Kiss Ernő: Sokakért – egyedül

Emlékezések Tompa László (Kovászna, 1931–Budapest, 1998) előadóművész szegedi fellépései kapcsán[1], halála 25. évfordulója tiszteletére

Tompa László közel 30 év alatt sokezer általa szerkesztett előadóesten szólt nemzetről, magyarságról, figyelmeztetve évszázados tévedéseinkre, kötelességeinkre; hírt hozott a teljes kárpátmedence magyarjairól akkor, amikor róluk szólni bűn volt. Estjeivel nem követett sémákat (egy-egy vers, sztory, sanzon): Ady esszéit, Tamási Áron, Németh László, Illyés Gyula, a sokáig indexen lévő Szabó Dezső, és más jeles gondolkodók sorait mondta, nem törődve a hatalom tiltásaival. A jelen írás nem életrajz, hiszen életének, munkásságának számos részlete föltáratlan, azonban érdemes azon 9 év (1980–1989) megörökítése, mely alatt kapcsolatban voltunk, és birtokomban maradtak hozzám írt levelei.

Tompa Lászlót 1977-ben hallottam először a Budapesti Műszaki Egyetem Vásárhelyi Pál napjain, melyen a szegedi Zalka Máté Laktanya[2] kamarakórusával karvezetőként vettem részt. Őszes, bajuszos, 40-50 év körüli volt, Tamási Áron-novellákat mondott Ördögváltozás Csíkban címmel, kiválóan poentírozva, sajátos előadásmóddal. Nevét örökre megjegyeztem, s amikor 1979-ben kineveztek a szegedi November 7.[3] Művelődési Ház vezetőjének, már terveimben szerepelt: meghívom nagyszerű Tamási-estjével. 1980 tavaszán felkértem; ő szeptember elején válaszolt. Levele arról tanúskodott, hogy ezidőtájt igen nagy érdeklődés volt műsorai iránt, szeptemberben hívták a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Tamási Áron-klubjába is Sorsformáló értelem című estjével (a klubvezető Bagó József volt), melyről ezt írta: „Ez a főiskolai előadás is »reklám« lesz nekünk okt. 14-re.”[4] Ez volt a November 7. Művelődési Házban megrendezendő est első időpontja; a Szegedi Műsor című kiadványba így is került be. Ez azonban rövidesen megváltozott, idézek leveléből: „Kedves Ernő! Minden rendben van, ha rendben lesz. Tehát Neked október 28-án kedd este 18-tól kellek – s a Tamási Á. műsorral. (…) Okt. 19-én az Egyetemi Színpadon 800. ismétlése lesz a Tamási előadásnak. 1972-ben Ősvigasztaló címen mutattam be Székesfehérváron. Ahhoz képest, hogy május óta nem dolgozom – elég jól viselem a tűnődést, mint lehetséges állapotot. Ölel-ölel: Tompád”[5]

Egész életét végigkísérte a létbizonytalanság, ami e leveléből is érződik. 1992-ben életinterjút készítettek vele,[6] melyben leírta Aczél Györggyel való ütközését. Aczél nacionalistának nevezte, melyre Tompa a következőt válaszolta: „Azt mondtam neki, most vagy visszaadom a működési engedélyemet, vagy azonnal utasítsanak ki az országból. Ha szakmailag tévedtem, vegye vissza; ha politikailag, utasítson ki! Torkig vagyok magukkal! Ettől a perctől kezdve közölte (Aczél–K. E.): Tőlem maga magyar munkakönyvet nem kap, a saját szakállára azt tesz, amit akar. Magában van annyit szellemi hiúság, hogy formai hibát nem követ el.” S valóban: soha nem kapott munkakönyvet. Szegeden sem volt túl nagy sikere hatalmi körökben – különösen a városi tanács hivatalában – Tamási-estjének. Miközben akkoriban a Tanárképzőn, a Szegedi Ifjúsági Házban és a SZOTE-klubban[7] igen nagyszámú közönség hallgatta és ünnepelte, bizonyos párt- és tanácsi tisztségviselők igyekeztek megakadályozni országosan engedélyezett estjeit, melyek többszázas szériában kerültek a publikum elé.

