Hegedűs Réka: Huszka Jenő 150

Beszélgetés Huszka Zsuzsával, Huszka Jenő zeneszerző unokájával

Huszka Jenő indította el a magyar operettet világhódító körútjára. Jelentős kulturális értéket hagyott ránk műveivel – így például a Bob herceggel, Gül Babával, Lili bárónővel vagy a sokszor emlegetett Mária főhadnaggyal. Legismertebb dalai ‒ hogy csak párat említsünk a sok közül: Londonban hej!, Darumadár fenn az égen, Délibábos Hortobágyon ‒ ma is velünk élnek. Az Artisjus jogvédő iroda jogelődjének megalapításában meghatározó szerepet töltött be, majd 25 évig vezette azt. Munkásságának nagy szerepe volt abban, hogy a magyar művészek ma már biztosabb lábakon állhatnak, az alkotásaikért méltányos elismerést és nyugdíjat is kaphatnak. Születésének 150. évfordulója alkalmából a zeneszerző unokájával, Huszka Zsuzsával beszélgettünk.

‒ Gyermekként hogyan tapasztalta meg nagyapja ismertségét? Milyen legendárium élt a családban róla?

‒ Sajnos nem ismerhettem személyesen, mert később születtem, mint hogy ő meghalt. Édesapám továbbvitte a zenei vonalat, kisgyerekként nagy élvezettel vettem részt hangversenyeken, ahol Apukám volt a karmester és Nagypapám dalai csendültek fel. Ilyenkor rendre előfordult, hogy a koncert végén felszólították a családot is a színpadra. A Nagypapámat képviselve a közönség nekünk is tapsolt. A nagyapám nagyon élvezte a hangszerelést és az alkotás folyamatát, de azért nagyon tudott bosszankodni, amikor egy-egy előadásban kispóroltak egy-egy hangszert – például egy oboást, klarinétost, vagy fagottost. Ilyenkor mindig határozottan fellépett és többnyire sikerült is elérnie neki, hogy művei a teljes szimfonikus szépségükben szólalhassanak meg.

‒ Korábbi beszélgetések során említett egy különleges fogalmat: „Huszka hallás”, amely nemcsak nagyapjánál, hanem dédapjánál is megjelent már. Mit takar pontosan ez a fogalom?

‒ Nemcsak a törvényszéki bíró apja zenélt ‒ fuvolázott és hegedült ‒, hanem már a nagyapja is közel állt a zenéhez és a szegedi dalárdában énekelt. Az abszolút hallásukra utalhat ez a kifejezés.

‒ Volt-e olyan hagyomány, tradíció, szokás a családjukban, amely a zene köré épült?

‒ Gyerekkoromban a Nagypapám műveinek bemutatói, premierjei egyben nagyobb családi találkozót is jelentettek. Jó érzés, hogy a tágabb családtagoknak is mindig fontos, hogy részesüljenek ebben az élményben. Nagy örömmel utaztam Szegedre nemrég is a Nagyapám 150. születésnapjára szervezett koszorúzásra és az Agórában egy színvonalas zenés operettestre. A nyáron ismét készülök Szegedre, amikor a Monarchia Operett előadásában Huszka Jenő: Erzsébet című darabját adják elő Sissi, a magyarok királynéja címen július 25-26-án, a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi színpadán. Unokáinak Örkény Egyperceseiből olvasott fel vasárnap délutánonként és utána lehetett kérni, hogy zongorázzon valamit. Ezt csak hallomásból tudom, de a zenéje sok vasárnap délutáni süteményezés hátterét adta nálunk – nem egyszer hallgattunk dalokat a Lili bárónőből vagy a Gül babából. Számomra ezek az alkalmak, családi együttlétek mindig örömöt, gazdag érzelmeket és vidámságot hoztak.

‒ Népdalgyűjtők számoltak be arról, hogy egy-egy erdélyi faluban bizonyos Huszka-dalokat már-már népdalként énekeltek a helyiek. Mit gondol, mi volt a titka, miben rejlett dallamainak népszerűsége?

‒ A francia könnyedséget vegyítette az impresszionista bájjal, mindezt megfűszerezve a szívében élő magyar ritmusokkal, mint például a verbunkos, csárdás, palotás. Dallamos, fülbemászó zenéje és a magyaros hangvétel különlegessé tette a műveit. Kodály mesélte: egy eldugott erdélyi faluban belebotlott a „Darumadár fenn az égen” kezdetű „népdalba”, a Gül baba című Huszk-operettből. Ebből látszik Huszka Jenő zenei hatása és jelentősége.

 

‒ Honnan gyűjtötte szerzeményeinek témáját? Mária főhadnagy története köré például egy egész legenda épült. Tudatosan kereste ezeket az izgalmas témákat, vagy a sors sodorta felé?

‒ Volt egy erős érdeklődése a magyar történelem iránt, Petőfi és Jókai munkásságát nagyra becsülte. Mégis a témákat alapvetően a szövegírók hozták, vagy néhány esetben a megrendelő ajánlotta meg azokat.

