Szónoky Miklós: A Dugonics Társaság két újraindulásának – 1946 és 1990 – néhány különleges dokumentuma a Somogyi-könyvtár időszakos kiállításán

A Dugonics Társaság 1892-től 1943-ig, virágkorát élte. A háború évei alatt és után 1943-46 között szünetelt a működése, melyet csupán egy rövid ideig tartó reménykedő tevékenység követett 1946 és 1949 közt. A történelem ezután ismét közbeszólt, a Rákosi rendszer 1949-ben megszüntette a Társaságot, s ez a szocializmus időszakában így is maradt 1990-ig 41 éven át. Ez az írás a két újrakezdés történetét vázolja fel.

Az 1946 október 20-i újrakezdés

Az előző cikkben már ismertettem a Társaság háború alatti viszontagságos sorsát. Tudjuk, hogy a háború elején 1942-ben még nagyszerűen működik, mert ünnepségsorozattal és jubileumi kötettel méltatták a Dugonics Társaság 50 évét. Ekkor ünnepi rendezvény is volt: Dugonics-Emlékkiállítás a múzeum nagytermében. A korabeli Délmagyarországban Dr. Madácsy László (1907-1983) társasági tag, a kiállítás egyik rendezője, a későbbi főtitkár írt ismertetőt. Ekkori programjukban még nagy terveik voltak. De bizony ezek csak tervek maradtak, mert a Dugonics Társaság elhunyt és élő, működő íróinak munkáit felölelő 1943 március 19-i kiállítás megnyitásával és az aznapi felolvasó üléssel működését megszüntette és a német megszállás alatt már nem adott életjelt magáról. Az újjáéledés első mozzanata az volt, hogy a 20.165/1945 BM határozat végrehajtása során 1946 februárjával elrendelték a társaság átszervezését. Az egyesület önkormányzatát a tisztújító közgyűlésig felfüggesztették és ügyeinek vitelére, az átszervezés levezénylésére miniszteri biztost jelöltek ki Marót Károly egyetemi tanár személyében. Megállapította, hogy a Társaságnak vagyona nincs, irattár, jegyzőkönyvek, kiadványok alig vannak, azok a demokrácia szellemével ellenkező elveket nem tartalmaznak. Az alapszabály nem szorul lényeges javításra s a Társaság új célkitűzése: a szegedi tanyavilág kulturális emelése demokratikus szellemű.

Az újjáalakuló és tisztújító közgyűlést 1946 október 20-án tartották meg. A továbbiakban idézem Dunainé Bognár Júlia írását erről az időszakról. „A közgyűlésen megemlékeztek Banner Jánosról a volt elnökről, aki Budapestre távozott és Firbás Oszkár lemondott főtitkárról. Új tisztikart választottak: az elnök Sík Sándor költő, alelnök Beretzk Péter főorvos, ornitológus, Sz. Szigethy Vilmos főlevéltáros, Bálint Sándor egyetemi tanár, etnográfus. Főtitkár Madácsy László egyetemi előadó, költő. Pénztáros Kováts József gimnáziumi igazgató, ellenőr Czógler Kálmán tanügyi főtanácsos, számvizsgáló Falta Marcell egyetemi magántanár, Bucsy István nyugalmazott gimnáziumi igazgató, Szeghy Endre főiskolai zenetanár. Igazgatósági tagok: Ábrahám Ambrus, Bartucz Lajos, Halasy Nagy József, Koltay Kastner Jenő, Pollner Ödön, Kanyó Béla egyetemi tanárok, Eperjessy Kálmán főiskolai igazgató, Csefkó Gyula főiskolai tanár, Halász Pál kanonok, Kiss Ferenc miniszteri tanácsos. A tagok közt van Greguss Pál egyetemi tanár is. A közgyűlés az alapszabály némely pontját módosította és titkárrá választotta Aldobolyi Nagy Miklós főiskolai tanárt. A társaság a programját így határozta meg: a vidékre való kiszállás lehetősége a vidék kulturális nevelése. A mai értelmiség problémáinak tisztázása, az erők összefogása úgy, hogy a társaság az értelmiségi tisztulás fókusza legyen. Az alapszabály értelmében 50 tagsági helye volt, vidéki tagokat is vártak. A társaság tagjai a tudományos és ismeretterjesztő célkitűzéséből következően zömében egyetemi és főiskolai tanárok a tudomány valamelyik ágában specializált orvosok, mérnökök, jogászok, művészek és írók. A társaság kultúrestek rendezésével és kéthetenkénti felolvasóülésekkel kezdte tevékenységét. Az 1948, 1949. évi rendezvények programjából néhány adat: Mészöly Gedeon egyetemi tanár: Puskin költői művészete, Beretzk Péter főorvos: Természetvédelemről, madarakról, Ábrahám Ambrus egyetemi tanár: A hormonok szerepe a legújabb kutatások tükrében, Kardoss Béla mérnök: Az újjáépült szegedi Tisza-híd, Vaszy Viktor színházigazgató: Az operáról, Erdődi József egyetemi tanár: Turgenyev társadalmi állásfoglalása. A társaság tagdíjat nem szedett, minden tisztség javadalmazás nélküli volt, alapítványai az infláció során elértéktelenedtek. A Vallás-és Közoktatási Minisztérium támogatásán kívül más bevételi forrás nem volt. 1948 márciusa után a Minisztérium államsegélyt nem biztosított. 1949 novemberében a Népművelési Minisztériumhoz fordultak támogatásért, mivel a legminimálisabb működési feltételeik sem biztosítottak (meghívók, teremfűtés, postaköltség, tanyára való utazás). Az anyagi támogatás megvonása után csakhamar bekövetkezett rendeletileg is – az akkori politikai korszellemnek megfelelően – az egyesületek felszámolása, így a Dugonics Társaságé is. 

