A. Gergely András: Vallás, kultúra, nemzetiség, Dél-Alföld

Újságírós rutin, vagy inkább szakmai flegma készteti az embert… oly kiadványról szólni röviden, mely elvárja, avagy inkább megköveteli a részletes tanulmányozást, elmélyülést, a tudományos üzenet értelmezési lehetőségként kezelését, tényanyag ismeretét, újdonságerő felfedezését és elfogadását…?

Még mielőtt ezt eldönthetőnek tekinteném, csak szégyenletesen röviden szólnék egy kötetről, mely testközelben, kézközeli földrajzi tájon elérhetőnek tűnik, mégis hosszabb út vezet feléje, mint azt várnánk vagy képzelnénk. Egy tanulmánykötet ez, mely a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány konferenciák és tudományos események szervezése, a névadó örökségének megbecsülése jegyében egy kitágult „szögedi nemzet” értékeit tudatosító sorozatban kapott most helyet. A 2013-as A szegedi nagytájtól a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégióig címmel rendezett konferencia anyaga, majd A szegedi nagytájtól az egységesülő Európáig című tanulmánykötet után a 2019-es évben szerveződött a Nemzetiségek, vallások, kultúrák a Dél-Alföldön című tudományos találkozó, melynek előadásai – részben a közlés céljával bővítve is – megjelentek most az Alapítvány kiadásában (Szeged, 2019., 265 oldal). A könyv visszafogott, hivalkodástól mentes tudományos tanulmányok válogatása – de épp ez benne a lehangoló: valójában hetekig kellene ülni az írások körében, jegyzetelve, összehasonlítva, analógiákat keresve, ráébredéseket megbecsülve. Márpedig ez nehéz, vagy legalább időigényes, ha tizennyolc dolgozat fekszik előttünk, némelyik húsz oldalnál kiadósabb, és tematikus, sőt regionálisan is izgalmasan hangolt tartalmaik nemcsak a térben, de messzi idők térségi kultúra-világában keres oly épületes ismereteket, amelyekhez hozzá kell erősödnie-edződnie mindenkinek, ki nem épp ebben járatos.

Megéri. Röviden értékelve nagyon is megéri, mert rejtélyek körébe vezet mindahány. Megjelenésmódok, mutatkozások, történések, értelmezések, ellenállások és kölcsönhatások rejtelmei közé, ahol látszatok és létmódok, érzékelések és visszahatások, hitek és politikák tűnnek föl hovátartozás-definiáló hatásként. A kötet hangadó írásai (Barna Gábor, Csapody Miklós, Miklós Péter tanulmányai) vállaltan a Bálint-örökség jegyében veszik szemügyre a multietnikus és multikonfesszionális szemlélet, a térségi zsidósággal kialakult kölcsönkapcsolatok és a keresztény politika modelljeinek kérdéseit a koalíciós években (éppenséggel Mindszenty József és Bálint Sándor eltérő útjai szempontjából Miklós Péter dolgozatában). De a sor nem csupán a hitéleti-világnézeti tagolódással folytatódik: Marjanucz László a 18. századi rácok, görögök szerepével és Temesvár ortodox társadalmával folytatja, Kókai Sándor a bánsági románok regionális identitásának formálódásával bővíti, ugyanitt Zakar Péter tekinti át a németek petícióját 1849-ben, Pál József A szőregi csata emlékét idézi fel a Haynau osztrák táborszernagy és Panutyin orosz tábornok ellen harcoló résztvevők olasz hátterére is figyelemmel; Presztóczki Zoltán az ismert Szabó Magda regény, a Régimódi történet hódmezővásárhelyi levéltári anyagból kivilágló meghatározottságát idézi fel; Pető Bálint az 1870-es évek szentesi hetilapjait mustrálgatja, s Döbör András írása egyenest a tömegkultúra historikumát követi a délvidéki magyar sajtó 19.-20. századi átmeneti időszakában.

