Szász Géza: A szegedi iskolapadtól a francia ellenállásig

J. Nagy László könyvéről

Noha Szeged, az itteni tudományos kutatás és művészeti élet bővelkedik helyben elért eredményekben, itt született alkotásokban, a város szellemi kisugárzásának fontos fokmérője lehet az is, milyen messzire jutottak, mekkora jelentőségre, (el)ismertségre tettek szert azok, akik az itt szerzett tudással – vagy arra alapozva – valamilyen oknál fogva, külföldön érvényesültek vagy váltak meghatározó, megbecsült, az ottani emlékezetből nem kikopó személyekké.

Közéjük tartozik a Magyarországon Politzer Györgyként anyakönyvezett, ám 1924-től már francia állampolgár Georges Politzer, aki életét áldozta Franciaországért, s akit barátja, Illyés Gyula szerint „a századközép francia filozófusai mint egyik legígéretesebb társukat, a francia ellenállók mint az elsők közül is kimagasló vértanújukat gyászolják”, a magyar értelmiségi körökben szinte teljesen ismeretlen volt, és nem nagyon túlzunk, ha azt mondjuk, hogy ma is az. „Újrafelfedezése” szinte szemünk láttára zajlik, hiszen a patinás párizsi Honoré Champion kiadó által indított, a franciául alkotó magyar szerzők (írók, politikusok, tudósok) bemutatására hivatott Une francophonie millénaire című antológia 2024 tavaszán megjelent második kötetében a pszichológiával és pszichoanalízissel foglalkozó fejezet Politzer szövegével nyit, mintegy aláhúzva a korban és az egyetemes tudománytörténetben játszott szerepét.[1]

Valahol ennek az újrafelfedezésnek az egyik kulcsát adja, a szerző egyéni életútjának és alkotó, valamint közéleti tevékenységének szakavatott bemutatását tárja elénk J. Nagy László, a szegedi bölcsészkar professzora, a 20 századi francia politikatörténet szakértője 2023-ban megjelent könyvében. A kiterjedt francia és magyar nyelvű forrásbázisra és szakirodalomra támaszkodó, archív és frissen készített fényképeket is tartalmazó munka nem elégszik meg a címszereplő méltatásával. műveinek éltetésével Nem kultuszt akar teremteni, hanem közelebb akarja hozni a magyar -jelesül szegedi – olvasó számára egy korábbi honfitársunk pályafutásának mikéntjét, miértjét, igyekezvén megragadni azokat a pontokat, amelyek egyrészt Politzer tevékenységének kontextusát alkotják, másrészt segítenek megérteni, kit mi és hogyan visz addig, hogy életét áldozza fogadott hazájáért és annak szabadságáért. Ezért találunk a kötetben „hagyományos” életrajzi elemeket éppúgy, mint politikai-filozófiai vagy történti tárgyú elemzéseket.

Miután a mű egy adott személyről, illetve annak szellemi és politikai fejlődéstörténetéről szól, az életút végigkövetése elengedhetetlen. Politzer indíttatását, szegedi éveit vázolja fel a kötet első, beszédes módon „Szegedről Párizsba” címet viselő fejezete. (9-18. old.) Nem másodlagos, hogy így válik számunkra is ismertté az „ismeretlen” szerző. Politzer 1903. május 3-án született Nagyváradon, s a szegedi történethez akkor kapcsolódik, midőn 1917-ben beiratkozik a ma Radnóti Miklós nevét viselő szegedi Magyar Királyi Főgimnázium 5. osztályába. Aktívan részt vesz az 1918-1919-es forradalmi eseményekben Szegeden, ahol a helyi diákszervezet vezetője volt. Nagy visszhangot kiváltó akciójáról, a Fodor utcai internátusban történt esetről, a kortárs, volt főispán Kelemen Béla a következőket írta: „az internátusi felügyelőt Politzer György VI. osztályos tanuló kezdeményezésére a tanulók székekkel megverték. Az ügy a munkástanács elé került, és az – egészen természetesen – a féktelen tanulóknak állott a pártjára, úgy, hogy a nevelőnek el kellett hagynia az intézetet.”

