Horniczky Anikó – Vida Andrea – Szabó Ádám: Egy kiállítás margójára: „Befejeződött Budán …”
– 550 éves a magyarországi könyvnyomtatás
„Nem kérdéses, hogy mindig is metszettek fába, kőbe és fémekbe, s az nem kevésbé nyilvánvaló, hogy a nyomtatás számára történő fametszés során a betűket és a szavakat jobbról balra kellett elrendezni (mint a keleti nyelvekben); nem homorúmetszést kellett alkalmazni (mint a feliratok esetében) hanem dombormetszést (mint a pénzeken és az érméken); a kimetszett részeket sűrű nyúlós és nem túl folyékony tintával kellett festékezni, megnedvesített papírt vagy pergament ráhelyezni hogy nyomat készüljön róla, végül az egészet egy nyomtatásra alkalmas sajtóba csúsztatni – összefoglalva az eddigieket: oly módon kellett eljárni, hogy a betűk és a szavak tisztán kivehetően megjelenjenek a papíron vagy a pergamenen és természetes sorrendjükben olvashatóak legyenek.” – e szavakkal foglalja össze a 18. században élt neves bibliográfus az európai művelődéstörténet egyik legjelentősebb hivatásának lényeges elemeit, a munka során felmerülő tevékenységeket
Könyvnyomtatás: a művelődéstörténet új korszaka
A Somogyi-könyvtár régi könyves állományából válogató nyári nagykiállítás az európain belül az 550 éves magyarországi könyvnyomdászat történetének állított emléket.
A 15. századra az írásbeliség fejlődésével megnőtt a társadalmi igény a könyvek sokszorosítására. Gutenberg találmányának lényege elsősorban a betűk sokszorosítása, amely lehetővé tette a szövegek kiszedését, majd kézisajtó segítségével lehetővé vált mindezekről több, azonos példány készítése. Így jelenhetett meg a kézzel írott könyvek után a nyomtatott könyv, amelynek nagy szerepe volt az információ terjesztésében.
A bibliotéka nyári kiállítása, amely 2023. október 4-ig volt megtekinthető, elsősorban a hazai nyomdászat történetére fókuszált, de röviden betekintést nyerhettünk az európai nyomdászat történetébe is.
A nyomdászat mint új hivatás
Az új technológia megjelenésétől egészen a 15. század végéig Nyugat-Európában már mintegy 1000 nyomdászház működött, s több mint 8 millió könyv látott napvilágot.
Viszonylag hamar megjelentek azok a kötetek, amelyben már mintegy híradásként olvasni lehet az új technológiáról. Ezek közül kiemelnénk Werner Rolewinck (1425–502) karthauzi szerzetes és történész munkáját: Fasciculus temporum (Kis időkötegek) – Könyvtárunk példánya 1490-ben, Strassbourgban jelent meg. Ez az egyik legkorábban kiadott, a világ történetéről szóló kötet, amely már elismerően szól a nyomdászat jelentőségéről. A mű népszerűségét bizonyítja, hogy csak a szerző életében negyvenszer látott napvilágot!
A továbbiakban még egy jelentős történeti munkát említenénk, Johann Ludwig Gottfried (1584–1633) könyvét, aki a kor neves teológusa és fordítója volt. E mű korának fontos, átfogó történeti monográfiája, amely a teremtéstől a harmincéves háborúig meséli el a világ történetét. Mintegy 126 portré s 328 rézmetszet található meg benne. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy közel száz évvel az első kiadás után is megjelentették. Könyvművészeti értékét, különlegességét növeli, hogy a kor híres művésze, az idősebb Matthaeus Merian (1593–1650) metszeteivel gazdagon illusztrált.
A svájci-német származású metsző, kartográfus élete nagy részében főként Frankfurtban élt s tevékenykedett. Elsősorban térképeket s krónikák illusztrációit alkotta meg, ezért is alkalmazták az ő alkotásait.