‒ Huszka Jenő elismert alakja volt a magyar művésztársadalomnak, a Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete elnökévé, a Zeneszerzők Világszövetségének 1930-as budapesti kongresszusán pedig a világszövetség alelnökévé is megválasztották, valamint az elsők között volt Magyarországon, aki a szerzői jogvédelmet is elindította. 2001-ig Huszka Jenő nevét viselte az a könnyűzenei elismerés, amelyet ma Artisjus-díjként ismerünk. Hogyan emlékszik, hogyan jött a díj megalapításának ötlete 1993-ban?

‒ A Huszka Jenő-díj, amit ma már Artisjus-díjként ismerünk, a kortárs zeneművészeti és irodalmi alkotók tevékenységét ismeri el és ösztönzi. Az eredeti elnevezés Nagyapám nevének állított emléket, mivel egyik alapítója és 25 évig vezetője volt az Artisjus jogelődjének. A második világháború alatt a németek bevonulásakor lemondott tisztségeiről, de az újrakezdés sziszifuszi küzdelmeiben ismét részt vállalt és újra elnöknek választották… És amit sokáig el sem tudott volna képzelni: 1947 tavaszán kongresszust rendezett a Világszövetség – a Confederation – és a magyar szerzőket az intézmény alelnöke: Huszka Jenő képviselte ismét Párizsban. A 45 évig működő MARS-ot 1953-ban felváltotta a Szerzői Jogvédelmi Hivatal, mai nevén Artisjus – vagyis Huszka Jenőnek a szerzői jogvédelemben is maradandó a munkássága, amely a mai napig kihat a művészet etikus kezelésére, a művészek elfogadottságának jogi kereteire.

‒ Úttörőnek bizonyult Huszka Jenő munkássága, abból a szempontból is, hogy az akkoriban jellemző angol, párizsi és bécsi operettdominanciát megtörve megnyitotta az utat az őt követő magyar komponisták előtt. Miben nyilvánult meg ez az úttörő munka? Mentorként is jelen volt az utána érkező zeneszerzők, alkotók életében?

‒ A Bob herceg stílusában, témájában és hangzásvilágában is újdonságot képviselt. Szövegíró társaival megkeresték Porzsolt Kálmán, az akkori Népszínház vezetőjét. A darab nem várt átütő sikert ért el, a Blaha Lujza tértől a Rókus templomig állt a sor, és 11 hónapig szinte napi szinten játszották, amire addig nem volt példa. A Bob herceg 1905-ös bécsi bemutatójával indult el a magyar operett világhódító útjára. Teret adott más művészeknek is. A János vitézből is akartak operettet, daljátékot írni. Felajánlották Nagyapámnak, de azt mondta, hogy ő nagyon elfoglalt és kérdezzék meg inkább a Kacsóh Pongrácot. Úttörő tevékenységeihez tartozott az is, hogy mire Kacsóh Pongrác megírta a János vitézt, addigra már léteztek jogdíjak, így anyagi elismerést is kaphatott. Ennek révén egyre több tehetséges zeneszerző is kedvet kapott ahhoz, hogy alkosson, hiszen a művészi alkotás már nem járt együtt kötelezően a nélkülözéssel, hanem bevételt is jelentett a művészeknek.

‒ Nagymamája, Arányi Mária 1977-ben kiadta Szellő szárnyán, Huszka Jenő életének regénye című kötetét. Milyen érzés volt könyvben olvasva viszontlátni az addig szóban elmesélt történeteket?

‒ 10‒11 évesen, gyerekként azt tapasztaltam, hogy Apukám minden héten megy a Nagymamámhoz, hogy együtt írják a könyvet. A könyv megjelenését kicsit beárnyékolta az, hogy mire megjelent, addigra Nagymamám meghalt. Mostanára tudom igazán értékelni, hogy ők ezeket a történeteket, emlékeket rögzítették. Számomra lényeges, hogy nemcsak a Nagypapám, de Nagymamám és Édesapám életútja is kirajzolódik, megéléseik, kihívásaik, sikereik mellett veszteségeik, de az élethez való hozzáállásuk is átszűrődnek a könyv sorain keresztül. Sok emlékfoszlány megvan a fejemben, de hogy konkrét nevek, dátumok, bemutatók ne vesszenek feledésbe, abban is támaszt nyújt ez a könyv.

‒ Ön coachként, gyászfeldolgozás módszertani specialistaként, SzomatoDráma szakemberként tevékenykedik (https://huszkazsuzsa.hu/). Öröklődött-e a zenei tehetség, a zene szeretete?

‒ Nagy rajongója vagyok a zenének. A zenei tehetség pedig bennem abban mutatkozik meg, hogy abban segítek az embereknek, hogy a saját lelkük húrján minél szebben tudjanak hegedülni kiteljesedésükre és mindenki örömére.

‒ Köszönöm a beszélgetést!

 

A kiemelt képen Huszka Jenő Lázár Mária és Szilágyi László társaságában, 1939-ben

Megjelent a folyóirat 2025. májusi számában