Az előző cikkben részletesen beszámoltam Madácsy Piroska A Dugonics Társaság két korszaka című remek írása alapján az AVO (Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya) tevékenységéről, az iratok lefoglalásáról. A Belügyminisztérium 1950-es hivatalos feloszlatási rendelete után végül 1952 március 19-én megérkezett a kormány végzése, mely az ország összes irodalmi egyesületét megszüntette. Amit tehát ismerünk az újraindításról, arról Madácsy Piroska így ír: „Az alapító ülésről készült jegyzőkönyv-dokumentum bizony jelzi, hogy vannak nehézségek. E jegyzőkönyv és néhány más dokumentum csupán Madácsy László főtitkár irodalmi hagyatékában található meg. De a társaság 39 taggal megkezdi működését, a nyári hónapok kivételével átlag havonként tart összejövetelt. Évkönyvet nem jelentettek meg, ezért a tényleges munkáról csupán egykorú hírlaptudósításokból, vagy a levéltárban őrzött meghívók alapján kaphatunk képet. Madácsy Piroska ezt a cikkét egyébként az 1946-os újraindulás 40. évfordulójára emlékezve írta 1986 október 18-án a Délmagyarországban. Ez a munka egyben szikrája is lett az újbóli újjászervezés gondolatának elindításában.

