Nátyi Róbert: A 110 éves palota

A Reök-palota a város emblematikus épülete, amely az ide látogatókat rendre lenyűgözi, a szegediek pedig egyöntetűen szívügyüknek tekintik a sorsát. Felújítása és a Regionális Összművészeti Központ 10 évvel ezelőtti beköltözése óta pedig visszavonhatatlanul a pezsgő kulturális élet egyik középpontja. A szépség mellett valami különleges kisugárzás és némi titokzatosság is körüllengi: megszületése szinte előzmények nélkül való. Az innovatív, formabontó, gazdag szimbolikájú épület az építési hatóságok kicselezésével valósulhatott meg.

Szeged építészetében a szecesszió stílusa − párhuzamosan az alföldi települések hasonló jelenségeivel − az 1900-as évek elején jelent meg. A stílus szegedi elterjedésére és népszerűségére minden bizonnyal hatással volt az 1901-ben, a Magyar Iparművészeti Társulat által a városban megrendezett nagyszabású iparművészeti kiállítás. Ennek keretében a Kultúrpalota termeiben – a teljesség igénye nélkül – Horti Pál, Wiegand Ede, Faragó Ödön bútoraival, Sovánka István szecessziós üvegeivel találkozhattak a helyi érdeklődők.^[1]

A szegedi szecessziós építészet legjelentősebb, legkülönösebb emléke Magyar Ede 1907-ben, Reök Iván Lajos (1855-1923) megbízásából megépített palotája, a Magyar Ede tér 2. (korábban Tisza Lajos körút 56.) szám alatt. A palota kvalitásával, a városképet meghatározó elhelyezkedésével különleges helyet foglal el – nem csupán a dél-alföldi régió – szecessziós stílusú építészetében.^[2]

A tervező: MAGYAR (született Oszadszki) EDE (Orosháza, 1877. január 31. – Szeged, 1912. május 5.)

A Budapesti Állami Felső-Építőipari Iskolában szerzett építőmesteri képesítést 1901-ben. Külföldi tanulmányútjai után a szecesszió jegyében fogant egyéni stílusa Szegeden tudott kibontakozni. A hírnevet a Reök-palota 1907-es megépítése hozta meg számára, ami után sorra kapta a megrendeléseket. Életművéből kiemelkedik a Kárász utcán található Ungár-Mayer-ház vagy a Tisza Lajos körúti Református palota. Mindössze 35 évesen, szerelmi bánatában önkezével vetett véget életének.

Az épület kapcsán meg kell, hogy emlékezzünk Bakonyi Tibor (1934-1982) munkásságáról, aki a városban élő építészként szívügyének tekintette Magyar életművének, kiváltképpen pedig az alkotó legfontosabb épületének, a Reök-palotának a meg- és elismertetését.^[3] Kutatómunkája nyomán a feledés homályából előásta Reök Iván és Magyar Ede életrajzi adatait és fölvázolta pályájuk történetét. Kutatásait 1989-ben, posztumusz megjelent könyvében foglalta össze és rendszerezte. Ebben a monográfiában kijelölte Magyar Ede főművének, a Reök-palotának a helyét az európai szecessziós építészet jelentősebb alkotásai között. ^[4] 

Az épület egyedi elemeket felvonultató sajátos szimbolikája (amelyet a megrendelő foglalkozása, a helyi környezet és Szeged kultúrája is befolyásolt) példa nélküli a korabeli szegedi épületek között. Ilyen színvonalú, a helyben található előképektől ennyire különböző szecessziós épület másik városban nem született sem a Reök-palota megépülése, tehát az 1907-es esztendő előtti évtizedben, sem az utána következő években. Sőt, a tervezőnek nem is adódott lehetősége és alkalma még egyszer megismételni „bravúrját”. Magyar Ede önálló, autonóm szemléletét bizonyítja, hogy sem a Lechner Ödön nevével jelzett (a városban jó néhány épületet ihlető) iskola, a nemzeti stílus népművészeti motívumkincse, sem a szintén népszerű historizáló szecesszió formaelemei nem jelennek meg a házon.

Az építtető: REÖK IVÁN LAJOS (Gádoros, 1855. május 25. – Horgos, 1923. február 7.)

