Kovácsné Faltin Erzsébet: Magángyűjteményből Dorozsmai Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény

Beszélgetés Deli Albinnal

Egy magángyűjteményből alakult ki a Dorozsmai Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény, amelynek avató ünnepségét a szervezők egybekötötték egy tudományos üléssel, melyen Márton Áronra, Erdély legendás, szent életű püspökére emlékeztek. 2017. június 23-án Csongrád megye tudományos életének kiválóságai mellett Szeged Város és a Szeged-Csanád Egyházmegye képviselői is kitüntették jelenlétükkel Deli Albint és családját, a Keresztelő Szent János-templomban pedig részt vettek a Márton Áron életművét bemutató emlékülésen. Deli Albinnal az előzményekről, a tájházról, az avató eseményről és jövőbeli elképzelésekről beszélgettünk.

 

– Miként kezdődött a régiséggyűjtés, ami mára olyan szintre emelkedett, hogy akár egy városi múzeum is megirigyelhetné?

– Családommal 1991 óta élünk Kiskundorozsmán. Ideköltözésünktől fogva foglalkoztatott a település története. Ismert kutatók forrásmunkájából merítettem és figyelmes szorgalommal jegyzeteltem a helyi idősebb lakosok emlékezéseit az általuk még megélt eseményekről, használati tárgyaikról, Dorozsma település létrejöttéről, életének, sorsának alakulásáról. Helytörténeti kutatómunkámmal egy időben gyűjteni kezdtem azokat a néprajzi tárgyakat, amelyek a meglévő tudásom alapján összefüggésben álltak a település történetével. Sokszor a fordítottja is előfordult, amennyiben találtam, vagy ajándékba kaptam valamit. Ilyenek például a régi fatábla darabok, amelyekre két név volt míves betűkkel bevésve. Kutatni kezdtem a nevek után és a legnagyobb meglepetésemre kiderült: az egykori főbíró táblái állnak előttem, darabokban. A tábladarabokat összeillesztettem, a hiányzó részeket pótoltam, restauráltam. Örülök, hogy sikerült megmentenem az enyészettől Dorozsma történetéből két értékes tárgyi emléket, a két szép főbírói táblát.

– 2017. június 23-án, a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület tájházavató és Mártom Áron életművét bemutató programjának szervezése során úgy vettem észre, hogy az egész családod, a feleséged, Júlia és a fiaid, Alex és Alen ugyanúgy részt vesznek a hagyományápolásban, ahogyan Te, és a kevéssé látványos munkákban is szíves örömest dolgoznak együtt veled.

– Ez a gyűjtési tevékenység településünk történetének megismerésével és a tárgyak számának növekedésével arányosan nőtt és erősödött bennem. Családom kezdetben csak érdeklődéssel hallgatta a Dorozsma történetével kapcsolatos kutatásom eredményeit, nézegette a kapcsolódó gyűjtött tárgyakat. De nemsokára a gyűjtés és a tárgyak őket is elvarázsolták. Csakhamar mindannyian aktívan gyűjtöttünk, restauráltunk, gondoztunk, elhelyeztünk – hagyományt őriztünk.

 – A helytörténeti tárgyak között mesés polgári bútorok is találhatóak. Hogyan kerültek ide?

– A bútorok felújításának, restaurálásának az igénye is a régiségek gyűjtése miatt született meg bennem, s azt, hogy mindezt megtanultan, szintén a gyűjtőszenvedély hozta ki belőlem. Kezdetben csak a nagyobb, később a kisebb fiam is részt vett a tárgyak tisztításában, konzerválásában és a felújításában. A feleségem a textíliák gyűjtésében, restaurálásában, konzerválásában jeleskedett, jeleskedik.

 – A helytörténeti gyűjtemény, mondhatni, több fejezetet alkot…

– Igen. Az idők folyamán összegyűlt gyűjteményt előbb két részre csoportosítottam: egyrészt a népi, másrészt a nagypolgári életben használatos tárgyakra. Így alakult ki a tájházi és a helytörténeti gyűjtemény. Ez utóbbi fokozatosan több és több téma köré rendeződött. 2003-ban már világossá vált számunkra, hogy a Nagyszeg utcai 20. szám alatti sátortetős, 1972-ben épült családi házunk nem alkalmas arra, hogy polgári bútorokkal rendezzük be. Ekkor vásároltuk meg a Negyvennyolcas utca 1. alatt, az  „ősi dorozsmai domb” közelében lévő nagypolgári épület egy részét. Azonnal megláttuk benne a lehetőséget, hogy a Dorozsma nagypolgári életéből származó, zömében a neobarokk stílus jegyeit hordozó nagypolgári bútorokkal és korhű tárgyakkal rendezzük be. Ebben az épületben helyeztük el azokat a gyűjteményeinket, amelyek Dorozsma helytörténetét meghatározó ismert polgári családoktól származtak. A berendezésnél nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy életszerű legyen, hiszen mi is ebben az épületben élünk, együtt ezekkel a számunkra nagyra becsült értékekkel. Az élő múzeumban, ahogy sokan. A gyűjtemény egyébként folyamatosan változik − ez is azt bizonyítja, hogy él.

