Tóth Marcell: Az első amerikai bombázás és Szeged

Az első amerikai bombázás és Szeged: hat ismeretlen kép a városunkat ért 75 évvel ezelőtti támadásról

Hét és fél évtizeddel ezelőtt, 1944. június 2-án bombázták először az amerikai légierődök Szegedet. A 34 darab Consolidated B-24 Liberator nehézbombázó repülőgép a pályaudvart akarta elpusztítani, de pontatlanul céloztak – a halálos teher komoly hányadát Alsóváros utcái kapták, a katonák mellett több tucatnyi civil halt meg, köztük csecsemők és idős emberek. A világháború poklának Szegedre érkezéséről nemrégiben hat újabb amatőr fotó került elő, amelyet megvásároltam, hogy a tragédia évfordulóján közreadhassam a város szélesebb közönségének is.

A világháború és a bombázások

„A légi uralom megszerzése azt jelenti: győzni! […] A légi uralom megszerzéséért, tehát azért, hogy az ellenséget a repülésben, illetve légierejének alkalmazásában megakadályozzuk, meg kell fosztanunk minden lehetőségétől, és részben a levegőben, de nagyrészt a támaszpontokon és műhelyekben döntő pusztítást kell végeznünk hadászati, harcászati és gazdasági jellegű mögöttes területein” – vallotta Douhet olasz tábornok az 1920-as években. A II. világháború időszaka nem igazolta teljes mértékben a teoretikus elméletét, de kiderült, az eseményekre jelentős befolyással bír a légi uralom megszerzése, a hátországban található célpontok elpusztítása. Egyre gyorsabban, egyre nagyobb távolságra, egyre nagyobb bombaterhet voltak képesek elvinni a repülőgépek.[1]

Különösen eredményes támadásokat hajtott végre az amerikai légierő, amely 1942 augusztusában jelent meg az európai hadszíntéren. Két nehézbombázó gép alaptípusa a Boeing a B-17 Flying Fortress („repülő erőd)” és a Consolidated B-24 Liberator („felszabadító”) volt, amelyek jellemzően mintegy 1,8–2,2 tonna bombaterhet szállítottak a Magyarország feletti bevetéseken. Általában 3-600 bombázót vetettek be a főváros, 30-80 gépet egy-egy vidéki város támadásához, amelyeket vadászgépek kísértek. A bombázás célpontja lehetett egy hadászati szempontból fontos közlekedési csomópont, üzem, vagy akár a lakosság is,[2] de a Magyarország elleni bevetések során nem történtek terrorbombázások, hanem a bombaszőnyeg elcsúszása (pontatlan célzás) miatt estek áldozatul jelentős számban civilek.[3]

Légi háború a magyar égen

Ugyan 1941 áprilisában a jugoszlávok több városunkat, köztük Szegedet is, bombázták, majd 1942 szeptemberében a szovjet távolsági bombázók támadták a kivilágított Budapestet, mégis Magyarország sokáig megmenekült a klasszikus szőnyegbombázásoktól. Habár 1943 januárjában Casablancában elfogadták a Kombinált Bombázó Offenzíva-tervet (Combined Bomber Offensive), amely szerint 1943. július 10-től közép-európai célpontokat is támadnak, de a következő hónapban egy magyar kormánnyal kötött titkos egyezmény értelmében nem vette fel az átrepülő gépekkel a harcot a magyar légvédelem. Októberben a teheráni konferencián ennek ellenére úgy döntöttek, hogy bombázzák hazánkat is: az első súlyos légitámadás 1944. április 3-án érte Budapestet.[4]

A Magyarország elleni bevetéseket elsősorban a Földközi Tengeri Szövetséges Légierő (Mediterranean Allied Air Force) alá tartozó 15. amerikai légi hadsereg (15th Army Air Force) hajtotta végre dél-olaszországi bázisairól felszállva. Mintegy 23 ezer tonna bombát dobtak le az amerikaiak hazánkra, valamint a brit légierő is támadást intézett több éjszaka. Tipikus célpontoknak tekinthetőek a repülőgépgyártás üzemei (például: 1944. április 13-án 535 amerikai repülőgéppel bombázva), a kőolajfinomító- és feldolgozóüzemek (1944. június 14-én mintegy félezer amerikai géppel), a fontosabb vasúti csomópontok (az ország keleti részén 1944. június 2-án). A támadásokra összességében eredményesként tekinthettek az amerikaiak, mivel azok jelentős mértékben megakasztották az ipari termelést, igaz, a vasútállomásokat aránylag gyorsan helyreállították. Az angolszász erők légitámadásai miatt körülbelül húszezer fő vesztette életét 1944. április elejétől 1945. március végéig.[5]

