Hegedűs Réka: Néprajz és vidéke
Apró Ferenc legújabb kötetét mutatták be a Somogyi-könyvtárban.
Apró Ferenc legutóbbi kötetét Írók és költők a régi Szegeden címmel idén áprilisban mutatták be a Somogyi-könyvtárban. A Magyar Kultúra Napján Szeged Kultúrájáért díjjal kitüntetett Apró Ferenc helytörténész novemberben újabb művel jelentkezett, amelyről ezúttal is Csizmadia Edit helyismereti könyvtáros kérdezte a szerzőt.
A Szegeden született Apró Ferenc már gimnazista korában vonzódott az irodalomhoz: Vergiliust és Horatiust fordított kedvtelésből és iskolai feladatok apropóján. Első írása 1970-ben jelent meg. Más területről érkezett, hiszen a jogi diploma, majd sikeres bírói-ügyészi szakvizsga után hosszú évekig szakmájában tevékenykedett. De szülővárosának története mindig is érdekelte, így szívesen és máig tartó hálával fogadta Péter László és Ilia Mihály filológiai segítségét, akiknek útmutatása elengedhetetlennek bizonyult. Két kedves érdeklődési területe a művészet- és az irodalomtörténet, de írásaiban nem kevés új adatot hozott felszínre a Város vendéglátásának a múltjából, tudott tájszókat gyűjteni még Bálint Sándor után is, zenei tárgyú cikkeiből is kitelne egy kötet, valamint számos bibliográfiát elkészített. Az Új Magyar Irodalmi Lexikon művelődés-történészként tartja számon – olvasható a Vukovné Sprok Ildikó által összeállított bibliográfiájában.
A frissen megjelent, Néprajz és vidéke című kötetének keletkezéséről a szerző gondolata:
„A bibliográfiám böngészgetve láttam, hogy az ólomszérűkön heverő néprajzi tárgyú dolgaimból akár kötet is kikerekedne.”. A Szeged és vidéke című újság alapján kapta a címét a mű, Néprajz és vidéke, amellyel a különböző kapcsolódó tudományágak határait szerette volna a szerző kibővíteni. A három szerkezeti egység: tárgyi néprajz; a folklór; valamint érdekes személyiségek életrajza, akik valamilyen módon kötődtek a néprajzhoz. A címlapot Liebmann Béla Vasárnapi játék című fotója díszíti, amely Tápén készült 1941-ben és ünneplő viseletbe öltöztetett tápai leányokat ábrázol. „Ez a fotó tökéletesen sugarazza a kötet lelkiségét és témáját” – mondta a szerző.
A kötetben olyan izgalmas témák kerülnek tárgyalásra többek között, mint a Ráday-bölcső, a Kecske-trafik, különböző cégérnevek története, a hiedelemszörnyek vagy éppen a baktervilág. Az utolsó kettőt éppen a Szeged folyóirat hasábjain közölte elsőként. A szerző megidézi Kálmány Lajos; Gyurián Lajos, a polgármesteri huszár; valamint Ortutay Gyula szegedi középiskolás éveit is. De foglakozik Csonka Bukoca Tanács Ignáccal is, akit az utolsó szegedi bőrdudásként tartanak számon, valamint Ercsiben tartalékos katonaként eltöltött időszakának népdalgyűjtéseit is megosztja az olvasóval. „A népdalban mindig van érdekesség, elrejtett kincs. Olyan dolgok olvashatóak ki belőle, amelyek a műdalból soha. A népdal szépségére és egyedülállóságára igyekeztem fölhívni a figyelmet” – mondta Apró Ferenc. A népdalok tanulmányozása közben ráadásként az anyanyelvünk változásának folyamataiba betekintést nyerünk. Alig 100-150 évvel ezelőtti népdalokat ma már nehéz értelmezni, bizonyos szavak kikoptak a nyelvből. Apró Ferenc valamennyi kötetének végén található névmutató, a szerző szerint ez egyfajta udvariasság az olvasó felé.
Apró Ferenc termékeny szerző, kutatókedve kifogyhatatlan. Tervei szerint legközelebb a régi Szeged jókedve nyomába ered majd, amelyet izgalmas históriák és anekdoták színesítenek majd.