Elérkezett a Tamási-est újszegedi bemutatója. Kollégám, Sütő Ferenc – ma jeles pécsi szobrászművész, tanár – kézzel festett plakátot, rendkívül gondosan. Telt házzal fogadtuk a művészt. Számos neves szegedi személyiség megjelent, pl. Nagy Bandó András, Teszáry Gábor színész (1952–1998), a SZOTE-klub vezetője. Tompa még a szeptemberi levelében kérte, hogy gondoskodjak szállásáról. Felajánlottam, hogy aludjon a mi otthonunkban. Erre az est előtti levelében reagált: „Mindegy, hol alszom, csak a reggeli vonatot elérhessem. (…) Szeretném, ha a hatóságok is eljönnének. Végre álszakáll és álbajusz nélkül.”[8] A műsor után hazavittük, egész éjjel régi barátként beszélgettünk, sok személyes dolgot megtudtunk róla: kisiskolás kollégista korában ő mesélt a felsőbb éveseknek elalvás előtt; elmondta, miért költözött Erdélyből az anyaországba. Megmutatta egyik „kincsét”, Lázár György névjegyét: a miniszterelnök megnézte egy estjét, a műsor után gratulált neki, átadta névjegyét, melyre ráírta: „Sikert kívánok, sikert, sikert!”[9]

December 14-én érkezett tőle legközelebb levél: „Kedves Ernő! Bánt, hogy a későbbi ottléteimkor már nem találkozhattunk. Végigcsináltam a szerződött 4 előadást az Orvosi Egyetemen, de nemcsak a gázsit nem adták, nem fizették ki – de még az ezzel járó rezsimet (útiköltség, stb.) sem.[10] Azt se tudom, hogy mi volt a Tamási Á. előadás visszhangja? Közönség és hatóság véleménye. Írj, Ernő – jó? Ködökből tisztultabb, boldog új esztendőt kívánok mindkettőtöknek.”[11] Válaszomban igyekeztem megnyugtatni: a közönség egyértelműen pozitívan fogadta az estet, a „hatóság” pedig békén hagyott bennünket… E levélben kértem fel, hogy A Költészet Napja 1981. évi rendezvényei során mutassa be a művelődési házban Mag hó alatt című Ady-estjét. Következő levele a szokottnál tartalmasabb volt: „Kedves Ernő! Megnyugtató leveled köszönöm. Fantomok pedig vannak, s egészségtelen közszellemet szülnek–teremtenek. Bárkik legyenek is, akárhogyan is nevezzük őket, – s minősítjük áldatlan szorgoskodásuk. Az én kisebbségi neurózisom örökölt, s továbbfejlődött undor – félelem – iszonyatérzetem ritkán hagy cserben. ADY-m sok mindenre jó, de lehet hasznos tudás is tantervek margójára. Április 11.-én Kiskőrösön leszek két előadással vele – különben április 11.-ig az Egyetemi Színpadi napjaim kivételével teljesen szabad vagyok. – Státusztalanságom anyagilag nyomaszt az ősz óta. Senkinek eszébe nem jut, hogy ilyen takaros takarékosságok közt a magamfajta »laikus kulturszerzetes« miből tartja fel magát. – Hülyeség. – Szerető barátsággal ölellek: Tompa Lászlód. Ha nem lennének misztifikáló fantomok, ezt az ADY-t Szegeden sorozatban kellene mondanom könyvtárakban, üzemi klubokban, s minden iskolában. Ez ugyanis mind mához szóló morálpolitika és radikális magatartásigény. Nem filológia. Tompád”[12]