Nyomdászműhelyek, nyomdászházak
A nyomdászat hivatássá válásával szükségessé vált a mesterek megkülönböztetése, elterjedt a különböző kiadói- és nyomdászjelvények használata. A nyomtatvány bevezető soraiban vagy a kolofonban feltüntették a kiadó, a kereskedő vagy a nyomdász nevét, de ez így még nem volt elég figyelemkeltő. Törekedtek tehát arra, hogy kellőképpen kifejező legyen, egy választott kisgrafikával, esetleg jelmondattal. A nyomdászok büszkék voltak jelvényeikre s azok jelentésére, hasonlóan, mint az iparosmesterek a céhjelvényekre, amelyek apáról fiúra öröklődtek.
Olyan nyomdászházak remekeit mutattuk meg, mint pl. a velencei Aldus Manutius (1449-1515) kiadványa. Ő korának egyik leghíresebb velencei nyomdásza és kiadója, a kurzív betű és valamennyi újabb antikva betű megteremtője. Főként ókori klasszikusok első kiadásaival (editio princeps) vált híressé. A szépművészetek pártfogója, a filozófus Pico Della Mirandola gróf hívta meg házába, ahol általa ismerkedett meg Rotterdami Erasmussal, akivel életre szóló barátságot kötött.
Az európai könyvkiadás Aldusnak köszönhet 28 görög klasszikus első kiadását. Görög és latin szótárt is nyomtatott, valamint bevezetőt a héber nyelvhez. Nemcsak Itália, de egész Európa vezető nyomdásza lett a 15-16. század fordulóján. Aldus 1502-től használta könyveiben, az „aldinákban” a delfines nyomdajelet, amely a könyvbarátok szemében mind a mai napig a tartalmi és formai minőség védjegyének számít. A tárlókban így kapott helyet Speroni: Dialoghi (Velence, 1541.) című munkája.
A másik legismertebb nyomdaalapító Christophe (Chritoffel) Plantin (1520–1589), aki az egyik leghíresebb németalföldi nyomdász, könyvkiadó is egyben. Antwerpenben telepedett le, ahol könyvkötőként és bőrdíszművesként kezdett el tevékenykedni. Nyomdászként 1555-ben lépett a piacra, ahol megalapította a De Gulden Passer, vagyis Az Arany Körző nevű kiadót. Kiadta mind a reformáció, mind pedig az ellenreformáció írásait. II. Fülöp királytól pedig kizárólagos jogot, vagyis privilégiumot kapott egész Spanyolország és gyarmatai összes liturgikus könyvének nyomtatására, kiadására, kereskedelmére. Ugyanakkor ő lett a spanyol uralom ellen harcoló protestáns tartományok hivatalos nyomdásza. Munkái tipográfiai szempontból is híresen szépek, precízek. Méltó választott jelmondatához: „Labore et Constantia” – Munka és állhatatosság…
Továbbá az egyre szaporodó nyomdászműhelyek soraiból kiemelnénk a Sessa-fivérekét: Giambattista és Marchio Sessa a Svájc olasz területén lévő Sessa városából származó nyomdászok voltak, akik később Velencében telepedtek le, s több műhelyet is birtokoltak már. Ők főként Seneca és Marco Polo műveit adták ki, de klasszikus olasz irodalmi műveket is. Nyomdászjelvényükben macskamotívum szerepel, s ezzel a ragadozó állatfigurával utaltak a nyomdászat immár egyeduralkodó mibenlétére. Munkájuk megbízhatóságát, precizitását bizonyítja a Somogyi-könyvtár tulajdonában lévő olasz nyelvű Isteni színjáték (Dante Alighieri (1265–1321) La divina commedia commedia Dante con l’espositione di Christoforo Landino, et di Alessandro Vellutello, sopra la sua sua comedia dell’ Inferno, del Purgatorio, & del Paradiso. In Venetia: Apresso Giovambattista, Marchio Sessa, & fratelli, 1564.)
