Nagy Miklós: Párizsi levéltári adalékok az 1918/20-as szegedi francia megszállás történetéhez

A Párizsban 2019 szeptemberében folytatott levéltári és könyvtári kutatómunka alapvető célkitűzése az I. világháború végi dél-kelet magyarországi antant megszállás történetének részletesebb feltárása volt. Az 1918 decembere és 1920 márciusa közötti francia, román és szerb katonai jelenlét − különös tekintettel Szeged város francia megszállására − sajátos viszonyokat teremtett a polgári demokratikus forradalom, a tanácsköztársaság, valamint az ellenforradalom hatalomra jutásának történéseihez. A vizsgált időszakban a térségben meghatározó szerepet játszó Szövetséges Keleti Hadsereg majd 1919 márciusától a Magyarországi Hadsereg az 1918 novemberi belgrádi katonai konvencióból fakadó rendfenntartói feladatok ellátásán túl meghatározó szerepet játszott a tanácsköztársaság elleni intervenciós előkészületek megvalósításában, még ha arra összövetségi keretben végül is nem került sor.

A Vincennes-i Védelmi Történeti Szolgálat (Service Historique de la Défense-SHD) levéltárában és könyvtárában folytatott kutatások betekintést engedtek azon hivatalos jelentésekbe, amelyek a térségben állomásozó különböző szintű francia katonai parancsnokok között zajlottak. Fontos adalékokkal szolgáltak a francia katonai titkosszolgálati beszámolók, a francia és a magyar hatóságok közötti hivatalos levelezések a megszállt területek gazdasági, politikai, társadalmi viszonyairól, a tanácsköztársaság elleni intervenciós elképzelésekről, a szegedi ellenforradalmi kormányokkal kapcsolatos francia politikáról, valamint a „nemzeti hadsereg” szervezésének körülményeiről. Jól dokumentálható a térségben állomásozó francia csapatok meghatározó szerepe az önkényes román és a szerb területi foglalások elhárításában.

A párizsi Panthéon Sorbonne Egyetem Közép-Európa Jelenkor Történeti kutatóközpontjában (Centre de recherche sur l’histoire de l’Europe centrale contemporaine) lehetőségem nyílt a szegedi francia megszállásról 1997-ben készült – tudomásom szerint – egyetlen francia doktori disszertáció tanulmányozására, ami adatgazdagságával nagyban segítette a vizsgált témakör kutatását. Bruno Hamard értekezése túlnyomó részben a Vincennes-i SHD levéltár dokumentumaira épül.

A szegedi francia megszállás 100. évfordulója alkalmából 2019 nyarán könyvem[1] jelent meg a témáról. Ehhez a munkához kíván kiegészítésül szolgálni az alábbi cikk, bizonyos kérdésekben árnyalva, pontosítva annak megállapításait. 

A szegedi francia megszállás alapvető indokának meghatározásakor Bruno Hamard doktori disszertációjában találkozhatunk a „területi biztosíték” megteremtésének célkitűzésével. A „Szeged város megszállása (1918-1920): példa a szövetségesek területi biztosítékának kezelésére Magyarországon a trianoni békeszerződés aláírása előtt.” című értekezés megállapítása szerint Szeged megszállása a térségben biztosítandó béke fenntartásának területi garanciája volt.[2] Ezt az értékelést támasztja alá  Franchet d’Esperey tábornoknak, a Szövetséges Keleti Haderők korabeli főparancsnokának meghatározása a katonai megszállás alapvető céljáról, amelyet M. Larcher: „A Nagy Háború a Balkánon” című, 1930-ban megjelent művéhez írott előszavában is megerősített.[3] A térség politikai stabilitása biztosításának szándékához szorosan kapcsolódott az itt állomásozó francia katonai erők közvetítő küldetése, amely szerint Franciaországnak a térségben állomásozó katonai erejéből következően meghatározó közvetítői, rendfenntartói szerepet kell betöltenie. A szerb és a román területi foglalási törekvések, a tanácsköztársaság kikiáltása, az ellenforradalmi erők szegedi szervezkedése módosították a megszállás természetét. A térségben állomásozó francia erők közvetítő szerepe meghatározó volt a román és a szerb kiszövetségesek között kialakult területi viták rendezésében. A francia megszállás alatt álló Szeged 1919. március 21. után a tanácsköztársaság elleni küzdelem valamint a magyar területi revíziós igényekkel szembeni fellépés kiinduló bázisává vált. A szegedi francia katonai hatóságoknak fontos szerep jutott az 1918 novembere és 1919 márciusa között Budapesten működő un. Vix-misszióval majd az 1919 augusztusa után ugyanitt tevékenykedő Szövetségközi Ellenőrző Bizottsággal történő kapcsolattartásban. Ugyanakkor a francia megszállás biztosított helyi szinten védelmet azon ellenforradalmi politikai és katonai csoportok számára, amelyek azután 1919 augusztusában hatalomra jutottak Magyarországon. [4]