A Mag hó alatt estet végül április 24-re tűztük ki, előtte viszont volt egy emlékezetes fellépése. Kerekes András, a szeged-tápai Juhász Gyula Művelődési Ház[13] vezetője közvetítésemmel felkérte a Téli esték című sorozata egyik műsorába. Laci levélben köszönte meg közreműködésem: „Drága Ernő! Mindenekelőtt köszönöm, hogy III. 14-én kenyérbe ejtettél Szegeden a Juhász Gyula Művelődési Házban. III. 18–án este ADY-val ismét Szegeden leszek a Tanárképző Főiskolán. Paradox módon ide járogatok a leggyakrabban. Minden más vidék pang. – Április is csak a közepe lett jóelőre zsúfolt. Ez a Költészet Napja miatt van. – Ottlétemkor kellene a szóban forgó dátumot rögzíteni, ha ráérsz. – Jó? Baráti szeretettel ölel: Tompád Laci”[14]

A Juhász Gyula Művelődési Házba – javaslatom szerint – Ördögváltozás Csíkban című estjével szerződtették. A Téli esték azonban vacsorával egybekötött zenés-táncos mulatság volt, nem éppen kulturális rendezvény. Ismerve Tompa műsorait, úgy láttam, hogy abban a miliőben lehetetlen a Tamási–estet előadni. Az irodában kávézó Lacinak elmondtam a helyzetet. Ő csak mosolygott, majd együtt bementünk a terembe, ahol a közönség épp egy ismert nótát énekelt. Ám Tompa határozottan elkezdte a címadó Ördögváltozás Csíkban novellát mondani; a közönség pisszenés nélkül hallgatta. Ezután a Kivilágított fapiac című humoros novella következett, végül Tamási egyik utolsó írása arról, miként tette magáévá tiszteletes házigazdája feleségét a tiszteletes reggeli imaórája alatt. A nemrégiben még fennhangon vigadó közönség teljes csendben figyelte a műsort; egyetlen részeg vendég rikkantott egyet: „A harmonika….” Laci ránézett: „Na, mi van, fiú?!”. Az illető nem folytatta, Laci viszont igen; teljes siker, majd kimentünk az irodába. Én elragadtatással gratuláltam vitéz helytállásáért; ő csak annyit mondott: „Ha még folytatja az az egyén, odamegyek hozzá, s azt mondom neki: hagyjon engem dolgozni, aztán, ha vége a műsornak, eszünk, iszunk…”

A lelevelezett időpontban sor került első Ady-estjére, komoly teltház mellett; a közönség kiugróan magas létszáma többek között annak volt köszönhető, hogy a Rózsa Ferenc Szakközépiskola[15] levelező tagozatos tanulói közül sokan váltottak jegyet. Nekem már ülőhely nem maradt, végigálltam. A Mag hó alatt Ady–est jóval keményebb, sűrűbb, mint a Tamási–est. Hallgattuk Ady gyönyörű verseit, esszéit, publicisztikáit, melyek egyszerre adtak képet a legnagyobb magyar költőről és koráról, s adtak ma is érvényes látleletet a magyarság problémáiról.

Tompa legközelebbi levelét 1981. július 6-án írta: „Drága Ernő! Sietve közlöm, hogy aug. 13-án csütörtökön Szegeden egy könyvtáros értekezleten mondom a Németh L. előadásom. A Somogyi-könyvtár és a M. K. E.[16] csongrád megyei szervezetének rendezésében. Csepreginé Tokácsli Boglárka osztályvezető küldte a felkérő levelet. Ezen a napon Szegeden leszel? Találkozhatnánk? Esetleg oda irányíthatnál néhány ismerős kultúrost, kiktől az ősz folyamán várható elvétve ott újabb előadás. Új munkába kezdtem. »Másokért egyedül«[17] címmel Illyés-előadást szerkesztgetek. – Nem sok ambícióval, úgy neki–neki lódulva. – Harmadik hónapja nem dolgozom. Pontosan május 8-tól. Az új előadással viszont szeptemberre el akarok készülni. Illyés 1982–ben lesz 80 éves.” Újabb találkozásunkra örömmel készültem; ám július 28-án sajátos levél érkezett Tőle:

Szeged megint nem fér a bőrébe. A Somogyi-könyvtár az aug. 13-ra tervezett előadásom lemondta. – Így hát nem találkozhatunk. – Talán majd máskor – ha lesz máskor.
Illyésnek szánt–szentelt előadásom összeszerkesztettem, – tanulgatom, de kevés lelkesedéssel. Mégis elkészülök szept. elejére. Több előadást (újabb »műsort«) már nem szerkesztek. – Megöl ez a kettős kutyaszorító. – Egyfelől az intézmények spórolós pénztelensége, másrészt az az egyenlőtlen küzdelem, melyben kitelepedésem óta élek. – Keressenek maguknak más, kevésbé szelíd, s türelmes célpontokat a hivatalnokok. –
Legutóbbi levelem vajon kaptad-e meg?

