Máté Zsolt: Marsigli – egy olasz gróf a szegedi várról
Marsigli nevével több évtizeddel ezelőtt egy rovásírással foglalkozó cikkben találkoztam először. Egy erdélyi rovásbot naptár rajzának és ábécéjének megörökítésével fantasztikus székely-magyar kultúrtörténeti emléket mentett meg jó háromszáz évvel ezelőtt.[1] Azután a neve Buda visszafoglalásának leírásában tűnt fel újra. A pesti oldalról figyelte Mátyás király palotájának égését. „Mint a koponya, amibe gyertyát tettek, úgy világított az égő királyi vár az éjszakában.” – Ezek a szavai jutottak eszembe, valahányszor munka végeztével, sötétedés után igyekeztem haza a Krisztina körúton. Balkéz felől a sötét palota ablakaiból így világítottak a királyi palotába igazán nem illő neoncsövek.
Ki volt ez az ember? – Amikor jobban megismertem, rokonlelket fedeztem föl benne. Minden iránt érdeklődött. Kalandos élete során rajzolt térképeket, összeírta a római emlékeket, lerajzolta a visszafoglalt városokat, a felvidéki aranybányákat. Hatalmas hagyatékát – máig csak részben feldolgozottan – a Bolognai levéltár őrzi. Munkatársainak térképei pedig Karlsruhéban kutathatók.
Már Szeged kutatásaimban, az 1980-as években is felfigyelhettem volna Marsiglire, hiszen tőle maradt meg 1686-ból az a Palánk felmérés, amely egyben Szeged legrégebbi térképe is. Akkor azonban megörültem a térkép rajzának, és nem fordítottam figyelmet a szerzőre.
Ki is volt tehát ez a kivételesen nagy műveltségű, jól képzett, széles érdeklődési körű 17. századból a 18. századba áthúzódó munkássága során több vonatkozásban Szegedet is érintő fontos értelmiségi? – A Wikipédia a személyiségét így foglalja össze: földrajztudós, műgyűjtő, diplomata, utazó, tudós, hadmérnök, nyelvész-filológus, katona és kalandor. A térképeit és ezeken keresztül életét is feldolgozó Kisari Balla György ezeken is túlmegy: csillagász, ichtyológus (halkutató), régész, geológus, tengerkutató, etnográfus, festő és filológus volt – írja. Értekezett Newtonnal is.[2] – Egy embernek ez túl sok. Még akkor is, ha tudjuk, hogy Marsigli sokszor ötven főnél is nagyobb kísérettel dolgozott.
Marsigli – teljes nevén gróf Luigi Ferdinando Marsigli – 1658-ban Bolognában született.[3] Különböző névváltozatai ismertek: Marsily, Marsili, Marsilius. Nálunk leginkább a Marsigli terjedt el. Gazdag arisztokrata volt, Bolognában, majd Velencében és Páduában nevelkedett. Kutatásait római régiségekkel kezdte, majd Nápolyban a vulkánt járta körbe, a Firenzei könyvtárban sokat olvasott. Visszatért Bolognába, illetve 1679-ben a Velencei Köztársaság követségével Isztambulba utazott. Megtanult törökül. 1681-ben Lipót császár szolgálatába állt. Ekkor került Magyarországra. 1683-ban Bécs sikertelen török ostroma alkalmával török fogságba esett. Vízhordóként a Budai Várban is raboskodott. Megszerezte Buda török hadtérképeit is. Velencei váltságdíjért szabadult. 1684-ben Részese volt Buda sikertelen visszafoglalási kísérletének. De 1686-ban már a budai ostrom felügyelőjeként hasznosította a várban szerzett ismereteit. A felszabadító harcok során került Szegedre, majd Erdélybe. A harcokat műszaki, főképpen hídépítési ismereteivel szolgálta. A béketárgyalások után 1701-ben dandártábornokká nevezték ki. A karlócai béke után térképészettel, geológiával, bányászattal, a magyarországi római régiségekkel, vízrajzzal foglalkozott. Geográfusa éveken át Johann Christoph Müller volt. Felfedte, hogy Magyarország elterjedt térképei a Lázár térkép rosszul értelmezett tájolása folytán durván elrajzoltak. 1703-ban egy félreértés folytán kegyvesztett lett. Ezután már Magyarországon nem működött. Térképeinek, rajzainak kutatása azonban még 300 múlva is szolgál nekünk újdonságokkal.
