Boros Tamás – Hegedűs Réka: Rengeteg önbizalmat nyert, de jövőre jöhet az Oscar is?

Interjú Szabó Elízzel, az Árva című film Sárijával

Büszke lehet városunk, hogy szegedi szereplője is van az Oscar-díjas Nemes Jeles László harmadik játékfilmjének. A Saul fia és a Napszállta után idén az Árvának is esélye lehet versenybe szállni a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia rangos díjáért, a legjobb idegennyelvű film kategóriájában. A filmben Sárit játszó Szabó Hanna Elíz a városban él és jár iskolába. A stáblistán Szabó Elízként olvashatjuk a nevét – Hogy miért? Azt is elmondta. Az interjúban én is így hivatkozok rá. A 13 éves lánynak óriási élmény volt a forgatás, a jövőben is érdekelné a színészet, és nem csak azért, mert a nagynénje színész, ráadásul hosszú évekig a szegedi teátrumban játszott. Azonban az is fontos neki, hogy átlagos gyermekként éljen, mert bár nagyon örül az Árvának és reméli, hogy óriási siker lesz a film, semmiképp nem szeretné, hogy fejébe szálljon a dicsőség. Ismerjék meg Elízt!

Egy casting… az esélytelenek nyugalmával

– Hogy találtál rá a filmre, miként jelentkeztél rá? Esetleg rendelkeztél már valamiféle színpadi tapasztalattal?

– Vonzott a színház világa, szerettem, de nem álltam előtte színpadon és színjátszó szakkörbe sem jártam. Az Árva felhívására a Facebookon találtam rá, és megkérdeztem anyát, mit gondol, belevágjunk-e. Éppen korombéli lány szereplőt kerestek. Emlékszem, anya azt mondta nekem, hogy biztosan sokan jelentkeznek, ezért az esélytelenek teljes nyugalmával kezdjünk bele. Először egy fotót küldtünk rólam, majd egy videót kellett, de volt Zoom-os casting és végül Budapesten két személyes válogatás, amikre meg kellett tanulnom jeleneteket. Élveztem az egészet, és ahogy haladtunk előre a fordulókon, tényleg nagyon jól estek a pozitív visszajelzések, és egyre komolyabban vettem, ahogy éreztem, lehet esélyem. Egyszer csak már az operatőr is ott volt egy próbafelvételnél, majd a rendező, László is. De még mindezek ellenére sem mertem elhinni az egészet. Bevallom, nagyon szerettem volna, hogy engem válasszanak. Az utolsó fordulón már nagyon éreztem a helyzet súlyát. Elvégre ott volt két másik lány is ugyanerre a szerepre. Itt már találkoztam a főszereplő Barabás Bojtorjánnal is. Volt közös jelentünk és azt éreztem, jól egymásra tudunk hangolódni. Később megtudtam, ő is így élte meg. Az egész kiválasztási folyamatban nem csak Nemes Jeles László, hanem Zabezsinszkij Éva casting director is sokat segített. Türelmesek voltak és biztattak. Ez sokat jelentett, mert azt éreztem, hisznek bennem. A döntésre még két hetet kellett várni. Sokkal hosszabbnak tűnt. Végül kb. 6800 lány közül engem ért a megtiszteltetés, hogy kiválasztottak. Alig fogtam fel.  Az is tetszett, hogy Zoom-on mondta el László és Éva, hogy engem választottak. Így láttuk egymást és beszélgettünk is egy jót. Ez a közös munkában is megmaradt. Mármint a beszélgetések, amik azt is segítették, hogy megértsük a film, a történet világát.

– Ha már említetted a megértést, a belehelyezkedés képességét. Mennyire ismerted, nem is a filmnek a történetét, hanem a történelmi hátteret, ami ráadásul igencsak traumákkal teli. Hogy tudtál erre felkészülni?

