Marosi Kata: Van-e titok? Mi van a Fejekben?
Gondolatok a Kass 90+ pályázat anyagából nyílt tárlatról
Kass János Kossuth- és Munkácsy díjas (grafikus, szobrász) művész munkássága előtti tisztelgésként születésének 90. évfordulója alkalmából az SZTE JGYPK Művészeti, Művészetpedagógiai és Művészetközvetitő Szakkollégiuma alkotói pályázatot hirdetett a Szegedi Tudományegyetem és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem valamennyi hallgatója számára. A felhívásra több mint 195 művészeti pályamű érkezett be, valamint öt dolgozat a tanulmány kategóriában. Kass János munkásságának sokszínűségére utal a három kiírt kategória, azaz a Dilemma, a Betű-másként és a Kass-fej – ma.
Kass János a kortárs modern művészet új törekvéseihez kapcsolódó Fejek című sorozatát Budapesten sikertelenül próbálta kiállítani. Végül az installáció, amely modern anyaghasználata és koncepciója mellett sem tartozott a „vad” avantgárdhoz, a fővárostól messze eső vidéki városban, 1972-ben Szombathelyen, a Savaria Múzeumban került először a közönség elé. A majdnem 60 darab, polisztirolból és plexiből kiöntött üreges műanyag fejet egy environment formájában, hullámpapírból felépített labirintusban helyezi el. A fejek diadalmenete azóta töretlen. Érdekes adalékként szolgálhat az arctalan tömegekből kiemelkedő akár objekteknek is tekinthető Fejek befogadó oldali megközelítéséhez, hogy Kass barátainak is adott a csupasz, egyforma polisztirol fejekből, mondván alakítsák szabad elgondolásuk szerint. Ajándékozott többek között Örkény Istvánnak, Nagy Lászlónak, s lettek az általuk elkészített darabok is − a többi, eltérő alkotók kézjegyét viselő munkával karöltve − sajátos elemei a sorozatnak. Az első darabot Juhász Ferenc kapta, aki Mi van a fejekben? című versével írta körbe a formát. A hetvenes évektől kezdve gyarapodó fejekről maga Kass a következőket írja:
A Fej: fehér papír, itt három dimenzióban használva. Felejtsük el azt, hogy plasztikus: akár egy fehér lap, írhatunk, rajzolhatunk, festhetünk rá.
A Kass 90+ pályázati kiírás Kass-fej – ma alkategóriája a művész Fej-projektjének egyéni módon történő felidézését, újragondolását tűzte ki célul, alkalmat teremtve a ma emberének társadalomhoz, művészethez, illetve kommunikációhoz való (újszerű?) kapcsolódásainak boncolgatására. A se nem férfi, se nem nő, karakterjegyek nélküli formák nem hasonlítanak senkire, de valahol hasonlítanak mindenkire. A Fej maga az ember. A letisztult, steril polisztirol fej lehet a végtelen tükre, mely egyben magába rejti a deformációkkal, a behorpadások, kitüremkedések, pontok, vonalak, foltok egyensúlyával a Fej újraépítését, végtelen variációs lehetőséget teremtve az emberarcúsághoz, az egyedihez való visszatéréshez.
A Fejek film-témát is ihlettek. A komputertechnika előtérbe nyomulása ráirányította Kass János figyelmét a technikai újítások által előidézett, emberi gondolkodást átformáló paradigmaváltásra. Az új vizuális kifejezési lehetőségek hatására (nyomására?) 1981-ben született meg a Dilemma című rövid animációs film. A még egyedülálló komputertechnika alkalmazásával készült film Kass képi ötleteivel, forgatókönyvével, John Halas rendezésében a világ első komputer-animációs filmje lett. A Dilemma az emberiség választási útjait tárja a néző elé. Bemutatja a különböző civilizációk felemelkedését, bukását, az állandó háborúkat és a tudományos fejlődés, a technikai újítások jó vagy rossz módon való használatát. A kérdés ott lebeg a szemünk előtt: képes-e az emberiség a tudását nem önmaga felé fordítani, vagy a végső pusztulás elkerülhetetlen? A siker nem maradt el, a film sorra nyerte a díjakat (1981-ben Moszkvában, 1985-ben Szalonikiben, Londonban és Párizsban). Ez a film hívta életre a Dilemma pályázati alkategóriát, mely az általa felvetett vagy inspirált problematikára utaló, reflektáló alkotást várt klasszikus képzőművészeti műfaji megkötésekkel: szobrászat, grafika, festészet, kollázs.