A Szegeden kérészéletű Tanácsköztársaság leverése után menekülnie kellett, a középiskolából miniszteri rendelettel kizárták. Az akkor a mátraaljai Lőrinciben üzemorvosként praktizáló apja kapcsolatainak köszönhetően előbb a rákospalotai Wagner Manó gimnázium tanulója lett, majd 1921 nyarán leérettségizett a fővárosi Barcsay utcai, ma Madách Imre nevét viselő gimnáziumban. Az érettségi bizonyítvány kézhezvétele másnapján vonatra ült, hogy – a kor sok tudós- vagy művészpalántájához, illetve a kiépülő rendszerrel egyet nem értő vagy attól tartó értelmiségijéhez hasonlóan – Párizsba menjen.[2] Itt beiratkozott a Sorbonne-ra, filozófia szakra. 1924-ben megvédte diplomamunkáját. Miután alapképzése sikeres befejezéséhez szükség volt a pszichológia abszolválásához is, felvette Georges Dumas pszichológus óráit. Itt szeretett bele szenvedélyesen a pszichológiába, s kezdte el tanulmányozni Freudot. 1926-ban sikerrel teljesítette a filozófiatanári versenyvizsgát (agregációt) is, így olyan gimnáziumi tanári kinevezést kapott (előbb a közép-franciaországi Moulins-ban, majd a normandiai Cherbourg-ban, illetve Évreux-ben, végül pedig Saint-Maur-des-Fossés-ban), ami mellett kutatásra is maradt ideje. Nagyon ritkán történik meg, hogy valaki ilyen gyorsan, két évvel a diploma után leteszi ezt a vizsgát. A beszámolók szerint francia nyelvtudása, helyesírása és stílusa tökéletes volt. Ez utóbbi a későbbiekben, amikor már komoly tanulmányokat írt, a született franciákat is megszégyenítő módon tovább finomodott. Ezért is írhatta írt róla 1967-ben Jean-François Reves neves értelmiségi közszereplő abban a L’Express magazinban megjelent cikkben, amelyben Politzert „a materializmus Pascaljának” nevezte, hogy „ha a francia nyelvű esszé a két háború között megközelítette a művészi alkotást, ez mindenekelőtt ennek a magyarnak köszönhető”.

Politzer 1928-ban – mindössze huszonöt évesen! – publikálta A pszichológia alapjainak kritikája című művét, amely a francia szakirodalomban elsőként tartalmazta Freud bírálatát. A művet a francia egyetemi kiadó 1968-ban újra kiadta, s ezt követően számos világnyelven is megjelent, sőt a tanári versenyvizsga tételei között is szerepelt, s több tudományos konferenciát is szenteltek neki.

Noha Politzer tanári karrierje során mindvégig vidéki középiskolákban tanított, így is aktív résztvevője, formálója volt a Nagy Háború válságélményéből születő háborúellenes szellemi-művészeti forradalomnak, amelynek irányzatai, csoportosulásai (kubizmus, dadaizmus, szürrealizmus stb.) megkérdőjelezték az alkotás hagyományos módszereit és a múltbéli értékeket. Ezen radikális szellemű csoportok mindegyikének a fő problematikája, szellemi aktivitásának meghatározó témája a forradalom volt: tagadni, elvetni mindent (eszmét, generációt), ami az 1914 előtti „boldog békeidőkből” maradt vagy arra emlékeztetett. Politzer – eltérő társadalmi csoportokból származó, de kivétel nélkül baloldali kötődésű vagy elkötelezettségű – eszmetársaival megalpította a Filozófusok nevet viselő csoportot, amely a kötet második, Politzer franciaországi tanulmányait és az 1920-as években végbement eszmei fejlődését ismertető  fejezetének is névadója. (19-36. old.)

A harmadik fejezet (A pártmunkás, 37-58. old.) a huszadik század harmincas éveibe, egyúttal Politzer új típusú elköteleződésének világába visz bennünket. Ekkorra a francia értelmiségi-művészi lázadás konkrét politikai cselekvéssé változott, átpolitizálódott. Sokan vállalták ezt a metamorfózist, köztük Georges Politzer is, aki 1930-ban belépett az akkor már évtizedes múltra visszatekintő Francia Kommunista Pártba (FKP). (Ugyanekkor lépett be második felesége, Marie Mathilde is, akit csak Maï-nak hívtak.) Kétségtelen, hogy szellemi-ideológiai és cselekvési szempontból nem túl szerencsés időpontban csatlakozott a kommunista mozgalomhoz. Akkor, amikor a 1920-as évek nagyobb részét jellemző élénk viták lezárultak: eldőlt, hogy egy országban fogják (fel)építeni a szocializmust, a kommunista pártok feladata pedig ennek a folyamatnak a feltétlen és kritikátlan támogatása lett, gyakorlatilag közvetlen moszkvai irányítás mellett. A stabilizálódó, struktúrájában kiépült szovjet állam bel- és külpolitikáját a raison d’État, a reálpolitika határozta meg, s csak másodsorban az ideológia, és főképp nem az eszmény. Az elmélet politikai deklarációk szintjére degradálódott, a marxizmus sztalinizálódott.