A köztiszteletben álló, nemesi Reök-család sarja a budapesti Műegyetemen szerzett vízügyi mérnöki oklevelet 1875-ben, majd egyetemi tanulmányait Zürichben fejezte be. A szegedi nagy árvíz után a meginduló építkezések kapcsán Szegedre rendelt Középítészeti Tanácsnak volt a tagja, majd a Magyar Királyi Folyammérnöki Hivatal szegedi vezetője lett. 1899-ben királyi főmérnökké nevezték ki. Érdemei dacára nevét leginkább az általa építtetett palota révén ismeri az utókor: fiainak és lányainak álmodott lakásokat az épületbe, melynek megtervezését jó érzékkel és a kellő bátorsággal a kor tradícióival szembe menő Magyar Edére bízta.

Fölmerül a kérdés, hogy miként jöhetett létre egy ilyen önálló értékekkel bíró, formagazdag és – tegyük hozzá – a helyi környezetben is formabontónak számító épület ezen a helyen, abban az időben? Ki kell emelni az építtető-mecénás szerepét. Reök Iván – Munkácsy Mihály unokaöccse – vízimérnök, földbirtokos, országgyűlési képviselő, számos társadalmi szervezet vezetőségének tagja, a helyi közéletben fontos szerepet játszott. Az européer, világlátott Reök az 1870-es évek második felében, Zürichben kultúrmérnök szakon végezte egyetemi tanulmányait, s szívesen látott vendége volt Munkácsy párizsi palotájának is. Nyitott szellemisége meghatározónak bizonyult bérpalotája architektúrájának vonatkozásában.^[5]

Az építész rugalmasságát, invenciózus tervezői képességeit jelzi, hogy eredetileg – feltehetően azért, hogy könnyen elfogadják – a homlokzathoz barokk terveket nyújtott be az építészeti hatósághoz. A fennmaradt homlokzati terv tanúsága szerint az ablakok tengelyei és kiosztása, a rizalitok és az oromzat pártázatai megegyeztek a jelenlegi épület elrendezésével, viszont az ornamentikában, a díszítéseken, a kovácsoltvas erkélyeken a historizáló neobarokk elemei domináltak. Az 1980-as évek végének rekonstrukciós, állagmegőrzési munkálatai folyamán kiderült, hogy az 1905-ös, neobarokk tervek szerint indult el az építkezés, hiszen a félbehagyott és az építkezés későbbi fázisaiban eltakart részeket felfedték a feltáró munka során. Elsősorban a homlokzati és az ornamentális, díszítő részekre terjedt ki a változtatás, a pillér- és nyílásrend viszont ma is az eredeti elképzelést tükrözi.^[6]  

A megvalósuló palota homlokzatán menet közben a barokk kovácsoltvas erkélykorlátok indázó folyondárokká, hullámzó, lüktető virágokká alakultak át. Az ablakok alatti parapetfalon a reneszánsz klasszicitását tükröző balluszterek eltűntek, miközben a második emeleti ablak közeiben felütötték fejüket a szecesszió szimbolikus kék virágai. Eredetileg az összes erkélyt nyitottnak tervezték, ám az építés ideje alatt Magyar néhányat zárterkéllyé alakított át, ezzel is mozgalmasabbá gyúrva a homlokzatot.   

Az első tervekhez képest megvalósult homlokzat tagolásán a francia-belga art noveau elvei érvényesülnek, ugyanakkor a florális szecessziónak mégis egy sajátos helyi színezete alakult ki Magyar Ede munkájában. Hiszen a homlokzaton és az épület más markáns részein is megjelenő virágmotívumok, vízililiomok és szimbólumok a város életében, kultúrájában, gazdaságában, múltjában oly igen fontos szerepet betöltő Tisza folyóra utalnak.

A palota homlokzatképzésének legfőbb sajátossága az erőteljesen plasztikus jelleg. A falsíkok hullámos kialakítása nemcsak különleges ritmust ad az épületnek, de a vízi világra utaló szimbolizmusát is felerősíti. Maguk az oszlopok, a lizénák, a zárt és a nyitott erkélyek tartói szintén innen nyerték eredetüket. A homlokzati nyílászárók, ablakok vonalvezetése, illetve az erkélyek bádogozott tetői tovább erősítik a homlokzat pulzálását és a hullámzó vízfelület mozgásának képzetét. Eredetileg a párkányok alatti falmezőket vízi tündéreket megidéző falfestmények díszítették.^[7] Ennek a díszítő logikának megfelelően az erkélyek kovácsoltvas ékítményei is a növényvilágtól nyertek ihletést. A lépcsőházban is folytatódik ez a díszítőkedv. A lépcsőkorlátok mezőiben kovácsoltvas sáslevelek között bimbózó és kinyílt virágok láthatók.