A harmadik, Betű-másként című alkategória témakiírásánál Kass János tipográfiai munkássága jelentette a kiindulást. A művész gondos, biztos, de egyben virtuóz rajztudásával és technikai professzionalitásával önmagukban is érvényes, összhangot sugárzó alkotásokat hozott létre plakát vagy könyvillusztráció formájában, amelyek, tipográfiai megoldásként mindig túlmutattak magukon. Kass határozottan kiállt a tipográfia, mint magas minőségű mesterség rangjáért, miközben azt művészi színvonalra emelte. Ezért lett a pályázat harmadik témája a tipográfia, a betűk világának újszerű, egyéni módon történő felidézése oly módon, hogy a kompozíciók jelzésszerűen tartalmazzák a Kass 90+ vagy Hommage Kass feliratot.
Mint említettem, több mint 190 munka érkezett be határidőre, amiből 61 alkotás került bemutatásra a SZTE JGYPK Rajz- Művészettörténet Tanszék földszinti kiállítóterében. A kiállított munkák nem csak Kass munkásságára utalnak, elkerülhetetlenül megtelnek korunkra, társadalmunkra, hangsúlyozottan a fiatalabb generációk egyénhez köthető, vagy általánosabb problémáira utaló reflexiókkal.
Az alkotások többsége esetében, habár a kategóriák elvárásainak eleget tesznek, nem lehet kristálytisztán szétválasztani a külön témákhoz tartozó műveket. A témák által felvetett vizuális problémák egymást átfedő, egymásba hatoló, egymásnak felelő, egymást erősítő válaszokat adnak. Mint ahogy a polisztirol fejeken rendre megjelennek tipografikus elemek, úgy a Betű-másként képein is gyakran köszön vissza a Fej. Az adott helyzetben ez kifejezetten dicsérendő dolog, hiszen a polisztirol fej motívuma akaratlanul is összeköti a három témát. Ily módon az a néző, aki megfelelő háttérismerettel esetleg nem rendelkezik, az is képes felismerni a Fej kitüntetett szerepét. Eképp alakulhat ki általánosan a kiállító teremben az az ideális helyzet, melyben a közönség nem passzív befogadó, hanem aktívan konstruálja a jelentést a meglévő – akár frissiben megszerzett − tudása alapján. Így válhat a jelentés a kép és / szöveg, valamint az olvasó együttműködésének az eredményévé. A bemutatott alkotások alkalmazott technika tekintetében széles skálán mozognak. A túlsúlyban lévő számítógépes grafikák mellett látunk szabadkézi rajzot, kollázst, fotót, festményt és nem utolsó sorban üvegplasztikát is.
A Fej átértelmezett megjelenítése sok esetben parafrazeálásra késztette az alkotókat, azaz tisztán tetten érhető az eredeti mű révén elsődlegesen kiváltott és új képi formában létrehozott reflexió. Figyelmesen végignézve nem minden Fej-ma hangsúlyos parafrázis, jó néhány esetében inkább csak formai utalásként vagy ürügyként szolgál egy jó munka elkészítéséhez.
A zsűri végül 11 alkotást emelt ki a kiállításra került 61 műből: Bárány Zoltán, Bereczki Adrienn, Deák Zsuzsanna, Farkas Alexandra, Farsang János, Forgó Ivett, Gémes Noémi, Jasper Andrea, Mede Márk, Óvári József és Szepesi Dóra munkáját jutalmazta elismerő oklevéllel. A díjazott művek széles skálán mozognak téma, műfaj, kivitelezési technika tekintetében.