Persze nem kell azt gondolnunk, hogy a bolognai Marsigli Gyűjteményben őrzött 500 kötetnyi anyag, rajz, térkép, leírás mind az ő kezemunkája. De mindenképpen a kivételes vállalkozó és tudós felügyelete, irányítása és gyűjtése által jelzett szellemi teljesítmény. Rajzainak és térképeinek több-kevesebb eltérés alapján megkülönböztethető másolatát őrzik Európa számos levéltárában. Anyagának terjedelmes része Magyarországra vonatkozik. Az általa fellelt rovásnaptár – amelynek csak a rajza és leírása maradt fenn – a 14. századi eredetinek talán 16. századi másolat lehetett. Azt hiszem Kisari Balla György joggal jegyzi meg könyvének 7. oldalán, hogy „A széles világon Marsigli tett legtöbbet a 17. századi Magyarország megismertetéséért.”[4]
Szegedi jelenlétéről keveset tudunk. De azt tudjuk, hogy Buda felszabadulása után a sereggel a Duna jobbpartján dél-felé haladt. Az ő útmutatása alapján készült hídon kelt át a sereg a Dunán, majd Szegeden át, a Tiszán, hídon átkelve, haladt Erdély felé.
Mindenesetre munkáiban fennmaradt egy gyönyörű látkép[5], amely a várost a Tiszán túlról nézi, egy részletes vízrajzi térkép[6] a város nagyobb környezetéről és két – nyilván egy felvétel alapján készült – ostromtérkép a Palánkról és a Várról – egyik elnagyoltabb városrajzzal, de a Vár gyönyörű nyugati képével[7], a másik[8] utcatömbökkel, templommal és a várbeli építményeket is tartalmazza, bal sarkában az említett látkép másolt részletével.
Számunkra talán a legérdekesebb és legkevésbé ismert a részletes vízrajzi térkép.
Hosszú idő után Szalontai Csaba új szempontot vitt be a szegedi korai vártörténetbe. Rév, vagy nem rév című cikke[9] részletesen foglalkozik szeged korai vízrajzának a város történetét befolyásoló szerepével. A keskeny folyóparti hátságot körülvevő mélyebb medence, amelyet szinte összefüggő vízterület vett körül természetes védelemmel vette körül a várost, ezért nem alakultak ki városfalak. A medencébe bevezető átkelőhelyek meghatározták a város főbb utcaszerkezetét.[10] A Tiszántúl mocsaras vízrajzi helyzete megkérdőjelezi azt a bevett toposzt, mely szerint Szeged helyzeti energiáját a történelmi átkelőhely jelleg határozta meg. A korai Szegedet sokkal inkább mint kikötővárost, országos fontosságú elosztóhelyet foghatjuk fel – lásd Aranybulla, sótárolás – hiszen a Tiszán való átkelés, éppen a hagyományos híd helyén nagyon sok nehézséggel járt, pont itt átkelni az év nagyobb részében nagyon előnytelen volt.
A Dél-Észak tájolású térkép természetesen a szabályozás előtti, szeszélyesen kanyargó Tiszát és Marost ábrázolja. Célját tekintve ez is hadi térkép, mint a többi ilyen, a stratégiailag érdektelen részletekkel, így a polgári településrésszel nem foglalkozik. Az ostromló egységek tervezett elhelyezkedésére szolgál. A Tisza innenső partján a Várat, Palánkot és a városon átvezető – Péterváradról jövő – főutat mutatja. Az út délnyugat felől a Maty-érnél éri el a „Szegedi Medencét”. A Várhoz közelít, majd északkeleti irányban a Várfal mellett elhaladva hagyja el a várost. Az úton cca. Tápé fölött van a tiszai átkelőhely jelölve, amelyen – a Maros északi partján haladva lehet Erdély felé jutni.
