Veszelka Attila: „Más gyertyát gyújtva…”

Lengyel András 75 éve

„A kínba még csak most fogunk mi, restek…”
Te – benne már, de írod művedet.
Tudat-hatalmad parancsol a testnek,
 – csakazértis a Csodát műveled.
Simai Mihály: Lengyel Andrásnak

Jeles eseményre gyűlt össze szépszámú közönség 2025. szeptember 9-én, 17 órakor, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár 1. emeleti közösségi terében, mégpedig Lengyel András irodalomtörténész születésnapjának megünneplésére, mely ünneplés egybefonódott egy, eddigi munkásságáról keresztmetszetet nyújtó, Lengyel András 75 éve címmel az utóbbi hetekben megjelent könyvecske bemutatójával. Ezzel az első, igen hosszúra sikeredett mondattal azonban máris a pontatlanság bűnébe esnék, méltatlanná válva Lengyel András legendásan pontos fogalmazásához, precizitásához, tárgyilagosságához, ha nem korrigálnám magamat azonnal, hiszen személyében nem „csak” egy irodalomtörténészről kell szólnunk, hanem egy univerzális, összetett elméről, személyiségről, olyanról, aki otthonosan mozog, nem csupán az irodalom, az irodalomtudományok, de a történelem, a muzeológia, a szociológia, a közgazdaság és a filozófia berkein belül is. A könyv megjelentetése, a közel 75 (!) oldalas kiadvány létrejötte Kiss Ernő nyugalmazott népművelő (a meghívón így hivatkozik magára, bár ennél ő is sokkal összetettebb egyéniség) kitartó aktivitását dicséri, ugyanis – az ünnepelt hathatós segítségével – ő válogatta össze ezt a huszonkét kiemelkedő szerző írásaiból kötött csokrot, mellyel Lengyel Andrást a könyvbemutatón felköszöntötték pályatársai, tanítványai, tisztelői.                

Az estet Szokolay Dongó Balázs szóló furulyajátéka nyitotta meg. A sokrétű, több fúvós hangszeren is mesteri szinten játszó muzsikus Bartók népzenegyűjtéséből válogatott és játszott rendkívül impulzívan, feszesen, egyben improvizatív módon, majd Fabulya Andrea, a nem mindennapi előadói kvalitásokkal bíró versmondó olvasta fel Tandori Dezső: Ők és őközet (Magyarázat egy Lengyel András esszé nyomán: „Honnét nálam a ló? Mire jó?”) alcímű, humorral átitatott versét. A továbbiakban Kiss Ernő mint moderátor, meghívott beszélgetőtársának, a történész, muzeológus, főiskolai és egyetemi oktatónak (hosszú időn át tanszékvezető egyetemi docensnek), Dr. Marjanucz Lászlónak adta át a szót, ki is ízesen, a közönség figyelmét mindvégig fenntartva beszélt az általa „Bandi bátyámnak” aposztrofált ünnepeltről, a Fekete ház fantomjáról (Ilia Mihály elmés névkreációja a szegedi Fekete házban hosszú ideig munkálkodó Lengyel Andrásra), akihez a főiskola történelem-tanszékén végzett tanulmányai kezdete óta a mai napig töretlen baráti kapcsolat fűzi. Nem hagyományos barátság az övék, hiszen nem jártak össze, nem voltak ivócimborák, találkozásaikkor beszélgetéseik általában nem érintik az intim magánszférát, már csak azért sem, mert ezek a beszélgetések általában hamar átfordulnak érdemi diskurzusokká. Talán ez az apró distancia tette még hitelesebbé Dr. Marjanucz László Lengyel Andrásról szóló mondatait, melyekben a méltatott legendás olvasottságáról, átfogó tárgyi tudásáról, ebbéli tudásának mélységéről, perifériára szorult alkotók munkásságát globális kontextusba ágyazni tudó képességéről, politikai tisztánlátásáról, filozófiai jártasságáról, a modernitás és a kortárs alkotók irányában mutatott fokozott érzékenységéről, egyáltalán, az úgynevezett lengyelandrási világképről szóltak.

A rendezvény második felében Kiss Ernő méltatta a 75. életévét maga mögött tudó, békéscsabaiból szegedivé lett Lengyel Andrást, illetve azokat az alkotókat (sokan, sajnos, már nincsenek közöttünk), kiknek recepciói, esszéi, köszöntői helyet kaptak a könyvben, nevüket   – Litván György, Bodrits István, Sipos József, Varga László, Marjanucz László, Ilia Mihály, Füzi László, Agárdi Péter, Tóth Béla, Solymosi Bálint, Pályi András, Kovács Sándor Iván, Szuromi Pál, Radnai Dániel Szabolcs, Apró Ferenc, Dési Ábel, Szepesi Attila, Szigeti Lajos Sándor, Tandori Dezső, Tamás Gáspár Miklós, Losoncz Alpár, Kenyeres Zoltán – megidézve, már csak azért is, mert ezen patinás névjegyzék szereplőinek írásai mintegy kaleidoszkópként villantják fel Lengyel András szellemi kisugárzásának, sokszínű, szerteágazó munkásságának olvasóira gyakorolt reflexióit. Beszélt a könyv megjelentetésének technikai nehézségeiről, hiszen – bár a vártnál több pénz gyűlt össze pályázat útján a támogatók: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának, és a Csongrád Megyei Népművelők Egyesületének jóvoltából – az összeg mégiscsak szűkösnek bizonyult, amiért lelkes önkéntesek vállalták – egyebek között – a számítógépre vitel, avagy a szerkesztés és tördelés munkálatait, ezért név szerint is fontosnak tartotta megemlíteni a nyomdai előkészítésben és a borítóterv elkészítésében jeleskedő Gerhát Krisztiánt, valamint a fotós csapatban remeklőket: Dömötör Mihályt, Frizt Mihályt, Baghet Iskandert, Labádi Lajost, Nagy Ádámot, Roboz Istvánt és T. Nagy Györgyöt.                                                           

Lengyel András ezen az emelkedett hangulatú összejövetelen, betegsége örvén, fizikai valójában nem lehetett jelen, a harmadik etapban azonban mégiscsak láthattuk és hallhattuk őt videofelvételről, amint rendkívül összeszedett, kerek mondatokat megfogalmazva üdvözli a jelenlévőket és mond köszönetet a könyv megjelenéséért, illetve beszél további nagy ívű terveiről, reményt adva minden elesettnek, hogy így is lehet, mindig lehet.

Végezetül, szép keretezésként, Fabulya Andrea elmondta a szegedi költők doyenjének, az idén 90. életévét betöltött Simai Mihálynak töredékességében is lélekemelő, Lengyel Andrásnak adresszált versét, a fináléban pedig újra megszólalt Szokolay Dongó Balázs varázslatos zeneszerszáma.         

„Más gyertyát gyújtva” Lengyel András 75 éve, kiadja a Csongrád Megyei Népművelők Egyesülete