Egy személyes történet 1959-ből

Nemzedékem megtanulta a háború és 1956 után is, hogy feleslegesen nem beszélünk történelmileg kényes dolgokról, amit tudtuk ugyanis, hogy a hatalom nem veszi jó néven az ilyesmit, s még baj is lehet a visszaemlékezésekből. Így egészen egyetemista koromig a Dugonics Társaságról csupán otthon beszéltünk néha Nagyapánkkal. Ezt a csendet csodaként az 1959 januárjában Dr. Ábrahám Ambrus Kossuth-díjas és akadémikus neurobiológus professzoromnál, másodéves egyetemistaként anatómia kollokviumomon a vizsgatételen kívül váltott beszélgetés törte meg. A történethez tartozik, hogy 1957-től a Szegedi Egyetem biológia-földrajz szakos hallgatója voltam geológia szakiránnyal. A büszke tartású legendás székely professzorunknál élmény is volt a vizsga, ugyanis beszélgetett is velünk, a tanítványai megismerését is igényelte. Nagyon tanultunk a vizsgára, tudtuk, hogy emberséges, de nagyon komolyan követel. Természetesen szakterülete az idegtan hangsúlyos lehetett a vizsgán. Szerencsémre Az emberi idegsejt, a neuron című tételt húztam ki, amit nagyon megtanultam. Mondókámat megkezdve a professzor úr felszólított, hogy rajzoljak fel egy idegsejtet a táblára. Én mivel szemben álltam a professzor úrral hátra nyúltam a krétáért és visszakézből bal kézzel felskicceltem a táblára a neuront. Ekkor megszólalt Ábrahám professzor: „Nocsak maga egészen ügyesen balkezes.” Igen professzor úr, de a székely Nagyapám úgy tanított, hogy őnáluk Udvarhelyszéken az ilyen emberre azt mondják a népek, hogy „kétjobbkezes”, mert mint Nagyapám is, akitől az atavizmus elve alapján genetikailag ezt örököltem mindkét kezét, ha írás, ha rajzolás vagy ezermesterkedés volt egyenrangúan tudta használni. Náluk elv volt, ha balkezesnek születik a gyerek ki kell alakítani a nevelés során, hogy mindkét kezét jól tudja használni. Nagyapám bennem is kialakította ezt a máig is értékként ható készséget. Ezeket tisztázva a professzor úr, megkérdezte hol él a székely nagyapám? Mondtam, hogy ma már ősszegedi. Mondja hát akkor a nevét. Megmondtam: barátosi Bucsy István. „A nemjóját – mondta erre – de kicsi a világ! A nagyapját igen jól ösmerem, többször beszélgettem vele a Dugonics Társaságban, hiszen mindketten vezetőségi tagok voltunk. Nagyapja a földim, ugyanis Csíkszék és Udvarhelyszék egymás melletti terület.” Ő ugyanis Tusnádról, Alcsíkból származott és büszkén vallotta: „mi otthon Csíkországnak mondjuk, mert az összes székely szék közül a legnagyobb területű.” Majd hozzátette: „tisztelettel üdvözlöm a nagyapját, mondja meg neki! Én katolikus székely vagyok, Csíksomlyón voltam gimnazista, a nagyapja, tudom, kálvinista, Ő meg a kiváló Székelyudvarhelyen tanult.” (Mi, hallgatók egyébként tudtuk, hogy Ábrahám Ambrus [1893-1989] érettségije után belépett a premontrei rendbe s a felvidéki premontrei Jászón teológiát tanult, s mivel a rend a hajdani értelmiségképzés egyik legerősebb bástyája volt, őt is a Budapesti Egyetemre küldte tanulni. Természetraj-földrajz szakos tanár, majd felszentelt és magas rangú pap lett. Életrajza lenyűgöző olvasmány. Európai rangú szaktekintélyként az akkori esetleges ideológiai előítélet felett állt.) Végezetül a vizsgámat a professzor úr jól és nagyszerű humorral zárta: „Felkészült volt, a feleletét jóra értékelem.” Még az indexem a kezében volt, s miközben felém nyújtotta, rám nézett, és így szólt: „származását nézve maga csupán egyfertájnyi székely gént kapott, azaz csak egynegyed vért, de tudja, nálunk, Tusnádon az ilyenfajta embert úgy nevezik, hogy »árnyékszékely«. Tanuljon továbbra is rendesen, ahogy a nagyapja elvárja magától!”

No, és milyen a történelem? 1959 szeptemberében sikeresen szigorlatoztam két év biológia alapjaiból: állatszervezettanból és áövényszervezettanból két egykori Dugonics Társasági tagnál, az előbbi Ábrahám Ambrusnál és Greguss Pálnál. Dr. Greguss Pál professzor (1889-1984) szintén Kossuth-díjas növénybiológus és világhírű fenyőspecialista volt, a háború utáni újrakezdéskor lett a Társaság tagja. Életrajza egyébként rendkívül érdekes olvasmány. Őrzöm a nekem, azaz „kedves tanítványomnak” 1979-ben dedikált kötetét. 

Az 1990-es újrakezdés

E jelentős szegedi kultúrtörténeti esemény leírása előtt szólnom kell a hivatkozott dokumentumokról is. Mivel engem 1993 július 1-től az akkor alakult 8 szakosztály egyike, a természettudományi szakosztály titkárának választottak meg, természetes volt, hogy egy kis magánirattárat vezessek, hiszen az évenkénti soros előadások megszervezése, az előkészítő levelezések megőrzése kötelességem volt. Ezek a dokumentumok máig is lefűzve meg- vannak. Az egyéb dokumentumokat, meghívókat, körleveleket, előadástervezeteket, újságkivágásokat 1992-2013-ig őrzi dossziém: 62 eredeti meghívót és 28 levelet.