Amerikai bombázógépek Szeged felett

Ebben az időszakban – már csak földrajzi fekvése miatt is – Szeged is az angolszász erők célkeresztjébe került: felkeltette a szövetségesek figyelmét mind a repülőtere, mind a vasútállomása. Jelentős településnek számított élelmiszerraktárai miatt, valamint a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport (Heeresgruppe Südukraine) fontos utánpótlási vonala is a városon keresztül húzódott.[6]

A nyugati szövetségesek részéről összesen hat légi támadás érte Szegedet és további négy a tanyavilágát. A várost az amerikaiak 1944. június 2-án, július 3-án, augusztus 20-án, 24-én, 29-én és szeptember 3-án bombázták, amelynek eredményeképpen „29 középület és 181 magánház  pusztult el.[….] Összesen 62 középület és 1.536 magánház rongálódott meg úgy, hogy lakható maradt” – olvashatjuk egy 1944. szeptember 19-én kelt jelentésben. 146 személyt halt meg és 62 sebesült meg. A kárösszeg teljes értéke, amely a magánszemélyeket és közületeket érte, meghaladta a 123 millió pengőt[7] – az arányok érzékeltetéseképpen megemlítjük, hogy ekkoriban egy tisztviselő 300–500 pengőt keresett havonta.

 Június 2-án és augusztus 20-án a rendező pályaudvart célozták, de mindkét esetben elsősorban Alsóváros utcái pusztultak. Július 3-án a vasúti hidat próbálták megsemmisíteni, de helyette többek között a klinikák, a püspöki palota, a piarista gimnázium (a mai Bolyai épület), és az újszegedi kendergyár szenvedett el találatokat.  Augusztus 24-én, az ismét megsérült kendergyáron kívül, rombolóbombák sújtották a Mezőgazdasági Közraktárak Rt. és a Futura szövetkezet raktárépületeit, a Sylvániafatelepet, a Tisza-pályaudvart, a vasúti hídra felvezető viaduktot. Öt nappal később szintén a raktárok és az állomások pusztultak, valamint a Magyar Petróleum Rt. szőregi telepe. Szeptember 3-án Felsőváros szélén, a Csillag tér közelében halt meg a legtöbb áldozat,[8] amelynek utcáira tizenkét bomba hullott. Nyolc bomba eltalálta a vasúti hidat, leomlott a második és harmadik pillér közötti rész. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a szintén találatot kapott gyermekklinika betegeit pont az előző nap telepítették ki Alsóközpont (ma: Mórahalom) területére.[9]

Ezzel befejeződött az „amerikai szezon”. Habár a későbbiekben is érték még légi támadások a várost előbb október első felében a szovjetek,[10] majd Szeged elfoglalása után októberben és novemberben a németek részéről, azonban a ledobott bombák nem okoztak olyan nagyszámú polgári áldozatot, mint az angolszász gépek szőnyegbombázásai.[11]

1944. június 2.

A normandiai partraszállás előtt négy nappal a vasúti közlekedés szétrombolása volt a cél, hogy így nehezítsék a német csapatok átcsoportosítását. Ennek részeként érte Debrecent pusztító légitámadás 1944. június 2-án, ahol az amerikai 15. légi hadsereg olasz földről Ukrajnába tartó B17-es nehézbombázói csaptak le az első ingabombázó hadműveletben, a „Frantic Joe-ban”.[12] Azonban nemcsak a kálvinista Róma vált célponttá aznap, hanem Nagyvárad, Kolozsvár, Szolnok, Miskolc mellett Szeged is, a különbség csupán annyi volt, hogy ezek a gépek visszatértek eredeti bázisukra. A támadásokban a 15. légi hadsereg mind az öt bombázó wingje (Bombardment Wing) részt vett, amelyek közül a 49. Wing három bombázócsoportja (Bombardment Group) Szolnokot, egy pedig, a 454-es, Szegedet támadta.[13]