A francia katonai erők meghatározó szerepet játszottak az önkényes szerb és a román területi foglalások megakadályozásában a Bánát területén, ami a belgrádi katonai egyezményre hivatkozva először szerb katonai megszállás alá került. 1918 november végén az I. Szerb Hadsereg három hadosztálya és un. Morava hadosztály katonái vonultak be Nyugat-Bánát területére a Maros és a Tisza közé, elfoglalva Újszegedet is. A bevonuló szerb csapatok az általuk megszállt térségben azonnal elbocsájtották a magyar közigazgatás tisztségviselőit, lefegyverezték katonai erőiket, eltávolították a magyar államiság szimbólumait, feleskették az elöljáróságot a szerb királyra. Mindezen intézkedések ellenkeztek az 1918 novemberi belgrádi fegyverszüneti szerződés azon kitételével, amely szerint a közigazgatás a megszállott területen a régi marad.[5] Mivel a Bánát területének egy részére Románia is igényt tartott, a román és szerb erők közötti összeütközés megakadályozására december 22-én francia ütközőzónát hoztak létre közöttük. Ennek keleti határát az Orsova-Lugos-Lippa, nyugati határát pedig a Szerbcsanád, Besenyő, Bánátkomlós, Hatzfeld vonal jelentette.[6] December 30-án került sor Arad majd hamarosan Temesvár francia megszállására két lovasszázad részvételével. Január folyamán a II. francia gyarmati gyaloghadosztály egy ezrede bevonult Temesvárra Farret tábornok parancsnoksága alatt, itt hozták létre a Bánátot megszálló francia erők főparancsnokságát.[7]  Ennek a feladata volt a Bánát szerbek általi kiürítését követően a szerb-román konfliktusok megakadályozása. A szerb és a román megszálló katonaság szétválasztását február 24-re sikerült megvalósítani. A további szerb-román ellentétek elhárítása érdekében március 21. után újabb francia egységek érkeztek a térségbe. A Bánát nyugati része és a Vajdaság a későbbiekben szerb, annak keleti része pedig román fennhatóság alá került. A szerb hadsereg románokkal szembeni agresszivitása tükröződött azon panaszbeadványban, amelyet 1919 január 2-án a román Radulescu hadnagy nyújtott be Szegeden Boblet francia állomásparancsnoknak amiatt, hogy egy szerb különítmény erőszakosan lépett fel vele szemben, megfosztotta értékeitől, miután kétségbe vonták az újszászi francia hatóságok által számára kiállított utazási engedély érvényességét. [8]

Szeged város francia megszállásának stratégiai fontosságát meghatározta az a tény, hogy az itteni közúti és vasúti híd jelentette az összekötő kapcsot a szovjetellenes intervencióban számításba vett Románia és az antant országai között. Ezen túlmenően a város geopolitikai helyzeténél fogva összekötőkapcsot jelentett Szófia-Nis-Bukarest-Temesvár-Budapest, valamint Fiume és Athén között.[9] Ennek különös jelentőséget adott a Bulgáriával kötött fegyverszünet betartatásának, később a békefeltételek elfogadtatásának valamint az olasz és a jugoszláv antant szövetségesek közötti területi viták rendezésének szempontja.

