Döme Barbara: Egy kötetnyi élvezet

A Szegedi horizont 2019 nem sok a jóból

Mellettem a Biblia és a Szegedi horizont. Felváltva olvasom az utóbbi napokban. Mindkettő ízlelgetve jó, kis szeleteket lop belőle magának az ember. A katarzis egyik esetben sem marad el, s bár mindkettőt másért szereti és lapozgatja az ember, egyiket sem szabad kihagyni a „kötelező” olvasmányok közül.

Bevallom, reménykedtem benne, hogy a Szegedi horizont szerkesztője idén is engem keres meg azzal, ajánljam a tisztelt olvasóközönség figyelmébe az antológia 2019-es kötetét. A tavalyi és azt megelőző számok sem okoztak csalódást, élmény volt olvasni őket, de az idei, megítélésem szerint, még azoknál is jobban sikerült. S, hogy ezen pontosan mit értek? Tömören összefoglalva azt mondanám: sokszínű, játékos és igényes. S kell ennél több?

A Szegedi horizont nem akar többnek látszani, mint ami. Nem egyszer kerül a kezembe olyan kötet, ami felszínes, modoroskodó. A Szegedi horizont nem ilyen, valódi értéket kínál a Szeged városához kötődő alkotóktól, akiknek írásaiban most is ott van szülőföldjük megbecsülése és szeretete. De jó, hogy létezik ilyen. S, ha tavaly azt írtam, de szeretnék szegedi író lenni, ma még inkább nyomatékosítom ezen vágyamat.

Haladjunk szép sorjában. A borító hozza a megszokott visszafogottságot, amit szeretünk. A szerzőgárda parádés. Ilyenkor tudja igazán felmérni az ember, milyen sok jó író, költő származik a Dél-Alföld ezen térségéből. Dicséretes, hogy a fiatalok és a már tapasztalt mesterek egyaránt helyet kaptak az antológiában, amelyet ezúttal is két kiváló szerkesztő, Bene Zoltán és Diószegi Szabó Pál gondozott, a kiadásért pedig a Somogyi-könyvtár, valamint a Szegedi Írók Társasága felelt, de a kötetet a helyi önkormányzat is támogatta. Ez szintén követendő példa lehet más térség önkormányzatainak, főként most, amikor ilyen kevés pénz jut az irodalom értékeinek megőrzésére. S ha már a szerzőgárdáról beszéltem, szívem szerint mindenkit név szerint megemlítenék, de terjedelmi okokból erre sajnos nincs lehetőség. Valóban a magyar kortárs irodalom színe-java sorakozik fel a Szegedi horizont szerzői között, olyan írók költők, akik rendszeresen publikálnak neves folyóiratokban és többeknek saját kötete is megjelent ebben az esztendőben. Ugyanakkor a kevésbé ismert szerzők műveiben sem csalódtam, mindegyik izgalmas, értékes szöveg.

S bár azt ígértem, nem említek neveket, kettőt mégis szeretnék kiemelni. Nagy örömömre szolgált olvasni Jagos István Róbert és Szepesi Attila alkotásait, és annak még inkább örültem, hogy a szerkesztők ilyen formán is megőrzik az emléküket. Sajnos nem megszokott dolog ez. Nem ritkaság, hogy elhunyt kortárs íróink művei feledése merülnek, miközben zseniálisat alkottak. Szóval, köszönet ezért is.

A Szegedi horizont szerkesztői amellett, hogy jó ízléssel válogattak, zseniálisan keretbe foglalták az összegyűjtött alkotásokat. Az első próza egy szinte már balladai mondanivalójú írás, míg az utolsó egy tényleges ballada. Jó antré és jó lezárás. A két mű közé pedig számos izgalmas írás került. Az izgalmat a szó szoros érelmében értem, hiszen ezen kötet prózai írásainak egyik nagy erénye, hogy nem kiszámítható a végkifejletük, meglepik az olvasót egy-egy váratlan fordulattal. Ráadásul ebben az antológiában krimit is találhatunk, ami sokunk kedvence, mégis egyre ritkábban tűnik fel a kortárs prózák között, legalábbis szépirodalmi igényességgel. Aztán persze találunk számos olyan novellát, elbeszélést is a kötetben, amely bár első olvasatra könnyed humorával nyűgözi le az embert, mégis ezerrétegű, mai és aktuális üzenettel.