A keleti országrész légtere gyakorlatilag védtelen maradt, így szinte minden zavaró körülmény nélkül bombázhattak az amerikaiak június 2-án délelőtt. Összességében ezen a napon halt meg a legtöbb ember légitámadás miatt Magyarországon: mintegy 2387 magyar és 174 német személy hunyt el.[14]

A Szegedet ért első angolszász bombázás

„8.13 Radio vigyázz!” – áll a szegedi tűzoltóság 1944. június 2-án készített feljegyzésében.[15]  Megszólaltak a szirénák, de egyelőre csak átrepültek a Liberatorok, nem bombáztak. Azonban a nyugalom nem tartott sokáig, a 454. Group 34 darab B-24-ese 10 óra 5 perc körül a rendező pályaudvart célozta.[16] A bombaszőnyeg azonban pár száz métert elcsúszott: romhalmazzá vált több alsóvárosi utca. Ennek következtében sorra érkeztek a telefonhívások a városi tűzoltó-parancsnokságra: 10 óra 6 perc: „nagy füstöt látnak” a Nagyállomásnál, 10 óra 16 perc: a Szabadság tér és a Pálfi utca sarkán „sebesülés történt, két ház összedűlt”, majd következtek az újabb és újabb jelentések a polgári és katonai sérültekről, a halottak elszállításáról.[17]

„Megállapítást nyert, hogy a Füzes ucca, Szabadság tér, Hattyas sor és Ballagitó sor által határolt részen kb. 50 ház rombadőlt, 60 ház súlyosan megsérült, és 100 ház kisebb sérüléseket szenvedett. Ezenkívül a Rendező p.u. és környéke szenvedett sérüléseket. Megállapítást nyert, hogy mely házak alatt vannak eltemetett emberek, a sérülteket a mentők ellátták és elszállították, míg a hullákat a Füzes ucca és a Pálfi ucca sarkára hordták össze” – olvasható a korabeli tűzjelentésben. A dokumentum leírja, hogy egyesek a helyszínen, mások a kórházban hunytak el, a mentésben pedig részt vettek a katonák, a cserkészek és a helyi lakosok. A kapcsolódó kimutatás a „Szeged-alsóváros ellen intézett angol-amerikai terror-légitámadás áldozatairól” harminc elhunytat sorolt fel név szerint. Egy tizenhat hónapos csecsemő édesanyjával veszítette életét, de nem kímélte a bombatámadás a tinédzser éveikben járó tanulókat sem, akik közül a nyári tanszünet miatt sokan otthon voltak. Két áldozat már nyolcvan évnél idősebb volt, egyikük a feleségével együtt vesztette életét.[18] A felsoroltakon kívül további civilek is elhunytak, valamint ismert, hogy a szegedi 55. légvédelmi tüzérosztály alsóvárosi libalegelőn tartózkodó 12 katonája sem élte túl a támadást, őket 4-én reggel katonai tiszteletadással temették el a belvárosi temetőben.  A civil áldozatok nagy része alsóvárosi polgár volt, a többiek pedig jellemzően a MÁV-alkalmazottai közül kerültek ki.[19]

Mit jelentett ez? Nem hangzik túlzásnak – a mellékelt amatőr fotográfiák tanúsága szerint sem –, ha azt állítjuk, hogy a mintegy 218 ledobott bomba rombolásának következtében szinte eltűntek az alábbi utcák: Boszonykányszigeti, Csonka, Daru, Füzes, Harmat, Kisfaludi, Paprika, Röszkei, Világos, Távol utcák és a Hattyas sor. 58 magánház megsemmisült, 212 súlyosan megrongálódott, sőt még a kertekben is kárt okozott a bombázás. A pályaudvar mellett az utászlaktanya, az árvízvédelmi és szivattyútelep, a tiszai töltés is megsérült, összesen mintegy 4,5 millió pengő értékű kár keletkezett.[20]

