Boros Tamás: Természetközeliség, infrastruktúra, beépíthetőség – tanyák és zártkertek Szeged környékén és országszerte
Interjú dr. Vasárus Gábor László geográfussal
A magyar tanya hungarikumnak számít, ezen belül Szeged környékén és az egész Alföldön tájképi jelentőségűek. Az utóbbi évtizedekben, és különösképpen 2007 után pedig még nagyobb gyakorlati szerepük van a zártkertekkel egyetemben. Manapság már nem csak, sőt elsősorban nem mezőgazdasági tevékenységet végeznének ott, hanem lakóhelyként használják őket. De mi ma a tanya és a zártkert között a különbség? Alkalmasak-e ezek a helyek manapság arra, hogy életvitelszerűen ott tartózkodjunk, hogyan változtak a szocializmus évtizedei alatt és azóta a trendek és mennyire segíti ma a jogszabályi környezet lakáscélra való használatukat olyan időszakban, amikor lakhatási válság van az ország nagyvárosaiban. Erről beszélgettem Dr. Vasárus Gábor László geográfussal, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Regionális Kutatások Intézet, Alföldi Tudományos Osztályának kutatójával, aki 2021-22-ben huszonegy önkormányzattal, így például Szegeddel és Hódmezővásárhellyel is, készített interjút a témában. Gáborral régi ismeretségünk okán tegeződünk.
– Megyeszerte, így Szeged környékén, a környező falvak, vagy éppen Hódmezővásárhely mentén még ma is számos tanya és zártkert található. Kutatásod témájának, a városok szuburbanizációjának ezen ingatlanok az Alföldön is megkerülhetetlen helyszínei.
– Pontosan. Szegedet korábban is tanyák ölelték körbe, elég csak a mai Domaszék és Sándorfalva egyes részeire gondolni. Ezek kiváltak a városból és néhány évtizede kezdtek el falusias jelleget magukra ölteni, Domaszék például 1952 óta önálló település, de talán még néhányan emlékeznek rá, hogy korábban kisvasút közlekedett Szegedről, visszafelé pedig mezőgazdasági terményeket hordtak ily módon a városba. Vagy Tápé is korábban Szegedtől különálló település volt. Kutatásom tárgya annak vizsgálata volt, hogy a városi vándorlás, a városszéli területek és a városkörnyék népességgyarapodása, az úgynevezett szuburbanizásció hogyan alakult. Szegeden elég csak Baktóra vagy Subasára gondolunk. Olyan ez sokaknak, mintha vidéken élnének, de mégsem, így pedig a városnak előnyösebb, ugye a lélekszám miatt is. Hátránya is van azonban ezeknek a városi perifériás területeknek, jelesül például az infrastruktúra kezdetlegessége. Elég, ha belegondolunk abba, kezdetben Szegeden is milyen gyenge volt még az utak minősége például Baktón, akár egy faluhoz is viszonyítva, de említhetném a szemétszállítás problémáját vagy azt, hogy sokszor nincs tömegközlekedés. Szegednek is jó pár évbe telt, amíg ezt megoldotta, ma már a városban például járnak Baktóra is buszok. Ez tehát itt nem akkora probléma, de van olyan város, pláne kisebb település, ahol igen. Ráadásul nagyon sok helyen olyan sűrűn lettek kialakítva az úgynevezett, és a kutatás szempontjából óriási jelentőséggel bíró zártkertek, hogy az utcák keskenysége miatt nem lehetett normális utakat kialakítani, mert azok nem voltak jól járhatóak autóval. Van ennek előnye is, családiasabb, nyugodtabb a környezet, nem száguldoznak az autókkal, de nyilván negatív oldala is akad.
– A szuburbanizáció nem csak a kiköltözést foglalja magában, hanem az életvitelszerű lakóhely fogalmát is, amire sokáig nem és nem megfelelően lépett a mindenkori jogalkotás. Nem ismerték el, újdonságként kezelték a tényt, hogy ezeket a területeket nem csak (mező)gazdasági, hanem lakhatási célokra is használják, használnák.
