Boros Tamás: 17. századi jobbágylány vagy épp lengyel grófkisasszony

Távoli ősök keresésével tölti mindennapjait Gellérfi-Gyenes Lili

Gellérfi-Gyenes Lili a Szegedi Tudományegyetem Néprajz-Kulturális antropológia szak egykori hallgatója, így talán nem is meglepő azon, kezdetben hobbija, hogy az ez iránt érdeklődő és fogékony emberek őseit, családfáját felkutatja. Mára a hobbi kinőtte magát, érdeklődő pedig szép számmal akad. Thomas Mann után szabadon: mennyire lehet mélységes mély a múlt ezen szeletének a kútja? Mik a legnehezebb vagy épp a legizgalmasabb kérdések ebben a nem könnyű, de annál érdekesebb nyomozásban? Erről mesél a következőkben Lili.

– Mióta volt számodra egyértelmű, hogy ezzel a területtel szeretnél foglalkozni?

– Nagymamám halálát követően 2020-ban kezdtem el családfát kutatni. Életében nagyon sokat érdeklődtem tőle a családunkról, halála után pedig úgy éreztem, nem csak egy szerettemet, hanem a családi ,,kulcs adatközlőmet” veszítettem el, pedig még nagyon sok mindenre kíváncsi lettem volna, amit tőle, szóban már nem hallgathattam meg. Mindemellett például nagyapámnak a családjáról nem sokat tudtam, és amit nem ismersz, az még érdekesebb számodra. Ezeket szerettem volna először kinyomozni, ezért kezdtem el először a saját, majd mások, először a sógoromék családfáját kutatni, illetve abba besegíteni. Évek óta szerettem volna elkezdeni komolyabban foglalkozni a témával, akár úgy is, mint egy vállalkozás. Viszont a munkám mellett akkor még nem fért volna bele, hiszen sok idő kell, mire átnézel mindent, a kutatás nem pár perces elfoglaltság. De amikor a kislányom bölcsibe ment, úgy döntöttem, hogy ha most nem vágok bele, akkor soha nem fogok.

– Hogyan tudtál érdeklődőket találni, mennyire könnyű a munkádnak ez a fázisa? Bár úgy hiszem, hogy nem vagy egyedül, mint olyan személy, aki a saját családját és őseit meg szeretné ismerni.

– Valóban sokan szeretnének tisztább képet kapni a származásukról. Legelőször Facebook csoportban hirdettem ezt a lehetőséget, és hála istennek elég sokan jelentkeztek is. Most nyilván egy ilyen kaliberű kutatásra egy hónapban el tudsz vállalni mondjuk hármat vagy négyet de minden egyes kutatás hónapokat vesz igénybe, mind a szakmai, mind az emberi igényesség miatt fontos ez. Így volt, akinek a felkérését csúsztatnom kellett.

– Hogyan, milyen adatokkal kell ehhez a munkához hozzákezdeni?

– Általában 1920 előtti születési vagy 1980, de inkább 1970 előtti halálozási adatokat szoktam lekérni a megbízóimtól, ugyanis ezek kutathatóak legálisan és így sikerül is elkezdenem az érdemi munkát. Viszont hogyha esetleg az adatközlő ezt nem tudja nekem megadni, akkor előfordulhat az is, amire most készülök, hogy írnom kell, jelen esetben az alsózsolcai levéltárnak, és július elején el kellene hozzájuk látogatnom. Itt van egy mostani ügyem ugyanis, amiben csak a Veres József nevet ismerem, valamint azt, hogy 1929-ben született, de a pontos dátumot nem. Ráadásul online az 1908 előtti időszak polgári anyakönyvei kutathatók Borsodban, ami azt jelenti, hogy az információk egyébként rendelkezésünkre állnak, tudjuk például a szülők nevét, de ahhoz tennem kell egy személyes utazást Alsózsolcára a szülők házassági anyakönyvi kivonata okán.

