Hegedűs Réka: Az özvegy báróné és a festő egymásra találása
Munkácsy Mihály és Cécile Papier házasságának történetével folytatódott a REÖK Festői szerelmek című felolvasó színházi sorozata
Egy újabb festői szerelmet ismerhettek meg a résztvevők a Nyári Krisztián művén alapuló, Réczei Tamás által rendezett felolvasó esten, a REÖK-ben, január 15-én. Ezúttal Munkácsy Mihálynak Edouard de Marches báró, a colpachi birtok urának özvegyével, Cécile Papierrel kötött házasságába nyertünk betekintést. A festőt Vasvári Csaba, míg a bárónét Märcz Fruzsina keltette életre. Az estet ezúttal is Nátyi Róbert felvezető előadása nyitotta meg, amelyben művészettörténeti szempontból mutatta be az egyik leghíresebb magyar festő munkásságának fontos csomópontjait.
A Lieb Mihály néven, 1844-ben Munkácson, német származású hivatalnokcsaládba született festőnek már igen korán tragédiák sorozatát kellett megtapasztalnia. Szüleinek halála gyors egymásutánban következett be, így ő és négy testvére az ország különböző pontjain élő rokonok gyámsága alá került. Mihályt anyai nagybátyjához, Reök István, ügyvédhez Békéscsabára küldték, ahol Láng (vagy Lángi) György asztalosmesternél inasként kezdett dolgozni. A nyugodt gyermekkor nem adatott meg számára, mestere lelkileg és testileg is bántalmazta, ám többszöri szökési kísérlet után is visszahurcolták az alföldi városba. Amikor Aradra került segédként, nemcsak a nyomort és az éhezést, hanem az első testi szerelmet is megtapasztalta, amelynek súlyos következménye lett, szifiliszes fertőzés képében, amely még évekig megkeserítette az életét. Hazatérve, gyámja beleegyezésével a pesti Nemzeti Múzeum képtárában lévő művek másolásával fejlesztette korán megmutatkozó tehetségét, a képtár vezetőjének, Ligeti Antalnak a pártfogása alatt, akinek személyében végre egy pozitív apai példaképre is lelt.
1868-ban nevét Munkácsyra magyarosította, majd Düsseldorfba utazott, hogy tanulmányait folytathassa, ahol pályatársával, Paál Lászlóval közösen bérelt műtermet. 26 éves korában már világszerte hírnevet szerzett magának, Siralomház című művét ugyanis a párizsi Szalon aranyéremmel tüntette ki. De Marches báróval és bárónéval egy karácsonyi estélyen került kapcsolatba, abban az időszakban, amikor a hirtelen jött hírnév megrémisztette és depresszióba taszította a festőt. A pozitív kisugárzással rendelkező, az élet örömeit igénylő, a társasági életet, a művészetet kedvelő házaspár a pártfogásába vette Munkácsyt, rávették, hogy Párizsba költözzön és még hozzá méltó műtermet is berendeztek a számára a francia fővárosban. Párizsi élete kizökkentette a mélypontról, pezsgő társasági életet élt, Cécile pedig még házasságra vágyó hajadonokat is bemutatott neki. Házassági terveiről Munkácsy azonban csak annyit árult el a bárónénak, hogy ha olyan asszonyt talál, mint Cécile, akkor majd feleségül veszi. A festő közérzete azonban továbbra is romlott. Egyik alkalommal még öngyilkosságot is megkísérelt a colpachi kastély ablakából kiugorva. Az asszony ezután még inkább figyelemmel kísérte a festő törékeny életét, bár egyes feljegyzések szerint levelezésük már 1870 körül megkezdődött.
De Marches báró 1873 nyarán elhunyt, a gyászév leteltével pedig a báróné és a festő között megköttetett a frigy, amelyre mindketten régóta vágytak. Házasságuk legelejétől kezdve sok időt töltöttek egymástól távol, Munkácsy párizsi műtermében éjt nappallá téve dolgozott, Cécile pedig a colpachi birtok ügyeit intézte. Először német, majd francia nyelven írt levelezésükből kitűnik, hogy szerelemből, s nem érdekből kötöttek házasságot. Az asszony Munkácsyra gyakorolt hatása ambivalens megítélést váltott ki az emberekből: egyesek szerint Cécilenek köszönhető, hogy a festő eltávolodott a realista ábrázolástól és érdeklődése a vallási, történelmi témák irányába fordult; míg mások úgy gondolták, felesége a könnyen eladható képek gyártásába hajszolta őt. Az azonban bizonyos, hogy Cécile a mellett, hogy hű társa volt, egyben férje – mai szóval élve – menedzsere is lett. 1878-ban a párizsi világkiállításon nagy aranyéremmel jutalmazták a Milton című tablóját. Párizsi otthonuk fényűző fogadások színhelyévé vált, amelyre sokan a sznobság és a pénz pazarlásának jelképeként tekintettek. Bírálóik nézetei ellenére kiegyensúlyozott házasságban éltek, az asszonyt azonban nem hagyta nyugodni a gyermekáldás iránti vágya, amelytől a sors megfosztotta őt. Féltékenységi rohamai ekkor hatalmasodtak el Cécilen, s nem is alaptalanul, hiszen Munkácsy ebben az időszakban került kapcsolatba a szintén festő Charles Chaplin feleségével, Jeanne-Marie-Antoinette Rütt-tel, akivel viszonya másfél évtizedig tartott. Madame Chaplin 1882-ben áldott állapotba került, kisfiának édesapja pedig minden bizonnyal Munkácsy volt.
Annak ellenére, hogy a közvélemény méltatta tehetségét és Cécile bravúrosan igazgatta férje dolgait, még a kor legnépszerűbb magyarjával, Liszt Ferenccel közös ünnepséget is rendezett a festő tiszteletére; Munkácsy egészségi állapota megromlott. A bajt tovább növelte a tragikus hír, miszerint Madame Chaplin 12 éves, Robert nevű fia egy szerencsétlen lovas balesetben elhunyt. Cécile a testileg és lelkileg is összetört festőt Baden-Badenbe, egy szanatóriumba szállíttatta, ahol ingerszegény környezetet írtak elő számára, s még az alkotástól is eltiltották. Életének végén dührohamok törtek rá, így az endenichi elmegyógyintézetbe szállították. Itt érte a halál, 1900. május 1-jén, 56 éves korában. A festő halála után özvegyét folyamatosan ostromolták a rosszindulatú megjegyzések és vádak. 1915-ben bekövetkezett halála előtt százezer forint értékű Munkácsy festményt hagyott a magyar államra, amelyekben ma is gyönyörködhetünk a múzeumokban.
A programsorozat február 13-án, Rippl-Rónai József festői szerelmével folytatódik.