Hegedűs Réka: Játék a sorok között

Tallér Edina írónőt és Gerner Csaba színművészt köszöntötte vendégeként a Hangoskönyvtár.

Tallér Edina írónőt látta vendégül január 29-én a Somogyi-könyvtár Hangoskönyvtára, aki férjével, Gerner Csaba színművésszel érkezett az író-olvasó találkozóra, legújabb kötetének, a Holnaptól minden rendben című ifjúsági regényének a megjelenése kapcsán, amely a Most akkor járunk? című regény sokak által várt folytatása. 

Tallér Edina saját bevallása szerint későn talált rá a szépírásra, Németh Gábor, József Attila-díjas író szavaival élve, sokáig a „nem író írók” táborát erősítette. Karrierje kezdetén kulturális újságíróként tevékenykedett, amelynek első évei Szegedhez kötődnek, hiszen gyakornokaként egy kalandos évet töltött el a városban. Első regénye 2010-ben jelent meg A húsevő címmel a Kalligram Kiadó gondozásában, amelynek második kiadására ez év tavaszán kerül sor. A mozaikszerűen építkező regényben egy lány próbálja megalkotni, megtalálni önmagát, s ehhez hol a jelenből, hol a múltból próbálja összeilleszteni a darabkákat.

A Lehetek én is című, 2013-ban megjelenő panelregényére még szintén a mozaikszerűség jellemző, valamint a játékos szerkesztésmód, a történet a történetben, amely Tallér valamennyi művét jellemzi. „Minden regény írása közben kitalálok magamnak egy játékot. A húsevőnél még önmagában az is játék volt, hogy hogyan tudok íróként működni. A Lehetek én is-ben pedig a párbeszédeket igyekeztem izgalmasabb formában megteremteni, így a blogos technikával kísérleteztem. De az is egy játék, hogy minden regényemben található egy mondat az előző műveimből” – osztotta meg érdekes műhelytitkait a közönséggel Tallér Edina.

A Pagony Kiadó és a Tilos az Á Könyvek főszerkesztőjének, Péczely Dórának a fejében született meg az az ötlet, hogy eddig főként felnőtteknek szóló műveikről ismert szépírók írjanak történeteket a tizenéves korosztály számára. Így kapta Tallér Edina a felkérést az ifjúsági regénye első kötetének, a Most akkor járunk?-nak az elkészítésére, amelynek főszereplője egy tizenhárom éves fiú. Az írónő elárulta, hogy a történet főhőseit a két gyermeke és barátaiknak tulajdonságaiból alkotta meg, továbbá ők azok is, aki tanácsokkal látják el, s olykor kritikákat is megfogalmaznak a készülő művel szemben az alkotás folyamatában, hogy minél hitelesebben köszönjön vissza a művekben az ábrázolt korosztály nyelvezete, szokásai. „A lányom megharagudott rám, hogy a Most akkor járunk? nem happy end-el végződik. Amikor felkértek a folytatásra, nagyon megörült, hogy kaptam még egy esélyt egy boldog befejezés megírásához”. A sorozat második kötetében a történet főszereplője tizenöt éves lesz, a könyvbéli helyszínekben pedig ismét megelevenedik a fővárosi tizenegyedik kerület, valamint az élet egy tinédzser szemszögéből.

Tallér Edina merész vállalkozásba fogott drámakötete megjelentetésével. 2016-ban azonban szintén a Kalligram Kiadó és Mészáros Sándor nyújtott számára segítő kezet abban, hogy a három drámát tartalmazó, A negyvenkettedik széken ülő nő című kötet a közönség kezébe kerülhessen.  Az Egy perccel tovább című dráma megírásakor az írónő egy újabb játékot talált ki magának, amelyben arra volt kíváncsi, hogy egy prózai szöveget hogyan tud a dráma nyelvezetére lefordítani, így A húsevőben olvasható történetek egészen más megvilágításba kerülnek ebben a műben. A drámáit nagy sikerrel játsszák a magyar színházak, az Egy perccel tovább című művén Gerner Csabával közösen több éven keresztül dolgoztak, hogy színpadon is sikerre vigyék. „Kezdetben underground játszóhelyeken adtuk elő, sokszor ingyen. Az idő folyamán azonban egyre érettebbé vált, s a bele fektetett munka meghozta a gyümölcsét”- mondta a színész, aki felesége darabjának életre keltésében először színészként és rendezőként, majd csak a rendezésre koncentrálva működött közre, s 2015-ben munkáját a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti fesztivál fődíjával jutalmazták. A Kaliforniai álom című szociobörleszk kapcsán pedig az a megtiszteltetés érte az írónőt, hogy a darab ősbemutatójára New Yorkban kerülhetett sor magyar nyelven. Hamarosan az angol nyelvű fordítás is elkészül, s bemutatókörútra indulnak az Egyesült Államok városaiban.

Tallér Edina jelenleg is tele van tervekkel: Lány a város felett című disztópiája már készül, amelyben ismét játékkal örvendezteti meg a közönséget, ugyanis a Lehetek én is című regényéből ismerhető egyik karakter új művében is megjelenik majd. Ezen kívül közel egy évnyi munka után monodrámája is elkészült, amelyet kifejezetten a férje számára írt, így nagy eséllyel újabb igényes színdarab születik majd a házaspár együttműködéséből. Az elkövetkező években pedig az ifjúsági regénysorozat kedvelőinek sem kell búslakodnia, hiszen tervben van a folytatás. Tallér Edina személyében egy ambíciókkal teli írónőt ismerhetett meg a közönség, aki folyamatosan kísérletezik, s műveiben alkalmazott játékai nemcsak számára teszik izgalmassá az alkotói folyamatot, hanem az olvasóközönség is nagy örömét leli benne.