Illés Mária: „Musica terrena”
A billentyűs hangszerek különös szerepe Vántus István életművében[1]
Bár Vántus István billentyűs zenéje perifériális terület az életműben, szerencsére felhívta rá a figyelmet a Musica terrena című orgonaversenyének 2024-es bemutató-jellegű előadása. A szerzőtől akár erős kötődést is várhatnánk a billentyűs hangszerekhez a zenei indulása alapján, hiszen tízéves korától kántorként szolgált egy falusi templomban, a Zeneakadémiát pedig orgonaversennyel zárta. Ez a nagy lélegzetű orgonamű, majd harminc évvel később egy kisléptékű zongoradarab keretezi az életmű billentyűs ívét. A kettő között: tartózkodó, ambivalens viszony a hangszerhez – egy olyan komponista részéről, aki mindig zongora mellett dolgozott. E tanulmány a zeneszerzői életműnek ezt az érdekes vetületét mutatja be.
Vántus István első zenei élménye az otthoni harmóniumhoz kötődött, a családi zsoltáréneklésekhez, majd következett Nyírbogát református templomában a kántori feladat, a megüresedett poszton. Később Debrecenben az érettségi mellett kántorvizsgát is tett, és pénzkereseti forrása maradt a kántorkodás. Az utolsó gimnáziumi években volt csak módja zenei szakiskolába járni, amikor már kifejezetten a zeneszerzés felé irányult az érdeklődése – azaz a zongora mindig csak melléktárgy maradt a számára. A Zeneakadémián a kötelező zongora tantárgyat Ambrózy Béla, később Baranyi János tanította neki. Utóbbiról mondta Vántus, hogy „megismertette vele kicsit a zongora lelkét, bár továbbra is inkább érti az orgonáét”.[2] Azt is látnunk kell, hogy Vántus István pályakezdése kettősségeket hordozott. A család vallásos volt, a rendszer pedig antiklerikális; közben a szülői elvárás, hogy lelkész legyen, szembekerült saját vonzalmával a zene iránt. Ebben a feszültségben az orgona és a zongora mintegy középen állt: a hit és a művészet határán.
A Zeneakadémiát záró diplomamunka, a Musica terrena közel-eredeti formájában[3] csak 2024 őszén a Vántus István Kortárszenei Napok keretében szólalt meg[4]. Sorsa a keletkezésétől kezdve igen hányattatott volt, hiszen eleve problémás volt a műfaj: templomi helyszínt feltételező orgonaverseny a kommunista Szabó Ferenc osztályában! Végül maradhatott az orgonaverseny, de „földi zenét” írt Vántus erre az „égi” hangszerre. Később soha nem szorgalmazta az előadását; persze saját tisztázati példánya nem is volt, a leadott partitúra pedig sajnos a Zeneakadémián elkallódott. A Musica terrena kétrészes mű, Praeambuluma nagyszabású overture-zene – középrészében egy kontrasztáló dolce dallammal –, a második tempó pedig tarantella típusú Rondó. Ennek középrészben fúga is van, aminek ellenszólama egy korál feliratú téma: az első korál az életműben. Valószínűleg nem egy létező korál elhangolása ez, hanem saját dallam, „földi zene”, amely ugyanolyan emelkedetten zeng, mint később az Aranykoporsó végén a himnusz: a „csak az istenek halandók, a föld, amely termi őket halhatatlan, a föld halhatatlan”.
Vántus István zongora mellett komponált. Zongora mellett ábrázolják a boldog zeneszerzőt az Aranykoporsó című operájának országos sikere után készült Muzsika-interjúhoz kapcsolódó fényképek is, amelyeken komponáló-táblázata szemmagasságban látható a hangszer mellett. Nem csoda, hogy Szegedre költözésétől kezdve mindig volt otthon zongorája. [5] Éppen ezért meglepő, hogy rendkívül kis szerepet kapott az életművében a zongora.
