Bene Zoltán: A REÖK egy európaiságot sugárzó manifesztum

Beszélgetés Herczeg Tamással a REÖK első évtizedéről

Herczeg Tamással, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójával beszélgettem a 2017. augusztus 17-én 10. születésnapját ünneplő Regionális Összművészeti Központról, amely megalapítása óta a Szegedi Szabadtéri Játékok részeként működik. Szó esett a kezdetekről, összművészetiségről, a Szabadtéri és REÖK kapcsolatáról, a lehetőségekről és kihívásokról, felelősségről és küldetésről…

− Kénytelen vagyok egy személyes kérdéssel kezdeni, már csak azért is, mert harminc-akárhány éve ismerjük egymást, így nagyon jól tudom, hogy te ebben az épületben nőttél föl. Nagyon izgalmasnak tartom ezt a személyes vonatkozást, hiszen amikor a Reök-palotát még nem azért hívták REÖK-nek, mert ez a betűszó a Regionális Összművészeti Központ rövidítése, hanem mert az építtetője nevét viselte, te már akkor is erősen kötődtél ide. Vajon akkoriban el tudtad-e képzelni, hogy egyszer intézménnyé váljon ez az épület és amikor azzá vált, befolyásolt-e a személyes kötődésed abban, hogy szerepet vállalj a falai között?

− Talán meglepő, de abszolút el tudtam képzelni. Amikor itt laktunk, a palota még tanácsi bérlakásokra volt felosztva. Amint kiköltöztünk, nyomban hívtam Balog Józsefet, a Thealter Fesztivál művészeti vezetőjét, hogy ha valahol lehet szobaszínházat csinálni Szegeden, akkor a Reök az! Aztán ez a gondolat elhalt, én pedig − a REÖK megnyitása előtt 4-5 évvel − elkerültem Budapestre. Kicsivel később már éledezett többféle elképzelés is. Kiderült, hogy a város kulturális célra szeretné használni a palotát. A szegedi képzőművészek galériát szeretek volna itt; és a Szegedi Szabadtéri Játékok is érdeklődött, amelynek akkor én a külsős tanácsadója voltam. Amikor végül a terv kezdett realitássá válni, a fesztivál igazgatója visszahívott Szegedre igazgatóhelyettesnek, egyben a REÖK igazgatójának. Én akkor az Operaház kommunikációs igazgatójaként dolgoztam, s azt mondtam, a Reök-palota kedvéért bármikor szívesen hazajövök. Úgy éreztem, hogy ezt a gyönyörű épületet és a szellemiségét megmutatni a nagyközönségnek, nagy és jó kihívás.

− Az elsődleges funkció a mai napig a képzőművészeti vonal, ám annak, aki végiglapozza a programjaitokat, egyértelmű, mennyire elkötelezettek vagytok a többi művészeti ág iránt is. A hétköznapokban milyen rendszerességgel sikerül megvalósítani a REÖK összművészetiségének biztosítását szolgáló nem-képzőművészeti eseményeket, a szobaszínházat, az irodalmi szalonokat, a zenei rendezvényeket?

− Csakugyan így van, a képzőművészeti tevékenységünk a legfontosabb, ezen belül is elsősorban a kortárs képzőművészet, hiszen amíg a múzeum elsősorban a klasszikus művek bemutatására törekszik, addig mi az első pillanattól kezdve fölvállaltan a kortárs képzőművészetet preferáljuk. Persze, erre predesztinált bennünket az is, hogy átvettük a sok évtizedes múltra visszatekintő Nyári Tárlat, és a Táblaképfestészeti Biennálé szervezését. Emellett évente bemutatunk egy-egy világhírű alkotót is. Az idei, 10. jubileumi évben például két világhírű művész alkotásait. Alfonz Mucha kiállítása az egyik legsikeresebb tárlat volt a REÖK-ben, és hamarosan nyílik a Salvador Dali-kiállítás, amelytől szintén kiemelkedő látogatottságot várunk. A kiállítások mellett rendszeresen tartunk szobaszínházi előadásokat, sőt már egy stúdiószínpadot is kialakítottunk a pincében. Ahogyan a képzőművészetben a kortárs, úgy a színházi előadások terén a független, alternatív törekvéseket igyekszünk előtérbe helyezni. Budapestről például több alkalommal vendégszerepelt nálunk a FÜGE, a Maladype Színház, és amíg létezett, a Krétakör is, Zsótér Sándornak is volt itt számos progresszív előadása. Ma már vannak saját produkcióink is. Az, hogy a progresszívebb színházi törekvéseket meg tudjuk mutatni, szép, egymást kiegészítő együttállást jelent a nagy Dóm téri, valamint az újszegedi produkciókkal. Talán nincs is még egy ilyen színházi intézmény, ahol a teljes színházi paletta megmutatkozhat. Úgy szoktunk fogalmazni Harangozó Gyula művészeti igazgatóval, hogy ilyen szempontból valóban egy színházi nagyhatalom vagyunk, műfaji korlátok nélkül. A zenekari koncerttől, az operától, az operettől, a musicaltől a prózai színjátszásig minden itt van, ráadásul a REÖK révén lehetőségünk van a független színházi szcénával is együttműködni. Ez kuriózum, s nem csak Magyarországon.