– Akkor viszont ez azt jelenti, hogy Borsodban 1908, máshol esetleg 1920 előtti anyakönyvi kivonatok online megvannak. Nekem, mint laikusnak ez egy kicsit furcsán hangzik.

– Van egy weboldal, amit a mormonok kezelnek.

– Magyarországon?

– Bizony, mert bár az egyház az Egyesült Államokból származik, de a 60-as években befényképezték a világ majdnem összes anyakönyvét, Magyarországon is, vallási felekezettől függetlenül. Van egy alapvetésük, miszerint a világot össze kell kötni egy nagy családfával, és ők ezen dolgoznak. Ez egy iszonyatosan jó adatbázis, mert névre keresni is lehet benne, hogyha már előzetesen indexelték a neveket, akkor megtalálhatod a felmenőidet, abban az esetben, ha már valaki listázta pont azt az anyakönyvet, amit te keresel. Ennek ellenére a legtöbb esetben a keresés egyfajta nyomozati munka is, ami élvezetes, de sok időt elvehet.

– Mekkora része az a kivonatoknak, amik online megtalálhatók, és mennyi része az, ahol levéltárba be kell vetned magad?

– A konkrét példánál maradva, hogyha megtalálom ezt a Veres József nevű embert, akkor az ő szüleik már az online kutatható időszakban születtek, amikor még egyházi anyakönyvezés folyt. Innentől kezdve pedig egyszerűen otthonról is össze lehet állítani a családfáját. Ugyanis tényleg felekezetre, városra és évekre lebontva fent vannak az anyakönyvek a legtöbb helyen. Én például makói vagyok, és a makói anyakönyveket 1750-ig vissza tudod követni. De olyat is találtam a saját rokonságomból, akinek 1896-ban elárverezték a házát, ezt Arcanumos újságcikkben leltem meg. Ezek általában száraz tények igazság szerint. Illetve amit még online el lehet érni, a Familysearch oldalon, az a katonai lajstrom, ahol a baka magasságát is rögzítették. Ha ennél érdekesebbeket, például kézzel írott feljegyzéseket, mint árvasági iratokat szeretnél megismerni, akkor irány a levéltár!

– Aki érdeklődik, akár professzionálisan eziránt, az jó, ha a saját családfájával kezdi?

– Nekem ez a tapasztalatom. Gyakorlatot kell szerezni ebben is, mint mindenben.

– Említetted, hogy az elején Facebook csoportokban ajánlottad fel ezt a szolgáltatást. Ott egy kicsit jobban el tudom képzelni, hogy játékos okokból keresnek meg téged.

– Ilyen is előfordult, de amint kicsit hivatalosabb lettem, akkor már az lett az első számú indok, hogy akik engem felkértek, konkrétan semmit sem tudtak a múltjukról, így a közgyűjteményi kutatásaim nekik nagyon sokat jelentett.

– Milyen nehézségek fordulnak elő a munkád során?