– Szerencsére engem nagyon érdekel a történelem, de akkor 6. osztályosként 1956-ról még nem tanultunk, nem tartottunk még a 20. századnál, most épp a reformkort vesszük. De mi anyával sokat beszélgettünk erről a korszakról. Így azt hiszem, nem volt nehéz beleélni magam. Később Lászlóval és Évával is részletesen átolvastuk a forgatókönyvet, elemeztük a karaktert. Bojtorján és én is nyugodtan feltehettük a kérdéseinket, elmondhattuk mit gondolunk. Szerintem ez fontos volt ahhoz, hogy később a forgatáson minél jobban bele tudjuk élni magunkat a szerepbe. Szóval, mire június közepén elkezdődött a munka, már egész jól megismertük egymást a beszélgetések alatt. De ezen kívül előre készültünk kaszkadőrökkel, jártunk beszédtanárnál. Vagyis a munka elkezdődött már a forgatás előtt jóval. Júniustól nem is jártunk iskolába.

Forgatás egész nyáron

– A filmforgatás alatt gondolom felköltöztél Budapestre.

– Igen, ilyen értelemben szerencsés vagyok, hogy a nénikémék Budapesten laknak, náluk tudtam, illetve tudtunk lenni a forgatás napjai alatt anyával.

– Áruljuk el, hogy a nénikéd Szabó Gabi, aki hosszú évekig volt tagja a Szegedi Nemzeti Színháznak. Adott neked tanácsot a szereppel kapcsolatban?

– Ő úgy érezte, hogy nem szeretne belefolyni, nyomást helyezni ezzel rám. Annyit mondott csak, hogy legyek természetes, és adjam azt, ami ösztönből, belőlem jön. Egyébként úgy érzem ez a forgatás során is fontos volt, hogy figyeljek magamra, vagyis arra, ami belülről jön.

– Milyen hosszú volt a forgatásnak az a része, amikor a te jeleneteidet vették fel?

– Ezt elosztották egész nyárra, 2024 nyarára, ami azt jelenti, hogy nekem általában heti 2-3 napot kellett Budapesten töltenem. A városban különböző helyeken, mint házban, grundon, zsinagógában és Fóton voltak a forgatási helyszínek, legalábbis az én jeleneteim ezeken a helyszíneken zajlottak. Voltak éjszakába nyúló forgatások is. Izgalmas volt és persze fárasztó is a végére. 

– Volt bármilyen lámpalázad?

– Nem. Az előfordult, hogy inkább aggódtam, hogy jól csinálom-e. De ezeken átsegítettek azok, akik körülöttem voltak a forgatáson és otthon a család. Nyilván első forgatásom volt, nem mondhatom, hogy minden rutinból ment, nem így volt, de izgulni nem izgultam, már csak azért sem, mert ezen már átestem a casting alatt. Meg az egész folyamat alatt valahogyan belerázódtunk ebbe az egészbe. Voltak furcsa és nehezebb helyzetek, amikor például épp Bojtival volt a szerep szerint párbeszédem, de a hely mérete miatt ő nem volt ott, nem fért volna el ő is és a stáb is, és akkor lényegileg egy üres pontnak kellett beszélnem. Nehéz volt az elején az is, ha sírnom kellett.

– Valóban? Sok színész szokta mesélni, hogy az elég nehéz.

– Kaptam tippeket, azután rájöttem, ha egy kis ásításból indítok, az jó, mert én abból mindig el is kezdek könnyezni. És ez bevált. 

– Milyennek láttad Nemes Jeles László munkamódszerét?

– Nagyon céltudatosnak láttam. Többször felvettünk egy-egy jelenetet általában, de mindig tudta, hogy mit akar megmutatni. A rutintalanságunkat abszolút tudta kezelni. Például nekünk bele kellett tanulni a kamera előtti mozgásba. Mert bár ahogy mondtam, nem éreztem, hogy bármi baj lett volna, de mégsincs mögöttem több éves színészi rutin. Hagyta, hogy természetes legyek, az jöjjön belőlem, aminek jönnie kell. Utána adott instrukciót és felvettük úgy is. Több felvételt készítettünk, és amelyiket jobbnak érezte, azt hagytuk. Egyébként is, végig azt éreztem, hogy komolyan vesznek minket, nem úgy bántak velünk, ahogy gyerekkel szoktak, hanem partnerként kezeltek.