A meghívókat végiglapozva látható, hogy az eltelt évtizedek milyen rendkívül magas szinten, igényes, neves előadók közreműködésével valósultak meg. E kiváló előadások, székfoglalók uralkodó része a társaság eddig megjelent 5 évkönyvében olvashatók. Végül közlöm a társaság kezdeti sikerének dokumentumaként az 1993-as 112 fős névsorát, ahol felsorolt nevek jól minősítik a Dugonics Társaságot: Dr. Apró Ferenc, Dr. Árpás Károly, Bajcsiné Forgó Éva, Bakonyi Tiborné, Dr. Balogh Tibor, Dr. Barna Gábor, Bense Kálmán, Bertényi Ivánné, Dr. Blazovich László, Bárkányi Ildikó, Dr. Bátyai Jenő, Bíró János, Csabai Jánosné, Dr. Csillik Bertalan, Dlusztus Imre, Dobó Márton, Dunai Józsefné Bognár Júlia, Dér Endre, Dr. Farkas László, Felföldi László, Dr. Ferenczy Lajos, Fodor László, Forgács László, Dr. Grohe Géza, Gunda Miklós, Gyimesi Kálmán, Dr. Gyuris György, Hajas Katalin, Horpácsy András, Hudák János, Dr. Juhász Antal, Juray Miklós, Dr. Kaszab Imre, Dr. Katona Nándor, Kerek Attila, Dr. Keszthelyi Lajos, Dr. Keszthelyi Magdolna, Dr. Kevevári József, Dr. Kikli Tivadar, Dr. Kispéter József, Kiss Ernő, Dr. Kiss Lajos, Dr. Kiss Lajosné, Kligl Sándor, Koliger Károly, Komoly Pál, Dr. Kopasz István, Kopasz Márta, Dr. Kovács László, Dr. Kovács Mihály, Dr. Kovács Miklósné, Dr. Krier Rudolf, Dr. Kristó Gyula, Kövesi Mária, Kádár Erzsébet, Kállainé Pákh Ildikó, Koréh Zoltánné, Laczkó Sándor, ifj. Lele József, Dr. Levendel László, Lung Milán, Dr. László Aranka, Magyarkáné Dr. Szász Éva, Makra Vilmos, Dr. Martonosi István, Dr. Micheller Magdolna, Mihály András, Miklósi Sándor, Molnár György, Dr. Oltyán Béla, Dr. Oltyán Béláné, Papp Lajos, Dr. Rostás Gergely, Dr. Rostásné Nagypál Margit, Dr. Ruszoly József, Dr. Révészné Dr. Papp Klára, Rákai Istvánné, Dr. S. Madácsy Piroska, Sandi István, Dr. Schultéthy Sándor, Dr. Simor Ferenc, Dr. Szabó József, Dr. Szabó Tibor, Szemenyei Sarolta, Dr. Szendrei János, Szepesváriné Rácz Mária, Dr. Sziklay Pál, Szilágyi István, Dr. Szónokyné Dr. Ancsin Gabriella, Dr. Szónoky Miklós, Sánta Márton, Dr. Tamasi Mihály, Tandi Lajos, Dr. Turai Géza, Dr. Tóth Lajos, Tóthné Magyari Kossa Enikő, Varga-Tóthné Rényi Etelka, Dr. Ványai Éva, Dr. Ványai László, Dr. Veress Sándor, Vida Józsefné, Villányi Regina, Wolf Zsuzsa, Dr. Ótott Lajos, Ördögh Szilveszter, Dr. Ötvös Péter, Dr. Tényi Mária, Dr. Simon Miklós, Dr. Sonkodi Sándor, Dr. Vágás István.