A romok eltakarítása hetekbe telt, június 24-én jelentették a munka befejezését a lakott részeken: „a június 2.-án történt bombázás által előidézett épületromokat és a háztelkeken keletkezett bombatölcséreket a mai nappal betömtük. Ezen munkálatok 3 heti időt vettek igénybe és naponta átlag 500 embert foglalkoztattak. Hátra van még a szántóföldeken és a rendezőpályaudvar előtti legelőn keletkezett bombatölcsérek betömése. Ezt a munkát kb. 200 főnyi munkaerővel folytatjuk. A munka végrehajtása kb. 3 hetet vesz igénybe.”[21] A valóságban azonban nemhogy három hét, hanem három év sem volt elegendő a károk teljes körű felszámolásához. 1947 júniusában írt levelet Szeged polgármestere Takács Ferenc árvízvédelmi kormánybiztosnak azért, mert pénzügyi segítséget kért, mivel a „várost ért első légibombázás alkalmával – még 1944. június 3-án [helyesen 2-án – TM] az alsóvárosi árvízvédelmi és szivattyútelep új gépháza egy új villanymotoros szivattyúval és szívómedencével együtt teljesen tönkrement”. A kért pénzösszeget nem kapták meg…[22]

Az album képei:

Megjelent a folyóirat 2019. júniusi számában

Jegyzetek

[1] Horváth Csaba: Bombázások és rombolások a második világháborúban. Nagykovácsi, 2002. 12-15. o.

[2] Pataky Iván – Rozsos László – Sárhidai Gyula: Légi háború Magyarország felett. Második kötet. Budapest, 1992. 203–206. o.

[3] Pataky Iván – Rozsos László – Sárhidai Gyula i. m. Második kötet. 235–236. o.

[4] Pataky Iván: CBO-terv. In: Sipos Péter (főszerk.): Magyarország a második világháborúban. Lexikon A-ZS. Budapest, 1997. 136. o.; Szélinger Balázs – Tóth Marcell: Küzdelem Magyarországért. Harcok hazai földön. Kisújszállás, 2010. 39–41. o.

[5] Oláh András Pál: Amerikai légitámadások Magyarországon. In: Rubicon, 2012/910. 113–119. o.; Pataky Iván – Rozsos László – Sárhidai Gyula i. m. Második kötet. 229–236. o.; Szabó Péter – Számvéber Norbert: A keleti hadszíntér és Magyarország 1943 – 1945. Nagykovácsi, 2003. 256–257. o.

[6] Kanyó Ferenc: Szeged stratégiai légibombázásai 1944-ben. In: Kanyó Ferenc (szerk.): Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának évkönyve. Szeged, 1983. 153–154. o.; Oláh András Pál: Az amerikai 15. légi hadsereg tevékenysége Magyarország felett – adattár. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/az_amerikai_15_legi_hadsereg_tevekenysege_magyarorszag_felett_adattar/. Utolsó letöltés: 2019. 05. 08. 14:54.

[7] Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Főispáni iratok 1337/1944.

[8] Délmagyarország, 1945. május 20. 3–4. o.

[9] Kanyó Ferenc 1983 i. m. 157–158. o.

[10] Serfőző Lajos (szerk.): Szeged története 4. Szeged, 1991. 530-532. o.

[11] Kanyó Ferenc 1983 i. m. 176–178. o.

[12] Az ingabombázás azt jelentette, hogy az amerikai repülőgépek saját dél-olaszországi, vagy angliai bázisaikról kiindulva egy szovjet repülőtéren szállhattak le, majd onnan készleteiket feltöltve visszarepülhettek egy saját bázisra, és így korábban nehezen megközelíthető célpontokat érhettek el. Hét ilyen hadművelet volt, de ennek részeként csak Szolnokot és Debrecent támadták, Szegedet nem.

[13] Rozsos László – Sárhidai Gyula i. m. Második kötet. 455–457. o.

[14] Pataky Iván – Rozsos László – Sárhidai Gyula i. m. Második kötet. 31–37. o.

[15] MNL CSML Tűzoltósági iratok, 2679/1944.

[16] Oláh András Pál szíves közlése amerikai adatok alapján.

[17] MNL CSML Tűzoltósági iratok, 2679/1944.

[18] MNL CSML Tűzoltósági iratok, 2679/1944.

[19] Dunainé Bognár Júlia − Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai. Szeged, 1996. 151–448. o.; Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai. Szeged, 2000. 23–199. o.

[20] Délmagyarország, 1945. május 20. 3. o.; Kanyó Ferenc 1983 i. m. 154–155. o.

[21] MNL CSML Mérnöki Hivatal iratai, 007622/1944.

[22] MNL CSML Hódmezővásárhelyi Levéltára, Takács Ferenc iratai, 3. d. 854/1947. Köszönet Zeman Ferencnek, hogy felhívta a figyelmemet a forrásra.