek a próbák, amelyeket vezetett, és amelyek eredményezték az Az óriáscsecsemőt, majd ezt követően a például az Örök Elektrát, a Stációkat, a legendás Petőfi-rockot vagy a nem kevésbé emblematikus Kőműves Kelement, és végső soron, milyen ellentmondásos, de akik igazán ismerték, azoknak szerethető személy volt Paál István, annak ezt a könyvet kötelező letölteni és elejétől a végéig kiolvasni.

Arra Jászay Tamás is utal, hogy a Szegedi Egyetemi Színpad történetét eme és Nánay István már említett művének együttes elolvasásával lehet még jobban megérteni, ebben pedig nem vitatkozom, mert nem is akarok vitatkozni vele. Mint ahogy az is tény, mindkét munka önmagában remek irodalmi és történeti forrásmű egyben. Jászay Tamás munkája a privát történelembe nyújt betekintést, izgalmas, inspiráló élettörténetek bemutatásával.

Szabálytalan és kíméletlen. Beszélgetések a Szegedi Egyetemi Színpadról. Írta és szerkesztette Jászay Tamás. Szeged, MASZK Egyesület, 2024.

Megjelent a folyóirat 2025. júniusi számában