– A zsidó családok kutatása nem egyszerű, hiszen sokszor héber nyelvűek az írott források. Annak ellenére tűnt ez a kezdetben megugorhatatlan akadálynak, hogy egyébként rengeteg időt töltöttem a szegedi zsidó hitközségben, de nem tudok jiddisül, héberül. Ráadásul a zsidó anyakönyvek 1850-ig bezárólag kutathatók, ha óriási szerencséd van, akkor kicsit előrébb, de a korábbiakat többségében megsemmisítették vagy elásták. Aki 1850 körül született, annak a halála már nagyobb valószínűséggel eshetett a polgári anyakönyvezés időszakára, ami 1895-től volt ezáltal pedig könnyebb őket megtalálni, hiszen a polgári anyakönyvek nagy százaléka fennmaradt. Más dolog is van, amire oda kell figyelnem: a régi korokban szokás volt, hogy egy testvért ugyanúgy neveztek el, mint egy korábban már elhunyt testvért. Találkoztam ilyennel a saját kutatásaim során is, és ekkor nagyon résen kell lennem. Nem elég csak a nevet megnéznem, hanem azt is, mennyit élt, mert egy pár hónaposan elhunyt gyermek nem az a felmenő, akit kerestetnek. A zsidóknál nem volt jellemző soha ez a közös név adása, sőt, ez kifejezetten kerülendő is abban a kultúrában. A nehézségek sorában meg kell említenem, hogy a 19. századból még kevesebb az írásos nyom. Csak a különböző kivonatok sok esetben. így ha egy gyakori nevet, mint például a Kovács, keresek, amelynek léteznek különböző írásmódjai, akkor ez plusz utánajárást tehet szükségessé. További bonyodalmat okozhat, hogy rengeteg anyakönyv megsemmisült az elmúlt évszázadokban, vagy épp hiányosan maradtak fenn, ami szintén elég szerencsétlen helyzet, hiszen nem biztos, hogy biztosan be tudok valakit azonosítani, ha csak egy születési anyakönyvet találok meg a nevével, de egy házassági anyakönyv, ami igazolná, hogy biztosan ő az, az nincs meg.

– A zsidó családfák kutatásában a holokauszt időszaka is okozhatott törést és ezáltal nehézséget neked?

– Az is, de nem az a legjellemzőbb. De megint elmesélek egy konkrét történetet, név nélkül, mert ez jól leírja a mi szomorú XX. századunkat. A megbízóm férjének a szülei izraelita vallásúak voltak. A történetet minden érintett úgy ismerte, hogy ők együtt jöttek haza Auschwitzból, aztán összeházasodtak, de soha többet nem beszéltek a családnak erről az időszakról. Ezért szerették volna megismerni. Az apával nem volt gondom, az ő születési anyakönyvét könnyen megtaláltam, így a szüleire, tehát a férj nagyszüleire is könnyen rábukkantam. Egyszer egy külföldi holokauszt adatbázisban találtam az apától egy három oldalas vallomást, amelyből kiderültek azok a szörnyűségek, kegyetlenségek, amelyeket ő átélt. Viszont az anya élete tele volt rejtéllyel, őt nagyon nehezen találtam meg, sehol nem voltak róla beazonosítható adatok, és már egy jelnek éreztem, hogy a túlvilágról azt akarja, hogy ne avatkozzak bele az ő családjának az életébe. De később, szintén ebben a nemzetközi holokauszt adatbázisban leltem rá az anyára, aki nem a leánykori nevén élte túl a vészkorszakot, hiába kerestem volna tehát úgy, hanem első férjének a nevét viselte ekkor. A rendelkezésre álló iratok sem voltak mindenre elegendőek, de annyi talán bizonyossá vált, hogy a nő a sajátjai után nyomozott és a korábbi férj a nyilasokat segítette, így a második világháború vége után gyorsan ott kellett hagyniuk, már az új férjjel, az országot. Ráadásul teljesen más koncentrációs táborban voltak, mint amiről a család tudott. Miután pedig meglett a nő, az őseinek a felkutatása sem jelentett problémát. Egyébként a családból találtam akkor 70 éves holokauszt-túlélőt, ami meglepett, mert sajnos az ilyen idős emberek nem élték túl a koncentrációs táborokat. A zsidó közösséggel kapcsolatos kutatásaimban egyébként nagy segítségemre volt egy lány a közösségből, nélküle ezeket a valóban nehéz munkákat nem tudtam volna elvégezni. Ebben az esetben, mint említettem, a megrendelő türelmes volt, ráadásul végig sikerült a férje előtt titokban tartani, és egy közös nyaralás alkalmával osztotta meg vele a családja történetét. Nagyon örültek, most nyáron ez alkalomból találkozunk is. A zsidó családfakutatásban egyébként is jellemző, hogy a leszármazottak nem tudnak semmit. Nincsenek papírjaik, maximum néhány történetük, de hát azok is olyanok, hogy évtizedekig nem beszéltek ezekről. De ha már a traumák kerültek szóba, van olyan megbízóm, aki kifejezetten azért szeretné őseit felkutatni, hogy azt lássa, milyen, akár generációkon átnyúló ilyen trauma érte a családot. Ebben például segítségemre van az, hogy a halotti anyakönyvi beleírták a halál okát is.

