Tömörkény, a zsinórmérték

Völgyi Tóth Zsuzsa, Temesi Ferenc és Bene Zoltán beszélgetése Tömörkény Istvánról

Tömörkény István egy elmúló, átalakuló paraszti világnak állít emléket novelláiban, amelyeket a nagy szegedi kortárs, Juhász Gyula tökéletes rajzoknak nevezett. A novellák mellett Tömörkénynek van néhány drámai kísérlete is, amely az 1900-as évek elején kialakuló új magyar drámaírás vonulatába illeszkedik. A maga idején nagy sikerrel játszották a Barlanglakók című egyfelvonásost, melynek rádióváltozatát 2022. május 26-án tűzte újra műsorra a Kossuth Rádió Rádiószínháza. A darab előtt, a Rádiószínház Kulissza című műsorban Völgyi Tóth Zsuzsa Temesi Ferenccel és Bene Zoltánnal beszélgetett – ennek a beszélgetésnek a szerkesztett változatát olvashatják az alábbiakban.

Völgyi Tóth Zsuzsa: Szerencsés pillanat, hogy két kitűnő szegedi író is itt ülhet velem a stúdióban. Nem véletlenül, hiszen Tömörkény lesz a téma. Az ő művéből készült az a hangjáték, amely ma a Rádiószínház műsorán elhangzik: a Barlanglakók című egyfelvonásos. Tömörkény kapcsán fogunk a múltról beszélni, de talán kezdjük a jelennel. Ha a mára gondolunk, ő valóban egy élő legenda, egy mítosz Szegeden, az emberek között létezik. De vajon melyik énje, hiszen annyi minden volt ő: könyvtáros, régész, patikus. Számos személyiség fölsorakozik benne, de vajon az írót ismerik-e?

Bene Zoltán: Lehetne azért sokkal jobb is a helyzet. Ha Szegeden Tömörkény nevét meghallja, az emberek oroszlánrésze a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolára fog asszociálni, ami nekem is alma máterem. Leánygimnázium volt annak idején, s amikor oda jártam, még akkor is majdnem az, ugyanis nyolcan kezdtünk fiúk, és négyen érettségiztünk. Ma már kicsit más az arány. De visszatérve a lényegre: ismerhetnék jobban Tömörkényt Szegeden is. Az biztos, hogy ha van valahol Tömörkény-kultusz, akkor az Szeged, de nem olyan mérvű, nem olyan erősségű ez a kultusz, amilyennek kellene legyen, ami megilletné őt.

VTZs: Most alakult azonban egy Tömörkény-társaság. Éppen ezért, hogy a kultuszt ápolja?

BZ: Igen, bár még nem nagyon látok bele ennek a társaságnak a működésébe. Egy kicsit talán még kiforratlan is, de az tény, hogy nagyon lelkesen vágtak bele a kultusz ápolásába. Amit föltétlenül erősíteni kellene, az az, hogy Tömörkény mindaz volt, amit az előbb fölsoroltál, de leginkább író. Az Ortutay óta elterjedt vélemény, miszerint néprajzi író, és hogy a néprajzosok is magukénak érzik, de olyannyira, hogy szinte kizárólag néprajzi forrásként használatos, az mind szép és jó, de ő az írói életműve, az irodalmi teljesítménye jogán (is) halhatatlan és ott van az első vonalban. Annak, hogy még emellett néprajzi forrásként is lehet használni és számos egyéb dolgot is művelt, annak csak örülni lehet. Azonban ő elsősorban író, a magyar irodalomnak egy állócsillaga.

VTZs: Temesi Ferenc is gyakran foglalkozik Tömörkénnyel?

Temesi Ferenc: Hogyne. Az elődöm volt, az egyik ősöm. Való igaz, hogy nem csak a naturalista szemlélete, de az a pontosság is jelentős, ami a népi beszéd megidézését jelenti. Tömörkény nekem otthon van. Egy 170 éves szuszék van ugyanis nálunk, ami egykor Tömörkényé volt. Úgy került hozzánk, hogy apukám tarokkozott Tömörkény lányával, Erzsébettel, aki, amikor már nagyon öreg volt, azt mondta: „Ferikém, válassz valamit!” Apám ezt a szuszékot választotta, így azóta is Tömörkény szuszékjával lakom, s ez nem mindennapi érzés. A szegedi parasztból ő csinált irodalmat. A legmagasabb szinten. Sokan nem tudják, hogy Tolsztoj az egyik legnagyobb írónak tartotta, mert úgy vélte, senki más nem tud ilyen tisztán a parasztságról írni. Volt egy magyar származású orvosa, aki önszorgalomból fordította Tolsztojnak a Tömörkény-novellákat, így jutott hozzá. Engem nem vettek fel a Tömörkénybe, mert azt mondták, hogy két fiú miatt nem indítanak vegyes osztályt, erre elmentem a Ságváriba, ahol négy fiú volt francia tagozaton. Ez egy ilyen világ volt. Tudom, hogy a szociográfia egyik atyjának is mondják, de azért ne sajátítsák ki a szociográfusok a mi írónkat! Gyermekkorom egyik legnagyobb áldása, hogy édesanyám nemcsak népmeséket, hanem bizony Tömörkényt és Mórát is olvasott föl nekem. S amit gyerekkorodban hallasz, az sok mindent meghatároz a későbbiekben.