Bárány Zoltán Egyvonallal című Feje sötét világos kontraszt drámai komolyságával (nem)néz le a papírról. A fehér alapon kirajzolódó fekete vonalrendszer nem engedi el a tekintetet. Mozgásra kényszeríti, mozgásban tartja. A végtelen hosszúnak tűnő vonal kiinduló és végpontja után kutat. Keresi a turpisságot: vajon hol szakad meg a vonal magabiztos sodrása, hol emeli fel az alkotó a tollat a papírról, hogy pár milliméterrel odébb folytatódjon. A kiterjedt labirintusnak tűnő rendszer látszólag nem rendelkezik kezdő és végponttal. Marad maga az út, amit végig kell járnia a szemnek, ha akarja, ha nem.
Deák Zsuzsanna üvegmunkájának jelentésrétegei úgy épülnek egymásra/egymáshoz, mint művének üveglapjai. Az alkotó szerint az üveg egyértelműen anyagában hordozza az emberi lét sérülékenységét, törékenységét. Az üveglapokból átgondolt, kidekázott formaredukció során letisztult kontúrral rendelkező alakzatok lettek kivágva. Az egymás mögé helyezett áttört üveglapok mozgásban lévő, határozott alakot jelenítenek meg. Az negatív formákból, azaz a hiányból építkező, felálló emberi figura az üvegplasztika minden oldalán kirajzolódik. A (rossz) döntések súlyától megrogyó ember darabjaira hullik szét, az alkotó szavaival élve „szétszeletelődik”, mint az általa használt üveglapok hatása. Természetesen ez az állapot nem állandósulhat, a helyzetből egy kiút létezik, az újjászerveződés, újjáépülés. Ezt a pillanatot ragadja meg Deák Zsuzsanna. Üvegplasztikáján, mint a valós életben is, a figura feltérdel, majd feláll és folytatja az útját a lét nyomása alatt.
Bereczky Adrienn munkája ötvözi a manualitás és a számítógépes technikai lehetőségek adta lehetőségeket. Kollázsán a Fej feldarabolódik, részei újrarendeződnek keze alatt. A vágás, egymásra rétegzés, kitakarás, elfedés újraértelmezi a Fej megbonthatatlannak tűnő egységét. A Fej szinte felismerhetetlenné roncsolt elemei felkerülnek a kompozíciós felület bal felső sarkába, mégis képesek uralni az egészet. A monokróm, sötét-világos kontraszt jellegű kompozícióban megjelenő erőteljes sárga mennyiségi kontraszt vezeti a tekintetet a Fej maradvány felé, ahol csapdába esik, a hangsúlyos, egymást szinte bántóan éles kontúrokkal metsző határvonalak rendszerében.
Szepesi Dóra fotográfiái vizuális arculcsapásként fogadják a nézőket. Hétvégi torzulások című munkája 3 különálló, mégis szerves egységet alkotó műként várják a reflekxiókat. A Fejeket inkább ürügyként használó maszkok messze túllépnek a dekorativitás, vagy illusztratív jellegen. A fényképek értelmezésénél egyenrangú vizuális kérdésként lebegnek a levegőbe a maszkok ábrázoló, narratív karakterjegyei, illetve a maszkokkal az arcát eltakaró emberi alak megjelenítése a fotón. A maszkok durvasága, éles ellentétben áll a maszkot tartó kéz és a részletében felbukkanó mezítelen felsőtest fiatalságot sugalló lágy formarendszerével. A képek hatnak. Ez nem kérdés. Az azonban, hogy milyen érzelmeket váltanak ki a közönség egyes tagjaiból, már széles skálán mozoghat. Tetszés, megértés, taszítás, elhatárolódás egyaránt adekvált válaszreakció lehet.
Mede Márk Fej-átírása a gyakran értelmezhetetlen, szétesett, széttöredezett világ jelenségére utal. Az üvegen már megjelentek az első repedések, a Fej homályos, egysége felbomlott, a részek elmozdultak egymáson. Márk rövid szóbeli ismertetőjében a műve kiindulásaként a napjainkat átszövő, szinte gúzsba kötő információdömping nyomasztó hatásait nevezi meg kiinduló gondolatként. Az interneten ömlő válogatás nélküli információ, adathalmaz nem hagy nyugovást a mai kor emberének. Kikerülni nem tudja a jelenséget, így előbb utóbb elveszítheti a kontrolt a valóság és fikció, fontos és lényegtelen dolgok felett. Előbb elméje, majd ennek következményeként környező szűkebb, tágabb világa is széttöredezik, előbb-utóbb darabjaira hullik szét. A képen tulajdonképpen az első fázist került rögzítésre, amely viszont magában rejti a szinte elkerülhetetlen, akár a totális pusztuláshoz vezető utat is.
