Hencz Péter: 80 éve nyílt meg a Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem Szegeden

Valójában a történelem nem retrospektív, a múltba visszatekintő kíváncsiság csupán, hanem hatalmas erkölcsi erő, melynek, ha ismerete és szeretete a lelkekből kivész, akkor a nemzet olyan, mint az emlékező tehetségét vesztett ember, aki nem okul, hanem oktalanul rohan a veszedelembe, a vesztébe.”

Klebelsberg Kuno

Az 1940. évi augusztus 30-i II. bécsi döntés értelmében Észak-Erdélyt és Székelyföldet visszacsatolták az anyaországhoz. Az 1940. XXVIII. tc. alapján az ideiglenesen Szegeden működő Ferenc József Tudományegyetem visszatérhetett ősi székhelyére, szülőhelyére, Kolozsvárra, ahol 1940. október 24-én nyitotta meg Horthy Miklós kormányzó a hazatért egyetemet nagy öröm és ünnepségek közepette. Szegeden a kolozsvári egyetem hazatértével jogi értelemben új egyetem jött létre, amely ugyan jogutódja a kolozsvárinak, mégsem tekinthető ugyanannak az intézménynek.

Ezzel Szeged másfél évszázados álma teljesült: saját egyeteme lett. Az egyetem valójában a kolozsvári egyetem szellemi és tudományos örökségét vitte tovább. Az egyetem és a professzorok nagyobb része Szegeden maradt. Így a kolozsvári főág, mely Szegeden már gyökeret vert, itt maradt, a mellékhajtás virágzott ki újból szülőhelyén, Kolozsvárott. A szegedi egyetem nevét a kormányzótól kapta: Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem lett. Az egyetem orvosi, természettudományi, bölcsészeti és jogi karra tagozódott. A jogi kar működése átmenetileg szünetelt. Gondoskodni kellett a középiskolai tanárképzés és gyógyszerészképzés megszervezéséről. Az egyetem első rektorává Horthy Miklós kormányzó az itt Szegeden a Nobel-díjat elnyert Szent-Györgyi Albertet nevezte ki. Pro rektor Baló József, orvoskari dékán Veress Elemér, pro dékán Ditrói Gábor.[1]

Az orvostudományi karra a kormányzó a következő tanárokat nevezte ki:  a sebészetre Vidakovits Kamilló, az élettanra Veress Elemér, a szemészetre Ditrói Gábor, az orvosi vegytanra Szent-Györgyi Albert, a kórbonctanra és kórszövettanra Baló József, a belgyógyászatra Rusznyák István, a belgyógyászati diagnosztikai tanszékre Purjesz Béla, a gyermekgyógyászatra Kramár Jenő, a bonc- és szövettanra Gellért Albert, a gyógyszertanra Jancsó Miklós, a szülészet- és nőgyógyászatra Batizfalvy János, a bőr- és nemi kórtani tanszékre Rávnay Tamás, a közegészségtani tanszékre Kanyó Béla, az általános kórtani és bakteriológiai tanszékre Ivánovics György, az ideg- és elmekórtani tanszékre Kulcsár Ferenc. Többségük később iskolateremtő, nemzetközi hírű tudós, akadémikus lett. A többi karra a teljesség igénye nélkül, a természettudományira: Riesz Frigyes, Rédei László, Bruckner Győző, Ábrahám Ambrus, Koch Sándor, Fröhlich Pál, a bölcsészetre: Sík Sándor, Schmidt Henrik, Koltay-Kastner Jenő.

Az egyetemi megnyitóra országos ünnepség keretében 1940. november 11-én került sor, melyet a rádió is közvetített. A város ünnepi díszbe öltözött, a házakat fellobogózták, az utcákon ünneplő tömegek sorakoztak.[2] Ünnepi misére hívtak a harangok a Fogadalmi templomba, melyet Glattfelder Gyula megyés főpásztor pontifikált. „Én vagyok az út, az igazság és az élet”[3] mondta homíliájában, idézve Jézust a Bibliából.

Az ünnepségre a központi egyetem aulájában került sor, mely zsúfolásig megtelt. Jelen volt többek között Horthy Miklós kormányzó, akit „szűnni nem akaró taps és éljenzés fogadott”[4], Teleki Pál miniszterelnök, Szeged országgyűlési képviselője, Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás, Pálfy József polgármester, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter, társegyetemek képviselői, Klebelsberg Kunó özvegye, valamint az egyetemi tanács tagjai élükön Szent-Györgyi Albert rektorral.

A Himnusz eléneklése után Hóman Bálint kultuszminiszter nyitotta meg az egyetem első ülését. Fontosabb gondolatai a következők voltak[5]:

Beszéde kezdetén megemlékezett nagy elődjéről, Klebelsberg Kunó grófról, akinek szívében fogant pompás egyetemi városban új életre kel szívének legkedvesebb gyermeke: a szegedi egyetem. Dicsérte a városi vezetők bölcsességét és polgárainak áldozatosságát, melynek eredményeképpen az egyetem Magyarország egyik legkiemelkedőbb kulturális központja, a tudományosság erős vára lett. Kérte, hogy a tanárok járjanak elöl a műveltséggyarapító munkában. Hallgatói, köztük a magyar Alföld földműves népének tehetséges fiai, komoly hivatástudattal tanuljanak, hozzanak új erőt, vidám vállalkozó kedvet és komoly alkotókészséget a magyar értelmiségbe.