− S ezáltal válik még inkább fesztivállá a fesztivál, ha nem tévedek…

− Pontosan! A fesztiváljellegünkhöz nagyon is hozzátartozik, hogy a Szabadtéri Játékok mellett a képzőművészeti vonalon is megmutatkozunk. A nyári fesztiválhoz csatlakozik egyik évben a Táblaképfestészeti Biennálé, másik évben a Nyári Tárlat. Ez a két rangos seregszemle az adott időszak magyarországi kortárs képzőművészetét reprezentálja. Többnyire valamelyik világhírű mester tárlatát is a szabadtéri idejére szervezzük, idén például a Salvador Dali-kiállítást. A fesztiválhangulat tehát adott, ráadásul a Dóm térre váltott jegyekkel általában ingyenesen meg lehet tekinteni a REÖK kiállításait. Kivéve ebben a jubileumi évben, amikor úgy döntöttünk, minden kiállításunk jelképes, 500 Ft-os belépőért tekinthető meg. Az összeg pedig levásárolható a shopunkban, ami a jegyek és ajándéktárgyak értékesítése mellett kortárs festmények árusításával is foglalkozik.

− Tulajdonképpen állíthatjuk azt, hogy a „hagyományos színházi fesztivál”, azaz a Szegedi Szabadtéri Játékok, azáltal, hogy 10 éve van egy REÖK-je, összművészeti fesztivállá bővült?

− A hazai kulturális intézmények között a Szegedi Szabadtéri Játékok párját ritkítja. A vidéki művészeti intézmények közül mindenképpen egyedülálló, hogy egy monumentális szabadtéri színpad mellett egy kisebbel, továbbá kiállítóterekkel, színházteremmel is rendelkezzen egy intézmény, sőt rendszeresen koncerteket, irodalmi esteket, konferenciákat is szervezzen.

− És nemzetközi összehasonlításban? Akár a Szabadtéri Játékok mint színházi fesztivál, akár a REÖK, akár a kettő együtt?

− Nemzetközi összehasonlításban nehéz mérni a Szabadtérit, Európában ugyanis jellemzően tematikus fesztiválokat rendeznek. Vagy csak opera-, vagy csak operett-, vagy csak táncfesztivált. Nálunk minden műfaj képviselteti magát. Nyelvi korlátaink természetesen problémát jelentenek, így elsősorban az operaelőadások, a táncművek és a szimfonikus zenekari koncertek azok, amelyek valóban nemzetközi érdeklődésre tarthatnak számot. Európaiságunkat tekintve fontos visszaigazolás, hogy immár másodszor választott be minket az Európai Fesztiválszövetség a kontinens legjobb fesztiváljai közé. Most az Európai Bizottság Szegedet az egyetem rangja és a Thealter kulturális minősége mellett épp a Szegedi Szabadtéri Játékok működése miatt emelte Európa „kulturális és kreatív városai” közé.

− Ugyanakkor azok a tárlatok, amilyen a Dali- vagy a Mucha-kiállítás, jóval túlmutatnak Szeged vonzáskörzetén…

− Valamikor a 2000-es évek elején volt a Monet és barátai kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, ami nagy képzőművészeti bummot jelentett az országban. Be kell vallani azonban, hogy nem a kortárs vonulat az, ami nagy közönségvonzó erővel rendelkezik… Mindazonáltal arról is érdemes beszélni, hogy a kulturális szolgáltatásoknak szociológiai értelemben nem csak primer fogyasztói vannak, akik eljönnek és részt vesznek a rendezvényen. Azt gondolom, hogy egy nagyvárosban van szekunder hatása is úgy a színházművészetnek, mint bármilyen egyéb művészeti eseménynek. Az, hogy olyan városban élünk, ahol hallunk Wagnerről, Verdiről, Fehér Lászlóról, Salvador Daliról, vagy éppen kortárs táncművészeről, azoknak a kulturális nívóját, más szóval kulturális tőkéjét is emeli, akik ebben közvetlenül nem részesülnek, csak egy olyan városban élnek, ahol van opera, van galéria, van aktív művészeti élet… Mert hallanak róla. Egész más a viszonyrendszerünk minden olyan dologgal, ami szerepel a köztudatban, benne van napi szinten az információáramlásban. Szerintem nagy bölcsesség bármely városvezetéstől, vagy fönntartótól, hogyha nem kötelezően ellátandó feladat, akkor is fönntart ilyen típusú kulturális intézményeket, mert tényleg nem csak azokról van szó, akik eljönnek, hanem azokról is, akik hallanak róla, és így a kulturális tőkéjük ettől válik erősebbé. Ennek az emberek értékrendjében és viszonyulási rendszerében nagyon nagy szerepe van. Más emberré válunk azáltal, ha a környezetünket kultúrával töltik fel. Akkor is, ha nem fogyasztjuk.