– Pedig ezek a területek elég régóta lakottak hazánkban, ám ennek több stációja volt a XX. században, sőt, a II. világháború után. A külterületek átalakulásának témánk szempontjából több fő időszakát lehet megkülönböztetni, és ez Szegedre ugyanúgy igaz, mint mondjuk Győrre vagy Zalaegerszegre, ebben tehát nem volt jelentős különbség. Az 1970-es évektől nagyon sokan vettek zártkerti ingatlant. Ez gyakorlatilag akkoriban egy rekreációs tevékenység volt és annak módja, hogy tegyük értékállóvá a pénzünket, hisz kevés tulajdon volt engedélyezve az embereknek, ám egy zártkerti ingatlan az megtakarítási forma is volt. Ezekre eredetileg nem lehetett lakóházakat építeni, de az emberek hamarosan elkezdték ezeket mégis lakhatási célokra használni. Termesztettek mindemellett, szóval a klasszikus, városellátó gazdálkodás is megvalósult, és az emberek relatíve azzal is jövedelemhez jutottak, hogy maguk termeltek. Az 1980-as években viszont már nem feleltek meg mindenkinek a paneltömbök, és elkezdtek a városból kiköltözni, egyre többen, eleinte még csak időszakosan, tavasztól ősz elejéig, aztán egyre gyakrabban. A rendszerváltás után azonban ez már nem tudatos döntés, hanem sokszor a kényszer szüleménye volt, ugyanis egyre nehezebben tudták kifizetni a belvárosi panellakások magas rezsiárait. De előfordult ennek az ellenkezője is, tehát hogy valaki éppen azért költözött ki, hogy a városi lakását albérletbe adhassa. Ezen embereknek papíron szegedi lakcíme van vagy volt, de már lehet, hogy 20 éve egy tanyán vagy Domaszéken laknak valójában. Hogy ez mekkora tömeg, arról Magyarországon nem készült felmérés. A cseheknél és a szlovákoknál azonban igen, és ott az jött ki, hogy az embereknek akár a 20%-a is élhet így. Egyébként Szegeden is lehet az jellemző, hogy azért nem íratja át valaki a címét, mert például szeretne ugyanannál a háziorvosnál maradni, vagy hogy gyereke a megszokott iskolába járhasson, de olyanra is láttunk példát, aki egyszerűen csak elfeledkezett az átírás szükségességéről. Ebben az időben, tehát a 80-as években, a rendszerváltozás környékén nagyon vegyes összetétel alakult ki emiatt ezeken a területeken. A tanyákat pedig nagyon olcsón meg lehetett vásárolni.
– Miben hozott változást a rendszerváltás időszaka?
– A 90-es évek első felében a lakások drágák lettek, ráadásul sokakat sújtott a munkanélküliség, a mezőgazdaságból vidéken nem lehetett már megélni. Előfordult azonban két szomorú és tipikus példa: az egyik, amikor válás után, általában a feleség bennmaradt a városi lakásban és a férj költözött ki, míg a másik ilyen esetben a sokszor bedőlt lakáshitelek helyzete során előállt kényszer volt a költözés. Mindezzel párhuzamosan, időben egy kicsit később jött egy harmadik, a vizsgált időszakot tekintve lényegileg egy virágkor, körülbelül 1991 és 2007 között. Ezt jóléti szuburbanizációnak hívjuk, amikor középrétegben élő családok már a jobb élet reményében költöznek ki a csendes, természetközelinek gondolt ingatlanokba. Ugyanannyi pénzből egy tanya által nagyobb ingatlant is vásárolhattak ezek az egyébként városias életmódot folytató fiatalok, Vagy, a gondolatmenetet megfordítva, kevesebb pénzből vásárolhattak ingatlant. De ez azért is eredményezhetett érdekes életszituációkat, mert ilyen értelemben a hagyományos ,,tanyalakók” és az új lakók nem mindig jöttek ki egymással. A városiakat zavarta a kakas kukorékolása, a régóta tanyán élőket meg a nagy kocsik és a hangos zene. Ennek az időszaknak Szegeden az egyik fő eredménye lett, hogy gyakorlatilag teljesen belakták a külterületeket: a tápéi kiskerteket, a bodomi kiskertek gyakorlatilag Újszeged végén a Marostői kiskertek ekkor népesültek be igazán.
– 2007 után a válság időszakát éltük?