– Említetted az egyházi együttműködés fontosságát, nem csupán a zsidóság esetében, hanem a keresztény egyházak tekintetében is.

– Ők is rendkívül precízen vezetik és digitalizálják saját okmányaikat, valamint segítőkészek, abban az esetben is, ha esetleg egy eredeti példányt kell személyesen megtekintenem. Valóban, felekezettől függetlenül, pozitívak a tapasztalataim.

– Gondolom könnyebbség lehet, hogy a régebbi korokban sokkal kisebb volt a mobilizáció, sőt, sokszor egyáltalán nem is létezett.

– Kiszámíthatóbb volt egy 18-19. századi ember élete, ez tény. Tekintsünk mondjuk az 1700-as évek végére, ahol egy magyar ember, aki nem betelepült német, aki mondjuk az adózás miatt költözhetett, mert ha egy új helyre költözött, akkor ugye megint adómentes lett. A biztonságát, az identitását (mert ugye hát a nacionalizmus előtti időkben vagyunk) azt az a kis hely adta, ahol ő élt. Hogyha ő elköltözött valahova, akkor ő egy, ahogy mi mondjuk, gyüttmönt lett. És neki ott nem volt múltja, nem lesz neki jövője se igazából, mert a biztonságot a családnak a földje adja, ami ott van, ahol ő született. Nem volt igazán oka, hogy máshová települjön, ha csak egy nagy természeti katasztrófa, Magyarországon például árvíz, nem tette ezt szükségessé. Az viszont általános volt, hogy a szomszéd faluból házasodtak, ami egy minimális mobilitást adott, persze akkor, ha a két település nem viaskodott egymással, vagy nem egy nagyon zárt faluközösségről beszélünk. Az esküvőt követően a lány költözött oda a fiúhoz és annak családjához.

– Találkoztál már olyannal, hogy valami miatt pontatlanul volt egy esemény ideje meghatározva?

– Kétféle pontatlanság létezik: az egyik amikor a megbízó rosszul tudja, például azt mondja hogy a dédi 1907-ben született, és kiderül, hogy valójában 1899-ben. A másik ilyen, szintúgy nem szándékos pontatlanság, ha teszem azt azzal találkozok, hogy valaki elhunyt 1903-ban, és a halotti anyakönyvi kivonatára az van írva hogy 77 éves volt.  Ezt az információt ugyanis az elmúlt századokból nem szabad készpénznek venni, hiszen egy írni és olvasni nem tudó személytől nem lehetett elvárni azt, hogy helyesen számoljon, és nyilvántartsa a saját életkorát. Ha látták, hogy valaki nagyon idős, akkor odaírták, akár hasraütésszerűen, hogy 75 éves. Kellemes meglepetés volt, amikor pontosak voltak ezek a dátumok.

– Érkezett-e már olyan kérés feléd, amely során a trianoni határokon kívülről származó adatokat kellett begyűjtened? Amennyiben igen, akkor akadt-e ezzel akár nyelvi, akár adminisztratív nehézség?

