Apró Ferenc: Löw Immánuel a szegedi Piarista Gimnáziumban

 Az 1854-ben született Löw Immánuelt a szülei – a négyosztályos zsidó elemi népiskola elvégzése után – az 1863/64-i tanévben íratták be a szegedi római katolikus „nagygimnázium” első osztályába. Az ifjúságot a kegyes (ritkásan használt szóval: ájtatos) rend tagjai oktatták.

A „tanoda” 1793 nyarára lett kész, az 1885/86-i tanév volt benne az utolsó, majd 1919 elején ráemelték a bontócsákányt. Benti részeiből, építészeti hangulatából Tömörkény István emlékező sorai (1915) őriznek valamicskét: „Régi, nehéz folyosók, ócska téglák, apró ajtók kékre festve, ez egykor, valamikor az oktató- és tanítórendű érdemes piaristák birodalma volt. Nézem az ajtót; hiszen jártam én ide valamikor, ennek az ajtónak a küszöbjét szintén koptattam (…) Tűnődve nézem a rozoga falakat, a hányt–vetett ajtókat, a folyosót, amelyen egykor a kopott esernyővel Magyar Gábor járt–kelt közöttünk (…) Nézem az ajtót, régi csukódó falat, amelynek az oldaláról az egykori gyerekek kezének az ezrei szedték le a kékfestéket…”[1]

Amikor Löw megkezdte az első osztályt, az Iskola utcai tanintézmény igazgatói székében a történelem–földrajz szakos Somhegyi Ferenc (1813–1879) ült, akit az akadémia 1858-ban a levelező tagjává választott. A kisdiák osztályfőnöke a zeneszerető Boldis Samu (1843–1891) volt, a rend növendéke (novíciusa), aki 1863 nyarán ugyanitt érettségizett kitűnő eredménnyel. Kezdő tanárként öt tárgyat tanított (latin, magyar, német, földrajz, számtan). A tanár urat a Szegedi Híradó 1863. május 23-i száma tisztelendőnek nevezte, ezek szerint a kegyes rendbe készülők egyszerű fogadalmát (professio simplex) letette. Az ünnepélyes fogadalomtételre (professio sollemnis) már nem vállalkozott… Tizennégy tanévben (1853/54–1866/67) a nagygimnázium tanára volt a görög–latin–német szakos Csaplár Benedek (1821–1906), eleinte Bence keresztnéven, a hazai folklorisztikai gyűjtés korai nagysága. Csak a fölső tagozaton tanított. Azon év nyarán helyezték át Tatára, amelyik év őszén Löw ötödikes lett…

Az „érdemsorozatnak” nevezett éves értesítő szerint a kisdiák jegyei: erkölcsi viselete példás, figyelme feszült, szorgalma ernyedetlen. Hat tárgyból (hittan, latin, magyar, német, földrajz, számtan) kitűnőt kapott, szépírásból jelest. (A hittan a római katolikus katekézist jelentette, a vallásonkénti külön-külön hitoktatás 1870 őszétől állandósult.) Számomra meglepő, hogy Löw Immánuel rendkívüli órákra (ének, rajz, francia) egyetlen tanévben sem járt. A gyorsírás „tanítása” kezdetleges volt: a fölsős Rohrbach Kálmán – néhány évben – foglalkozott érdeklődő iskolatársaival, valószínűleg Löw Immánuellal is. (A nagyra menendő Rohrbach, az okleveles gyógyszerész, a pesti egyetem tanársegéde még 24 éves sem volt, amikor 1875-ben elhunyt…)

Akkoriban a diákokat – a jegyeik alapján – rangsorolták, a kis Immánuel az osztály 140(!) tanulója közül a harmadik legjobb volt. Neve után a „héber” szó utalt a vallására/származására. (Egy évvel korábban még a „Mózes vallású” /m. v./ volt használatos, később pedig az izraelita /izr./ szó és rövidítés járta.) Diáktársai közül szerepvivő szegedi lett a külföldre szakadt Engel Adolf (1854–?) nyomdatulajdonos, Főkövi Lajos (1851–1900) zenetanár, a Németországban is publikáló zenetörténész, Gabara Vince (1853–1894) festő- és grafikusművész, Nováky Bertalan (1852–1939), a szegedi piarista gimnázium világi rajztanára. Országos nevet szerzett magának Kálmán (később: Kálmány) Lajos (1852–1919), a szoborrá nőtt folklorista, és Tölgyessy Artur (1852–1920) festőművész. (Kálmán ekkor „ismétlőként” járta az első osztályt, az előző tanévben három tárgyból megbukott!)