A térképből nyilvánvaló. hogy ha a hagyományos átkelőhelyen mennénk át, a Maros mellékága és a Tisza által szigetként zárt mocsárvilágba jutnánk, amely csak ritkán, évszaktól függően volt vízmentes. A mellékágon átkelve, kelet felé még két újabb mellékág zárná el az erdélyi utat. Ha az átkelőhely teremtette volna a várost, talán inkább Tápé lett volna a megfelelő hely. – De ez a „ha” messze vezetne, ne kövessük. – A Palánk Tiszai kapujától vezető pontonhíd folytatása 1786 és 1792 között három ártéri fahíddal az ún. „százlábú híd”-dal, majd töltéssel – örökös karbantartási problémával kísérve – vált egész évben járhatóvá a túlparton. Erről bővebben a Szeged Atlaszban[11] olvashatunk. A Vízügyi múzeum CD-jén a térkép csatlakozó szelvényei is megtalálhatók, így Szeged tágabb 17. századi földrajzi környezete is kutatható.
Marsigli térképe ostromtérkép. A terv a Várat, a Palánkot, és a Fölsőváros néhány háztömbjét – a Sóházat, a régi Kistisza utcát, Sándor révét – ábrázolja. A város többi része katonailag érdektelen volt. Mint Reizner leírásából tudjuk, nem is jelentett ellenállást.[12] A Tisza túlpartján hatalmas ostromépítmény terve mutatkozik. Ennek megépítésére természetesen nem kerülhetett sor, hiszen a Tiszántúl török kézben volt. A másik ostromtérkép (KISARI BALLA 2. sz.) a felvonulási tervet mutatja.
Szeged visszavétele nem igényelt súlyos ostromot. A várost 1686. október 5-én vették körül a császári egyesített seregek, és még aznap elfoglalták a Palánkot. Október 12-én került sor a falak lövetésére, de mindössze 200 lövésre volt elegendő töltet. A török fősereg ekkor már erős visszavonulásban volt, a szegedieket nem tudták felmenteni. A város sorsa lényegében délen, Zentai harcokban dőlt el. – A kialakult hadihelyzetben a Vár török védői fehér zászlót tűztek ki, és október 23-án feladták a várat.
A térkép részletesen ábrázolja a Várat. Tudjuk, hogy a vár a Nagyárvízig fennmaradt. Ezután bontották le. A bontást a közvélekedésben még ma is bizonyos nosztalgia övezi. De jó tudnunk, hogy a körítő védműveken kívül a 19. századra a belső építményekből már semmi – romantikával emlegethető – régiség nem maradt. Mária Terézia ugyanis jelentősen átépítette a várbelsőt, a középkori templom romjait is belefoglalva az új építményekbe. A mégis élő romantika alapja a téves ismereteken alapul. A Szegedi Vár sohasem volt az ismereteinkben élő – például nagyvázsonyi, diósgyőri, szigligeti vagy akár fűzéri – várakhoz hasonló együttes. Inkább erődített táborozási központnak foghatjuk föl. A déli falban – a Roosevelt téri vonalon – ugyan állott az ősi palota, egyebekben pedig a romos Szent Erzsébet templom volt az egyetlen „régiség”. A többi épület, mint ahogy ezt a mostani kiállításon mutatja be Kratochwill Mátyás összeállítása – időről-időre a szükséglethez igazodóan változó módon átépített funkcionális épület volt. Legényszállás, tiszti épület, konyha, raktárak, istálló stb. Ma is megtekinthető analógiaként a marosvásárhelyi vár ajánlható.
A várfalakat, kapukat, bástyákat Marsigli a többi, későbbi térképekkel is összevethetően mutatja be. A nagyjából négyszögletes vár jellegzetes védművei jórészt látszanak. Az északi vízi torony és a tiszai várfal ekkor már ismert módon a Tiszába omlott. A többi bástyát ábrázolja a rajz. – Az utóbbi évtizedekben örvendetes módon több maradványt föl is tártak. –
A térkép másik része a Palánkot mutatja a várhoz kapcsolódó, körbefutó palánkkal, és egyik első ábrázolását adja a Palánk tömbbeosztásának. Ez a korban hozzá közelálló térképekkel szoros rokonságot mutat. Gyakran ugyanakkori felvétel évekkel későbbi feldolgozásaival van dolgunk. Eltérések elfogadhatók, mivel a katonai felméréseknél mindig fel kell tételeznünk, hogy a stratégiailag fontos elemeken túl nem részletezik fölöslegesen a térképeket. A főutak közötti átjárók, közök elmaradhatnak, a tömbök rajzai elnagyoltabbak lehetnek. Mint látjuk, erről a térképről a palánkon kívüli városrészek szinte teljesen hiányoznak.