Nem csak billentyűs művekből, zongorás kamarazenéből is kicsi a merítés: a zongora szólam szempontjából a négy dalon kívül – Két őszi dal (1961), Kvá király (1964) és Kuli (1969) – csak a Parabola című cselló-zongora darab az érdekes.[6] Mindazonáltal a szegedi bemutatkozó fél-szerzői esten[7] három zongorás mű is elhangzott, egy átirat a Musica terrenából, ezen kívül a Parabola és a Két őszi dal. A szegedi Lődi Ferenc verseire írott Két őszi dalban merészen használja Vántus a zongorát hangulatfestésre, karakterábrázolásra; a zongorista valódi kamarapartnere az énekesnek. A Kvá király fordulóponton készült, amikor a végtelen pentatónia hangrendszere körvonalat öltött Vántus zenei gondolkodásában, az első operájának komponálásának idején. Ez lett az az új koncepcióval készült első befejezett mű. A Kuli kísérőzenék környezetében jött létre, amikor a szerző színpadi gesztusokra koncentrált, a zene és játék kapcsolatát tanulmányozta, sok időt töltve a színházban a második operára készülődve. Ahogy a verset is: ritmikusság, mozgásosság, monotonitás jellemzi.
Feltűnő, hogy bár alig írt Vántus kifejezetten billentyűs műveket, igen sok műnek van zongoraletétje (de egy sem szerepel közülük a szerzői műjegyzékben). Ezek a tételek funkció és átdolgozottság szempontjából különbözőek: négy a Musica terrena komponálási folyamatához tartozik[8] – közülük csak a Praeambulum és Scherzo nyilvános elhangzásáról tudunk.[9] A másik négy anyag között van, ami későbbi mű kiindulópontja, mint a Rondó, és van szinte pontos átirat is, mint például a Concerto grosso kétzongorás változata. A szerző életében e letétek közül csak a Dithyrambos és talán a Scherzo hangzott el. A Scherzo (1970) A képzelt beteg című kísérőzenéből formálódott. Ennek a zenei anyagnak végső alakja a Burlesca, de létezik fúvóstrió változata is, amely évszámot is kapott, és be van jelentve a jogvédő hivatalhoz. A zongoraváltozat bár évszám nélküli, és a szerző életében nem tudunk konkrét előadásáról sem, de a kotta-bejegyzések alapján vélhetően előadták. A Dithyrambos már az Aranykoporsó után, 1976-ban készült, A három vándor című első operából. Mutatós zongoradarab, amelynek a kézirata folyamatfogalmazvány jellegű, nem tisztázat, mégis többször bemutatták a szerző életében. Érdekes a Rondó és a Parabola kapcsolata. A valószínűleg 1960-ban írt vázlatos Rondó 1961-re talán teljes zongoradarab lehetett volna, ám ehelyett a már említett fél-szerzői estre átformálódott cselló-zongora darabbá.
Vántus István egyedüli valódi zongoraműve, a Két kis zongoradarab már a szerzői műjegyzék összeállítása után keletkezett, 1991-ben. Volt tanítványa[10] kérésére – hogy tehetséges diákjainak versenyre írjon mutatós darabot – Vántus márciusban még bizonytalanul válaszolt, végül megérezte, hogy milyen jó lehetőség ez saját zeneszerzői elveinek összefoglalására. Szeptemberben küldte a kottát, hangsúlyozva, hogy együtt kell elhangzania a két tételnek, mert „így kerek egész”, és kéri a beszédes, nem motorikus tempókezelést.[11] Az Álom és Játék egyszerű, mégis rendkívül átgondolt tételpár: variációs jellegű[12], tükör-szerkezetű. A Játék című tétel kiegészítője és ellentéte, „tükörképe” az Álomnak. Míg az Álomban tágfekvésből befelé építkezik a zene, itt a hangtartomány meghódításának iránya ellentétes, szűkfekvésből tágul ki a végpontig. A legtágabb felrakás jellemzően az utolsó C-dúr akkordban hallható, amely az Álom kezdetének öt oktávját fogja át.
Az egész művet meghatározza a tükörjáték. Ahogy a kézirat-vázlat is bizonyítja, a zeneszerző pontosan eltervezte a tükröződéseket, szinte a sakkozók módjára szemben ülő, képzelt játékosokkal.