Abban az évben ugyan már nem szándékoztam még egyszer meghívni, de levele után úgy döntöttem: bemutatom Szegeden legújabb, Másokért egyedül című estjét. Erről szóló levelezésünk nem maradt fenn, de november 24–re lekötöttem ezt az estet (ősbemutatója időközben megtörtént az Egyetemi Színpadon), melynek előzetese megjelent a Szegedi Műsor 1981. novemberi számában. Biztosan ez is volt a tervünk október 20-ig, ekkor azonban rádöbbentem, hogy 1981. április 18–án töltötte volna be 80. születési évfordulóját Németh László, így a könyvtárosok által augusztusban lemondott Magam helyett című est megrendezése mellett döntöttem, melyre a fent már jelzett időpontban sor került. Ez az est teljesen más volt, mint a „harcos” Ady-est: elmélyült, bölcs, esetenként meditatív. Tisztes teltház fogadta: csak valódi érdeklődők voltak jelen, talán még a „hatóság” is távolmaradt. Németh László-estjének zárómondatai sokáig visszhangoztak bennem: „Ha távozóban egy más bolygóra azt kérdeznék – mi volt a földi élet legnagyobb öröme: a tanulást mondanám… Ma úgy érzem, az egész országban ott bujkál a tájékozódásnak az a láza, mely az én ifjúságomra olyan jellemző volt, s ha ezt megtisztítjuk, világos értelmet adunk neki, tán sikerül sok bajt látott nemzetünkből is egy érdeklődéssel összetartott, a szép s jó tiszteletére hangolt közösséget, minta osztályt csinálni. Melyben tán az olyan íróknak is lesz helyük, amilyen én voltam.”[18]

A Másokért egyedül című Illyés Gyula-est végül mégis eljutott Szegedre, de nem a MKE rendezvényeként, hanem nyitott könyvtári irodalmi estként, s több mint egy évvel az 1981 augusztusra tervezett Németh László-est után. A helyszín a Somogyi-könyvtár régi olvasóterme volt, a szegedi Közművelődési Palotában.[19] Tompa nagyszerű estet szerkesztett Illyés 80. születésnapja tiszteletére, melynek gerince Illyés Válasz Herdernek és Adynak című nagyszabású esszéje; s még további három Illyés-vers, ill. írás, de számos Ady-vers és tanulmány, Petőfi- és Vörösmarty-vers, Siklós István-, Kovács Vilmos-, Veres Péter-versek, Sütő András-, Tamási Áron-szövegek, csodálatos komplexitásban. Az est Ady Intés az őrzőkhöz című emblematikus költeményével végződött; magam óriási katharzist éreztem, hasonlóképp Tompa többi estjéhez. Ezt a katharzist azonban azonnal tönkreverte a könyvtárosok bizonyára tisztes gesztusnak szánt cselekedete: az Illyés-est végére szánták a leghűségesebb olvasók megjutalmazását. Adyt tehát névsorolvasás követte: a nevét hallva kiballagott az olvasó, átvett egy könyvet a könyvtárostól. Gratulálni csak ezután mehettünk Tompa Lacihoz.

