Bene Zoltán: A szegedi néplélek borbély-írója
160 éve született és 100 éve hunyt el Cserzy Mihály
Cserzy Mihály a XIX. század végi és XX. század eleji magyar irodalom egyik jellegzetes, mára háttérbe és kánonon kívülre szorult alakja, aki leginkább Homok írói álnéven vált ismertté. Élete és munkássága szorosan összefonódott szülővárosával, Szegeddel és a Tisza-vidék népének életével. Cserzy rendhagyó módon, borbélymestersége mellett vált ismert és elismert íróvá, korának kedvelt és népszerű alkotójává, akit azonban az utókor szinte teljesen elfeledett.
Cserzy Mihály borbélymesterként dolgozott Szegeden, apja üzletét vette át, és bár többször töltött be értelmiségi munkakört (rövid ideig például a szegedi munkásbiztosító intézet elnöke is volt), mindvégig megmaradt iparosnak. Ez a kettős élet, a hétköznapi, kétkezi munka és az irodalmi alkotás közötti feszültség és a törekvés a kettő közti egyensúly elérésére és megőrzésére alapvetően határozta meg művészetét. Annál is inkább, mert nem tudatosan vállalt kettősség volt ez, hiszen Cserzy többször próbált kiemelkedni a mindennapi iparos robotból, többek között a szegedi múzeum, a Kultúrpalota élére is pályázott, ám – a kortársak jelentős részének csodálkozására – alul maradt Móra Ferenccel szemben.
1880 körül kezdett el írni, tehetségét Békefi Antal fedezte fel, hamarosan országos lapok (Pesti Napló, Újság, Pesti Hírlap) tárcaírója lett. Baráti köréhez tartozott Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza és Kemechey Jenő is. Kimondottan népszerű tárcaírónak számított, sok szerkesztőség kért tőle írásokat, eleinte e tárcák révén ismerik a nevét, az 1910-es évektől kezdve azonban egyre inkább szegedi és Szeged-környéki életképeit keresik az olvasók.
Szépirodalmi műveinek nagy részét a jellegzetes Homok álnéven jegyezte. Ez a névválasztás nem a véletlennek köszönhető: utalás a szegedi, Tisza-vidéki tájra, a homoki, homokhátsági parasztság életére, a Szeged környéki táj jellegzetes talajára. Szeged-Alsó- és Felsőtanya (ma Mórahalom és Domaszék, illetve Balástya és Csengele egy része) népe gyakran jelenik meg írásaiban. A Homok név alatt megjelent prózái a népéletet ábrázolják, zömében paraszti tárgyú novellák és tárcák ezek, sok, a szögedi nyelvjárást híven bemutató dialógussal, a Tisza-vidéki nép gondolkodásmódjának pontos ábrázolásával, mindennapi küzdelmeinek bemutatásával. S bár Tömörkény István mellett Cserzy is kiemelkedett a szegedi regionális írók közül, esztétikai szempontból messze elmarad Tömörkény mögött. Érthető hát, hogy míg Tömörkény is csak a kánon peremén egyensúlyozik, Cserzy régen ki is pottyant onnan. Mondhatnánk, méltán, ám ha szegedi szívvel olvassuk, nem tudjuk nem észrevenni azt a szerető, féltő, empatikus hangoltságot, amely jellemzi írásait. Cserzy számára Szeged a világmindenség közepe – a baj inkább az, hogy míg Tömörkény perspektívái igen változatosak, irodalmi eszköztára nagyon gazdag, addig Cserzynél szinte alig találni nézőpont-váltást, prózája nagyrészt a publicisztika eszközeivel él, legerősebb részei a párbeszédek, amelyeket sokszor szociografikus aprólékossággal, rendkívül hitelesen alkot meg – vagy inkább alkot újra tapasztalatai, emlékei, élményei alapján. Életszerűen, élvezetesen adja vissza a Szeged-környéki parasztság kerülgető, a valódi gondolatot gyakran elfedő, töredezett beszédmódját. Hangja ugyanakkor sokkal kevésbé kritikus, mint Tömörkényé, többnyire a parasztemberek életének egy-egy meghitt zsánerképét festi meg. Elbeszélései főként a családi viszálykodások, a szerelem, a bor, a csárda és néha a betyárok világát állítják a középpontba, nem nélkülözve a romantikus, olykor szentimentális mázat sem. Teljes írói képéhez azonban az is hozzátartozik, hogy legjobb írásaiban föltűnik a nincstelenség és szegénység nyomasztó létállapota is, s ilyenkor képes túllépni a kor idillikus népszemléletén. Ha pedig nem Tömörkénnyel, hanem más szegedi kortárs írókkal, például a többé-kevésbé népszerű Palotás Fausztinnal vagy Terescsényi Gyulával, netán Bite Pállal vetjük össze Cserzyt, arra kell jutnunk, hogy nem is volt olyan középszerű író – csal Tömörkény túlságosan magasra tette a lécet…
Ami pedig végképp nem irodalmi érték kérdése, az a szegedi és Szeged-környéki népélet tárgyi és szellemi hagyatékának dokumentálása, leírása, s ebben Cserzy érdemei elévülhetetlenek.
Művei közül kiemelkedik elbeszéléskötete, a Kint a pusztán (1899), a Falusi históriák (1902) és a Földművesek (1903). Az írói életmű fontos darabja továbbá az Az öreg Szeged (1922) című munkája, amelyet a szegedi lokálpatrióta olvasók gyakran tartanak az író legjobb művének.
Bár Cserzy Mihály mára az irodalom árnyékos oldalára szorult, Szeged ma is őrzi emlékét: nevét utca viseli, egykori borbélyüzlete falán tábla hirdeti emlékét, méltó tisztelgésként a Tisza-vidék hiteles krónikása előtt, aki Homok álnéven örökítette meg a szegedi néplélek mély, sajátos, különleges világát.
Megjelent a folyóirat 2025. októberi számában