VTZs: Ha már Tömörkény mellett Mórát is említetted, akkor még egy nevet hozzunk ide: Juhász Gyulát, a nagy mestert, ugyanis ő nagyra tartotta Tömörkényt, azt mondta a műveire, hogy ezek tökéletes rajzok…

BZ: Sokan nagyra tartották… Ha az ember a Délmagyarország digitalizált számaiban megtalálja a temetéséről szóló beszámolókat, olvashatja, hogy tömegek vettek részt a búcsúztatásán. Az ország számos pontjáról eljöttek leróni a kegyeletüket. Ami még egy megejtő történet, hogy bár nem hitt a háborúban, békepárti volt, de kötelességének érezte, hogy tegyen az országért, s amikor fölemelték a hadrafoghatóság korhatárát, akkor önként jelentkezett, hogy megy a frontra. Mint egyszerű katona, mint egy baka, nem mint kivételezett személy! Végül Szeged város polgármestere tiltotta meg neki – mint a munkaadója –, hogy elmenjen. Ezt a viszonyrendszert is furcsa ma már elképzelni, hogy a politika ennyire magáénak érezzen egy művészembert… Igen sokan tartották nagyra… Móricz pont a Barlanglakók bemutatója kapcsán találkozott vele Budapesten, és amikor utólag fölidézi ezt a találkozást, leírja, mennyire nagy író volt. 2016-ban szerveztünk egy konferenciát Tömörkény kapcsán, és akkor beszélgettünk többekkel, hogy miért van az, hogy ez a Tömörkény, akiről így gondolkodtak, ugyan kanonizálódott, de nem az első sorba került. Arra jutottunk, hogy az igazi áttörésnek valószínűleg az az egyik gátja, hogy nem írt regényt.

VTZs: Pont erre szerettem volna kitérni, hogy rövid művek fűződnek a nevéhez, s a magyar irodalomra jellemző – nem tudom, hogy máshol is így van-e –, hogy amíg nem ír valaki regényt, addig nem lehet komolyan venni íróként.

TF: Más országokban ez nincs így. Nem tudom megérteni, hiszen a novella az egyik legnehezebb műfaj. Visszatérve a temetésére. A főlevéltárnok ment el a helyi katonai parancsnokhoz, hogy Tömörkény egész életében katonásan viselkedett, így szép dolog volna, ha katonai zenekar kísérné. A tábornok azonnal rábólintott.

BZ: Amikor sorkatona volt, ő maga kérte, hogy Boszniába vigyék. Ott szolgált. A Monarchia annektálta Boszniát, a magyar irodalomnak pedig Tömörkény István annektálta Boszniát.

TF: Szerbül is tökéletesen beszélt egészen haláláig. A búcsúztatóján is azt mondta egy barátja, hogy „Zbogom”, vagyis „Isten veled”.

VTZs: Tudjuk, hogy Szeged mely régió központja és hogy mit vágott szét a trianoni határ… Ott azért ez egy nagyon régi együttélés, tudás és ismeret. Hogyha már a műfajokat emlegettétek, akkor a drámakísérleteiről szóljunk pár szót.

BZ: A Barlanglakók egyfelvonásos, de annak is kurtácska, nyolc jelenet. Film is készült belőle 1916-ban Damó Oszkár rendezésében, csak elveszett. Állítólag nagy bukás volt, mert Damó megpróbált − Tömörkényhez híven − egy naturalista filmalkotást letenni az asztalra, de az emberek nem ehhez voltak szokva, nem volt erre felkészülve a közönség. Egy roppant egyszerűnek tűnő történet ma már, de a maga korában – 1911-ben – ez egy forradalmi mű volt. S ha összehasonlítjuk mondjuk a csehovi drámákkal, akkor érezhetjük benne a spirituszt, a nóvumot, az újdonságot.