Hosszabb szünet következett levelezésünkben és műsorainkat illetően. Laci azért elküldte azt a dedikált szórólapot, mely arról tudósított, hogy a Tamási Áron-estet 1983 februárjában már ezredik alkalommal adja elő. 1985 vége felé telefonon hívtam, szabadkozva a szilencium miatt. Igen nagy örömmel fogadta hívásom, s elmondta: elkészült legújabb estjével, Az elsodort faluval, mely Szabó Dezső (akkor 40 éve, 1945. január 13.-án hunyt el) munkásságára épült; s felajánlotta a művelődési háznak az ősbemutató lehetőségét. Azonnal elfogadtam, ugyanis olvastam Az elsodort falut (amely már kölcsönözhető volt), s e zseniális regény teljesen magával ragadott. Kitűztük az ősbemutató időpontját 1986. február 18-ra. Január 7-én érkezett következő levele, melyben adatokat küldött a szerződéshez, kérte, hogy próbáljak szegedi műsora napjára még egy fellépést szervezni, majd így zárta levelét: „Örülök, hogy eszedbe jutottam. Végül is 3-4 esztendő nagyon sok idő. Cserélődnek az emberek mindenfelé. Csak a kevesek, a kövek maradnak. A vizek elvonulnak.”

Sikerült másik fellépést szervezni a tanárképző főiskolán; január 29-i levelében már erre reflektál:

Nagy dolog, hogy olyan hosszú idő után most mindkét lemaradt előadásom elmondhatom Szegeden. Kérlek, csinálj jó hírverést – esetleg, ha lehet, a megyei lap is felvehetné híranyagába. Az előadásokat bárki hallhatja! Tiszta munkák. – S Szabó Dezső 40 (1940? – K. E.) óta először szólal meg pódiumon. Alig várom, hogy ott legyek.” Sajnos, erre mégsem kerülhetett sor. Az akkori gyakorlat szerint, január elején leadtam a művelődési ház programjai közt a Szabó Dezső-estet a Szegedi Műsor kiadványba; s miután nem volt kötelező, nem egyeztettem senkivel feletteseim közül. A Szegedi Műsor azonban J. P., a városi tanács művelődési osztály munkatársa elé került; így egy januári reggelen a telefonban az ő hangját hallottam, a bemutatkozás elmaradt részéről: „Ernő! Te csinálsz februárban Szabó Dezső-estet a művelődési házban?” „Igen – válaszoltam.” „Akkor azonnal menj be Sz. B.-hoz!” Rosszat sejtve siettem az igazgatóhoz, de ahogyan fogadott, túltett várakozásaimon. Magából kikelve ordított rám: „Te egy irredenta, nacionalista, soviniszta írónak rendezel emlékestet?” Megjegyeztem, hogy Tompa estjeit az MSZMP Központi Bizottságán szokták mondatról mondatra ellenőrizni, majd a budapesti Egyetemi Színpadon lép fel, többszázas szériákban. Tovább üvöltött: „Mindegy, itt nem lesz Szabó Dénes-est!” „Tehát mondjam le a művésznél?” „Adja elő egy másik estjét!” Nem tehettem mást; felhívtam Tompát: a Szabó Dezső-estet megtiltották feletteseim. Higgadtan fogadta a hírt; javasolta, hogy A magyar Pimodán[20] című Ady-estjét – mely Szegeden még nem volt – tűzzük műsorra; így is történt: a Szegedi Műsor februári számában már ez jelent meg. Február 18. azonban nem a mi napunk volt: alig harmincan voltak. Amikor ezt jeleztem Lacinak, azt mondta: „Most bemegyünk és csinálunk egy szép estet”. Valóban különleges volt a második Ady-est, igaz és hiteles, bár a Mag hó alatt szuggesztívebbnek tűnt. Tompa a Pimodán befejezése után elment a Tanárképzőbe – és soha nem láttam többé. Még két levelet kaptam tőle. Február 26-i levele akár fájdalmas vallomásnak tekinthető: „Nagy hálával köszönöm az előadás lehetőségét. Bár kevesen voltunk mindkét helyen, jó volt tudni, hogy annyi esztendő után még hiszünk egymásban, s a közös munkálkodás értelmében. Tudom, hogy nem volt könnyű, s tudom, ha eredményesebbek akarunk lenni – most kell újabbakat lépnünk még márciusban, ha lehet. Arcátlanság ide írni még az egzisztenciális gondok érvét. – Egyszerűen alig, vagy csak nagyritkán dolgozom, az Egyetemi Színpadot leszámítva. – Képtelen vagyok ügyeskedni, szervezni. Húsz átdolgozott év után nehezemre esik, holott ha a két tavaszi hónapot nem teszem munkaképessé – elgondolni is rossz – milyen nyár vár rám – s kereset, jövedelem nélküli kínok. Mit tehetünk? Jóformán beszélni sem volt időnk. – Nem tudsz valahol ott egy-két üzemi klubot, ahol kellene valamelyik ártatlan műsorom? – Az Egyetemekre nem is merek gondolni. – Pedig a Szabó Dezső-előadásom is jó és szép. Csak töprengek tehetetlenül.