Marsiglinél az Oskola utca, Somogyi utca, Révai utca, Tömörkény-Oroszlán utca, Bajza utca, Roosevelt tér nyomai nagy valószínűséggel azonosíthatók.
A Marsigli által Szegedről hagyott emlékek közül a leglátványosabb, legszemléltetőbb a látkép. Erről korábban már szegedi tanulmányaimban írtam.[13]
A Tisza túlpartjáról nézett látkép mutatja a várost. A rajzon jól elkülíthetők a hagyományosan ismert városrészek. Balról jobbra haladva az Alsóváros – amely bár a latin suburbium fordításának tűnik, a Suburbiumnak csak egy része. A korszerű értelmezés szerint a Vártól kiindulva minden, ami a Vártól délre feküdt, tehát a Palánk is a Suburbium volt. Jobbra haladva két udvarház szerű épület tűnik fel, majd ezt követi a Palánk a Vár előtti piaccal a Lathránnal majd a Vár és a Fölsövárosból egy templomtorony. Az eligazodást feliratok segítik.
Az alsóvárosi épületek fölött a St. Peter felírást olvassuk. Korábban úgy értelmeztem, hogy ez csak az ispotályra vonatkozhat, mert az ábrázolt hatalmas épületnek nincs tornya. Ma már tudom, hogy a tornyot Marsigli kora után, 1730-ban fejezték be. Viszont a visszafoglaláskor a Szent Péter templom helyét már régóta, ugyan torony nélkül, a ferences Havas Boldogasszony templom foglalta el.
A ferencesek templomának építkezése 1503 körül, a Szent Péter templom bontásával kezdődött. A kutatók az elnevezéssel kissé zavarban vannak. Lukács Zsuzsa például Szent-Péter ispotály-templomként emlegeti a lebontott templomot. Ez keveredhetett a Nagyárvízig fennálló (Szent Péter) Ispotály épület elnevezésével. Az ispotály 1776-ban a Balla térképen, majd ennek másolatán Xenodochium (szegényház) felírással szerepel. A Lechner újjáépítési terven is rajta van alaptérképi jelöléssel, és nem, mint megmaradt épület. – A hosszú keskeny épület, keresztben állt, szemben a templom szentélyével. Helye ma út- és közterület, az Oltványi és Borbás utca találkozásához közel. A Vízben nyilvánvalóan megsérült, és lebontották. Marsigli ezredes bizonyára régebbi rajz vagy leírás alapján gondolta Szent Péternek a ferencesek obszerváns Havas Boldogasszony templomát. Az nem lehet, hogy az ispotályt jelölte, mert a rajzon jól kivehető a templom tömege.
Az Alsóváros és a Vár közötti, viszonylag üres területet a mélyebben fekvő, vizenyős helyszín magyarázza. A Palánk cölöpfallal övezett, vízzel körülvett, sűrűn beépített terület. Egyetlen kiemelkedő épülete a fedél nélkül álló Szent Demeter templom. – itt jegyezzük meg, hogy ezen a rajzon egyetlen török épület, például minaret, sem tűnik fel. Ha volt is ilyen, eddigre már lebontották, ahogyan a feljegyzések szerint ez országszerte kampányszerűen történt. Egy falfirka alapján elterjedt, hogy a törökök a Szent Demeter templomot dzsámivá építették át. A Szeged Atlaszban rajzzal is igazoltam az állítás téves voltát.[14]
Postakürt jelzi a vár és a palánki házak közötti térség nyugati végén kiemelkedő posta épületet. A várat vizesárok választja el a Palánktól, az árkon a vár déli kapujánál felvonóhíd vezet át. Láthatjuk a várat a ma is meglevő tiszai körbástyával, a Szent Erzsébet templommal, a váron túl a Szent György templom tornya és fedetlen hajója látszik. Mivel későbbi másolatról van szó, ez a kép már több olyan információt tartalmaz, amely a visszafoglalás utáni katonai berendezkedésre utal.