– Eddig a megbízóim családjai általában a jelenlegi Magyarország határain belül mozogtak. Most van több olyan ügyem, ami az aktuális országhatáron kívülre vezet, ezekben az esetekben általában oda is kell utaznia a kutatónak az adott városba, hogy személyesen érdeklődjön az érintett felmenő papírjairól. Az egyik ilyen mostani megbízóm egyik nem is olyan távoli felmenője az 1870-es években állítólag elszöktetett egy lengyel grófkisasszonyt és elvette feleségül. Ezt az esetet próbálom felderíteni éppen, a nevek már megvannak, hogy a lány valóban lengyel volt-e, azt még nem tudom, ugyanis a neve alapján igazából lehet bármilyen kelet-európai népből való, a pap által magyarosan átírt nevű személy, de ha bármilyen apró nyomot is találok erre vonatkozóan, fel fogom venni a kapcsolatot az illetékes lengyel levéltárral. Trianonnal és az országhatárok átrajzolásával konkrét kapcsolatban lévő üggyel tehát nem találkoztam, maximum cáfolni tudtam azt, amikor felderítettem, hogy az alig ismert felmenők nem Beregszászból érkeztek Békés megyébe 1920 körül, hanem már sok évvel azt megelőzően, a 19. század második felében Felvidékről érkeztek dohány kertészkedés céljából. Egyébként a külhoni levéltárak munkatársai nagyon kedvesek és segítőkészek, legtöbb esetben, ezt a saját családfám készítésekor tapasztaltam.

– A néprajz szakból, ahová jártál, következett egyenesen ez az irányú érdeklődésed?

– Rengeteget hasznosítok a néprajzos ismereteimből, ami ugye a múltbéli szokásokról, az akkori emberek mindennapjairól szól. Amikor egy munkával elkészülök, akkor a megrendelők számára el szoktam készíteni egy helytörténeti és néprajzi adalékot a felmenőkkel kapcsolatban, mert az sokkal érdekesebb, mint a pusztán száraz tények és számok. Példa egy ilyen érdekességre az, hogy az esküvőket régebben faluhelyen mindig télen tartották, hiszen akkor nem kellett a földeken dolgozni, ezáltal meg volt minden feltétele a téli időszakban az esküvők tartásának. Farsangkor eljegyezték egymást, nyáron jegyben jártak. Ezek a tények is szokták a munkámat segíteni, de ennek hátterét is leírom a megrendelőknek.

– Lehet tudni, melyik család múltjába ástad bele aktuálisan magad?

– Egy Debrecen környéki, korábbi zenész cigány család életét tekintem át, cikkek, anyakönyvek segítségével. A végén az anyakönyveket családokra lebontva sorakoztatom fel, hogy ezzel is minél hitelesebb legyek, a megrendelők előtt is.

– Sokat beszéltünk az időről és a múltról. Mi volt az a legtávolabbi időpont, amíg vissza tudtál menni az eddigi munkáid során?

– Egyszer, nagy örömömre találtam dokumentumot, miszerint egy Mária Erzsébet nevű lány 1694. június 20-án született Győrszentmártonban, ez a mai Pannonhalma, ahol persze sokkal jobban vezetik az anyakönyveket és a családfákat, mint egy átlagos helyen. Ez kivételes szerencse. Egy átlag magyar család családfáját a legfeljebb az 1750-es évekig lehet visszavezetni, mert körülbelül ezidőtájt rendelte el Mária Terézia, hogy minden plébániának nyilvántartást kell vezetnie.

– Ez a család, ahol ez a Mária Erzsébet nevű lány született, milyen társadalmi rendbe tartozott?

– Sokan hihetnék, hogy nemesek voltak, de nem. Egyszerű jobbágy családról van szó, csak az ő születését ilyen módon megörökítették. Azonban éppen aktuálisan egy nemesi család után is kutatok. Egy átlag magyar család családfáján amúgy legfeljebb kisnemesek találhatók meg. Ők az 1600-as évek közepén kaphattak földet, tehát mondjuk az Árpád-házig lehetetlenség lenne a családfát visszavezetni. Nagyon szeretem ezt a munkát, minden egyes napját élvezem. Mert hús-vér embert ugyan nem tudok az érdeklődőknek ,,bemutatni”, de egy konkrét eredményt mégis mindannyian kicsit így élnek meg, ami nekem a legnagyobb öröm.

Megjelent a folyóirat 2025. július-augusztusi számában