Mi más is juthatott volna eszébe a „játék”-ról, mint a sakk, amellyel azokban az években intenzíven foglalkozott, sőt egy sakk-zene játékot is szabadalmaztatott![13]
Vántus egész pályáját az opera felé vezető út jellemzi, talán már az orgonaverseny is ennek előszobája. Ezután dalok, kísérőzenék és kórusművek következnek a felkészülésben, később – a harmadik, meg nem született operára készülve – kisoratóriumok és kamarazenekari művek sora. És fontos volt Vántus számára egy ponton megállni, összegezni az addig megtett utat: mikrokozmoszt írni, a lényeget kicsiben mondani, megéreztetni. Ezért olyan jók az utolsó gyerekdarabok, ezért olyan fontos mű a Két kis zongoradarab is. Vántus az orgona mellől indult, és azzal, hogy Bach, Chopin, Bartók mikrokozmosz-szerű és mikrokozmosz-értelmű zongoraműveihez kapcsolódva maga is ezen a hangszeren foglalta össze legfontosabb gondolatait, végül „megérezte a zongora lelkét”.
Megjelent a folyóirat 2026.márciusi számában
Irodalom:
Illés Mária: „Tiszta hangok” Vántus István élete és műve. Szeged, SZTE JGYFK Kiadó, 2015.
Kiss Ernő (szerk.): Vántus István (1935–1992), Tanulmányok – vallomások – dokumentumok. Szeged, Vántus István Társaság, 1997.
Jegyzetek
[1] A Vántus István és zeneszerző barátai című jubileumi konferencián 2025. november 20-án elhangzott előadás szerkesztett változata. (A tanulmány korábbi változata megjelent az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar „Zenei évfordulók” című 26. Nemzetközi Konferenciájának kiadványában.)
[2] Vántus Istvánné szóbeli közlése.
[3] A hagyatékban őrzött kézirat nem tisztázat, így néhány pontosításra, javításra szorult, amelyeket Magda Dávid orgonaművész-zeneszerző végzett el. Mindazonáltal lehetnek kinyomozhatatlan eltérések a szerző által véglegesített műhöz képest.
[4] 1995-ben lezajlott egy előadás orgonával, zenekarral, de sok kívánnivalót hagyott maga után, többek között az alkalmatlan helyszín miatt, nem beszélve a partitúra említett problémáiról. (Barna Mária, Szegedi Szimfonikus Zenekar, vezényelt Acél Ervin, helyszín, a szegedi Deák Ferenc Gimnázium aulája).
[5] Vántus Istvánné szóbeli közlése alapján: Első hangszere egy fatőkés Proskowetz volt, amit a ’60-as évek végén elajándékoztak egy nevelőotthonnak (fedelébe írva az addig elkészült Vántus-művek listája), és vettek egy használt Brüder Stingl zongorát. Amikor néhány évvel később Vántus a nyugodt komponálás érdekében megkapott egy üresen álló Klebelsberg-iskolát Domaszéken, oda vásároltak egy használt Schiedmayer hangszert, és a szegedi lakásban beérte egy új Petrof pianinóval, ami ma is megvan. A szép kiállítású Schiedmayer zongorát a szerző halála után az örökösök a Szegedi Konzervtóriumnak ajándékozták, 2026-ban a Vántus István Katolikus Zeneművészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolába került.
[6] A lány tánca című trió eredetije elveszett (nem szerepel a szerzői műjegyzékben, de programfüzet bizonyítja egykori létezését), és Kerek Ferenc zongoraművész rekonstruálta A három vándor című operából a részlet átiratát. A Hommage a J. S. Bach sem releváns tétel ebből a szempontból, mert változatlanul marad benne a C-dúr prelúdium.
[7] 1961. március 20. Szeged, Lődi Ferenc költővel közös szerzői est.
[8] VJ.3/A Szonáta orgonára (Andante), VJ.3/B Orgona (Praeambulum, Andante), Praeambulum és Scherzo, VJ.11/A Invocatio ad pacem (3/A-ból)
[9] A kottája elveszett.
[10] Sinkovicz Katalin (később Veress Istvánné) Vántus legelső főiskolai osztályába járt, zongora szakos hallgatóként.
[11] Végül nem a gyerekek mutatták be a művet, a Két kis zongoradarab bemutatója 1992. január 21-én lezajlott Szegeden, Dombiné Kemény Erzsébet előadásában – a Magyar Kultúra Napjához kötődő koncert részeként a Bálint Sándor Művelődési Házban.
[12] Felidézve Debussy The little Sheperd című darabjának szabad variációs formáját.
[13] 1988. január 26-án nyújtotta be a „dallamkeltéssel összekapcsolt sakk” elnevezésű találmányát a szabadalmi hivatalhoz. A megadás meghirdetésének dátuma a Szabadalmi Közlönyben: 1992. 09. 28. Sajnos Vántus halála után.