A Dugonics Társaság újraindítását követően a látványos szárbaszökkenés és a kinyíló virágzás három évet igényelt. Itt vázlatosan s csupán az igen lényeges történéseket vettem figyelembe 1990 és 1993 között. A kezdetek mindenre kiterjedő pontosságú összefoglalása Dr. Turai Géza és Tandi Lajos főtitkári jelentéseiben követhető. 1990 november 24-én Dugonics András születésének 250. évfordulójának tiszteletére, a piarista rend által szervezett ünnepségen jelentette be Dr. Turai Géza magyar-történelem szakos tanár a Társaság újjászervezésének megindítását, Jelenits István az ország piarista rend főnöke és Dr. Kovács Mihály egykori piarista tanár előtt. Ideiglenes szervezőbizottság alakult Csongor Győző, Dér Endre, Grasselly Gyula, Gróf Róza, Pálfalvi Györgyné, Pálfy Katalin, Ötvös Péter, Szegedi István, Turai Géza és Varga László személyében. A sikeres szervezkedés eredményeként 1991 január 18-án tartott első közgyűlés kimondta a Társaság újjáalakulását, és megválasztotta a vezetőséget. Díszelnökök: Dr. Lippai Pál, Gyulai Endre, elnök Dr. Scultéty Sándor, alelnökök: Dr. Bátyai Jenő, Dr. S. Madácsy Piroska, főtitkár: Dr. Turai Géza, szaktitkárok: Dér Endre (irodalmi), Szabó G. László (tudományos), Szuromi Pál (művészeti), Dr. Kikli Tivadar (sajtótitkár), Dr. Veress Sándor (szervezőtitkár), Dr. Ványai László (ügyész), Dr. Perecsényi László (pénztáros). A Csongrád Megyei Bíróság még ez évben jóváhagyta az alapszabályt és a Társaságot nyilvántartásba vette, mint társadalmi szervezetet. Az első ülések a TIT Kárász utcai klubhelyiségében minden hónap első hétvégéjén kerültek megtartásra. A bírósági bejegyzés után a szervező munka is hatásosan fellendült. Ekkor Dr. Lippai Pál polgármester, díszelnök lehetővé tette a fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges állandó helyiség biztosítását, 1991 október 7-től megkapta a Társaság a Városháza alagsorában kialakított klubhelyiséget. Később a taglétszám igen gyors növekedése miatt a Társaságunk használhatta a közgyűlési termet és a házasságkötő termet alkalmanként. Szeged város mindenkori vezetése a kezdetektől nemcsak pénzügyileg, hanem a dologi ügyekben is maximálisan segítette e nagy múltú Társasága munkáját, melyben oroszlánrészt vállalt Kerek Attila vezetőségi tagunk. 1991 augusztusában a Dr. Scultéty Sándor elnök és Dr. S. Madácsy Piroska alelnök elfoglaltságra hivatkozva lemondtak. A megüresedett elnöki szék betöltésére Dr. Ványai Évát kérte fel a Társaság, de ő 1992 februárjáig tudta ezt a tisztet vállalni. 1992 júliusában választotta meg a tagság Dr. Csillik Bertalan anatómus professzort elnöknek. Dr. Turai Géza főtitkár egészségi állapotára hivatkozva 1993 márciusában lemondott és helyette Tandi Lajost a Szeged című folyóirat főszerkesztőjét, kiváló újságírót és kulturszervezőt választotta a Társaság főtitkárnak. Az 1992-es esztendő kiemelt dátum volt a Társaság életében, ekkor ünnepeltük fennállásának 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból Centenáriumi Évkönyv és emlékplakett is készült. Az 1993 július 1-i közgyűlésen új vezetőséget választott a tagság. Elnök Dr. Csillik Bertalan ny. egyetemi tanár, alelnök Szendrei János főiskolai tanár és Dr. Gyuris György Somogyi Könyvtár igazgatója, titkár Tandi Lajos újságíró, titkárok Dr. Szónokyné Dr. Ancsin Gabriella egyetemi oktató, Dr. Veress Sándor orvos, Dr. Kikli Tivadar sajtótitkár, ügyész Dr. Ványai László, pénztárnok Dr. Kopasz István, jegyző Csabai Jánosné, Számvizsgáló Bizottság elnöke Dr. Kovács László tagok Katona Nándor és Dr. Révészné Dr. Papp Klára. Szakosztály titkárok Dr. Prohászka Ottó, Dr. Gyémánt Csilla, Dr. Szónoky Miklós, Dr. Balogh Tibor, Dr. Molnár Gyula és Dr. Szabó Magdolna. Feleségemmel együtt a kezdetektől vagyunk a Dugonics Társaság tagjai, a centenárium kötet „ősnévsorában” (1990-1992) már szereplünk, ugyanis Dr. Csongor Győző a legendás muzeológus polihisztor keresett meg az Ady téren munkahelyemen a Földtani Tanszéken azzal, hogy a múzeumi gyűjtemény egy szép ősmaradványos kőzetét gyémántvágóval szeljem ketté, hogy jól látható legyen a felület.