Utolsó nekem szóló levelét március 18-án keltezte: „Molnár Gizi[21] most a Németh L. 85. évének ünnepére – április 14-én megrendezi a Németh L.-estet. – Azért azt gondolom, hogy sok év után fegyelmezett előadásokkal a közönség is visszapártol, s a hatóságok is megnyugszanak.”

Szabó Dezső-estjét még évekig nem adtam fel. 1989-ben, az író születése 110. évfordulóján tettem egy kísérletet Sz. B. igazgató felé, aki ekkor már nem ordított – hiszen az egyik legnagyobb rendszerváltó párt tisztségviselője lett, mely párt erőteljesen felvállalta Szabó Dezső eszmeiségét –, hanem mosolyogva adta értésemre, hogy most sem ajánlja Az elsodort falu megrendezését…[22]

Ettől kezdve már csak híreket kaptam felőle. Számára nem sok jót hozott a rendszerváltás: aki annyira sokat tett a változásért, a határontúli magyarságért, a legsúlyosabb egzisztenciális gondokkal küszködött idő előtti haláláig. Erről a legtöbbet az „Éreztem, hogy valami csoda történt…” című életinterjúból[23] lehetett megtudni, melyből már idéztünk. 1989–ben hosszú betegség után meghalt felesége, Mészáros Ági Kossuth-díjas színművésznő, aki szeretetet, biztonságot, otthont adott neki. Előadásai iránt – melyeken a ’70-es, ’80-as években szinte „virtus” volt jelen lenni – a rendszerváltás után csökkent az érdeklődés. Még az is megtörtént vele, hogy amikor a Fővárosi Önkormányzat 60 rendhagyó órára szerződött vele, s abból 27-et megtartott, valaki „bolsevik hagyománynak” nevezte a rendhagyó irodalomórákat, és szerződését felbontották.

Bizony, én is elhagytam. Pedig 1991-ben hatalmát vesztette J. P., lemondott igazgatói megbízatásáról Sz. B., ettől kezdve bátran hívhattam volna újra. Azután már hírek sem jöttek, csak 1998–ban a Duna Televízió közlése: „…méltatlan körülmények között,[24] 67 éves korában elhunyt Tompa László előadóművész.”

A fennmaradt forgatókönyvek alapján 2002. december 4-én sikerült rekonstruálnom és bemutatnom Mag hó alatt című Ady-estjét, 2003. február 25-én pedig Másokért egyedül című Illyés Gyula-estjét.[25] Az Ady-est előtt próbáltam nyomozni előttem ismeretlenül maradt életrajzi adatai, halála körülményei és sírjának helye ügyében, de senki sem tudott felvilágosítást adni. Az Ady-est másodszor is elhangzott 2019. szeptember 23-án a szegedi Ady-körben.

Úgy érzem, nagyon sok az adósság szellemisége felé. Talán a jelen tanulmánnyal sikerült valamit tennem a valaha élt egyik legnagyobb magyar előadóművész emlékének fennmaradása érdekében.

 

Köszönöm Tompa Lászlónak, hogy megajándékozott barátságával, leveleivel. Köszönöm Geisbühl Tünde grafikusművész, mestertanárnak, hogy Tompa Lászlóval kapcsolatos alkotásai újraközlését engedélyezte. Hálásan köszönöm feleségem, Kissné Fazekas Ibolya segítségét, aki tanúja volt a művész általam szervezett fellépéseinek, s lektora volt a tanulmánynak. 

