Hegedűs Réka: Az éretlen Kosztolányi
Szilágyi Zsófia kötetbemutatója a REÖK Zöld szalonjában
A 22. Őszi Kulturális Fesztivál keretében, a REÖK Zöld szalonjában mutatták be október 19-én Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, a Móricz Zsigmond Társaság elnökének nemrégiben, Az éretlen Kosztolányi címmel megjelent művét, amely több, mint egy tanulmánykötet, de nem tekinthető monográfiának. Az írónővel Szilasi László irodalomtörténész, egyetemi docens beszélgetett.
A magyar írók, költők pályakezdését – amelyről legtöbbször önvallomásokon keresztül értesülhetünk – sok esetben mítoszok lengik körül. Kosztolányi Dezső pályafutásának kezdeteiről is téves információk élnek a köztudatban, ám ahogy Szilágyi Zsófia műve is igazolja, Kosztolányi Csáth Géza javaslatára, maga kereste fel Osvát Ernőt korai írásaival. „Míg napjaink írói szégyenlősen nyilatkoznak karrierjük kezdetéről, addig Kosztolányiék idejében ez egészen máshogy történt, így érdekes legendákkal találkozhatunk egy-egy kutatás során” – mondta az írónő, akinek frissen megjelenő kötetének címe rájátszik Kiss Ferenc: Az érett Kosztolányi című monográfiájára.
Az irodalomtörténész művében döntően a 1920-as évek előtt alkotó íróra koncentrál, ám fontosnak tartja érinteni azt a változást is, amely a trianoni határrendezések utáni írói stratégiákban történt, s magát Kosztolányit is komolyan érintette. Ehhez a nehéz időszakhoz adódik még hozzá, hogy az író egy személyes tragédiát is átélt, Csáth Géza 1919-ben bekövetkező halálával ugyanis nemcsak az unokatestvérét veszíti el, hanem azt az embert is, akivel mindig őszinte lehetett. Talán ezek azok a tényezők, amelyek arra késztették Kosztolányit, hogy vitatható döntéseket hozzon a karrierjét illetően. Ennek elhíresült pontja az Új Nemzedék című szélsőjobboldali lapnál való tevékenysége is, amelynek Pardon rovatában nemcsak a Tanácsköztársaságról és annak vezetőiről jelentek meg támadó cikkek, hanem számos antiszemita írással is találkozhatunk. A rovat cikkei névtelenül jelentek meg, így a kutatóknak mai napig komoly fejtörést okoz, annak megítélése, hogy Kosztolányi milyen gondolatokat osztott meg a lapban.
A textológiával is foglalkozó Szilágyi Zsófia a 21. századi forráskutatásról is elgondolkodtató kérdéseket vetett fel, az internet világában ugyanis eltűnnek a kéziratok, de még az írói levelezéshez való hozzáférés is nehézkessé válik. Kosztolányi és kortársai esetében pedig sokszor éppen az ellenkezője nehezíti meg a munkát, hiszen folyamatosan bukkannak fel újabb és újabb, eddig ismeretlen kéziratok, még annak ellenére is, hogy a II. világháborús bombázások során a Kosztolányi-hagyaték jó része megsemmisült, valamint ismerjük a történetet Kosztolányi Ádámról is, akiről az a legenda kering, hogy ingyen felesekért osztogatta édesapja kéziratait.
Egészen a ’90-es évekig, Kosztolányi írói nagysága nem volt egyértelműen elismerve. Az írót élete végéig nyomasztotta Ady Endre feléje tanúsított negatív megítélése, amelyet Az írástudatlanok árulása. Különvélemény Ady Endréről című, 1929-ben publikált vitairata is megerősít. Sokáig „kis Mesternek” nevezték, a „nagy Mesterek” közé csak az utókor tudta felemelni. „Kosztolányi Dezső művészete az 1990-es években, éppen az ELTE-s egyetemi éveim alatt értékelődött fel igazán, amikor igazi Kosztolányi-imádat kezdett kibontakozni. S az én munkásságom során is ő volt az első igazi szenvedély, még a szakdolgozatomat is az Aranysárkányból írtam” – osztotta meg a közönséggel Szilágyi Zsófia.