A Szegedet 1918 decemberében illetve 1919 januárjában megszálló francia egységek létszámára vonatkozóan pontos adatokkal szolgálnak Bruno Hamard doktori disszertációjának valamint az SHD levéltár vonatkozó dokumentumai. Ezek szerint 1918 december végén és 1919 január elején Boblet ezredes parancsnoksága alatt egy 2545 fő létszámú katonai erő, 1113 ló és 143 gépjármű érkezett Szegedre, ami a 157. gyalogezred, a 210. gyalogezred és a 274. számú tábori tüzérség állományából valamint a 76. gyaloghadosztály hadtápszolgálatából került ki[10]. A megszállás időszakában a francia csapatok létszáma folyamatosan változott, komolyabb erősítések a tanácsköztársaság kikiáltását követő időszakban történtek. A várost megszálló csapatok létszáma április elejére 4200 főre növekedett, akik a március elején létrehozott Magyarországi Hadsereg kötelékébe tartoztak. Ez utóbbi összlétszáma 1919 tavaszán 5000 és 9000 fő között mozgott.[11] Jelentősen csökkent a városban és környékén állomásozó francia csapatok létszáma a Magyarországi Hadsereg 1919 október eleji feloszlatását követően. Ekkor hozták létre az un. Szegedi Területi Hadosztályt de Tournadre tábornok, szegedi városkormányzó irányításával, akinek ekkor csupán egy 1220-as létszámúra csökkentett haderő állt rendelkezésre, amelynek állományát azután novembertől megfelezték 4 tiszt és 502 katona állomásoztatásának fenntartásával.[12] Ezután 1920 márciusáig, a megszállás befejezéséig tovább folytatódott a várost és környékét megszálló haderőik létszámának csökkentése.

A francia katonai titkosszolgálati jelentések több alkalommal is figyelmeztettek a várost megszálló francia katonák körében terjedő bolsevik agitáció veszélyére. A városkormányzónak küldött április 11-i jelentésben utaltak az érintett katonák zubbonyának hajtókájába rejtve bevart vörös színű szövetdarabra, amit a bolsevizmussal való szimpátia jeleként viseltek.[13] A francia közkatonák többször is tanújelét adták az 1919 júniusi szegedi munkássztrájk résztvevőivel való szolidaritásuknak. Nem voltak hajlandók sztrájktörőkként a magyar nyomdászok helyett dolgozni, akik közül ezért 23 főt le is tartóztattak.[14] A Szegeden állomásozó csapatok demoralizálódását jelezték a katonák viselkedésében, öltözködési fegyelmében mutatkozó „kilengések”. Nem egy esetben kínáltak eladásra katonai felszereléseket a szegedi piacon, üzleteltek illegális pénzváltással a lakosság körében. A hosszú katonai szolgálat okozta kimerültség, apátia, a francia hadseregben terjedő betegségek – tífusz, kolera, fekete himlő – hatásai is összefüggésben lehettek az egyre szaporodó fegyelemsértésekkel. A katonai szolgálat kiváltotta pszichés problémákra utal az 5. Afrikai Lövészzászlóalj katonájának, Raousti-nak a május 19-én elkövetett öngyilkossága is. [15]

A katonák fegyelmének, erkölcsi tartásának hanyatlásaként értékelték a titkosszolgálati jelentések a franciák és a magyar lakosság közötti összeütközések eseteit. 1919 augusztus 3-án 20 napi elzárással büntették Moreau nevű közkatonájukat amiatt, hogy részegen bántalmazott magyar személyeket az utcán és bajonettjével minden indok nélkül megsebesített egy Kovács János nevű személyt[16]. 1919. augusztus.3-án az alsóvárosi Bruckner-féle tánchelyiségben 5 ittas francia katona garázdálkodott, 5 lövést adtak le a táncolókra, amelyek közül egy halálosan megsebesítette Árva Márton 25 éves Szilléri sugárúti lakost. 1919 szeptember 14-én a Róka utcában, a Tisza pályaudvar mellett 4 francia katona magyar katonákkal keveredett vitába.  Fegyverhasználatra került sor, aminek következményeként egy Vincent nevű francia katona életét vesztette.[17] 1920 januárjában a Fekete-Sas szállóban egy magyar polgári személy két ittas francia  katonának kínált gyűrűt 150 koronáért, akik csak 120 koronát voltak hajlandók fizetni. A vita során a franciák kivonszolták a kávéház elé az üzletelőt, akinek magyar katonák siettek segítségére, ami kölcsönös tettlegességhez vezetett. Ehhez hozzájárul egy másik vita magyar és francia katonák között, amelynek során egy kocsi bérlésből kialakult veszekedés során a katonák tettleg bántalmazták egymást.[18]