TF: Jászay Mari például imádta Tömörkényt, azt mondta, hogy „ha angolnak születik, már a világ ünnepelné. Jó tudni, hogy ő van, és hogy a mienk”. Szegeden mindig felkereste. Pesten is bemutatták a Barlanglakókat, utána több fogadást is rendeztek a tiszteletére, de ő ezeket már nem várta meg. Fölült a vonatra, és hazament Szegedre. Ez annyira szegedi.

VTZs: A film kapcsán eszembe jutott, hogy a 20-as évek végén, 30-as évek elején már létezett a hangjáték mint műfaj. Talán abban a formában jobban fogadta volna a közönség ezt a történetet, mint a filmvásznon?

TF: Lehet. Korán jött az a film, még nem állt készen rá a közönség.

VTZs: Úgy gondolom, hogy a hangjáték visszahat az olvasási szokásokra, mit gondoltok, akik most hallgatják, elkezdenek majd Tömörkényt olvasni?

BZ: Meglepődtem, amikor egy társaságban erről beszélgettünk, hogy nagyon sokan hallgatnak hangoskönyvet, például utazás vagy vezetés közben. A rádiójáték pedig még izgalmasabb, mert olyan, mintha színházban lennénk, de közben mégis az olvasáshoz is köze van.

VTZs: Tanítják az iskolákban Tömörkényt?

BZ: Szegeden igen, de az ország többi pontján nem valószínű.

VTZs: Már csak azért is kérdezem, mert említettétek a kivételes parasztábrázolását. Mitől volt ez annyira jó és hogyan értelmezzük ma?

TF: Egész életében őket hallgatta. Pontosan tudta, hogy hogyan beszélnek és ő maga is úgy beszélt velük, a saját nyelvükön, annak ellenére is, hogy „nadrágos” ember volt. A kocsmát is úgy választotta meg, hogy az egyik teremben voltak az átlagemberek és az úri részben ott volt ő, de mindig beült az ajtóba, és hallgatta, hogyan beszélnek. Gyűjtötte a szavaikat, sőt, szótárba rendezte, amiből nagyon sokat elfogadott Bálint Sándor. Számára Tömörkény volt az egyetlen hiteles szegedi író.

BZ: Nemcsak a nyelvüket és a beszédjüket ismerte, hanem a gondolkodásmódjukat is. Egyik személyes kedvencem a Valér a földbe megy című zseniális novellája, ahol szintén érdekes a katonasághoz való viszony. Valér számára – aki egyébként Valéria – az erkölcsi igazságot és elégtételt a katonaság adja meg. Pontosan ismerte, hogy hogyan gondolkodnak a Dél-alföldi parasztemberek, akik nem voltak egyszerű emberek, sőt igen bonyolult lélekkel és furfangos falusi észjárással voltak megáldva. Tömörkény pedig nagyon jól kiigazodott az ő tárgyi-, nyelvi-, és gondolati világukban egyaránt.

VTZs: Ha már a tárgyakról esett szó a szuszék kapcsán. A maga korában pontos látleletet és korképet adott az akkori parasztságról, de mit kezd ezzel a mai olvasó?

BZ: Az ember ugyanaz ma is, legalábbis ebben reménykedünk. Ezek emberi történetek, amelyekkel ma is lehet azonosulni. Egy sajátos ízt ad nekik a nyelv és az a világ, amelyben ma már nem vagyunk otthonosak. De a görög drámákat is érdemes mai szemmel megnézni, pedig azokhoz még kevesebb közünk van már. Ez a cseppben a tengert − a tengerben a cseppet jelensége.

TF: S nem csak a földműveseket, a vízenjárókat, a kubikusokat… A parasztságnak minden rétegét figyelte, és nagyon gazdag világa volt. Azon csodálkozom, hogy egy ilyen embert, akinek a novelláit kellene tanítani, mert azokban ott van az a sűrítés, az a mély emberismeret, a kultúrájuk ismerete, miért nem tartják oktatásra érdemesnek?

VTZs: A ti saját műveitekbe hogyan épül bele Tömörkény művészete?

TF: A naturalizmusa számomra jelentős. Az egyszerűsége, az egyenessége. „Egyenes prózát írni a legnehezebb” – mondta Hemingway. Az, hogy a saját kincsünket nem mutatjuk fel a fénybe, hogy élt egy kivételes magyar író – eltekintve attól, hogy mekkora oldalszámban írt – az elkeserítő.

BZ: A naturalizmusa és a hitelessége példaértékű számomra. Összességében azt gondolom, Tömörkény egy zsinórmérték. Mindenféle szempontból.

 

(A kiemelt kép képkocka a Barlanglakók alapján készült azonos című filmből, rendezte Damó Oszkár, 1916. Forrás: filmarchiv.hu)

Megjelent a folyóirat 2022. júniusi számában