– Pontosan. 2007-2014 között a válság ütötte fel a fejét és éppen ezért ugyanaz lett ismét jellemző, mint a 90-es évek előtt: bedőlt hitelesek, munkanélküliek, elvált személyek költöztek ki a városból. A panellakás eladása után a zártkerti ingatlan sokkal olcsóbb volt. De ez nem csak nálunk, hanem a környező országokban is szokás volt. Az új földtörvény nyomán már nem vehetett bárki tanyát, hanem ahhoz őstermelői tevékenység vagy mezőgazdasági végzettség kellett hozzá. Ez azt eredményezte, hogy ezek a tanyák lassabban találtak gazdára, ellentétben azokkal a zártkertekkel, ahol a közvilágítás vagy a már említett egyéb infrastruktúra megfelelő állapotban volt. 2015 óta pedig az ingatlanárakat erősen meghatározza a CSOK. Ez kettő dolgot jelent: egyrészt, hogy nagyon sokan ismét önálló kis településekre, falvakba költöztek, az ingatlanárak pedig faluban és városban is az egekbe szöktek. Gondoljunk bele: egy alsóvárosi ingatlan ára pár év alatt 6 millióról 26-30 millióra ment fel, egy zártkerti ingatlané viszont ennyire nem, az 5 millióról esetleg 10 millióra. Viszont sokáig külterületi ingatlanokra nem lehetett CSOK-ot felvenni, banki hitelt nem lehetett vagy legalábbis nehéz volt rájuk intézni. Nagyon sok a vályog építésű tanya és ennek az időszaknak a kezdetén még sokkal szigorúbb beépítési szabályok vonatkoztak a zártkerti ingatlanokra. A tanyák és a zártkertek lényege ekkor vált külön. A zártkerteket kivonták a művelés alól, az aranykorona értéket levetették róla, és ezek a zártkertek lényegileg átalakultak szuburbán falusias lakóövvé, 2014 óta ki is vették a vonatkozó törvényből a zártkertek elnevezést. A valóságban viszont nagyon is léteznek, tipikus példa a már említett Subasa és Baktó, ahol mára már alig van beépíthető terület, legalábbis teljesen kihasználatlan telek egyre inkább nincs. De éppen a 2013-as földtörvény ezt a kiköltözési hullámot lelassította, mert az emberek már nem elsősorban földet szeretnének művelni, hanem esetleg ott élni, egy kis kerttel. Meg kell azonban jegyezni, hogy miután már engedték, hogy külterületi ingatlanokra is vegyenek fel CSOK-ot, ugrásszerűen megnőtt az igénylők száma. Például Szeged és Domaszék közötti tanyák közül rengeteg lett felújítva, Szegeden viszont sok tanya ekkor már elpusztult, olyannyira, hogy ha ránézünk a város műholdképére, akkor sok sötétbarna részt látunk a szántóföldeken, azok a régi tanyahelyek, vagy 100×100-as barna területet, amik tanyaromok, csak már benőtte a növényzet őket vagy szántóföldként művelik.
– Mennyire szól bele ezen ingatlanok esetén a lakhatásba a jogi környezet?
– Beleszól, és azt el kell mondanom, vannak jó és rossz szabályok egyaránt. A kormányzat szándékaiban én nem látok semmi kivetnivalót, jobban és gyorsabban kellene a gyakorlati helyzethez igazodnia a jogi szabályozásnak. 2023-ban módosították az országos településrendezési és építési követelményt (OTÉK), valamint 2021-ben hoztak egy új ingatlan-nyilvántartási törvényt. Ezek ugyanis egyrészt a tanya fogalmát teljesen átalakították, gyakorlatilag numerikus értékekhez köti az OTÉK a tanya fogalmát. Mit jelent ez? Például hogy lényegileg a dunántúli majorok és szőlőhegyi ingatlanok egy részét tanyává lehetne nyilvánítani, hiszen csak annyit írnak elő ezek a jogszabályok, hogy legyen rajtuk egy művelési ág alatti terület, egy darab lakóépület, valamint gazdasági ingatlanra is van egy minimum- és egy maximum méret szabva. Tapasztalataim alapján így problémás az OTÉK. Ugyanis a tanyának azt a lényegi részét, tudniillik, hogy az alföldi kultúrtájba illeszkedő sajátos mezőgazdasági és lakóhelyi forma, azt a mostani OTÉK nem veszi figyelembe. A statisztikák mögött pont a lényeg, a hungarikum veszik el – a tanyás kultúrtáj ugyanis hungarikum. Az új földtörvény szerint zártkert már nem létezik, és ezeket az ingatlanokat besorolja az ingatlan-nyilvántartás alá és az OTÉK alapján sokkal szigorúbb szabály vonatkozik az eredetileg inkább lakáscélra használt zártkertre, mint egy tanyára. Véleményem szerint ezeket a város peremén lévő ,,elzártkertesedett” tanyás területeket (Kishomok, Ábrahám tanyák, a sándorfalvi Kővágó dűlő) külön kellene kezelni, rájuk valamiféle köztes szabályt, kategóriát alkotni, nem szabadna mezőgazdasági földként hivatkozni. Ezek mára már falusias