Hegedűs Réka: Megrendítő fejezet Szeged történelmében

Láger a Mars téren címmel mutatták be immár másodjára Borbola Lilla filmjét a szegedi közönségnek.

Borbola Lilla, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egykori diákja, jelenleg a Délmagyarország újságírója, Szeged történelmének egy eddig eltitkolt fejezetéről rántotta le a leplet.  A Kommunikáció- és Médiatudomány képzésének végén készített vizsgafilmjét Magyarország egyik legszigorúbb börtönében, a szegedi Csillag börtön Mars téri épületében forgatta, ahol a szovjet megszállás után, 1944 októbere és 1945 nyara között közel tizenkétezer hadifoglyot tartottak fogva, s közülük háromezren a börtön falai közt lelték halálukat. Megrendítő filmjét Borbola Lilla a szeptemberi Grand Caféban tartott vetítés után, november 21-én, immár másodjára mutathatta be a közönségnek, ezúttal a Szent-Györgyi Albert Agórában, ahol az Agóra Projektor Program keretében, fiatal filmeseknek teremtenek bemutatkozási lehetőségeket.

A Láger a Mars téren című filmben a szegedi Csillag börtön eddig sokak számára ismeretlen funkcióját tárta a közönség elé az alkotó, ugyanis a II. világháború idején az épületre fontos logisztikai központként tekintettek. Ebben az időszakban negyvenhét hadifogolytábor működött országszerte, de Szeged volt a legideálisabb arra a célra, hogy a foglyokat Románia felől egyenesen az orosz táborok valamelyikébe szállíthassák. Az amúgy öt-hatszáz fő befogadására alkalmas börtönben tizenkétezer hadifogoly várt a sorsára olykor heteken vagy akár hónapokon keresztül is. A körülmények embertelenek voltak, egy fős cellákba tizennyolc embert zsúfoltak be, sokan a folyosókon ülve aludtak vagy éppen a szabad ég alatt vészelték át a hideg őszi-téli éjszakákat. A megaláztatások, a verések és az éhezés minden naposak voltak, a foglyoknak olajos-, vagy benzines hordókban főztek, tányér helyett pedig olykor konzervdobozokból, lámpaburákból vagy éppen a saját sapkájukból étkeztek, de egy visszaemlékezésből még az is kiderül, hogy egy talált varrógép fiókjából kanalazta ki a vacsoráját az illető. A fogvatartottak nagy része nem élte meg a Szovjetunióba való szállítását. Volt, aki megfagyott, míg mások járványos megbetegedésben vesztették életüket. A higiéniai körülmények miatt tombolt a tífusz és a vérhas járvány az épületben, egy 1945 februárja és áprilisa között készült feljegyzésből kitűnik, hogy naponta száz halott fogoly holttestét hordták teherautókkal a helyi temetőkbe, mindezt éjszaka, hogy a járványoktól már amúgy is rettegő szegedi lakosok ne szerezhessenek róla tudomást. Akiket nem tudtak temetőbe szállítani, azokat a börtön területén temették el, ezt az is bizonyítja, hogy az egyik raktárépület felújításakor egykori hadifoglyok csontjai kerültek elő. Az elhunytak helyét az utcáról begyűjtött civilek töltötték be, akik magukat „hadifácánnak” nevezték, utalva ezzel a jogtalan elhurcolásukra.

Szeged vezető személyiségei közül többen, köztük Szent-Györgyi Albert is igyekezett közbenjárni a foglyok érdekében, így sikerült elérniük, hogy a betegeket kiadják a kórházaknak. A helyi lakosság adományokat is gyűjtött a fogvatartottak körülményeinek javítása érdekében, ám ezek legtöbb esetben nem jutottak el hozzájuk. A foglyokról hiányosan vezettek nyilvántartást, a kor irat anyagának nagy részét pedig a szovjetek kivonulásukkor magukkal vitték vagy megsemmisítették, sőt azokat a szépirodalmi műveket is betiltották, amelyek megemlékeznek a Mars téri láger történetéről. A hadifoglyok hozzátartozóik számára hírt adni magukról a vagonablakokon kidobott papírfecniken, úgy nevezett „szélpostán” tudtak. A hadifogságot túlélő hazatérők családjuknak sem szívesen beszéltek a történtekről, sokukat azzal fenyegettek meg, hogy családostól visszahurcolják őket, ha kinyitják a szájukat.

Borbola Lilla filmjének elkészítését komoly kutatómunka előzte meg, így a Láger a Mars téren nemcsak a tények hiteles bemutatása miatt magával ragadó, hanem azok miatt a személyes történetek miatt is, amelyekkel megismerteti a nézőt. Egykori hadifoglyok hozzátartozói mesélik el ugyanis, hogyan élték meg szeretteik a hadifogság történéseit, vagy legalábbis azokat a momentumokat, amelyeket az egykori fogvatartottak mertek megosztani velük. A film hiánypótló, hiszen Szegednek egy eddig sokak előtt ismeretlen fejezetébe nyújt betekintést, nem szépítve a felfoghatatlan és kegyetlen tényeket. Borbola Lillának sokat köszönhet a város, hiszen a  Mar téri láger és az ehhez hasonló történeteket minden szegedinek ismernie kell.