A magyarországi nyomdászat története
Általánosan ismert tény, hogy a magyarországi nyomdászat története 1473-ban kezdődött, amikor Hess András Budán létesített műhelyében kiadta első termékét, a Budai krónikát. Ezzel a Magyar Királyság előkelő helyre került a Gutenberg találmányát alkalmazó országok sorában, megelőzve például Angliát és Spanyolországot. Azt is sokan tudják, hogy ez a nyomda nem bizonyult hosszú életűnek, mindössze egyetlen könyv jelent még meg itt, ugyanebben az évben, utána a műhely beszüntette működését.
Néhány érdekességet még érdemes megjegyezni a könyvvel kapcsolatban. Például, hogy Hess András, bár a neve alapján valószínűleg német származású volt, egy római műhelyben dolgozott, és innen érkezhetett Magyarországra. A nyomdaalapítás támogatója és megszervezője a Budai krónika előszava szerint Karai László alkancellár és prépost volt, de valószínűleg a felettese, Vitéz János esztergomi érsek is jelentős szerepet játszott a terv megvalósításában. Az érsek Mátyás királlyal kialakult konfliktusa és 1472-ben bekövetkezett halála lehetett a Hess-nyomda korai megszűnésének egyik oka, bár a legtöbb korabeli tipográfiai műhely hasonlóan rövid ideig működött Európa-szerte.
A budai műhely megszűnése után évtizedekig saját nyomda nélkül maradt az ország. Ez azonban nem jelentette azt, hogy az egyre élénkülő könyvforgalom ne érte volna el hazánkat, hiszen a kereskedők nagy számban hoztak be külföldön megjelent nyomdatermékeket. Magyar szerzők művei és Magyarországgal foglalkozó írások is sajtó alá kerültek a környező országokban, a megjelenési körülmények sok esetben elősegítették, hogy gyorsan ismertté és népszerűvé váljanak más nemzetek olvasóinak körében. Így lehettek igazi „bestsellerré” a ferences szerzetes, Temesvári Pelbárt prédikációgyűjteményei, amelyek csaknem ötven kiadást értek meg a 15–16. század fordulóján, német, francia és itáliai nyomdákban egyaránt. Idegenben jelent meg (legalábbis teljes terjedelmében) az a monumentális történeti munka is, amely évszázadokig meghatározta a magyarságról, annak történetéről alkotott képet egész Európában: a Mátyás király szolgálatában álló Antonio Bonfini Rerum Ungaricarum decades című műve.
Az ország vallási sokszínűsége – a könyvkiadásban
A 16. században, amikor Magyarországon immár véglegesen otthonra talált a nyomdászat, a műhelyek működésében hosszú időn át egyetlen tényező volt meghatározó: a vallás. A reformáció nyomán kialakuló egyházak képviselői tisztában voltak vele, mekkora előnyt jelenthet a számukra, ha tanításukat nyomtatásban is megjelentethetik. Ennek folytán a 16–17. században a legtöbb tipográfiát kifejezetten azzal a céllal hozták létre, hogy valamelyik egyház hitelveit propagálják, bár természetesen tudományos, irodalmi és egyéb művek is kikerültek e műhelyekből. Az ország vallási sokszínűségét mutatja, hogy több felekezet is rendelkezett hosszabb-rövidebb ideig nyomdával; a folyamatos vallási és politikai konfliktusok miatt azonban ezek sorsa meglehetősen hányattatott volt. Az első kiállított darab, a lutheri (evangélikus) irányzatot képviselő Kultsár György 1573-as műve például az eredetileg Erdélyben működő Hoffhalter-nyomdában jelent meg, amely ekkora kénytelen volt a dunántúli Alsólindvára költözni, mivel a katolikus Báthory István fejedelem megnehezítette a működését; a következő évben aztán innen is távozni volt kénytelen, mert a Habsburg-kormányzat szintén protestánsellenes intézkedéseket foganatosított.