lakóövezetek. A jogszabály jelenleg azt a mezőgazdaságot próbálja meglátásom szerint védeni, ami pedig már a rendszerváltozáskor megszűnt. Jelenleg lakhatási válság van Magyarországon, a jogi környezet racionalizálása sok problémát megoldana Szeged környékén és országosan egyaránt. A szétszórt tanyáknak viszont rossz az elérhetőségük, azok után nem annyira kapkodnak az emberek. Ez egy külön cikk témája lehetne, de a földeket a tsz időszakban rettenetesen kihasználták, a vízelvezető árkok nincsenek jól karbantartva, tehát a hagyományos művelésnek erős korlátai vannak. Az állam ezt a mezőgazdasági tevékenységet támogatta ezeken a területeken, sokkal kevésbé, mint a lakhatási funkciókat, például a szigetelést, tetőfelújítás, pedig igény erre lenne inkább. A tanyatámogatási célok jók voltak, csak a különböző célok közötti arányok voltak nem megfelelőek, a véleményem szerint. Azért az hatalmas előrelépés volt, amikor a 2016-18-ban lehetőség volt az zártkerti ingatlanok ingyenes kivonására művelés alól, valamint, hogy bejegyezték a zártkerti művelési ágat. A kormány ezzel több évtizedes jogalkotói mulasztást helyesbített. Ez akkor lehetővé tette ezeknek az ingatlanoknak az átalakítását és nagyon sok település élt is ezzel, és belterületbe vonták őket. Mint a már említett Kishomokot Hódmezővásárhelyen, de Szegeden is a legtöbb zártkert belterület lett. Hátránya ennek az egyébként, a kutatásom szempontjából, hogy amint ezek a területek belterületekké válnak, megszűnik a követés lehetősége, de ez talán most a kisebbik gond, még ha teljesen más problémák is érintik Subasát mint a Csillag téri panelházakat.
– Az általad is említett OTÉK még egy szempontból fontos, és ezt nem hangsúlyoztuk eddig: a beépíthető területek nagyságára gondolok.
– Az OTÉK szabályozása alapján a tanyák esetében 30, a művelés alól kivont zártkertek esetén 10%-os a maximális beépíthetőség, aminél az önkormányzat csak szigorúbb szabályokat hozhat. Ám az önkormányzatok ehhez általában inkább nem nyúltak hozzá, és maradt a régi, elavult, akár 3%-os határ, ami nehézzé teszi az építkezést ezeken a területeken, és teljesen nonszensz a mai világban, ráadásul sokszor 1000-1200 m2 közötti földterületekről beszélünk, számoljuk ki annak a 3%-át. A 10 és 30% már reális lenne és Szeged ebben előremutató, nem gördítenek a fejlődés elé adminisztratív akadályokat, itt is lehetővé teszik ezt a 10 százalékos beépíthetőséget.
– Gondolom probléma az is, hogy akik még a 70-es években kiköltöztek, mára, ha élnek még, akkor is idős emberek.
– És ez is egy olyan tényező, aminek fontos hatásai vannak. Mert ők nem pusztán megöregedtek, hanem éppen emiatt abba is hagyták a föld művelését. Ezt utódaik vagy egyéb, mostani fiatalok, középidősek már nem folytatnak olyan számban és mértékben. Tegyük hozzá azt is, hogy a tanyák állapota már rendkívül rossz sok helyen, amihez egyébként a szocializmus időszaka is hozzájárult, hisz volt olyan szabály, miszerint nem lehetett őket felújítani. Ráadásul ezek a tanyák igen gyakran a tsz-esítés áldozatául estek. Nem Szegeden ugyan, hanem elsősorban a tiszántúlon volt ez jellemző, de úgy tudom, hasonló történetet Hódmezővásárhelyen is őriz az emlékezet. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy a zártkertekbe igen nagy, míg a tanyákra alacsony intenzitással költöztek ki az emberek. Ma már valóban kevesen művelik a földet a tanyák környezetében, ha tehát ezek nem idős emberek, akkor mezőgazdasági ismerettel rendelkező személy, akinek ehhez megvannak a szükséges eszközei. Ám ők kevesen vannak, a Szeged környéki agglomerációban arányuk 2-5% volt, amikor ezeket az interjúkat készítettük. Ráadásul ebben a halmazban viszonylag gyakran fordul elő az, szintén az interjúkban tapasztaltak alapján mondom ezt, hogy az eredetileg életmódváltozási szándékkal oda költöző személyek is felhagynak ezen tevékenységükkel, lelkesedésük elapad. Egy városból kiköltöző, de a mezőgazdasághoz nem értő személynek egyszerűen a pénzkereső munka miatt nincs ideje és sokszor kedve sem ahhoz, hogy ezekben a tevékenységekben elmélyüljenek. Ha fiatalok költöznek ki, és egy idő után megszületik a gyermekük, akkor azért nincs idő a munka mellett arra, hogy ezen hobbijuknak éljenek. Ezt a tendenciát lehet észre venni az elöregedés mellett.