Az igazság keresése – folytatta – az egyik legnagyobb érték a tudományban. A tudós által termelt szellemi javak az egyetemes tudomány részeivé válnak, az egész emberiséget szolgálják. A tudomány ebben az értelemben nemzetközi, nemzetek feletti, határokat átívelő. De ez korántsem jelenti a nemzet életétől való elszakadást, avagy a nemzetellenességet. Minden nép tudományának alkotásai magukon viselik a nemzeti sajátosságot.

Az egyetemi tanár hármas hivatást tölt be: tudós, tanítómester és nemzetnevelő. Tudományosságával gazdagítja nemzetének szellemi javait. Mint tanító, vezetőket képez a társadalom részére. Erkölcsi nevelésével előmozdítja az egészséges közszellemet

Az egyetem a kedvezmények adásánál egyedül a ráutaltságot, a szorgalmat és a tanulmányi eredményeket veszi figyelembe. Nem kaphatnak előnyt a vagyonosok gyermekei, sem pedig a bukdácsoló diákok. „Magyarországon minden szorgalmas és tehetséges magyar ifjúnak, származzék bármelyik társadalmi rétegből – joga van a tanulásra… Pusztán szánalomból, elnézésből, szeretetből nem segíthetünk senkit diplomához”, mert a hiányos képzettségű, lelkiismeretlen orvosokkal, tanárokkal, képzetlen mérnökökkel mérhetetlen károkat okozunk nemzetünknek. Mindent el fogunk követni, hogy minden tanulni vágyó, szegény és szorgalmas diák diplomához jusson. 

Ezt követően a kormányzó, Horthy Miklós szólt az ünneplőkhöz:

Elismeréssel emlékezett meg arról, hogy a város a nemzeti újjászületés bölcsője volt. Fejet hajtott a város előtt, hogy két évtizeden át hatalmas áldozatokat hozott nemzetünknek a bujdosó egyetem befogadásával, a pompás épületek létrehozásával.

Erre az egyetemre – folytatta – nagy feladat hárul a magyar jövő megalapozásával. „Nemzetünk jövendő sorsa azon is fordul, hogy milyen lesz műveltsége. Ha meg akarunk állni a népek nagy versenyében, sok tudósra és alapos ismeretekre, derék, munkás, jellemes, művelt magyar ifjak ezreire van szükségünk… A szegedi egyetemnek különös gondot kell fordítania a természettudományok korszerű művelésére, eredményeinek ismertetésére, különösen a régebben annyira elhanyagolt Alföld népében rejlő őserőinek felkutatására és kiművelésére.”

„Amidőn ezt az új egyetemet rendeltetésének átadom – mondta –, bizonyos vagyok benne, hogy méltó hajléka lesz az ezeréves magyar kultúrának. Ebben a meggyőződésben kérem az egész jövő működésére a Mindenható áldását.” Ezután az egyetem énekkara a magyar Hiszekegyet énekelte el.

Ezt követően került sor Szent-Györgyi Albert rektori székfoglaló beszédére. Bevezetőjében dicsérte a kormányzó érdemeit, „aki Szegedről megindulva bátorságával, bölcsességével, önfeláldozásával és lángoló hazaszeretetével ezt az országot elesettségéből felemelte és megcsonkítottságában kiegészítette.” Magyarország akkor lesz nagy – mondotta −, ha itt minden ember azon igyekszik, hogy oly munkás vagy vezető legyen, amilyen ő.

 Jogilag új egyetem vagyunk, de a mi gyökereink is messze nyúlnak vissza és semmiféle jogi formula nem fejezi ki azt a bensőséges viszonyt, ami minket a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemhez köt. Mi egy törzsnek vagyunk a két hajtása…

Méltatta gróf Klebelsberg Kunó érdemeit, „aki tíz esztendőn keresztül viselte széles vállán ennek a kettős hajtásnak közös törzsét, a szegedi Ferenc József Tudományegyetemet.”

„Hálásan tiszteleg az egyetem a magyar kultúra legfőbb őre, Hóman Bálint, vallás- és közoktatásügyi miniszter előtt, akinek alkotó keze hívta létre ezt az egyetemet” – mondotta. Dicsérte Szeged lakosságát, amely szegénysége idején a legnagyobb áldozattól sem riadt vissza.

Beszélt az egyetem hármas feladatáról: „Legősibb hivatása, gyűjteni, terjeszteni és gyarapítani az emberi tudást. Második feladata, kis számban nevelni a jövőnek tudósokat, akik majdan ezt a hivatást tőlünk átveszik. Újabb eredetű, de nem kevésbé magasztos az egyetemnek harmadik hivatása, nevelni a haza részére polgárokat, kik el vannak látva a szellem fegyverével. (…) A mi egyetemünknek van még egy negyedik, különleges hivatása is: hogy a nagy magyar Alföldnek szellemi központja legyen.”