− Abból, amit elmondtál, arra következtetek, hogy az is egy rendkívül átgondolt és tudatos tett, hogy akármerre járunk a városban, a REÖK és a Szabadtéri Játékok mindenütt jelen van. Nagyon sokat használjátok a különböző felületeket, az ember folyamatosan találkozik azokkal a vizuális ingerekkel, amelyek a kultúrát népszerűsítik, jelenítik meg…

− A kulturális befektetésekkel sokféle teória foglalkozik. Az elméleti megközelítések leglényege számomra az, hogy a kulturális tőke lényegében nem más, mint az egyén felé irányuló kulturális befektetések, és azok megtérülése. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy egy magasabb kulturális tőkével rendelkező társadalomban nem csupán az együttélés színvonala emelkedik, de még a fiskális szempontok is érvényesülnek, hiszen a fogyasztói szokások is kedvezőbben alakulnak. Az egyén, és rajta keresztül a társadalom kulturális nívója mindennapi életünk meghatározó eleme, amely a szerelmi vallomásainktól kezdve a temetkezési szokásainkig, szó szerint mindenben velünk van. Úgy gondolom, hogy ennek a városnak, amelynek számos értéke van, a REÖK és a Szabadtéri Játékok valóban az európaiságot sugárzó manifesztumai. Az egyik legtökéletesebb műalkotás maga az épület, a Reök-palota, amelybe belépve a legkiválóbb képzőművészeti alkotásokból lehet inspirálódni. Vagy a Dóm térre sétálva, amelyhez hasonlóan zártszerkezetű tér csak Velencében van, a látvány és az élmény kimeríthetetlen muníció mindannyiunknak. Ugyancsak az a katedrális előtt a hatalmas csillagtetős színház, amely immár a maga csúcstechnológiájával egy igazi, európai léptékű játszóhely. Mindaz, amit a Szegedi Szabadtéri Játékok és a REÖK képvisel, maga az európaiság, amely méltó mindahhoz az örökséghez, amit az elmúlt 86 évben a Szegedi Szabadtéri Játékok, illetve 1907 óta a Reök-palota képvisel a maga küllemével, és azzal a felvilágosult európaisággal, amelyet ennek az épületnek az alkotói hagytak ránk.

− Az épület tehát 110 éves idén, az intézmény 10 − ebben a 10 évben nagyjából hány kiállításnak adtatok otthont?

− Sok száznak. Éppen most zajlik ezeknek a lajstromba vétele, a 10 éves jubileumnak ugyanis az is része, hogy kiadunk egy könyvet, amelyben minden egyes megvalósult kiállításról beszámolunk. Belekerül a nívós grafikai anyag mellett egy-két tanulmány az elmúlt évtized szakmailag és művészileg fontos eredményeiről. Konferenciát is szervezünk budapesti és szegedi egyetemi előadókkal. Az elmúlt néhány évben ezek a tanácskozások a Szegedi Szabadtérihez kötődtek, az idei szimpózium viszont a REÖK 10 évéhez. Lesz egy kis átjárás, mert a Képzőművészeti Egyetemmel kötött stratégiai megállapodás keretében látványtervezőket is várunk az egyik szekcióba. A konferencián elhangzó előadásokat szokás szerint megjelentetjük.

− Hogyan tudod elképzelni a REÖK következő 10-20, akár 100 évét? Miként látod megőrizhetőnek ezt a termékeny szabadságot, miben érzed úgy, hogy szükséges lenne módosítani, netán változtatni, vagy jó az irány?

− A kihívás folyamatos. Minden évben meg kell küzdenünk azért, hogy megtaláljuk a vonzó és számunkra megfelelő alkotókat, illetve akár ők is ránk találjanak. Leginkább nagyon kell abban hinnünk, hogy a mai zűrzavaros világban a művészet az, ami érintetlenül, kompletten, valódi produktumok révén, hitelesen tudja képviselni a valódi, örök értékeket. Azt gondolom, hogy annál nagyobb erő, minthogy hiteles művész alkotásának szellemiségében merítkezhetünk, nincsen − legyen ez irodalom, képzőművészet, színházművészet. Ha ilyen módon, ezzel az erővel a szellemi, lelki és személyes szabadságunkat mi, kulturális menedzserek, kurátorok, művészeti vezetők meg tudjuk őrizni, s tudjuk függetleníteni magunkat a mindennapok nyomasztó kufáraitól, az jót jelent.

− Köszönöm szépen, hogy a rendelkezésemre álltál és boldog születésnapot kívánok a REÖK-nek!

Megjelent a folyóirat 2017. augusztusi számában