Apró Ferenc: A Szegedi Egyetemi Énekkar Bécsben

Az idén 100 éves kar egykori és mai dalosainak, karnagyainak

Két jelentős esemény is történt a férfikar életében 1937 májusában: 7-én, pénteken a magyar, 8-án a bécsi rádióban adtak hangversenyt. A főpróba – bevált szokásuk szerint – szegedi föllépés volt, az Aulában énekeltek 5-én este. A Szegedi Napló másnapi számában[1] a névtelenségben maradó munkatárs Händel Arioso-járól megjegyezte, hogy először volt hallható kórus-földolgozásban, míg Beethoven III. szimfóniájának (Eroica) férfikarra átírt gyászindulója Király-König Péter remeklése volt. A Szegedi Új Nemzedékben Kapossy Gyula[2] Liszt Rajnai bordalát az est leghatásosabb számai közé sorolta.

Az énekkar 7-én a magyar rádióban 16.20 órai kezdettel adta elő 40 perces műsorát. Másnap, május 8-án szombaton délben az osztrák kancellár Bécsben, a hivatali szobájában fogadta a kórus képviselőinek a tisztelgését.[3] Csöppnyi érdekesség: az egyik szegedi család évtizedekig őrizte azt 

 az emlékül eltett szivart, melyet Kurt Alois Schuschnigg (1897–1977) kínált a vendégeinek. A Kertész Lajos karnagy vezette küldöttségben ott volt Magyary Gyula (1901–1988), a hazai alapítású 

 bécsi papnevelő intézet, a Pázmáneum helyettes rektora. Több ausztriai újságot is megnéztem további hírek végett (Der Wiener Tag, Neues Wiener Tagblatt stb.), de mind az Osztrák Távirati Iroda kishírét közölte – szó szerint.

Nem lehetett könnyű dolog bejutni Ausztria első emberéhez: a kérelmet jóelőre be kellett adni, aztán várni a vendégfogadó igen szóra, – amely meg is érkezett. Ebben nem kis szerepe lehetett annak, hogy Schuschnigg 1934. augusztus 9-én – a tiszteletére föllobogózott – Szegedre röpült, a Szabadtérin megnézte Az ember tragédiája előadását.[4] A kancellár ismerte Madách örökbecsű darabját, a Burgtheaterben látta Mohácsi Jenő fordításában. A magyaros vendégdédelgetés után másnap reggel – kellemes emlékekkel indult haza.

De térjünk vissza az osztrák fővárosba. Több lapban kerestem az egyetemi énekkar előadta darabokat, – sokáig eredménytelenül (Der Tag, Das Kleine Blatt stb.) Ugyan, minek is részletezték volna egy idegen ország előttük ismeretlen kórusának a műsorát… Nem adtam föl, további hosszas böngészgetés után egyszer csak rám mosolygott a szerencse – az áhított adatok formájában. (Nélkülük e kis írás meg sem született volna.) A Neues Wiener Journal közölte[5] részletes rádióműsor szerint május 8-án, szombaton az énekkar – Kertész Lajos vezényletével – e számokkal lép(ett) föl: 1. Georg Friedrich Händel: Arioso – 2. Beethoven–Király-König Péter: Gyászinduló a III. (Eroica) szimfóniából – 3. Franz Schubert–Demény Dezső: Bölcsődal – 4. Erkel Ferenc: Bordal a Bánk bán című operából („Ha férfi lelkedet…” Szólót énekel Sántha Lajos /bariton/, zongorán kísér K. Kain Kató) – 5. Liszt Ferenc: Rajnai bordal – 6. Kacsóh Pongrác–Demény Dezső: Késő ősz van – 7. Dienzl Oszkár–Demény Dezső: Liliomszál – 8. Sztojanovits Jenő: Szerenád (szólót énekel Sántha Lajos /bariton/) – 9. Kodály Zoltán: Karádi nóták.