Megjelent a folyóirat 2024. márciusi számában

Jegyzetek

[1] Tompa László színművész, előadóművész. Előbb jogi diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen, majd 1955-ben elvégezte a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetet. 1964-ig a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház tagja volt. Ezután Magyarországon élt, és előadóestjeivel járta az országot 1968–tól kezdve az 1990-es évek közepéig. Kisebb szerepeket alakított az alábbi filmekben: Vidám vasárnap (1966), A koppányi aga testamentuma (1967), Bolondos vakáció (1968), Világló éjszaka (1972), Tűzgömbök (1975)

[2] 1990–1992 között Török Ignác Laktanya, 1992-ben megszűnt, jelenleg a helyén a Vadaspark Lakópark van.

[3] 1989. július 7. óta Bálint Sándor Művelődési Ház.

[4] Tompa László levele, 1980. szeptember 2.

[5] Tompa László levele, 1980. október 7.

[6] Frigyesy Ágnes: „Éreztem, hogy valami csoda történt…” Beszélgetés Tompa Lászlóval. Új Magyarország, 1992. február 17. 9. o.

[7] A Szegedi Orvostudományi Egyetem (jelenleg: SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar) Klubja, Dóm tér 5., az akkori SZOTE Apáthy István Kollégium alagsorában.

[8] Tompa László levele (részlet). 1980. október, dátum nélkül.

[9] A miniszterelnök névjegye átadásakor beszélgetett Tompával, aki elmondhatta neki, hogyan korlátozzák előadóművészi tevékenységét. A kormányfő a névjegyhez „használati utasítást” is adott: ha bárhol gondja van, mutassa fel azt.

[10] Tompa a szokásos előadóest tiszteletdíjaknál alacsonyabb összeget kért. 

[11] Tompa László levele. 1980. december 14.

[12] Tompa László levele. 1981. január 4.

[13] Ma: Szent–Györgyi Albert Agóra Heller Ödön Művelődési Ház

[14] Tompa László levele. 1981. február 24.

[15] Ma: Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Technikum

[16] Magyar Könyvtárosok Egyesülete.

[17] A jelen tanulmány címe az Illyés-előadás címének parafrázisa.

[18] Németh László: Ha most lennék fiatal (1962, részlet)

[19] Ekkor még egy épületben, a Közművelődési Palotában (Roosevelt tér 1-3.) működött a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár és a Móra Ferenc Múzeum (a Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága).

[20] Ady Endre nagyszabású esszénovellája, melyben a francia Pimodán mintájából kiindulva fest kor – és kórképet Tas Péter költő vallomásaival saját koráról, melyet csak alkohollal tud elviselni. „A francia Pimodán egy korszakban a kétségbeesett s magukat koruktól erőnek-erejével elválasztó íróknak és művészeknek felejtő helye volt. Egy hotel, melynek titkos helyiségében a szent Ópiumtól nyerték az enyhülést azok, akiket Párizs, a világ, az élet megcsömörlesztett, s akik valamivel többnek hitték magukat, mint az akkor már alaposan kikezdett keresztyén és másféle Isten.” (Ady Endre: A magyar Pimodán. I. (részlet)

[21] Molnár Gizella – Dr. T. Molnár Gizella – akkor a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola közművelődési titkára volt, jelenleg az SZTE JGYPK Művelődéstudományi Tanszéke főiskolai tanára.

[22] Sz. B. „barátságos” tanácsai mögött bizonyosan még ekkor is J. P. Tompa- és Szabó Dezső-ellenessége állt.

[23] Frigyesy Ágnes: „Éreztem, hogy valami csoda történt…” Beszélgetés Tompa Lászlóval. Új Magyarország, 1992. február 17. 9. o.

[24] Egyes információk szerint hajléktalan volt, kukázott.

[25] Tompa László óriási előadói teljesítményét azzal érzékeltetném, hogy az – értelemszerűen – egyszemélyes és fejből elmondott irodalmi estjeit négyen olvastuk fel.