Az 1919 novemberében a Kass kávéházban francia és magyar tisztek között kialakult konfliktus is egyértelműen jelezte a megszálló csapatokkal való kapcsolatok megromlását. 1919 november elsején francia katonák elfoglalták a magyar repülősök által előzetesen már lefoglalt asztalt a kávéházban. Másnap, másodikán ugyanezen eset megismétlődött. Harmadikán francia tisztek ugyanúgy leültek ahhoz az asztalhoz, amelyről tudták, hogy azt előzetesen magyar repülősök foglalták le. A franciák és a magyarok között emiatt keletkezett vitában a győztesek és vesztesek közötti megkülönböztetésre való hivatkozás tovább mérgesítette a helyzetet. A repülősök elhagyták a helyiséget és velük együtt a magyar vendégek is, majd hetekig szabályosan bojkottálták annak látogatását. De Tournadre városkormányzó „a francia nemzet elleni tüntetésnek” minősítette az esetet és elrendelte az incidens hét magyar szereplőjének a városból való távozását.[19] Az esetet Szilassy Cézár a Szegedi Új Nemzedékben „Café à la Rouche” címmel német környezetbe áthelyezve írta meg, kijátszva ezzel a francia cenzúra figyelmét.

A megszállás időszakában sajnálatos módon sírgyalázás esete is előfordult. 1919 novemberében, halottak napján a belvárosi temetőben nyugvó 47 francia katona sírjának megkoszorúzását követően néhány nappal később ismeretlen tettesek megrongálták a koszorúkat, eltávolítva azokról a francia trikolórt. A szegedi önkormányzat a városkormányzó ezzel kapcsolatos panaszának eleget téve helyreállította azokat. [20]

A tanácsköztársaság bukása után de Tournadre tábornok, városkormányzó meghatározó szerepet játszott a város társadalmi békéjének megóvásában, egyfajta békítő bírói szerepet betöltve a konfliktusok rendezésében, korlátozva ezzel az  ellenforradalmi rendszer helyi hatalmi túlkapásait. Ellenőrző Bizottság létrehozását kezdeményezte annak érdekében, hogy a városban történt önkényes letartóztatásokkal és bebörtönzésekkel kapcsolatos hozzá érkező valamennyi panaszt kivizsgálja és kezdeményezze azok jogorvoslatát.[21] A városkormányzó ellenőrizte az elbocsájtások indokoltságát a közigazgatásban és a vasúttársaságnál. Személyesen is közbenjárt annak érdekében, hogy a nagyvállalatok vegyék vissza a júniusi szegedi sztrájk idején elbocsájtott dolgozóikat.[22] A társadalmi béke megőrzésének szándéka vezette a városkormányzót a munkaügyi bíráskodás szabályozásában. Békéltető Bizottság felállítását rendelte el az ügyek kivizsgálására, ösztönözve a munkanélkülivé vált munkások újbóli alkalmazását.[23]