A sor végére hagytam Szivessy László (1852–1906) ügyvédet, akinek házasságkötésére (1882. máj. 28.) Löw A csók című füzetét (1882) nyújtotta át dedikáltan, jelképes ajándékul. (Reprintje tavaly decemberben jelent meg Szegeden.) Jegyezzük föl, hogy a karcsú éves értesítő Bába Imre (1819–1871) „gyorssajtóján” készült.

Löw az 1864/65-i tanévben másodikos, igazgatója Baranyai Zsiga (1814–1871) hitszónok. (A hitszónok a vallás elméleti és gyakorlati tanait hirdette, beszédeit jeles egyházi ünnepnapokon tartotta.) Boldis Samu már nem volt tagja a tanári testületnek, az osztály új főnöke Kustár Ignác (1813–1910) lett: a hittan kivételével minden tárgyat ő tanított. Löw erkölcsi viselete: dicséretes, figyelme: feszült, szorgalma: ernyedetlen. A kisdiák hat tárgyból kapott kitűnőt (hittan, latin, magyar, német, földrajz, számtan), viszont szépírásból csupán elégségest. Az osztály rangsorában a hatodik lett. A termékeny tollú Móricz Pál (1870–1936) Gabaráról is, Kustárról is számos érdekességet adott közre.[2]

Löw az 1865/66-i tanévben a harmadik osztályt járta. Az igazgatója változatlanul Baranyai főtisztelendő úr, osztályfőnöke az 1839-ben született Kovács Béla hitelemző volt, aki 1871-ben kilépett, és református vallásra tért át. (A hitelemző a katolikus hit- és erkölcstant foglalta össze, színesítve idézetekkel, hasonlatokkal, példázatokkal.) A kis Löwnek a kitűnők mellett két jelese volt, az osztály rangsorában a 11. helyet foglalta el.

A negyedik osztályos gimnazista az 1866/67-i tanévben új igazgatót köszönthetett, Ernyősy Lászlót (1821–1873), sőt osztályfőnöke is más lett: a latint, magyart és németet tanító Teremy László (1808–1879). Érdemjegyei: a kitűnők mellett ez évben három jelese volt, az osztályrangsorban a nyolcadik helyre került.

Löw az 1867/68-i tanévben ötödikes, tehát fölső tagozatos lett. Ismét új osztályfőnököt kapott, a sokoldalú Való Mihályt (1825–1915), aki a latin, görög, magyar, történelem és a számtan tanára volt. A kisdiák készültségét mind a kilenc tárgyból kitűnőre értékelték! Ezzel ellentétben Kálmán(y) Lajosnak, népköltési gyűjtésünk későbbi klasszikusának mind a kilenc tárgyból elégséges feketéllett a bizonyítványában. Ez nem vetett árnyat a folklórkutatás megalapozta barátságukra, Kálmány még 1918-ban is Mandinak nevezte a barátját… Löw az ún. Önéletrajzában írta róla: „Mikor már senkivel sem érintkezett, engem még felkeresett, ha valami új népmese-variánst, ballada-töredéket fedezett fel (…) két felekezet papja egy nép szolgájának érezte magát.”[3]

Az 1868/69-i tanévben Löw a hatodik osztályba iratkozott be. Az év végén hét tárgyból kitűnőt, magyarból „csak” jelest, tornából négyest kapott. (A legrosszabb jegy a hatos volt.) Szokás szerint megint új osztályfőnöke lett, Budavári József (1813–1897), aki latint, görögöt, történelmet, földrajzot és számtant tanított.

Az 1869/70. évi értesítő borítólapján jelent meg először a főgimnázium szó. A hetedikes Löw osztályfőnöke e tanévben dr. Való József (1817–1878) volt, aki latint, magyart, történelmet, földrajzot és számtant tanított. Löw a hét kitűnő mellett magyarból ismét jelest kapott.