Az egyetem egyik legfőbb feladata és kötelessége a kutatás, új igazságok keresése. Falai között meg kell őriznie a teljes szellemi szabadság levegőjét, mely nélkül minden kultúra elsorvad. „Jó tanítás csak ott folyhat, ahol él a kutatás szelleme, az igazságok lelkes, pártatlan szeretete. De a tudományos kutató munkánkkal hazafias kötelességünket is teljesítjük, mert hiszen éppen a tudomány, a kultúra az egyetlen terep, amelyen a versenyt a nagy nemzetekkel egy kis nemzet is felveheti.”

Az egyetemnek felül kell emelkednie a politika hullámzásán. Kapuin csak úgy léphetünk be, hogy a gyűlölködést kizárjuk és a tudás szelíd fénye mellett munkálkodunk.

Az egyetem korábban tudósokat nevelt, de a hallgatók többsége nem tudós akar lenni. Ezért az egyetemnek egyrészt előadásaikkal a közéletre kell felkészíteni, másrészt diákjait a tudomány legmagasabb művelésére kell megtanítania. Oktatásunk legnagyobb hibája, hogy a tanítást inkább a tananyag, mint a hallgató szemszögéből ítéli meg.

Tanítson vagy neveljen-e az egyetem? – szintén alapvető kérdés. Ha az egyetem egyik hivatása a hasznos közéleti tevékenységre való felkészítés, elég, ha a tudás átadására törekszik. „De, ha tőlük nemcsak a szaktudást, de a jellem és szellembeli tulajdonságok egész sorát is kívánjuk, mint a hivatottság érzését, az alkotás és cselekvés vágyát, a felelősség érzését, a tettrekészséget, a józan és gyors ítéletet, a becsületességet, az érdeklődést, az önzetlenséget, mely tulajdonságok nélkül a szaktudás csak fél embert jelent, akkor nyilván nevelnünk is kell.” A hivatás betöltéséhez még egészség is kell, amiről szintén az egyetemnek kell gondoskodnia.

Az érdeklődés, a tudásvágy, az önálló gondolkodás fejlesztése fontosabb, mint az adatoknak a fejbe préselése, mert hetekkel a vizsga után üres fejjel és kézzel adjuk át őket az életnek.

Az egyetem egyik nehézsége, hogy a középiskola száraz, túltömött anyagával nem hangsúlyozza eléggé a jellem és szellem kifejlesztését. „Egy színjeles érettségi bizonyítvány nekünk nem ad felvilágosítást arról, hogy az illető egy kiválóság, avagy egy értéktelen magoló. Kívánatos lenne, hogy padjainkba csakis azok kerüljenek, akikben megvan az adottság a szellemi pályára, tekintet nélkül a szülők anyagi vagy társadalmi helyzetére.”

Másik nehézségünk egyetemeink túlzsúfoltsága, a hallgatóság és a tanszemélyzet aránytalansága. „Pedig nevelői és tanítói hivatásunkat, csak úgy teljesíthetjük igazán, ha a tanár tanítványának nemcsak cenzora, de barátja, munkatársa és idősebb testvére.” Ehhez a felelősségteljes munkához – kérte Szent-Györgyi Albert rektor – Isten segedelmét, adjon erőt és békét hazánknak.

Az üdvözléseket a társegyetemek és az egyetemi ifjúság képviselőjének köszöntése zárta.

A fennkölt ünnepség a Szózat eléneklésével fejeződött be.

Megjelent a folyóirat 2020. októberi számában

Jegyzetek

[1] Forrás: Makk Ferenc − Marjanucz László: A Szegedi Tudományegyetem és elődei története (1581-2011). Szeged, Szegedi Egyetemi Kiadó, 2011. 2-17. o. és Az egyetem ünnepélyes megnyitása. In: Szent-Györgyi Albert (szerk.): Beszámoló a Szegedi Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem 1940-41 tanévi működéséről. Szeged, A M. Kir. Horthy Miklós Tudományegyetem kiadása, 1943. 10-21. o.

[2] Kormányzó urunk beszédével, országra szóló fényes ünnepség keretében nyílt meg a Horthy Miklós-egyetem. In: Délmagyarország, 1940. nov. 12. 1-3. o.

[3] Kormányzó urunk beszédével, országra szóló fényes ünnepség keretében nyílt meg a Horthy Miklós-egyetem. In: Délmagyarország, 1940. nov. 12. 1-3. o. és Az egyetem ünnepélyes megnyitása. In: Szent-Györgyi Albert (szerk.): Beszámoló a Szegedi Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem 1940-41 tanévi működéséről. Szeged, A M. Kir. Horthy Miklós Tudományegyetem kiadása, 1943. 10-21. o.

[4] Uo.

[5] A források mindvégig 3. jegyzetpontban jelzettek.