Már ezek a térbeli dimenziók, „regionális identitások”, hitek és világképek, kommunikációs és társas kapcsolatokban rögzült viszonylatok is kellőképpen kies világokat idéznek meg, mind történeti, társadalomtudományi, kultúratudományi értelemben, de ez csak mintegy körvonalazó „felvezetés” azokhoz a részkérdésekhez, melyek ezt követően sorjáznak a kötetben. Például a Gazdaság és társadalmi változások Magyarkanizsán 1867 és 1918 között (Fejős Sándor összefoglalójában), Temesvár és Arad emlékezete 1890-ből sajtótörténeti kutatás alapján (Bogoly József Ágoston írásában), Temesvár, mint kulturális és oktatási központ (M. Pelesz Nelli tanulmányában), A nemzetiségi viszonyok alakulása a Dél-Alföldön a Horthy-korszakban (Olasz Lajos alapos áttekintésében), Szeberényi Lajos Zsigmond főesperes pánszláv vagy hazafi mivoltát taglaló elemzésben (Tóth István tollán), vagy a kitágult régió problematikáit a csehszlovák-magyar lakosságcsere alkalmával békési és szlovák miliőben bemutatva (Bagyinszky Marianna kutatásából), Egy aradi zsidó család viszontagságos élete tükrében (Czingel Szilvia családportréjában), végül a táguló tér és az el- vagy átvándorlások migrációs problematikáit feldolgozó mezőtúri-túrkevei családportrék révén Tóth Eszter Zsófia Az otthonmaradottak című dolgozatában.

Rövidebben tehát, avagy a sűrű kivonatot átfogó tekintettel fölbecsülve, voltaképpen a 18. század közepétől a 20. század háborús pusztításától is vergődő népességmozgásaiban, gazdasági és kulturális, familiáris és etnikai vészhelyzeteiben, boldogulást és új hiteket kereső attitűdökben teret nyerő hatások sokaságáról van szó e kötetben, de az egyes szövegek nemcsak egymásra tükröznek visszfényeket, hanem értelmezési kontextust is bővítenek. Példaképpen a Bálint-örökség jegyében is árnyalatokra épülő tónuskülönbségek bújnak meg a tanulmányok közötti multidiszciplináris kölcsönhatásokban: míg Barna Gábor írásában „a szögedi nemzet” világa egyszerre „a szegedi lét, a szegedi parasztsághoz tartozás vagy a katolicizmus” egymást kölcsönösen serkentő gondolatvilág tükröződik, s Bálint Sándort „a helyismereti kutatót a római katolikus vallás univerzalizmusa emelte a lokálpatriotizmus fölé, de nem szakította el tőle, /…/ a katolicizmusban a nemzetközi összefüggések mellett féltő gonddal kereste az egyedien magyart és azon belül a szegedi változatot, a helyi és egyetemes harmonikus kapcsolatából további összefüggések adódtak” munkássága „multietnikus és multikonfesszionális” jellegére nézve (19-20. old.), addig Miklós Péter kiemelően húzza alá, hogy „Mindszenty Józseféről hangsúlyaiban merőben eltérő, alapjaiban azonban azonos út Bálint Sándoré, aki néprajztudósként a magyar keresztény hiedelemvilág és a szegedi nép tárgyi és szellemi hagyatékának értő kutatója, politikusként 1945 ősze és 1948 decembere között a Barankovics István vezette Demokrata Néppárt parlamenti képviselője volt. Az államszocializmus titkosszolgálata élete végéig megfigyelte: ’klerikalizmusát’ és kereszténydemokrata elkötelezettségét rendszerellenes veszélyforrásként tartotta nyilván. A magyar kereszténydemokrata hagyományban Bálint Sándor közéleti munkássága egyelőre nem tartozik a legismertebb politikai életművek közé” (50. old.) – de épp e tanulmány segít tágabb tudástérbe emelni a szakralitások, történeti függésrendek modernizációs korszakokban harsányan áthangoló összhatásait. A könyv ekként a szegedi, délvidéki, dél-alföldi olvasók megannyi rétegének, érdeklődési körének, hitének és világképének gazdagítására szolgál.

Miklós Péter (szerk.): Nemzetiségek, vallások, kultúrák a Dél-Alföldön. Szeged, Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány, 2019.

Megjelent a folyóirat 2021. májusi számában