Kass János tipográfia iránt érzett elköteleződését követi Farkas Alexandra gondolatfelvetése a Betű-másként kategória vizuális problematikájára reagálva. Visszafogott szín-, grafikai készletből felépülő munkája finom eleganciájával nem harsányan, de annál határozottabban követeli ki magának a figyelmet. Az előtér és a háttér szinte összeolvad, egyik sem tolakodik a másik elé, egyik sem akarja uralni a másikat. Figura és betű úgy szervül egymáshoz, mintha egymásból eredeznének, és egymástól eltépni, egymásból kiszakítani lehetetlen lenne. A kiegyensúlyozott kompozíció megnyugtató kiszámíthatósága átjárja a környezetét, végtelen nyugalmat, megbonthatatlan rendet sugározva határtalan türelemmel.
Jasper Andrea munkája különlegesen közelít a Fej témájához. Kass János jellegzetes aláírását megidézve, annak folytatásának tűnik a polisztirol fej firkavonalakból összeálló plasztikája. A fekete háttérből világítóan előbukkanó, első pillanatban kusza vonalhálózat drámaian tölti be / ki sötét környezetét. A spontán firka villámgyorsan összeáll egy konkrét arccá, mely készen áll arra, hogy a legkisebb váratlan neszre, zavaró momentumra bármikor visszahúzódjon a feneketlen sötétségbe. A belső fény által megvilágított könnyű, sérülékeny matériává összeállt felszín kizárja a külvilág zaját. A Fejek karakterét adó arctalan, szorongó ábrázat befelé forduló, önmagára tudatosan összpontosító arckifejezéssé szelídül.
Óvári József grafikája egyéni, ötletes módon közelít meg a polisztirol fej és a tipografiakus elemek együtt létezésének problémáját. A tipográfia és a grafika között húzódó egy kissé elmosódó, vékony határ tudatos átlépése egyik vagy másik irányba, igazán izgalmassá teheti a születendő munkát. A tipográfia jellegéből adódóan legtöbbször „láthatatlan” marad, semleges, transzparens. Nem célja, feladata „eljátszani” a szavak jelentését, csak közvetíti a tartalmukat. Abban az esetben, ha a betűt grafikai elemként használjuk, átlényegül. Formára, vizuális kifejezőerőre tesz szert, látványossá válik. Ez a folyamat játszódik le Óvári József grafikája előtt állva: a betű megszűnik pusztán betűnek lenni, a Fej sem kizárólag fej a továbbiakban. A Fej kontúrvonala között megjelenő negatív forma, a hiány átalakul a benne felbukkanó betűknek köszönhetően figurává és összeforrnak egy megbonthatatlan egységgé.
Van-e titok? Gémes Noémi munkáját szemrevételezve két gondolat kezd motoszkálni a fejemben. Egyrészt parafrázisa párhuzamba állítható Kass János fentebb már említett Fej-ajándékozási szokásával, másrészt egyértelmű utalás a grafikusművész barátjának, Juhász Ferencnek Mi van a fejben? című költeményére. Végigolvasva a verset jó néhány sora visszacseng a minimális gesztusrendszert használó alkotás erőteljes, tiszta vizuális világából, annak ellenére, hogy az alkotó világossá teszi a néző számára, hogy a jelenben él, a jelenről ítél:
A ki-nem-mondott gondolat, az elmondhatatlan gondolat
…Mert a szónak van ám fogsora, nemcsak gyötrelme, iszonya, nemcsak öröme, vigasza…
Egyértelmű parafrázisok sorába tartozik Forgó Ivett grafikája is. A megsokszorozott fejek egymásra rétegződnek, transzparens módon egymásba hatolnak, kitakarnak, felsejlenek, a háttérből felderengenek. Illékonyak, sérülékenyek, érzékenyek. Egyszerre konkrétak és átmenetiek. Nem tolakodóak. Nem tudni, hogy növekednek vagy pusztulnak, előbukkannak vagy visszahúzódnak. Lényegtelen a karakterük, különbözőségükben is egyformák. Három autonóm fej (Juhász Ferenc és Örkény István feje, valamint egy alap polisztirolfej) variációja által újraidéződik a Kass-i se-nem-nő-se-nem-férfi, elszemélytelenedett tömeg. Bár érződik a tömeg valamifajta ritmusa, ez a tömeg már önnön létében is bizonytalan. Forgó Ivett képe bővelkedik rafinált, finom grafikai megoldásokban, amelyek erősítik az alkotás gondolatfelvetését.
