Szűcs Lajos: Életrajzok a trianoni időszak országos és szegedi szereplőiről

Gulyás László szerkesztésében, Szegeden jelent meg  2025-ben A Trianoni békediktátum története hét (tizenegy) kötetben című könyvsorozat hatodik könyvének második része. A könyvsorozat eddig megjelent darabjai elsősorban a magyar békeszerződést vizsgálták különböző aspektusokból, azonban az új kötetben azon személyek életrajza olvasható, akik valamilyen formában részt vettek a trianoni békediktátum létrejöttében; ezért az eredetileg 7 kötetre tervezett sorozatot Gulyás László 11 kötetre hosszabbította meg, mert „amikor elkezdtük összegyűjteni ezen személyek életrajzát, akkor döbbentünk rá, hogy a VI. kötet megírásával mekkora fába vágtunk fejszénket. Félezer életrajz, mintegy 4 millió karakterben gyűlt össze. Gyakorlott szerkesztőként rögtön láttuk, hogy ilyen mennyiségű anyagot lehetetlen egy kötetbe egybe szerkeszteni. Ezért az elkészült életrajzokat három részre vágtuk.” (Gulyás, 2025, 15).

Professzor doktor Gulyás László a Virtuális Intézet Közép-Európa Kutatására alapító igazgatója, egyetemi tanár, a Kodolányi János Egyetem és a Kaposvári Egyetem címzetes egyetemi tanára, több történeti és földrajzi monográfia és tanulmány szerzője. Új kötete öt nagy fejezetben taglalja a mintegy 115 életrajzot, amely 30 történész közreműködésével jött létre.

Az első nagy fejezet a Politikusok címet kapta, amelyet Gulyás László, György Sándor (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala), Szávai Ferenc (egyetemi tanár, Károli Gáspár Református Egyetem), Nánay Mihály (közszolgálati docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem), Olasz Lajos (főiskolai docens, Szegedi Tudományegyetem), Anka László (főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), Gyarmati Enikő (szabadfoglalkozású történész) és Nóbik Attila (docens, Szegedi Tudományegyetem) írták. Ebben a fejezetben kaptak helyet az „Egyeseményes” szereplők életrajzai, akik a szétesés időszakában egy pillanatra vettek részt eseményekben, utána eltűntek. Ilyen személyek voltak Hock János, Supka Géza és az ifjabbik Andrássy Gyula. A második alfejezetben mutatják be a Háttérembereket, akik egy-egy eseményben részt vettek, de csak mellékszereplőként, mint Khuen-Héderváry Sándor, Zichy Aladár és Windisch-Graetz Lajos. A harmadik alfejezetben az ABC (Antibolsevista Comité) tagjainak életrajzai találhatóak. A negyedik alfejezetben a kor legismertebb női szereplői, Andrássy Katinka, Bédy-Schwimmer Rózsa és Tormay Cécile kaptak helyet.

A második nagy fejezetet az Egyházfiaknak szentelték. Ezen részt Zombori István (a szegedi Móra Ferenc Múzeum nyugalmazott igazgatója), Zeman Ferenc (a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Vármegyei Levéltárának levéltárosa), Kovács Kálmán Árpád (a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa) és Sarnyai Csaba Máté (a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi docense) írták. Itt külön alfejezetben esik szó a katolikusokról (Csernoch János, Zadravecz István), a reformátusokról (Baltazár Dezső, Ravasz László) és Vass Józsefről, aki kormánytag is volt.

A harmadik nagy fejezetben a magyarországi kisebbségek vezető politikusainak pályáját ismertetik. Ezen egységet Gulyás László, Janek István (a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa), Orosz László (a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa), L. Balogh Béni (a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa), Köő Artúr (a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédje, Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa), Olasz Lajos és Szakál Imre (a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense) jegyezték. Az első alfejezetben a legjelentősebb szlovák személyek kaptak helyet, mint például Milan Hodža, Vavro Šrobár, Andrej Hlinka, illetve Dvortsák Viktor, aki kikiáltotta a Kelet-Szlovák-Szlovják Köztársaságot. A második alfejezetben a hazai németekről van szó, mint Jakob Bleyer, Hans Otto Roth, Karl Wollinger. A harmadik részben az erdélyi románok közül Iuliu Maniu, Alexandru Vaida-Voevod, és az erdélyi Kormányzótanács tagjai közül; Octavian Goga, Vasile Goldiș és Ștefan Cicio Pop életútját mutatják be. A negyedik alfejezetben olyan ruszin politikusok életrajzai találhatóak, mint Szabó Oreszt, Stefán Ágoston, akik a Ruszka Krajna kiépítésében voltak fontosak.