A reformáció hatása
Az új egyházak közül hazánkban a legnagyobb népszerűségre a kálvini (református) irányzat tett szert. A kiállításon bemutatott hitvitázó mű az erdélyi fejedelmek támogatásával létesült sárospataki nyomdában látott napvilágot, amelynek működése 1660 után, a fejedelem halála és a fejedelemasszony katolizálása miatt veszélybe került, végül be is szüntette működését. Kuriózumnak mondható, hogy Erdélyben a szentháromságtagadó (unitárius) irányzat is saját egyházszervezetet tudott kiépíteni; János Zsigmond fejedelem a gyulafehérvári nyomdát is nekik adta. Utódai alatt az unitáriusok háttérbe szorultak, de birtokukban maradt a Heltai család Kolozsváron működő tipográfiája, amely a 17. század közepéig állt fenn. Itt jelent meg a Somogyi-könyvtár által bemutatott mű is, Enyedi György püspök Explicationes című művének magyar fordítása. A nyugati országrészben a Habsburgok a katolikus egyház pozícióinak erősítésére törekedtek, ennek ellenére sokszor a katolikus nyomdák sorsa is viharosan alakult, különösen a fontosabb központokban alapított műhelyeké. Először, még a 16. században Telegdi Miklós hozott létre egy nyomdászházat Nagyszombatban, amely a halála után vita tárgyává vált az esztergomi káptalan és a jezsuita rend között, majd 1609-ben megszűnt működni. Pozsonyban épp ebben az évben alapítottak műhelyt, de azt Bethlen Gábor 1619–20-as hadjárata miatt átköltöztették Nagyszombatba. A fejedelem azonban ezt a várost is elfoglalta, és a nyomdát Kassára, majd Erdélybe szállíttatta. Új alapításra 1623-ban került sor, ismét Pozsonyban, majd ezt a nyomdát is Nagyszombatba költöztették, a városban alapított egyetem igényei miatt. A katolikus könyvkiadás lehetőségei tehát ugyanolyan változékonyak voltak, mint a protestánsok esetén. A viszonyok tartós normalizálása Pázmány Péternek volt köszönhető, aki az általa alapított nyomdákban a saját műveit is megjelentette, például legfontosabb hitvédelmi munkáját, a kiállításunkon is bemutatott Kalauzt.
A tudományos nyomtatás története Magyarországon
Különféle történeti és tudománytörténeti okok miatt magyar nyelvű, illetve magyarországi nyomdákban előállított tudományos művekről jellemzően csak a 18. századtól beszélhetünk. Ezen munkák szerzői mind széles körű műveltséggel rendelkező, jeles európai egyetemeken tanult polihisztorok voltak, akik mélyen elkötelezték magukat a tudás hazai terjesztése mellett.
Az első magyar nyelvű tudományos összefoglalás – Apáczai Csere János Magyar encyclopaediája – jócskán megelőzi korát. Szerzője Hollandiából hazatérve, a kolozsvári református iskola igazgatójaként megpróbálta kibontakoztatni forradalmian új pedagógiai törekvéseit, és hozzálátott egy erdélyi magyar tudományegyetem megszervezéséhez. Egyetemes művét kifejezetten a magyar tanulóifjúságnak szánta, ezért jól áttekinthető szerkezetbe rendszerezte a nagy mennyiségű tudásanyagot, lefedve az összes, akkor ismert tudományterületet. Számos újítást vezetett be a természettudományok magyar szakszókincsében, enciklopédikus munkájához kora tekintélyes tudósainak műveit is felhasználta. A Somogyi Károly Emlékkönyvtárban megtalálható első kiadás régikönyves gyűjteményünk egyik különlegesen értékes darabja.
Pápai Páriz Ferenc Apáczai egyik kiváló tanítványa volt Kolozsváron. Később Apafi Mihály kívánságára tért haza Bázelből, hogy egykori alma materében, a nagyenyedi református kollégiumban orvosi alapismereteket tanítson – elsőként – magyar nyelven. Egyik legjelentősebb műve, Szenczi Molnár Albert latin–magyar és magyar–latin szótárának továbbfejlesztett – és frissen restaurált – változata is megtekinthető emlékkönyvtárunkban. A Pax corporis (A test békéje) című Pápai Páriz-mű első kiadása Tótfalusi Kis Miklós kolozsvári nyomdájában készült el. A szerző, akárcsak mestere, tudatosan magyar nyelven írt, mivel a korának leghaladóbb természettudományos ismereteit összefoglaló könyvet az egyszerű népnek szánta.