– Új színt visznek ezek az emberek a falu életébe?
– Tapasztalataink szerint ez általában inkább csak a látszat vagy inkább csak fele részben igaz. Elköltözik Szeged mellé egy harmincas pár, kisgyermekekkel, aki azonban a középiskolát már nem a településen végzi, ezután elmegy tanulni vagy dolgozni Szegedre, Budapestre vagy épp Angliába, Németországba. Nincs akkora népességmegtartó erejük ezeknek a településeknek, ilyen szempontból ezek csalóka folyamatok, arról nem is beszélve, hogy egyre kevesebb a bolt, az egyéb szolgáltatások, vagy épp, mondjuk ki, a kocsma, mint társasági helyszín, mint a városban, ahol dolgoznak a szülők. Szeged kivétel, a boltok tekintetében az infrastrukturális ellátottság mára már rendben van a külterületeken is, de a környező településekre ez általában nem igaz. Éppen ezért egyre kevesebb a program helyben.
– Ez a XXI. század sajátja?
– A Dunántúlon a szőlőhegyeken például rendszeres volt az Orbán-napi ünnepség vagy az egyéb, létszámában kis összejövetelek, amik falunapként viselkedtek. Ezek tényleg szűk körű rendezvények voltak, de éppen az említett népességmegtartó hatásuk jelentős volt. Ezek 2007 után megszűntek, mára tehát ez azt jelenti, hogy a fiatalok erre már nem is emlékeznek, hiszen legfeljebb óvodások voltak az utolsó ilyen rendezvények alkalmával. Ezzel kapcsolatban azt hadd meséljem el, hogy találtunk Győr közelében olyan kis külterületi utcákat, ahol szegediek, Csongrád megyeiek, alföldiek éltek, mert az első ember vitte a környék jó hírét és sokan odaköltöztek. Ezek az emberek többségében amúgy a győri autóiparban dolgoznak. Meg kell említenem, hogy a már említett elöregedés kapcsán nagyon nagy szerepük van a tanyagondnokoknak, akik segítenek ezeknek az idős embereknek. Munkájuk értéke felbecsülhetetlen, de itt is, mint mindenütt, humán erőforrás hiány van. Másrészt a városhoz közel fekvő peremterületeken viszont folyamatos a népesség növekedése.
– Ezzel lehet alapvetően számolni?
– A lakhatási válság miatt szerintem mindenképp, de csak a megyei jogú városokban és egyes nagyobb városokban. Míg a többi településen, még a kisvárosokban is, ez dinamikusan csökken majd. Az önkormányzatok észlelték ezt a szükségletet, sok helyütt, így telekosztással bővítették is ezeket a területeket. Megjelentek a befektető is, és egykori külterületeket felvásárolnak, és feldarabolják a területeket, mini lakóparkokra. Ez utóbbi azonban inkább a Dunántúl sajátossága. Szólni kell a klímaváltozásról is, mert érzékenyen érinti az itt lévő embereket, már most is. A februárok az utóbbi pár évben melegek voltak, márciusban viszont általában sok a fagy, ezért több gyümölcs, főleg a barackfa évről évre elfagy. A nyári szárazság pedig a rossz állapotú talajokat még rosszabbul érinti, az öntözés nem megoldott a kis gazdaságokban. A klímaváltozás tehát már nem kopogtat az Alföldön, hanem páros lábbal rúgta be az ajtót. Lebeszélni senkit nem akarok, mert szerintem szép és tényleg jó dolog külterületeken élni, csak mindenkinek tudnia kell, hogy sok a munka velük.
Megjelent a folyóirat 2024. áprilisi számában