A negyedik nagy fejezetben a lokális Trianonok Soprontól Erdélyig 1918-21 címet viseli, amelyet Olasz Lajos, Vincze Gábor (a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ – Emlékpont Múzeum tudományos munkatársa), Kása Csaba (a Magyar Nemzeti Múzeum történész-muzeológusa), Köő Artúr, Gulyás László, György Sándor, Békés Márton (a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója), Krisch András (a Soproni Evangélikus Egyházközség gyűjteményvezetője), Kókai Sándor (a Nyíregyházi Egyetem főiskolai tanára), Tóth Imre (a Soproni Egyetem egyetemi docense), Dömök Csilla (a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense), Bíró Aurél (Budapest Főváros Levéltára főlevéltárosa), Heka László (a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense), Bali Lóránt (a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem egyetemi docense) és Végső István (az Erőszakkutató Intézet történésze) jegyez. Ebben a fejezetben olyan személyek kapnak főszerepet, akik egy adott régió és térség életét befolyásolták. Az első alfejezetben az erdélyi politikusok találhatóak meg, akik a keleti térség életében fontos szerepet játszottak. Ilyen személyek például Apáthy István kormánybiztos, az erdélyi románságot kutató Jancsó Benedek, vagy Paál Árpád, aki a Székely Köztársaság terveit dolgozta ki. A következő rész a Nyugat-Magyarországi kérdés és királypuccsok címet kapta. Ebben olyan, főként legitimista szereplők kaptak helyet, mint Pallavicini György, Rakovszky István, a Duna-Tisza-csatorna tervét felkaroló Szapáry László. A harmadik alfejezet a Soproni politikusokról és katonákról szól. Közéjük tartozott Thurner Mihály polgármester, aki a népszavazáson Magyarország mellett foglalt állást, továbbá Zsombor Géza, aki az 1919. április 3-ai soproni szőlősgazda tüntetések fő szervezője volt. A következő rész a Pécsi politikusok, katonák címmel olyan személyek életrajzát taglalja, mint Nendtvich Andor vagy Dobrovits Péter, aki a Baranya–Bajai Szerb–Magyar Köztársaság elnöke volt. Az ötödik alfejezetben a Vendvidék jelentős szereplői kapnak helyet, például Klekl József, Tkálecz Vilmos, az utóbbi csempészként kikiáltotta a Vendvidéki Köztársaságot. A hatodik alfejezetben Károlyi József székesfehérvári politikusról esik szó, aki nemet mondott a Károlyi-féle Nemzeti Tanácshoz való csatlakozásra. Az utolsó alfejezetben a rövid életű Kun Köztársaság két jelentős személye kapott helyet, Kolozsváry Kiss István és Förster Lajos.

Az ötödik nagy fejezetben a lokális Trianon2: Szeged címet viseli, amelyet Vizi László Tamás (a Kodolányi János Egyetem főiskolai tanára), Olasz Lajos, Tóth Marcell (a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Vármegyei Levéltárának levéltárosa) és Gulyás László jegyeznek. Ebben a fejezetben olyan személyek kapnak helyet, akik Szeged életében játszottak fontos szerepet. Az első alfejezetbe az aradi és a szegedi ellenforradalmi kormányok miniszterelnökeiről – Károlyi Gyula és P. Ábrahám Dezső – készített életrajzok kerültek. A második alfejezetben Károlyi Gyula aradi kormányának (1919. máj. 6.-1919. máj. 30.) miniszterei kaptak helyet, mint például Barabás Béla, Solymossy Lajos, az izraelita Pálmai Lajos, a kalandor Bartha Ábel vagy a radikálispárti Varjassy Lajos. A következő részben Károlyi Gyula első és második szegedi kormányának (1919. máj. 31. – 1919. júl. 12.) minisztereiből Kelemen Béla. A negyedik részben P. Ábrahám Dezső kormányának (1919. júl. 12. – 1919. aug. 19.) minisztereinek sorsát ismertetik, többek között Balla Aladárét és Dömötör Mihályét. A további szegedi politikusok részben a dél-alföldi város jelentős közéleti aktorait mutatták be, úgymint Somogyi Szilveszter polgármester vagy Dettre János Szeged főispáni teendőivel megbízott kormánybiztos. A szegedi katonák alfejezetben olyan, a település forradalmi és ellenforradalmi időszakára befolyást gyakorló katonák kaptak helyet, mint Szombathelyi Béla, Diendorfer Miksa és Tabódy Zsolt. A legutolsó részbe a Szegeden is létrejött 3 tagú Direktórium tagjainak (Czibula Antal, Udvardi János és Wallisch Kálmán) életrajza került.

A könyv szerkezetében átlátható, rendezett és érthető. A szerzők az életrajzokat gondos odafigyeléssel és szakértelemmel írták meg. Fontos pozitívumnak tartom a kötetnek, hogy minden személy életrajza után található egy rövid irodalmi összefoglaló, amiben helyt kapott az egyes személyek saját irodalmi, publicisztikai műveinek felsorolása és azon művek, amelyekben megtalálhatóak. Mindenképpen ajánlani tudom a könyvet minden olyan érdeklődőnek, akit lokális szinten is érdekel a trianoni békediktátum története.

Gulyás László (szerk.): A trianoni békediktátum története hét (tizenegy) kötetben. VI/2. kötet. Pályaképek – félezer életrajz a trianoni békediktátum megszületésének történetéhez 2: Politikusok, nemzetiségi vezetők és a lokális Trianonok főszereplői. Szeged, Virtuális Intézet Közép-Európa Kutatására, 2025.