A német származású, ám tudatosan magyarrá asszimilálódott protestáns prédikátor, kései reneszánsz szépíró, műfordító, Heltai Gáspár 1550-ben Hoffgreff Györggyel közösen alapította meg az első kolozsvári nyomdát. Ő írta és adta ki az egyik első magyar társadalomtudományi munkát, a Magyar krónikát (1. kiadás Kolozsvár, 1575). Szintén az ő műhelyéből került ki az első magyarországi szokásjogi összefoglalás, Werbőczi István Hármaskönyve. Könyvtárunk több eltérő, különlegesen szép formátumú kiadását őrzi a 16–18. századból.
Bod Péter a késő barokk kor sokoldalú tudósa. Legjelentősebb alkotása az első magyar nyelvű írói lexikon, a több mint 500 szerzőt ismertető Magyar Athenas. Írói példaképeihez, Szenczi Molnár Alberthez és Pápai Páriz Ferenchez hasonlóan Bod Péter is a kulturális hagyaték összegyűjtésének, megőrzésének és tanulmányozásának szentelte egész életét.
Az első magyar nyelvű ásványtani mű (Magyar minerologia, az az a’ kövek’ ‘s értzek’ tudománya. Kolozsvár, 1786) szerzője Benkő Ferenc, a nagyenyedi református kollégium tanára. Az iskolai oktatáson kívül is mindent megtett a honismeret, a földrajzi és természetrajzi ismeretek terjesztése érdekében. Ezt a célt szolgálta a Parnasszusi időtöltés című munkája, amely évkönyvként, hét kötetben jelent meg 1793 és 1800 között. A sorozat változatos témákat, szórakoztató és ismeretterjesztő írásokat közölt. Könyvtárunk egyik példányát Somogyi Károly bejegyzései is különlegessé teszik. (Esztendőnként ki-adott, parnassusi időtöltés. Nagyszeben – Kolozsvár, 1790–1794).
A jezsuita Molnár János az ország számos városában tanított különböző bölcsészeti tantárgyakat. „Régi jeles épületekről” írt munkája (Nagyszombat, 1760) az első magyar nyelvű művészettörténeti könyv, amely az ókori nyugati világ építészeti műalkotásait mutatja be a világ kezdetétől a Római Birodalomig, időmértékes versekbe szedve.
A Bod Péter kiadásában megjelent Erdélyi Féniks (Nagyenyed, 1767) Pápai Páriz Ferencnek a neves tipográfus, Tótfalusi Kis Miklós emlékére írt költeményét tartalmazza. A vers végigvezet az egyetemes és magyar írás- és nyomdatörténeten, követve a Mester életútját, aki azért hagyta ott világhírű amszterdami műhelyét, hogy felvirágoztassa a kolozsvári nyomdát, és minél szélesebb körben terjessze a tudást szeretett népe körében. Bod Péter sűrű lábjegyzetekben igyekszik pontosítani Pápai Páriz sorait, így az olvasó egyetlen könyvön belül egyszerre idézheti meg a kor három fényes szellemét.