A francia megszállás a város kulturális életében is éreztette hatását. Az első szegedi városkormányzó, Bétrix ezredes 1919 áprilisában határozottan kiállt Almássy színházigazgató mellett, akit a színházat irányító direktórium politikai okok miatt igyekezett eltávolítani posztjáról.  Az igazgató az őt ért fenyegetések hatására nem mert bemenni munkahelyére. Bétrix megvédte Almássyt a politikai támadástól és megerősítette őt színházvezetői pozíciójában.[24] Bétrix ezredesnek, a színházi előadások rendszeres látogatójaként állandó páholyt biztosított a színház vezetése. A francia városkormányzó kezdeményezésére vasárnaponként kedvezményes áru koncerteket kínáltak a szerényebb jövedelműek számára.[25] 1919 nyarától a városi színház francia darabokat is szerepeltetett programjában, Bizet Carmen illetve Massenet Hérodiade című operáját. Bétrix-hez hasonlóan de Tournadre tábornok is különös figyelmet fordított a kultúrának a társadalmi béke megőrzésében, a nacionalista indulatok csillapításában játszott szerepére. Ezt a célt szolgálták az ismerettejesztő előadások, koncertek, francia nyelvtanfolyamok szervezésére irányuló törekvéseik. A franciaországi turisztikai célpontok közül a Bretagne régióról vagy a Loire-menti kastélyokról szóló előadások mellett a francia indokínai gyarmatok bemutatása is szerepelt a Korzó moziban szervezett programokon.[26]A francia nyelv és kultúra terjesztésének szándékával indultak azon ingyenes francia nyelvtanfolyamok, amelyek szervezésére Paiot és Cassagne hadnagyok kaptak megbízást. A nyelvórákat június 10-től kezdődően heti három alkalommal hirdettek a Tisza Lajos krt. 50 szám alatti iskolában a lakosság számára. A Magyarországi Hadsereg feloszlatásának 1919 őszi megkezdésével azonban a nyelvtanfolyamok szervezését is leállították.[27]

De Lobit tábornok, a Magyarországi Hadsereg főparancsnoka szorgalmazta a francia irodalom és sajtó terjesztését Szegeden. 1919 tavaszán, a Klauzál téren nyitott fióküzletet a francia Hachette kiadó azzal a céllal, hogy francia nyelvű lapokat – Journal, Matin, Écho de Paris –árusítson a városban. De Tournadre városkormányzó a francia klasszikusok műveiből 87 kötetet adományozott a Városi Könyvtár számára. A város elzárásával összefüggő tiltott határátlépésből, csempészésből és kihágási ügyek büntetéspénzeiből befolyt összegeket a városkormányzó kulturális és humanitárius célokra fordította. Összesen 120 ezer koronát adott a Siketnémák és a Vakok Intézetének, a katolikus Nővédő Egyletnek és a Vöröskeresztnek.[28] 1919 december 10. és 30. között 5515 koronát fordítottak jótékonysági célokra, szegények segélyezésére, a francia katonai szálláskörzeteknél ingyen levest osztottak a rászorulóknak. 16377 francia frank értékben pedig gyógyszereket hoztak be Franciaországból.[29]

Az éttermek, bárok, kávéházak mellett kijelölt nyilvános házak szolgálták a francia katonaság szórakozási igényeinek kielégítését. A Liliom utcai bordélyház egészségügyi ellenőrzésének időpontját a városi tisztifőorvos egyeztette a francia hadsereg egészségügyi főnökségével. A tisztifőorvos 1919 június 6-i jelentése szerint a francia egészségügyi főnökséggel közösen, június 4-én razziát tartottak az egyik szegedi nyilvános házban, ahol a 49 megvizsgált nő közül 15 beteget találtak és intézkedtek kórházba utalásukról. A tisztifőorvos ezzel kapcsolatban kérte a polgármestert, hogy a francia parancsnokság útján mintegy 50 ágyra való szalmát a kórház „bujakóros” osztályának utaljanak ki^.[30]