– A tematikus elrendezést a rendelkezésetekre bocsátott, vagy adományozott, netán vásárolt, az élet számos területét tükröző tárgyak, képek sokasága követeli meg?

– Természetesen. A polgári épületben több kiállítótermet alakítottunk ki. A látogatói útvonalnak megfelelő sorrendben ezek a következők. Az első az egyházi gyűjtemények kiállítóterme, amelyben a helyi egyház történetéből mutatjuk be azt a korszakot, amelyből tárgyi emlékek maradtak reánk, például egykori templomi tárgyak és plébánosok személyes reverendái, egyéb tárgyai, okmányai. Ezeket az egykori plébánosok hozzátartozóinak vagy közeli ismerőseinek nagylelkű felajánlásából tudjuk bemutatni. A dorozsmai egyházi vonatkozású kegytárgyak bemutatásában talán jelen pillanatban ez a leggazdagabb gyűjtemény helyben. Itt található Sztriha Kálmán kanonok úrnak – Kiskundorozsma történetírójának – könyve, melyet a szerző 1937-ben saját kezűleg dedikált Farkas Béla főispánnak, valamint a kanonok úr gyóntató stólája, karingje. 1906-ból való kis és nagy ostyaszaggatókat megtekinthetnek a látogatók, melyek az akkori helybéli kovácssegéd, Ács István munkái, de akad itt régi templomi szenteltvíztartó, oszlopos gyertyatartó is; továbbá dorozsmai papok személyes holmijait is kiállítottuk, így Megyeri Lajos plébános úr reverendáját, néhány iratát, fotókat; Brusznyai atya stóláját, néhány iratát; Mádi György plébános úr reverendáját, pecsétgyűrűjét és más relikviákat. A következő a Kunsági Szövőgyár Kiskundorozsma − Nagymihály Gáspár Gyűjtemény elnevezésű terem, ahol emléket állítottunk annak a gyárnak amelyik sokat tett azért, hogy az állandó munkahiánnyal küszködő dorozsmai nőknek ne kelljen más vidékekre menniük napszámba dolgozni, téglát vetni. Nem csak a gyárról, de a gyár tulajdonosáról is megemlékezünk ezen a tárlaton. Az egykori Kunsági Szövőgyárban használatos tárgyakat, munkaeszközöket, munkaruhákat és okmányokat állítottuk ki. Ezt a helyiséget követi a Balázs Piri Aranka Terem, amelyben az egykori főbíró családjából származó helyi festőnő még fellelhető munkái tekinthetők meg. A sort végül a Helytörténeti Szalon zárja, amelyet Dorozsma kulturális és gazdasági életéből ismert nagypolgárok még fellelhető bútoraival rendeztünk be. Személyes tárgyaik, fotóik hirdetik, hogy ezen a településen a zömében szegény napszámos és kubikos munkáscsalád mellett – noha nem sokan, de – éltek jómódú nagypolgárok is, akik rengeteget tettek a helyi társadalom megélhetéséért, az oktatás és a kultúra ápolásáért, terjesztéséért. A Helytörténeti Szalon révén betekintést nyerünk a település múltjába, kézzelfoghatóan megérint bennünket Dorozsma története, bővíti a helyismeretünket és ezáltal erősíti helyi identitásunkat.

– Amikor először jártam nálatok, azonnal rabul ejtett az élő egyházi és nagypolgári múzeum, de ami igazán elvarázsolt, az az általam is kevéssé ismert tájházi tárgyak…