Georges Politzer minden energiáját, tehetségét a párt által rábízott feladatok teljesítésének szentelte. Ezt a munkát is teljes odaadással végezte, mint az életben mindent, amit saját elhatározásából vállalt. Kitartásában, elkötelezettségében nem ingott meg, sőt az 1930-as évek feszült, egyre borúsabb éveiben még szilárdabb – vagy inkább merevebb? – lett hitében. Ez talán eredhetett magas, a veszélyt kifinomult érzékenységével másoknál korábban megérző intellektusából is. Vagy, amint azt egyik kortársa írta, „a magyar forradalom miatt, amelyben egy fiatal fiú erejéhez mérten vett részt.”

Rengeteget dolgozott, éjjel-nappal. Cikkeket, tanulmányokat írt, előadásokat tartott. Csak az FKP elméleti folyóiratában, a Cahiers du bolchévisme-ben (Bolsevik füzetek) 1932 és 1939 között több mint 30 kisebb-nagyobb terjedelmű, tanulmánynak beillő írása jelent meg. 1935–1936-ban, amikor a gazdasági és politikai válság miatt igen mozgalmas és feszült volt a társadalmi légkör, különösen aktívan publikált. Írásai többnyire gazdasági kérdéseket érintettek vagy a franciaországi népfront-időszak politikai helyzetét tárgyalták.

Politzer a marxista eszmék terjesztésében a sajtón, az írásos propagandán túl egy másik területen is kiemelkedő szerepet játszott: egyik kezdeményezője volt a Munkásegyetem létrehozásának. Az intézmény célja volt marxista ismereteket adni a munkásoknak. Sőt ha kellett, írás-olvasást is tanítottak az írástudatlanok számára. A marxi filozófiáról tartott előadásainak szerkesztett változatát az FKP 1946-ban A filozófia alapelemei címen publikálta. A marxista filozófia lényegét röviden, közérthetően összefoglaló könyvet valamennyi világnyelvre – és más nyelvekre (török, magyar) – lefordították. A francoista Spanyolországban és a latin-amerikai diktatúrákban a tiltott könyvek listájának élén szerepelt. Törökországban, amikor 1980-ban a katonák átvették a hatalmat, ez a könyv volt az, amely azonnal tiltólistára került. A harmadik világban Indiától az arab országokon keresztül Latin-Amerikáig és a karib-tengeri szigetországokig ezrek és ezrek ebből a könyvből ismerték meg a marxizmus alapjait. Magyarul 1949-ben jelent meg. A fordítást a Győrffy István kollégium francia nyelvi munkaközössége végezte, a későbbi nagyformátumú irodalomtörténész Szabolcsi Miklós (1921-2000) vezetésével.

A már közeledő háború által beárnyékolt 1939-es évtől 1941-ig (tehát a német megszállás és Vichy kollaboráns rendszerének első szakaszáig) tartó, ám még mindig inkább az ideológiai-politikai küzdelmektől „hangos” időszakot mutatja be a negyedik, „Az írástudó felelőssége: tollal a fasizmus ellen” címet viselő fejezet. (59-70. old.) Politzer számára a fasizmus elleni harc nem csupán aktuálpolitikai szempontból volt fontos, hanem elméleti szinten is. A közvélemény, benne az értelmiség egy része is, nem fogta fel teljes mélységében a fasizmus elleni harc jelentőségét. Pedig a fajelmélet egyáltalán nem volt hatástalan, az értelmiség nem jelentéktelen részét is megfertőzte. Első ilyen témájú tanulmánya, a Faj, nemzet, nép a Commune című folyóirat 1939. júniusi számában jelent meg. A párt 1939 nyarán nagy országos ünnepséget rendezett a francia forradalom 150 éves évfordulója alkalmából. A Cahiers du bolchévisme különszámot szentelt az eseménynek. A cikkek között ott szerepelt Politzer A felvilágosodás filozófiája és a modern gondolat című tanulmánya. Az irracionalizmus elleni harc érdekében javasolta a tudományok legújabb eredményeit ismertető, magas fokon népszerűsító folyóiratnak, „a modern racionalizmus szemléjének” a megalapítását. A Pensée (Gondolat) című folyóirat első száma 1939-ben jelent meg; ezt követően betiltották. Két számát illegálisan Pensée libre (Szabad gondolat) címen még terjesztették. Párizs felszabadulásakor, 1944-ben újra indították az eredeti címen, s azóta is megjelenik.