Következett a tanulmányait befejező, az utolsó iskolai év (1870/71). A főgimnázium igazgatója a nagykökényesi születésű, Pestről ide helyezett magyar–történelem szakos Bolgár Mihály (1835–1879) lett, aki maga is a szegedi nagygimnáziumban végzett. Löw becsülte: amit fiatal, ám éles szemével meglátott, azt – a róla szóló előadása után – közre is adta. Rövid idézet a (korábbi) városi széképületben megtartott emlékező ünnepségen (1881. november 20.) elmondottakból: a történelmet „nem előadá csupán, elénk tárta, varázsolta: szellemidézés volt előadása. Láttuk, éreztük, hogy letűnt korok porladozó nemzedékeinek árnya lebeg körül bennünket.”[4] Osztályfőnöke a történelem–földrajz szakos Magyar Gábor volt (1842–1912), az egyik legelismertebb tanáregyéniség, a későbbi rendfőnök. Ő volt az ifjúsági önképzőkör tanárelnöke is. Löwöt a fölső négy osztályban tanította, az utolsó tanévben magyar nyelvre és irodalomra. A főgimnázium önképzőköre a városi széképület közgyűlési termében gyászünnepségen emlékezett meg a február 2-án elhunyt Eötvös József (1813–1871) íróról, vallás- és közoktatásügyi miniszterről. A március 18-i, vasárnap délutáni rendezvény egyik szereplője Löw volt, aki Emlékbeszéd Eötvös József báró, mint államférfiú fölött címmel olvasott föl. A magas színvonalú tiszteletadásról a Szegedi Híradó elismeréssel írt[5]. A 152 éves Löw-kézirat Hidvégi Máté könyvtárát gazdagítja! Ugyancsak ő az, aki idéz – Löwről írott életrajzában – Diósi Géza (1895–1963) piarista tanár cikkéből[6]: a nyolcadikos diák irodalmi próbálkozásaiból (köztük epigrammáiból) többet megőrzött a főgimnázium ún. Érdemkönyve.[7]

Diósi főtisztelendő úr nem hangsúlyozta, netán elsiklott fölötte, hogy az utolsó éves gimnazista milyen otthonosan mozgott az időmértékes verselésben. Bizonyság rá – többek között – az Eötvös című disztichonja (1871), melynek pentameterét szójáték színesíti:

Eötvös meghalt. Gyászol a hon, mert benne veszett el
Ötvöse annyi arany újkori tetteinek.

Az értesítő a nyolcadikosokkal kivételt tett, nem közölte az év végi érdemjegyeiket! A statisztikából látom, hogy a 36 tanuló közül hat kitűnő, hét jeles, huszonkettő „elsőrendű” és egy pedig „másodrendű” általános minősítést kapott. Azoknak a diákoknak nevét sem tudjuk meg, akiket érettnek nyilvánítottak…

Ami minket érdekel: az érettségi vizsgálatok 1871. július 29-én megkezdődtek, nem lehet vitás, hogy Löw az egyik legjobbként fejezte be főgimnáziumi tanulmányait. Ettől kezdve minden idejét és energiáját az édesapja, Löw Lipót melletti rabbijelölti (magán)tanulmányaira fordíthatta. Előttem nem kétséges, hogy ez évekkel korábban megkezdődött. Szülővárosából vezetett az útja 1872-benBerlinbe, hogy a Hochschule für die Wissenschaft des Judentum hallgatója legyen…

Megjelent a folyóirat 2023. februári számában

Jegyzetek

[1] Tömörkény István: Öreg regruták. Budapest, Szépirodalmi, 1959. 412–413. o

[2] Móricz Pál: Régi magyar élet. Budapest, Singer és Wolfner, 1913.

[3] Egyenlőség, 1921. április 9.

[4] Löw Immánuel: Hét beszéd. Traub Bernát és társa, Szeged, 1883. 108. o.

[5] Március 17, 19, 22-i számaiban

[6] Délmagyarország, 1940. április 14.

[7]  Löw Immánuel élete In: Löw Immánuel válogatott művei. Virág és vallás. Szerk.: Hidvégi Máté és Ungvári Tamás. Budapest, Scolar, 2019. 13. és 73. o. – E kötetből vettük át a 18 év körüli Löw Immánuel arcképét a Letzter Lázár (1832–1911) készítette családi fényképről.