– A helyi paraszti, kubikos és téglavető világból származó néprajzi tárgyaknak nem találtunk megfelelő helyet, ezért ezirányú tárgyi gyűjtésem alábbhagyott. 2015-ig jobbára a nagypolgári élethez kötődő tárgyakat gyűjtöttem. A Kiskundorozsmán 2015 februárjában megtartott részönkormányzati választáson a második legtöbb jelölést kaptam. Programomban fő feladatomként a hagyományőrzést vállaltam, a népviselet, a népzene, őrzését és támogatását, tájház és múzeum kialakítását. Úgy éreztem, hogy igazán értékeset ezen a téren tehetünk a családommal. Mindig is hiányoltam, hogy Dorozsmán nincs egy tájház, vagy helytörténeti kiállítóterem, ahol a helyi kultúrát, hagyományokat méltó körülmények között láthatnák az érdeklődők. 2016-ban lehetőségünk nyílt, hogy a nagypolgári épület udvarán, az idők folyamán ide-odavándorolt oldalhatár miatt, a felénk nyíló alacsony mestergerendás régi házat, amely az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején épülhetett, megvásárolhassuk, kifejezetten tájház céljára. A városrészben futótűzként terjedt ennek a híre. Egymás után jöttek a közeli és távolabbi szomszédok, sőt, Dorozsma környékéről is érkeztek, hogy régi, néprajzi jelentőségű tárgyakat kínáljanak fel. Egyértelmű volt, hogy igény van ilyen témájú emlékhelyre. A családom iránt táplált bizalmukat megtisztelőnek éreztem, ezért még nagyobb tempóban láttunk hozzá a tájház kialakításához. Mint a nagy regényírók könyvében, amikor új pap érkezik a faluba és összefognak a helyi asszonyok, hogy kimeszeljenek, úgy jelentkeztek nálunk is az emberek, mondván, segíteni szeretnének! Látszott az őszinte segítő szándék, a boldogság, hogy elődeiknek, szüleiknek, nagyszüleiknek állítunk emléket! Megszerveztük a tájház hagyományos módon való kimeszelését. A helybéli asszonyok előszedték a meszelőket, melyek már több évtizede a padláson, fáskamrákban hevertek. Nem gondoltuk, hogy ezt még használni fogjuk, mondták. Némely meszelő olyan öreg volt, hogy már a szőre is hullott, de az ügyes asszonyoknak ez sem jelentett akadályt. Néhány nap alatt kívülről-belülről kimeszelték a kis paraszti épületet. A ház egy tengelyre fűződő helységekből áll: bejárat, konyha-kamra, középső szoba, tisztaszoba. Az elképzelésünk az volt, hogy egy élhető tájházat alakítsunk ki. Úgy rendezzük be, mintha nagyszüleink élnének itt, és korabeli életvitelükhöz minden szükséges berendezés megtalálható legyen. Az éléskamrában a rúdon szalonna és kolbász, a stelázsin a befőttek és a paradicsomlé úgy sorakoznak, mint nagyanyáink idejében. Célunk, hogy minden olyan életszerű legyen, mintha nagyszüleink házát mutatnánk be, akik azért nincsenek otthon, mert éppen a templomba mentek – ez volt az elképzelésem, ez volt a célom. A helyiségek berendezésénél nagy segítségünkre voltak a helyi idősebb lakosok. Elmondásuk szerint helyeztük el a bútorokat. 2016. év végére már nagyvonalakban berendeztük az épületet az 1900-as évek elején-közepén használatos, többségében helyben gyűjtött bútorokkal, eszközökkel, tárgyakkal. Ebbe a gyűjteménybe integráltuk bele a korábbi időkből való gyűjteményeinket is.

– Tudomásom szerint Csongrád megye és Szeged történészei, régészei, muzeológusai közül többen, főként a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület tagjai segítettek tudományos igényességgel megjeleníteni és elrendezni ezt a töménytelen mennyiségű múltidéző tárgyat…

– Valóban! A tájház kialakításához, működéséhez, működtetéséhez a megye és Szeged város szaktekintélyei segítették munkánkat. Mindenképpen föl is szeretném sorolni őket, hiszen rengeteg segítséget nyújtottak nekünk. A névsor: Dr. Barna Gábor egyetemi tanár, az SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének egyetemi tanára, valamint az MTA és az SZTE Vallási Kultúrakutató Csoportjának vezetője; professzor Dr. Blazovich László, az SZTE emeritus professzora, a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület elnöke; Dr. Bárkányi Ildikó néprajzkutató, muzeológus, a Móra Ferenc Múzeum igazgatóhelyettese, a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület tagja; Dr. Bogoly József Ágoston irodalom- és művelődéstörténész; dr. Fári Irén és dr. Fodor Ferenc történész-muzeológusok; Hegedűsné Majnár Márta, a Magyarországi Tájházak Szövetségének elnöke; professzor Dr. Juhász Antal néprajzkutató, muzeológus, egyetemi tanár, a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke; Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megyéspüspöke és Dr. Kovács József tanszékvezető főiskolai tanár, a Szeged-Csanádi Egyházmegye vicarius generalisa; Dr. Marjanucz László, az SZTE Modernkori Magyar Történeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, Egyesületünk alelnöke; dr. Markos Gyöngyi, történész, néprajzkutató, muzeológus; Dr. Nagy Gábor  történész, néprajzkutató, muzeológus; Dr. Simon András, az SZTE egyetemi docense, a Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék tanszékvezetője; Dr. Szalay István matematikus, Szeged volt polgármestere, a Közéleti Kávéház kuratóriumának elnöke; Dr. Szűcs Judit, a csongrádi Tari László Múzeum nyugalmazott igazgatója, néprajzkutató, Egyesületünk tagja; Dr. Tóth István történész, muzeológus és Dr. Zombori István, a történelemtudományok kandidátusa, muzeológus.