Az 1939-1940-es útkeresés, a mozgósítás, majd a német megszállásra reagáló – kezdetben szervezetlen – ellenállás időszakát, Politzer tevékenységének elméletiből gyakorlativá válását – vagy inkább elmélet és gyakorlat szimbiózisát dolgozza fel a könyv utolsó, ötödik fejezete. (71-98. oldal.)

Politzernek rendkívül jelentős szerepe volt az értelmiségiek ellenállásának a megszervezésében; ő volt talán az egyetlen, aki mindvégig fontosnak tartotta az elméleti munkát is. Az ő és felesége javaslatára alapított Université libre (Szabad egyetem) szerkesztőivel együtt 1940 novemberében illegalitásba vonult. Az Université libre volt az egyetlen illegális lap, amely a megszállás alatt végig rendszeresen (havi 4-5 szám) megjelent, és eljutott az értelmiséghez.

A Pensée libre-ben jelent meg a Forradalom és ellenforradalom a XX. században c. nagy visszhangot kiváltó tanulmány, amelynek egyes megállapításai szembeszökően aktuálisak ma is. (Rövidesen német nyelvű változatát is terjesztették.) Az írás válasz volt Alfred Rosenbergnek, a náci fajelmélet kidolgozójának az előadására, amelyet 1940. november 28-án tartott Párizsban a képviselőházban, nagyobbrészt a megszállók katonai és polgári alkalmazottai számára.

Politzer bemutatta a náci „ideológus” – vagy inkább mitológus, közönséges, hétköznapi propagandista – történelemszemléletét, amely „azt jelenti, hogy a múlt történetét a jelen szükségletei szerint formálják át, a történelmet a propaganda követelményeinek rendelik alá”. Olyan propagandának, amely „a kereskedelmi hirdetést utánozva maga is reklámnak értendő, nem célja az objektív igazság keresése és ismertetése”. Az egyedüli cél, hogy politikai hatást érjenek el. Ehhez elegendő, hogy a történelemről egy kitalált mesét – Rosenberg kifejezésével – „mítoszt” gyártsanak, s azt elfogadtassák az emberekkel. Hogyan, milyen módon? Rosenberg két szempontot tartott fontosnak: „Egyrészt érvelés helyett ismételgetni kell”, mert a tömeg – s itt Hitlert idézte – „csupán a legegyszerűbb fogalmak ezerszeres megismétlését fogja végül az emlékezetébe rögzíteni”. A második szempont pedig „nem az észre, hanem a szenvedélyekre kell apellálni”.

A Szovjetunió megtámadását követően a kollaboráns francia belügyi szervek 1941 októberétől valóságos hajtóvadászatot indítottak a kommunisták ellen. A hatalmas erőforrásokat mozgósító, kiterjedt nyomozás keretében bukkantak az addigra már álnéven, idegen lakásokban bujkáló Politzer-házaspár nyomára is, s 1942. február 15-én mindkettőjüket  letartóztatták. A hajszát megszervező francia rendőrség főnöke így jellemezte Politzert: „A szélsőbaloldali értelmiségi tökéletes típusa. Nagy munkabírású, elméleti pártmunkásként mindig különösen fontos szerepet játszott. Az egész illegálisan kiadott és terjesztett kommunista irodalom fő szervezője. Tökéletes alkalmassága, a tudása, a kiemelkedő intellektuális adottsága és forradalmi hite a kommunista párt jelenleg leghatékonyabb propagandistájává tették.” A francia rendőrség átadta a Gestaponak, vallatói azonban nem tudták megtörni. Miután semmiféle bizonyítékot sem találtak egy ellene lefolytatandó bírósági eljárás számára, túszként végezték ki a náci megszállók. 1942. május 23-án emelt fővel állt a kivégző osztag elé, a Marseillaise-t énekelte. Feleségét 1943 januárjában több mint kétszáz társával együtt Auschwitzbe hurcolták, ahonnan nem tért vissza.