A tanácsköztársaság leverését követően berendezkedő ellenforradalmi hatalmi szervek továbbra is a megszálló francia hatóságoknak alárendelten folytatták tevékenységüket, ami lehetővé tette szélsőséges intézkedéseik korlátozását. Az ellenforradalom hatalmának korlátozása szempontjából kell értékelnünk az igazolóbizottságok túlkapásainak megakadályozására tett városkormányzói intézkedéseket. A Dobay főispán által a városban megindított igazolóbizottsági eljárások a forradalmakat támogató vagy ezzel gyanúsított tisztviselők, alkalmazottak és pedagógusok elbocsátására irányultak. Ezek bármilyen gyanú vagy vádaskodás alapján megindulhattak, főképpen a tanítók és tanárok tanácsköztársaság időszakában tanúsított magatartása alapján. De Tournadre – tudomást szerezve a bizottságok létrehozását előíró kormányrendeletről – megkérdőjelezte azok megalakításának szükségességét Szegeden, a francia megszállás teremtette sajátos körülmények között megvalósult proletárdiktatúra miatt. A városkormányzó ezzel együtt engedélyt adott az igazolóbizottságok szegedi működésére azzal a feltétellel, hogy az elkészült aktákat a városkormányzóhoz kell felterjeszteni a városi főispán véleményezésével ellátva, amelyekről a végleges határozatot De Tournadre hozhatja meg. A szegedi városkormányzó és Dobay között emiatt kialakult konfliktus a városi főispán október 22-i lemondásához vezetett.[31] De Tournadre a Dobay főispán által képviselt keresztény-nemzeti ideológiát a magyar politikai élet legreakciósabb irányzatának minősítette. A rendszer által „zsidópártinak” minősített országos napilapok – Est, Magyarország, Pesti Hírlap, Pester Lloyd, Az Újság, Népszava – a de Tournadre által biztosított védelemnek köszönhették túlélésüket mivel a városkormányzó elvonta Temesváry Géza alprefektus azon jogát, hogy ellenőrizze ezen sajtótermékek terjesztését a városban.[32] De Tournadre támogatása nélkül nem jelenhetett volna meg a városban szeptember 21-től a „Munka” című szocialista napilap.

A francia megszálló hatóságok tehetetlennek bizonyultak a szegedi tiszti különítmények terrorcselekményeinek megakadályozásában. A katonai titkosszolgálat jelentései már június-július folyamán beszámolnak a Prónai Pál vezette 50 fős tiszti különítmény rémtetteiről, a Madách utcában bebörtönzött személyek megkínzásáról, kivégzéséről. A jelentések szerint 12 személy holttestét fogták ki a Tiszából, közöttük Antoussin Vladimir volt orosz hadifogolyét, aki a francia titkosszolgálat ügynöke volt.[33]

A Szegedi Területi Hadosztály hadbíróságának ítéletei ugyanúgy érintették a francia, mint a magyar katonákat. Három magyar katonát két év börtönbüntetésre ítéltek különösen nagy értékben elkövetett lopásért. A hadbíróság legsúlyosabb ítéletét hozta Froissart francia közkatona ügyében, aki magyar szeretőjének társaságában április 26-27-én dezertált a tanácsköztársaság fennhatósága alatt álló Kecskemétre, ahol a Vörös Hadsereg helyi parancsnokságának szolgálatába állt. Tettéért életfogytiglani kényszermunka járt volna, ezzel szemben a Hadbíróság enyhítő körülmények figyelembe vételével 3 év börtönre ítélte. Magyar szeretőjét a Budapesti Francia Katonai Küldöttség vezérkari főnökének közbenjárására szabadon engedték.[34]

Bruno Hamard disszertációjának összegzésében felteszi azt a kérdést, hogy milyen emlékek maradtak meg a magyar lakosság körében a francia megszállásról, azon pozitív törekvésekből, amelyeket, de Tournadre városkormányzó képviselt 1919 őszén. Megítélése szerint ennek semmilyen konkrét jelei nem mutathatók ki az érintettek emlékezetében, aminek legfőbb oka Trianon traumája valamint a két világháború közötti kisantant szövetségre építő francia politika volt.[35] A szegedi francia megszállás történetének felidézése éppen ezen emlékezetbeni hiányosságot igyekszik pótolni, reális képet adva annak mind pozitív mind negatív következményeiről. A francia megszállás a város szempontjából mindenképpen szerencsés körülménynek értékelhető a szomszédos államok hadseregeinek megszállásához képest. A város polgársága számára a háborút követő jogbizonytalanság körülményei között fontos szerepet játszottak a franciáknak a polgári vagyonbiztonság megóvására, az antiszemitizmus szélsőségeinek visszaszorítására irányuló intézkedései. A háború éveiben nélkülöző lakosság számára sokat jelentett a francia hatóságoknak a város közellátásában nyújtott segítsége az életkörülmények elviselhetőbbé tételében. Mindamellett a francia megszálló politika tette lehetővé az ellenforradalmi kormányok szegedi tevékenységét, a „nemzeti hadsereg” megszervezését.