Az újság azok nevét is megadta, akik a más műfajú darabokat férfikarra írták át (Király–König Péter, Demény Dezső). A rádióműsor 16 óra 20 perckor kezdődött, 17 óráig tartott. A bécsi lapokban kritikát nem találtam.

Dalosaink 9-én, vasárnap még az osztrák fővárosban voltak. A Neuigkeits Welt-Blatt 10-éről keltezett tudósítása szerint[6] a zenei életéről ismert Ágoston rendi templomban (Augustiner Kirche) énekeltek „a legmagasabb fokú elismerésben” részesülve. A lap azzal folytatta, hogy az énekkar Dömötör Gyula ifjúsági elnökkel és Magyary Gyula kíséretében megjelent a bécsi egyetem rektoránál, akit – a szegedi testvérintézmény nevében – kis kamarakoncerttel köszöntött. Leopold Artz (1888–1955) meleg szavakkal nyugtázta a látogatást. A kar tagjai ezután a kapucínusok templomában a császári kriptába mentek le, és – a szegedi univerzitás szenátusa nevében – a kolozsvári egyetemet alapító Ferenc József szarkofágján elhelyezték a szegedi füvészkertből vitt babérkoszorút. Magyary Gyula a beszédében az egykori királyról és az alkotásairól emlékezett meg.

A bécsi lapok híradásait további érdekes adatokkal egészítette ki a Szegedi Friss Újság[7], minden bizonnyal az egyik énekkari tag közlése alapján. Eszerint Schuschnigg kancellár, aki maga is hozzáértő muzsikus volt, elragadtatással nyilatkozott róluk. Fölkeresték a Hősök Emlékművét, ott is babérkoszorút helyeztek el. Az Ágoston rendiek templomában régi magyar egyházi népénekekkel arattak sikert, majd a Pázmáneumba látogattak el, melyben kisebb rögtönzött hangversennyel lepték meg az ott tanuló hazánkfiait. Voltak Franz Schubert (1797–1828) külvárosi szülőházában is, az udvaron elénekelték a mester Bölcsődal című kompozícióját. A Szegedi Friss Újság munkatársa – érzéketlenül – nem tudakolta meg az események időpontját, melyek így részben ismeretlenek maradtak…

Fejezzük be azzal, amit Erdélyi László (1868–1947) rector magnificus mondott az egyetem tanévzáró ünnepségén május 29-én, szombaton: „Meg kell említenem, és a legnagyobb dicsérettel kell kitüntetnem a Dömötör Gyula támogatásával nemzetközi, bécsi rádiós sikerekben is gazdagon működő egyetemi énekkart, és kiváló karnagyát, Kertész Lajost, kiket Bécsben Schuschnigg kancellár s a bécsi egyetem, meg a Pázmáneum rektora a legnagyobb elismerés szavaival tüntetett ki…”[8]

A szerző köszönetet mond Elisabeth Briefernek, az Österreichische Nationalbibliothek (Osztrák Nemzeti Könyvtár) munkatársának, aki a korabeli bécsi újságok elérésében segítette.

Megjelent a folyóirat 2025. októberi számában

Jegyzetek

[1] A Szegedi Egyetemi Énekkar hangversenye. In: Szegedi Napló, 1937. május 6.

[2] [Kapossy Gyula] (k. gy.): Az Egyetemi Énekkar hangversenye. In: Szegedi Új Nemzedék, 1937. május 6.

[3] Ungarische Studenten beim Bundeskanzler. Kleine Volks-Zeitung, 1937. május 9.

[4] Pásztor József: A Szegedi Szabadtéri Játékok története. Három év. Szeged, 1938. 134–136. o.

[5] Radio Wien. Neues Wiener Journal, 1937. május 8.

[6] Die akademischen Sänger aus Szegedin ehren Kaiser Franz Joseph. Neuigkeits Welt-Blatt, 1937. május 11.

[7] Az Egyetemi Énekkar Budapesten és Bécsben. Szegedi Friss Újság, 1937. május 16.

[8] „Elvész a nép…” In: Délmagyarország, 1937. május 30.