Itt érdemes egy pillanatra kitérnünk az épület növényi szimbolikájára. Bakonyi Tibor − nyilvánvalóan a helyi szájhagyomány alapján − az épület jellemző díszítményét, a lila virágokat vízililiomként, illetve nefelejcsként értelmezte.^[8] Ez az attribúció annál is inkább helyénvalónak tűnik, mivel ezáltal a megrendelő, Reök Iván vízimérnöki munkásságának jelképei válnak láthatóvá a palota szimbolikájában. A Reök-palotán mindenütt megjelenő öt- és hatszirmú virágok – elsősorban félig csukott állapotukban – leginkább az íriszekre (Iridaceae) emlékeztetnek.^[9] Az íriszt, vagy magyarul nőszirmot a népnyelv helytelenül vízililiomnak is szokta titulálni. Ugyanis a Nymphaea családba tartozó tündérrózsa-féléket szokás vízililiomnak nevezni, ahogy ezt angol elnevezésük (water lily) is jelzi. A palota szimbolikájának megfejtésében a zavart még inkább fokozza, hogy a kinyílt virágoknak öt sziromlevelük van, míg a félig zártak hat sziromlevéllel rendelkeznek – ám ez csak azt jelzi, hogy a tervező nem pontos botanikai ábrákat, természeti példatárat szeretett volna a homlokzaton megidézni, hanem a virágok átvitt értelmű jelentését, dekoratív formanyelvét kívánta az épület integráns részéve tenni. 

Bakonyi munkássága nyomán elterjedt Magyar Ede kapcsán a „magyar Gaudi” kifejezés, ám úgy tűnik, hogy az építészre a nagy katalán pályatárs nem lehetett hatással. Sokkal inkább a föntebb említett francia (mindenekelőtt párizsi) és belga előképek valószínűsíthetők.[10] Az azonban feltétlenül és kétségkívül bizonyos, hogy Magyar Ede a szecesszió építőművészeinek európai élvonalához tartozott, amiképpen azt sem vonhatjuk kétségbe, hogy a Reök-palota ennek a magas színvonalú, európai rangú életműnek egyik legkiemelkedőbb alkotása.

Fotók: Bátyi Zoltán

Megjelent a folyóirat 2017. augusztusi számában

JEGYZETEK

[1] Divald Kornél: A szegedi kiállítás. Magyar Iparművészet 4. évf. 5. sz. (1901) 205-214. 205-214. o.

[2] Rév Ilona: Építészet és enteriőr a magyar századfordulón. Gondolat, Budapest, 1983. 154. o.

[3] Bakonyi Tibor: Nézzük meg együtt Magyar Ede művét a szegedi Reök-palotát. Művészet, 1975. 12. sz. 24-25.; Bakonyi Tibor: Egy darabka Párizs Szegeden. A szecesszióról, Magyar Edéről, és a Reök-palotáról. Szeged 7. évf. (1995) 12. sz. 28-35.; Bakonyi Tibor: Egy darabka Párizs Szegeden. A szecesszióról, Magyar Edéről és a Reök-palotáról. Szeged 2007. 7-8- sz. 28-35. (1978-as tanulmány közlése) 

[4] Bakonyi Tibor: Magyar Ede. (Architektúra.) (Sajtó alá rendezte: Kubinszky Mihály.) Akadémiai, Budapest, 1989. 10-14. o.

[5] Bakonyi Tibor: Orosháza jeles fia: Magyar Ede műépítész (1877–1912). Békési Élet (12.) 2. 1977., 188–197. o: 191. o.

[6] Koczor György – Fekete György: Egy épület „feltámadása.” Utószó egy könyv új kiadásához. Szeged 7. évf. (1995) 12. sz. 91-92.  o.: 92. o.

[7] Bakonyi Tibor: Magyar Ede. (Architektúra.) (Sajtó alá rendezte: Kubinszky Mihály.) Akadémiai, Budapest, 1989. 12. o.

[8] Bakonyi Tibor: Egy darabka Párizs Szegeden. A szecesszióról, Magyar Edéről, és a Reök-palotáról. Szeged 7. évf. 12. sz. (1995) 28-35. o.: 31. o.

[9] Pádár Zoltán okleveles kertészmérnök szíves közlése.

[10] Mindezeket jelen sorok szerzője bővebben egy hosszabb, átfogó tanulmányban fejti ki, amelynek ez az írás is a részét képezi.