 – És július 23-án elérkezett a nagy nap: a tájház felavatása és felszentelése.

– Végtelen nagy megtiszteltetés volt számunkra, de akkor sem túlzunk, ha azt mondjuk: végtelen nagy megtiszteltetés volt Kiskundorozsma népének a tájház 2017. június 23-ai felavatása, felszentelése. A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület tagjaként és szervezőjeként arra a napra eredetileg csak Márton Áronnak, Erdély legendás, szent életű püspökének emlékprogramját szervezted volna Kiskundorozsmára, aztán eljöttél, megláttad a lakásunkat, említettük a tájházat, s Te azonnal azt javasoltad, keressük fel Elnökünket, Blazovich professzor urat és beszéljünk bele, mert a Márton Áronra való emlékezést a tájház felavatásával együtt kellene megvalósítani…

– Igen, ez így volt! Hála Istennek, felismertem a gyűjteményetek nagyszerűségét és az elhivatottságotok értékét!

– Elnökünk bízott Benned és egyetértett Veled, velünk. Innentől kezdve egy nagyszerű időszak áll mögöttünk! A vendégeket, akikkel zsúfolásig megtelt a nem kis méretű udvar az Öreghegyi Bodza Citerazenekar népdalcsokorral köszöntötte. Az ünnepi avatás és felszentelés pedig minden várakozást felülmúlt! Megnyitó beszédet Blazovich László, Egyesületünk elnöke mondott, s ezt követően dr. Kovács József vicarius generalis atya és főtisztelendő Gordos Ferdinánd atya, Keresztelő Szent János nevét viselő templomunk plébánosa szentelték fel a házat. Ezután pedig, mindannyiónk szívet-lelket megindító meglepetésére főtisztelendő Sándor Tivadar atya, Arad város Szent Gizella-templomának plébánosa Gizella királynénk ereklyéjével áldotta meg a házat és Dorozsma népét. A tájházat dr. Fodor Ferenc és dr. Simon András mutatták be vendégeinknek, a főépületben lévő helytörténeti gyűjteményt pedig jómagam. Ezt követte az eredetileg tervezett program, valamennyien átsétáltunk hát a templomba, a Márton Áron emlékét idéző előadásra. Megnéztük Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató Márton Áronról, Erdély legendás, szent életű püspökéről készített, A Sas című, 5 és fél órás filmjének részleteit, és meghallgattuk a püspök atya példaadó életének kiemelkedő eseményeit. A mai napig úton-útfélen köszönik a dorozsmaiak ezt a csodálatos délutánt, gratulálnak a tájházhoz és a helytörténeti gyűjteményhez. Sőt, már messzebbről is érkeztek megkeresések, hogyan lehet megtekinteni mindezt.

– Őszintén örülök! Térjünk is ki erre! Hogyan tovább?

– A Dorozsmai Tájházat és Helytörténeti Gyűjteményt a Hagyományőrző és Kulturális Egyesületünk működteti. Gyűjteményeinket szeretnénk leltárba venni és leltári számmal ellátni, hogy az utókornak is megmaradjanak Dorozsma közkincsei. Együttműködünk a Tájházak Szövetségével, a Móra Ferenc Múzeummal, a Csongrád Megyei Honismereti Egyesülettel és más hasonló szervezetekkel, egyesületekkel. A két épület egy telken található, ezért abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy „egy kapunyitással” mutathatjuk be Dorozsma népi és XVIII-XX. századi nagypolgári életét. A jövőben – a dorozsmai szélmalom mellett – a Dorozsmai Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény is áll az érdeklődő nagyközönség rendelkezésére. Bárki megismerheti a néprajzi jelentőségű tárgyakon keresztül elődeink hétköznapjait és ünnepnapjait. Hazánk és Dorozsma jelesebb napjain mindenki előtt megnyitjuk mindkét házat és az udvaron az aktualitásoknak megfelelő programokat szervezünk. Egyéb esetben előzetes egyeztetés alapján állunk a Kiskundorozsma honismerete iránt érdeklődök rendelkezésére a +36705553636 telefonszámon vagy a delialbinalex1@gmail.com e-mail-címen.

– Tiszteletteljes elismerésem eddigi munkátokhoz és a jövőre nézve a legjobbakat kívánom! Mindenekelőtt azt, hogy minél több intézmény, civil egyesület látogassa a Kiskundorozsma, Negyvennyolcas utca 1. szám alatti magántulajdonban álló, ám a Deli család által közkinccsé tett, egyedülálló népi és helytörténeti gyűjteményt!

 – Köszönjük szépen!

Megjelent a folyóirat 2017. szeptemberi számában