Franciaország felszabadulása után, 1946-ban Georges Politzer hamvait a Père Lachaise temetőben, a Kommünárok Fala közelében helyezték el. 1945-ben feleségével együtt megkapta a Mort pour la France (hősi halott) kitüntetést, 1950 októberében pedig a belső ellenálláshoz való tartozást – Résistance Intérieure Française – tanúsító dokumentumot vehette át Michel fiuk személyesen de Gaulle-tól. A hivatalos okmány Georges számára századosi rangot jelölt meg, Maï számára pedig hadnagyit. 1956-ban Georges a résistant interné („internált ellenálló”), Maï pedig a résistante déportée („deportált ellenálló”) címet kapta meg. Georges Politzer neve felkerült a Panthéon falára is, a haza a háláját így is kifejezte. Párizs 12. kerületében, a Picpus negyedben, ahol az utolsó bejelentett lakásuk volt, 1999-ben utcát neveztek el a Politzer házaspárról. Georges nevét oktatási intézmény viseli Dammarie-les-Lys-ben, Bagnolet-ban, Ivry-sur-Seine-ben, Évreux-ben, La Courneuve-ben és Montreuil-ben. A saint-maur-des-fossés-i Marcelin Berthelot Gimnáziumban, amely az utolsó munkahelye volt, a konferenciatermet nevezték el róla.

De Gaulle 1943. október 31-én Algírban mondott beszédében Georges Politzert a legnagyobbak között említette, „akik megmentették a francia gondolat becsületét”. 1944-ben, a Párizs felszabadulását követő megemlékezésen egyik ellenálló bajtársa úgy jellemezte, mint aki „egyszerre egyesítette magában a filozófus, a hazafi és az emberi társadalom megújításának hősiességét”.

J. Nagy László a kötet zárásaként közread – magyar fordításban – több a Politzer-házaspártól származó dokumentumot, Georges Politzer harcostársai vagy egykori tanítványai által megfogalmazott visszaemlékezéseket. Jóllehet a kötet végig szembeszáll a kultuszteremtés szándékával, Georges Politzer eszményi értelmiségiként áll előttünk: világlátott, harcosan elkötelezett, elvhű, nézeteiért akár a halálos veszélyt is vállaló gondolkodó. Egy ma már vitatható ideológiai-politikai vonalhoz való ragaszkodása tekinthető hibának – ugyanakkor képviseli a 20. század első felének egyszerre útkereső és útitárs baloldali értelmiségét, amely a felvilágosodás örököseként a náci obskurantizmus esküdt ellensége, miközben saját táborának diktárora felkavaróan köpönyegforgató. Politzer szellemi teljesítménye, eszmetörténeti jelentősége, személyes bátorsága megkérdőjelezhetetlen. Nem a véletlen műve, hogy Franciaországban a második világháború óta mindmáig tisztelik alakját, értékelik írásait. Méltán lehet rá büszke Szeged városa csakúgy, mint a Radnóti Miklós Gimnázium.

Megjelent a folyóirat 2024. július-augusztusi számában

Jegyzetek

[1] Une francophonie millénaire. Tome II. Anthologie de textes écrits en français par des auteurs hongrois, de 1918 à nos jours. Sous la direction de Paul Nagy. Paris, Honoré Champion, 2024. 613-615. o.

[2] Ehhez lásd például: Illyés Gyula: Hunok Párizsban. Budapest, 1946 óta több kiadás; Adorján Andor: „…nekem Franciaország… a sorsom és végzetem. Adorján Andor élete és munkássága. Válogatott levelek. Sajtó alá rendezte Tüskés Anna. Budapest, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet. 2023., illetve ugyanitt Tüskés Anna: „Adorján Andor élete és munkássága”, 15. o.

J. Nagy László: Georges Politzer (1903-1942), a Szegedről indult filozófus. Mort pour la France. Szeged, Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, 2023.