A magyar nyomtatott szépirodalom kialakulása
Az olvasni tudó emberek természetesen nem csak akkor fordultak a könyvekhez, ha tudományos kutatást folytattak, vallási kérdésekre kerestek választ, vagy a munkájukhoz szükséges gyakorlati ismeretekre akartak szert tenni, hanem egyszerűen szórakozás, kikapcsolódás végett is. Gutenberg találmányának köszönhetően ez a lehetőség is sokkal szélesebb kör előtt nyílt meg, mint annak előtte. A különböző terjedelmű és műfajú irodalmi alkotások immár gyorsan, sok emberhez eljuthattak, és a népszerűnek bizonyuló szerzők művei Európa-szerte a könyvárusok kelendő portékái lettek. Nem volt ez másként Magyarországon sem: ahogy az írni-olvasni tudók száma gyarapodott és a társadalom egyre szélesebb rétegeire terjedt ki, úgy nőtt az igény a szórakoztatást, tartalmas kikapcsolódást biztosító könyvek iránt. Kiállításunkon a nyomtatás minden évszázadából egy-egy jellegzetes, a korszak tehetséges szerzőjétől származó szépirodalmi művet mutattunk be. A 16. századot a kassai Bocatius János latin versgyűjteménye képviselte (az egyik első, Magyarországon megjelent verseskötet), a 17. századot Zrínyi Miklós eposza, a Szigeti veszedelem. Az első magyar nyelvű regény, Dugonics Etelkája volt a következő a sorban, majd a Szeged legnagyobb tragédiájának emléket állító Árvízkönyv. A 20. század legismertebb szegedi írója, Móra Ferenc már a Somogyi-könyvtár igazgatójaként írta meg az Ének a búzamezőkről című regényét. A sort a Szegeden végzett József Attila-díjas író, Darvasi László Taligás című műve zárta, amely a város történelmének híres-hírhedt epizódjához kapcsolódva, az 1728-as boszorkányperek idején játszódik.
Könyvnyomtatás Szegeden
„…Legrégibb a’ Silvester János Uj Testamentoma, melly Szegeden 1541-dik Eszt. nyomtattatott…” – írja Bod Péter az Erdélyi Féniks egyik lábjegyzetében, vitatva Pápai Páriz Ferenc versének azt a sorát, mely szerint Pozsonyban lett volna az első magyarországi nyomda. Az évszázadok során más kutatók is felvetették egy szegedi vándornyomda létezésének elméletét, ám bizonyítani ez idáig senki nem tudta. Ami viszont bizonyos: az 1801-es esztendő fordulópontot jelentett városunk életében. Ekkor telepedett le és alapított nyomdát Grünn Orbán.
„…Én lettem oly szerentsés…” – vallja első itt kiadott nyomtatványában, a Tudósítás! címet viselő falragaszon (1801. november 25.), melyen örömmel értesíti Szeged lakóit, hogy az első állandó nyomda hamarosan megkezdi működését. Az elöljáróság tárt karokkal fogadta a bécsi Schmidt-féle műhelyben tanult mestert, így első állandó nyomdánk és könyvkiadónk még évtizedeken át privilégiumokkal rendelkező egyeduralkodója lett a szakterületnek. Sokféle kiadvánnyal gazdagította a várost, a megyei településeket, és minden egyes kiadott műből egy-egy példányt ajándékozott a piarista iskolának. A sokoldalú városfejlesztő mérnök, Vedres István Szegeden kiadott, változatos témájú tudományos írásai, hazafias értekezései és versei kivétel nélkül a Grünn-nyomdából kerültek ki. Christian Friedrich Gessner díszes címlapú és metszetekkel gazdagon illusztrált nyomdaipari szakkönyvét (Lipcse, 1743) nyilvánvalóan nagy becsben tartotta Grünn Orbán, mert amint letelepedett Szegeden, szinte azonnal beleírta saját kezű, pontos dátummal is ellátott tulajdonosi bejegyzését. Ez is jelzi, hogy mennyire fontosnak tartotta új státuszát a városban. Fametszetes díszítésű ex librist is ragasztott a könyv belső borítójára, melyet minden bizonnyal ő maga nyomtatott.
Hess András után 550 évvel városunkban mintegy 20 nyomda üzemel, a szolgáltatások köre túlmutat a régi hagyományokon, a technika szédületes fejlődése ezt a területet sem kerülte el. Ma egyetlen könnyed kézmozdulattal bárki elindíthat egy nyomtatási folyamatot, ám az igényes tipográfia továbbra is magasan képzett szakemberek színvonalas munkája által valósul meg Szeged korszerű nyomdáiban is.
A kiállítás megrendezését Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottsága az Idegenforgalmi támogatási keretből nyújtott hozzájárulásával segítette. Az installációhoz különböző nyomdászati eszközökkel pedig a szegedi Print Shop Kft. járult hozzá.
Megjelent a folyóirat 2023. októberi számában