Az olasz gróf Szegedet érintő munkássága hatalmas történelmi és kulturális örökségmentő tevékenységének csak kicsiny szelete. Magyarul is olvashatók a rovásírásról, Buda visszavételéről, a Magyar királyság történetéről és az Oszmán birodalom katonai berendezkedéseiről szóló írásai. A munkáiról szóló, térképeivel bővelkedő szakmai tanulmányoknak pedig se szeri se száma. Tekintettel arra, hogy a törökök a hódoltság alatt dzsámik, medresszék (iskolák) és fürdők kivételével nemigen építettek semmit, folyószabályozást egyáltalán nem végeztek, a Marsiglitől nyerhető 17. századi adatok megismerése egy 150 évvel előbbi kor, a magyar későközépkor természeti és épített világával ismertet meg bennünket. A török háborúk, a hódoltság és a felszabadító háború során sok kiváló egyéniség megfordult Szegeden, ezeknek Luigi Ferdinando Marsigli csak az egyike. Őket lényegében elfelejtettük. Emléküknek, írásaiknak, rajzaiknak, térképi hagyatékuknak felelevenítése a város múltjára és a múlt lényeges tanúira vethetne fényt.
Megjelent a folyóirat 2022. januári számában
Jegyzetek
[1] Forrai Sándor: Küskarácsontól sülvester estig – Egy botra rótt középkori székely kalendárium és egyéb rovásírásos emlékeink. Budapest, Múzsák Közművelődési kiadó, é. n. (1983 körül)
[2] Kisari Balla György: Marsigli tábornok térképei. Budapest, A szerző saját kiadása. 2005. 6-7. o. Balla 2 Szeged térképét közli (2. sz. és 31.sz.)
[3] Életrajzi adatait Kisari Balla idézett munkájából és az alábbi cikkből vettem: F. Molnár Mónika: Buda 1684 évi ostromának „ismeretlen” török ostromának ábrázolása a Bolognai Marsili-Gyűjteményből (sic!) n: Hadtörténeti Közlemények 119. évf. 2. szám, Budapest 2006. 373-388. o.
[4] VÁR 2. sz. – KISARI BALLA György: Marsigli tábornok térképei. A szerző saját kiadása. Budapest 2005. 7. old. Balla 2 Szeged térképét közli (2. sz. és 31.sz.)
[5] LÁTKÉP – MARSIGLI 1686/1 – 1698. évi másolat L. F. Marsigli 1686. évi vagy De Beaulaincourt 1692. évi rajzáról. Tollrajz a bécsi cs. és k. hadilevéltár eredetije után. In Tóth Béla: A szegedi nagyárvíz Képeskönyve. Szeged 1979. 21. old. – Több azonos eredetű másolat ismert
[6] VÍZRAJZI TÉRKÉP – A Bolognai Marsigli-Archivumban őrzött kéziratos térképek 355. ÖNB C. P. Min. 85? KA Kartensammlung B IX c 634 Sectio XXXV. In: dr. Deák Antal András: Térképek a félhold árnyékából. CD Vízügyi Múzeum Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest 2005.
[7] Kisari Balla i.m. 278. o. Segedin. BUB (Bolognai Egyetemi Könyvtár) Fondo Marsigli 5/16; 2. leírás 172. o.: 2. Szeged, jelzete: BUB GLA VI.21
[8] Kisari Balla i.m. 298. o. jelzete (Karlsruhe) Hfk.Bd.VI. Nr 21, – leírás 184. old.: 31. BUB (Bolognai Egyetemi Könyvtár) Ms. (kézirat) 21/29
[9]Szalontai Csaba: Rév, vagy nem rév – Gondolatok a szegedi átkelőhely szerepéről. In: F. Kovács Péter, Kelemen Angéla, Tárnoki Judit (szerk): Évezredek a Közép-Tisza Mentén. Szolnoki régészeti tanulmányok 2. Szolnok, Damjanich János Múzeum, 2021. 205-230. o.
[10] Máté Zsolt: Milyen régiek a szegedi utcák? In: Szeged 2020. május, 10-15. o.
[11] Szeged atlasz 2014. In: Blazovich László (szerk.): Magyar Várostörténeti Atlasz 3. Szeged. Szeged 2014. Tanulmányok, passim
[12] Reizner Janos: Szeged története I–IV. Szeged 1899–1900. I. 158-178. o.
[13] Máté Zsolt: Akivel oldottál azzal köss – Tanulmányok Szeged Múltjából. Szeged, Areión könyvek, 2020. 71. o.
[14] Szeged atlasz 2014. In: Blazovich László (szerk.): Magyar Várostörténeti Atlasz 3. Szeged. Szeged, Szeged 2014. Tanulmányok, 14. o.