Megjelent a folyóirat 2020. februári számában

Jegyzetek

[1] Nagy Miklós: Francia megszállás Szegeden 1918-1920. Szeged, Areión Könyvek, 2019.

[2] Hamard, Bruno: L’ occupation  française de la ville de Szeged (1918-1920): un exemple de gestion des gages territoriaux alliés en Hongrie, avant la signature de la paix de Trianon (1997) Université de Paris I (Panthéon-Sorbonne UFR d’Histoire), 18. o.

[3] Hamard, Bruno i. m.18. o.

[4] Hamard, Bruno i. m. 23. o.

[5] Somogyi polgármester Bétrix-nek 1919 IV.17-én -Service Historique de la Défense (SHD) 20N879

[6] Ormos Mária − Ádám Magda (szerk.): Francia diplomáciai iratok a Kárpát medence történetéről 1918-1919. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1999. 93. o.

[7] Jean Bernachot: Les Armées Alliées en Orient après L’Armistice (Décembre 1918 – octobre 1920) Paris 1972. 164.o.

[8] Hamard, Brunoi. m. 219. o.

[9] Hamard, Bruno i. m. 290. o

[10] Hamard, Bruno i. m. 183, valamint SHD 24N1973

[11] De Lobit 721/3-as számú jelentése Franchet d’Esperey-nek 1919 április 6-án SHD 20N549 (1) valamint Hamard, Bruno i. m. 296. o.

[12] Hamard, Bruno i. m. 333. o.

[13] SHD 20N879

[14] Gaál Endre (szerk.): Válogatott dokumentumok Csongrád megye munkásmozgalmának történetéből (VDCSMMT) 1917-1919 augusztus 1. 301. sz. dokumentum, 441.o.

[15] Hamard, Bruno: i. m. 473.o.

[16] Hamard, Bruno: i. m. 479.o.

[17] A szegedi katonai titkosszolgálat parancsnokának, Mouty kapitánynak de Tournadre városkormányzóhoz küldött jelentése 1919 IX. 15-én -SHD 20N880

[18]A szegedi rendőrkapitány jelentése a Városkormányzónak. 1920 I. 9.  SHD 20N880

[19] A városkormányzó november havi jelentése, 1919 november SHD 20N889

[20] Hamard, Bruno: i. m. 486.o.

[21] De Tournadre a 76. hadosztály parancsnokának 1919 IX.15 SHD 20N880

[22] SHD 20N217és Hamard, Bruno: i. m. 442. o.

[23] Nagy Miklós: A francia megszállás Szegeden (1918-1920). Szeged, Areión Könyvek, 2019, 70.o.

[24] Jegyzőkönyv az igazgató és a színházi direktórium megegyezéséről 1919. április 4. SHD 20N879,

Bétrix levele a városi főispánnak 1919. április 26. SHD20N879

[25] Hamard, Bruno: i. m. 463.o.

[26] Hamard, Bruno: i. m. 459.o.

[27] Bétrix átirata Somogyi polgármesternek 1919. V.29. SHD 20N879, valamint B.Hamard: i. m. 457.o.

[28] Tonelli Sándor: A franciák Szegeden, Szeged, 1939. Acta Universitas Szegediensis, 30. o.

[29] Hamard, Bruno i. m. 446.o.

[30] Tisztifőorvos a polgármesternek 654/1919 tf.sz. SHD20N881

[31] Nagy Miklós i. m.70-71.o.- CSML XIV. 10. Tonelli-iratok, 1919. október 19. és október 22.

[32] Hamard, Bruno: i. m. 427

[33] SHD 20N881

[34] De Tournadre jelentése a Szövetséges Keleti Haderők főparancsnokának (Konstantinápoly) 1920 január 13. SHD 20N889

[35] Hamard, Bruno i. m. 522.o.