Velence és az Oscar-díj

– Mikor láttad először a vágott verziót?

– Velencében, ahol a díszbemutató volt, óriási élmény volt ott állni a vörösszőnyegen a stábbal, és utána együtt megnézni a filmet. Jó volt újra együtt lenni. Nagyon jó reakciók jöttek a vetítés után, ami örömmel töltött el. A forgatás alatt sokat gondolkodtam, hogy vajon ezt így kellett-e volna játszanom vagy máshogy, voltak bennem kételyek, és persze sosincs olyan, hogy tökéletes, de megnyugtatott a végeredmény. Látni magam a filmben különös érzés volt, de jó. Óriási megtiszteltetés egy ilyen rangos filmfesztiválon ott lenni, látni a filmünket. Nagyon szerencsésnek éreztem és érzem magam, hogy részese lehettem és hát a bemutatók özöne még csak most kezdődik itthon.

– Hogyan fogadtad, hogy ezt a filmet nevezte Magyarország az Oscar gálára, mint legjobb nemzetközi játékfilm?

– Teljesen izgatottak lettünk, már alig várjuk a januári döntést, hogy beválogatják-e a versenybe. De már ez is óriási dolog. Amikor anya olvasta a hírt és mondta, azt hiszem hirtelen fel sem fogtam. 

Színész akar lenni Elíz?

– Mi az oka annak, hogy bár téged itthon mindenki Hannának szólít, mégis Elízként szerepelsz a stáblistán és a hivatalos, a filmmel kapcsolatos megjelenéseken?

– A teljes nevem Szabó Hanna Elíz. Igaz, hogy a hétköznapokban a Hannát használom, de gondoltam, az Elízzel megkülönböztethetőbb vagyok, már csak azért is, mert a Hanna az egyik leggyakoribb lánynév, Elízből pedig jóval kevesebb van. Ráadásul mindaz, ami a film kapcsán történt és történik velem, az az életem egy másik szelete.

– Ahogy te is utaltál rá – az interjút szeptember 20-án vesszük fel – már elkezdődtek a film premier előtti vetítései, október 23-án lesz a díszbemutató, tehát ugyanolyan sűrű napjaid lesznek, mint a forgatás alatt. Mit látsz, hogy lehet ezt az életedet elkülöníteni például az iskolától?

– Igazság szerint erről anyával sokat beszélgettünk, és nagyon törekszem rá, mert nekem fontos az iskola, és szeretnék, amennyire lehetséges, abszolút hétköznapi életet élni. Amikor megkaptam a szerepet, arról tudott az osztályfőnököm, kértem, hogy jelentse be ő az osztály előtt, mert nem akartam, hogy az osztálytársaim azt érezzék, villogni akarok ezzel.  

– Szeretnél a későbbiekben is színészettel foglalkozni?

– Most azt érzem, hogy igen. Megéreztem, megtanultam magamból valamit, amit szeretek. Igen, érdekel a színészet. Régebben, kiskoromban a nénikémnek az előadásait is imádtam nézni, előadás után volt, hogy hátra is mentünk, a kulisszák mögé. De más előadásokat is láttam színházakban. Most persze a film világához húzok inkább. Ezért a későbbiekben, ha leérettségiztem, szeretnék színészetet tanulni, ez legalábbis a lehetséges terveim között szerepel. Nagyon jó alap volt erre a film, sok embert megismertem ebből a világból, barátságaim születtek a stábban, nem csak a színészek, hanem a háttérsegítők között is. Ezen kívül az Árva és annak forgatása arra kiváló volt nekem, hogy önbizalmat adjon. Talán ez volt a legfontosabb nyereségem. Meg az érzés, hogy van még „dolgom” a film, a színjátszás világában.

 

Filmes fotók: Mozinet

Megjelent a folyóirat 2025. októberi számában