Tovább lapozgatva a Szegedi horizontot előkerül néhány abszurd, illetve groteszk írás. Szerencsére ezek sem a nagy elődök stílusát akarják másolni, hanem egyediek, lenyűgöző ritmussal. Most talán azt gondolják, minek ritmus egy prózai alkotásnak, legyen ritmusa a lírának és kész. Nincs igazuk! Egy novellánál szintén fontos a szavakból, mondatokból adódó belső lüktetés. S ha érezzük, tudjuk, jó a szöveg. És én éreztem ebben a kötetben, amikor a főhős furcsa lénynek adott életet, vagy amikor a történet szereplői a Futyfurutty-futárt várják, de még a pantomimes tragédia leírásában is. Itt szeretném dicsérni a kiváló címeket, amelyek nem árulkodnak, de sokat mondanak.

Recenziómban eddig csak a prózai művekről ejtettem szót, nem véletlen, hiszen prózaíró lévén talán ehhez a műfajhoz kicsit jobban vonzódom. Vagyis mostanáig ezekhez húztam jobban. A Szegedi horizont lírai alkotásai ugyanis meggyőztek, hogy a kortárs versek élvezhetők. Ebben az antológiában a klasszikus rímes írások épp úgy helyet kaptak, mint a szabad versek, vagy talán még az annál is szabadabbak, ha megengednek nekem egy ilyen fordulatot. Mindegyik érthető, nem okoskodó és nem művészkedő, amitől engem, de szerintem a legtöbb olvasót rázza a hideg. Hányszor megtörténik, hogy az ember érdeklődve vesz kézbe egy verseskötetet és csalódva teszi le, mert attól, hogy versformába tördelték a szerző mondanivalóját, még nem verset írt. Szerencsére ebben a kötetben nem tettem hasonló felfedezést.

Öröm számomra, hogy a Szegedi horizontban az idősebb és a fiatalabb generáció írásai egyaránt megjelennek. Ezek a lírák, bár nagyon különböznek, mégis szépen simulnak egymáshoz, mint a gondosan megcsiszolt mozaikrészecskék. A végeredmény egy homogén, mégis minden mondatában változatos kötet. Nem győzöm hangsúlyozni, jó olvasni a Szegedi horizontot.

S ha még nem említettem, nem szeretnék elmenni amellett sem, hogy a kötet írásaiban kiváló a jellemábrázolás, s bár a szövegek aprólékosak, a szerzők mégsem vesznek el a részletekben. S ettől az egész olyan, mint ha egy jól megrendezett, izgalmas filmet néznénk, olvasás közben mindet látunk és hallunk.

Ezt a recenziót a nyár végén az Adriai tenger partján írtam, csaknem 800 kilométer távolságban Magyarországtól. Miközben dolgoztam, sokáig bámult egy idegen férfi, majd magyarul szólt hozzám. Azt mondta: ne haragudjak, hogy ismeretlenül megszólít, de látja, magyar nyelvű könyvet olvasok, ráadásul a címe Szegedi, ami neki különösen kedves, mert Szegedről érkezett. Érdeklődött, miről szól a kötet és Grecsó Krisztián szerepel-e benne. Mondtam neki, igen és még számos más kiváló szerző is. Azt válaszolta, alig várja, hogy hazamenjen és megvegye az antológiát. Véletlenek pedig nincsenek, gondoltam, amikor elköszöntünk egymástól.

És − ha a múltkor Horger Antal úrnak üzentem a recenzióm végén − most az ismeretlen úrnak szeretnék: remélem, azóta megvette a Szegedi horizontot és legalább annyi örömét lelte benne, mint én.

Bene Zoltán−Diószegi Szabó Pál (szerk.): Szegedi horizont 2019. Somogyi-könyvtár, Szegedi Írók Társasága, Szeged, 2019.   

Megjelent a folyóirat 2019. novemberi számában