Farsang János munkája Kass Kékszakállú-sorozatából indul ki. Az ismerős, zord hercegi karakter köszön vissza a hófehér papírról, de nem puszta utánérzésként. A kemény, végletekig fokozott tónuskontraszt és a kompozíciós felület helyenként kevésbé tömbös, oldottabb fogalmazás módja a szinte kalligrafikus vonalvezetéssel. sajátos hangulattal telíti a képet. A grafika egyszerre drámai és játékos, súlyos és könnyed, narratív és szimbolikus.
Végezetül, de nem utolsó sorban álljon itt néhány információ a pályázat kiírójáról, az SZTE JGYPK Művészeti, Művészetpedagógiai és Művészetközvetítő Szakkollégiumáról. A Szakkollégium hallgatói öntevékenységre és önkormányzatiságra épülő tehetséggondozó szervezetként négy intézetet átfogva 2014-től működik. A hallgatók hét műhelyben tevékenykednek: a vizuális művészeti, a vizuális művészetpedagógiai, a zeneművészeti, a zenepedagógiai és zeneterápiai, az irodalompedagógiai, a gyógypedagógiai, a művészetelméleti, a művészetközvetítő, valamint a művészetek az egészségfejlesztésben címűben. A Szakkollégium tehetséggondozási és képzési programjában a hallgatók az általuk választott műhelyekben művészeti igényű kreatív alkotás létrehozása, illetve előadóművészi szereplés formájában vagy művészetpedagógiai, művészetelméleti, esetleg művészetközvetítő témákban olyan színvonalú alkotásokat és / vagy tanulmányokat készítenek, amelyekkel eredményesen szerepelhetnek az SZTE különböző művészeti rendezvényein, az országos tudományos és művészeti diákköri konferenciákon, valamint más, szegedi, országos és nemzetközi művészeti eseményeken. A Szakkollégium évenként pályázatok kiírásával, ehhez kapcsolódó szakmai jutalmakkal segíti tagjait alkotói, kutatói tevékenységükben, a tehetséggondozás keretében. A Szakkollégium megalapítója, szervezeti szabályzatának létrehozója és vezetője Máté Zsuzsanna, az SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék habilitált főiskolai tanára, művészetfilozófus és irodalmár, aki a korábbi Madách – 150 és Dante – 750 pályázatot is lebonyolította, s aki az idei Kass 90+ pályázatot és tudományos emlékülést, illetve a − hallgatók számára megjelenési, kiállítási, valamint tudományos publikálási lehetőséget biztosító − kötetek szerkesztését magára vállalta.
A tanulmány kategória három nyertes hallgatója – Kiss Bernadett, Nagy Szabina és Szabó Eszter – szakmai jutalma, hogy (tanulmányaik publikálása mellett) a 2017. november 8-án Kass 90+ címmel a Kass Galériában megrendezendő tudományos emlékülésen előadást tarthatnak a Kass életművét kutató egyetemi oktatók társaságában. A Szakkollégium Kass 90+ alkotói pályázatának kiállítása, illetve a fentebb említett tudományos ülés egyaránt a Kass Baráti Kör által koordinált idei emlékév rendezvénysorozatához szorosan kapcsolódó esemény.
A Kass 90+ kiállítás november 18.-ig tekinthető meg az SZTE JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszék alsó emeleti kiállítótermében.