Nos, kiderült, hogy ez csak egy ok volt arra, hogy felkérjen bennünket Feleségemmel együtt, hogy meghívjon a Dugonics Társaság tagjai közé. Gimnazista korunk óta ismertük öcsémmel és tudott Nagyapánk társasági múltjáról is. Székfoglalómat 1993 február 1-jén tartottam A geológia és a képzőművészet címmel. 1993 július 1-től pedig több évtizeden át a Természettudományi Szakosztály szervező titkára voltam. Több saját előadásom cikk formájában szerepel az évkönyvekben. Feleségem Dr. Ancsin Gabriella 1991 decemberétől a Társaság női szekciójának „A Hölgykoszorúnak” a titkára, melynek elnöke Kopasz Márta Szeged város későbbi díszpolgára volt. E tagozat jegyzője Csabai Jánosné volt egészen az 1992 év végi átszervezésig. Az 1993 július 1-i közgyűlésen az új vezetőségben a külső kapcsolatokért felelős szervező titkárnak választották meg. 1995-ben a Dugonics Társaság 1993-1995-ös Évkönyve szerkesztőbizottságának tagja, s hosszú idő óta, máig is a Számvizsgáló Bizottság elnöke. Székfoglalója és az ebből elkészült cikk a Dugonics Társaság 2002-0212-es Évkönyvében jelent meg Demográfiai jelentés: Öregedés vagy öregek fiatalodása címmel.

A dokumentumok

Dr. Madácsy Piroska 1986-os Délmagyarországban megjelent írását és Dunainé Bognár Júlia 1990-91-es, a Dugonics Társaság történetét ismertető cikkét az előző oldalakon méltattam. A Társaság 112 főt számláló nagyszerű, 1993-94-es névsorát az előző számunkban olvashattuk.

Jeles dokumentum Dr. Csillik Bertalan professzor, elnökünk meleg hangú köszönő levele Dr. Turai Géza lemondott főtitkárának a Dugonics Társaság újjászervezőjének elévülhetetlen érdemeit méltatva. Ezen alkalommal adta át elnökünk a volt főtitkárunknak Lapis András szegedi szobrászművész által készített, karrarai márványba foglalt bronz Dugonics Emlékplakettjét is.

A megőrzött 62 Társasági meghívó közül unikális darab a 70 éves Kass Jánost köszöntő előadóülés meghívója, melyet a grafikusművész e sorok írója kérésére aláírt. Az 1998 január 27-én a Városháza dísztermében Tandi Lajos újságíró és Varga Emőke művészettörténész tartott tisztelgő előadást, e lapon az ő aláírásuk is látható. Az ünnepi előadás után átvonultunk a Vár utcai Kass Galériába, ahol a művész ünnepi kiállítását tekinthettük meg.

Appendix

Írásom a Dugonics Társaság két újrakezdéséről szólt, az azóta eltelt időről, a valóban újra szárnyaló mondhatni reneszánszát élő társulat munkájáról nincs szándékom írni, az már az új generáció tisztje lesz. A téma zárásaként bátran mondhatom, igen jóleső érzés volt írni arról, hogy míg az 1946-os újrakezdésnél tevőlegesen ott találjuk Nagyapámat az 1990-es megújulásnál unokája is megtehette ugyanezt. Felemelő érzés számomra, hogy segíthettem immár Feleségemmel együtt a megújult társaság színvonalas és sikeres munkáját, s most 87. évem élettapasztalata feljogosít arra, hogy Ovidius Naso (Kr.e. 43 – Kr.u. 12) örök soraival zárjam történetünket: „Laudamus veteres sed nostris utimur annis” – Dicsérjük hát ami a múlt, ám éljük vígan a mát”.

Megjelent a folyóirat 2025. szeptemberi számában