Képiró Ágnes: „Egy fantasztikusan rugalmas valami a Shakespeare-i szöveg”

Beszélgetés Hernádi Judit színésznővel

A 2017-es Szegedi Szabadtéri Játékokon ismét láthatott Shakespeare-darabot a színházszerető közönség, ezúttal a Vízkereszt, vagy amit akartok című komédiát, Béres Attila rendezésében. A Szabadtéri idei saját produkciója nem akármilyen színészgárdát vonultatott fel, többek között pár év kihagyást követően Alföldi Róbert és Bodrogi Gyula is visszatért a Szabadtéri színpadára, de a Mária szerepét alakító Hernádi Judit is, aki több mint tíz éve lépett fel előzőleg a csillagtetős színpadon. Hernádi Judit a Vízkereszt bemutatója előtt beszélt szegedi kötődéséről, a darabról és távlati terveiről.

­– Többször láthattuk már Szegeden fellépni a Szabadtéri Játékok és városunk kőszínházának színpadán, valamint Orlai produkciókkal – legutóbb a Hernádi pont önálló estjével – az Ifjúsági Házban. Milyen érzés itt lenni újra, visszatérő vendégként városunkban?

– A várost én nagyon kedvelem és szeretem. Amiért igazából még a szívemhez nőtt az az, hogy a lányomnak is egy nagyon fontos hely lett az életében, mivel zenekara, a Honeybeast szegedi érdekeltségű együttes. Annak viszont nem örülök, hogy ide jár le próbálni, mert aggódom néha amiatt, hogy sokat vezet, de örülök a szegedi kötődésének, büszke vagyok rá. A Szabadtéri próbái feszített tempóban folynak, ilyenkor csak erről szól az ittlétünk: együtt próbálunk, majd a közös munkát követően együtt étkezünk a stábbal, ezeken a kollektív tevékenységeken kívül maximum annyi fér bele az időmbe, hogy elmegyek a gyógyszertárba vagy a drogériába. Ez olyan, mint egy munkatábor, ilyenkor nem lehet másra koncentrálni. De egyébként jó itt lenni, a produkciót közösen megalkotni, szóval ez egy jó munkatábor. Hál’ Istennek azért ismerem a várost, megnéztem már több nevezetességét korábban… Mindig elhatározom, hogy elmegyek majd az Anna Fürdőbe, de ebben a feszített próbafolyamatban nekem ez nem megy.

– Először dolgozik együtt a Vízkereszt rendezőjével, Béres Attilával, aki a Szegedi Szabadtéri Játékok visszatérő rendezője, rendezései nagy közönségsikernek örvendenek. Önök hogyan kerültek kapcsolatba, milyen az együttműködésük?

– Ő maga hívott fel hónapokkal ezelőtt, és megkérdezte, volna-e kedvem ehhez a szerephez. Nagyon megörültem a lehetőségnek, hiszen bár nem dolgoztunk még együtt, tudtam róla, hogy ő egy érdekes rendező, ismertem rendezéseit, s azt is, hogy azoknak milyen sikere is van, úgyhogy kíváncsi is voltam rá. Ami a közös munkánkat illeti, csak pozitívan tudok nyilatkozni: jó vele együtt dolgozni. Én nagyon bírom őt, van akarata, van gondolata, van képe arról, hogy mit szeretne csinálni, azt meg tudja fogalmazni, s ha valaki valamivel nem ért egyet, akkor azt meghallgatja, megemészti és még igazat is ad neki akkor, hogyha úgy gondolja. Szóval tud dönteni és ez nagyon jó dolog.

– Ön egy mellékszerepet játszik, mely az eredeti Shakespeare mű alapján egy igencsak sok helyzetkomikumot magában hordozó alakítás. Mennyire tud a szerepében megmaradni nagyon karakteres Hernádi Judit?

– Ennek a Máriának most muszáj olyannak lenni, mint amilyen én vagyok, nincs neki más esélye, csak ez.  Én meg megpróbálok jobban tűzről pattant lenni, mint ahogy egyébként pattanok, mert eredendően nem vagyok ennyire vehemens. Mária a közvetítő Olívia udvarában. Elszegényedett nemesasszonyként van leírva a szereposztási lista szerint, aki Olíviának a szolgáló- és társalkodónője. Akad pár nagyon vicces figura a darabban, mint Böffen Tóbi meg Fonnyadi Ábris, akiket Mária nagyon kedvel, és sok komikus percet produkálnak ők együtt.

– Több Shakespeare darabban alakított már különféle szerepeket. Shakespeare-t, pláne prózát játszani itt a Szabadtérin, egy eredetileg zenei produkciókra kialakított színpadon is egy különleges új érzés lehet, hiszen eddig Ön inkább zenés darabokban lépett fel ezen a színpadon. Ez az új helyzet dramaturgiailag mennyire jelent más megoldásokat?

– Ebben is van zene. Játszottam már többször Shakespeare-t, igen, de nem vagyok egy igazi nagy Shakespeare-színész. Tulajdonképpen a nőkkel nem bánt olyan nagyon jól, és az ő női figuráit nagyon hirtelen ki lehet nőni. De az biztos, hogy Shakespeare egy olyan anyag, egy olyan vászon, ami bárhogyan alakítható, egy fantasztikusan rugalmas valami a Shakespeare-i szöveg. Ehhez már az is hozzászokott, aki nézőként tekint meg a Shakespeare előadásokat, tudva, hogy számíthat különlegességekre a színpadi adaptáció során. Darabjai abszolút alkalmasak arra, hogy valami régi szemüvegen keresztül, jó távolról rá tudjon nézni a mai világra az ember, és akkor hirtelen nagyon tisztán látszanak a hamis meg az igaz dolgok, ebben a mostani világunkban is akár. Ha valaki akarja látni… ha valaki nem, akkor az eszi a ropit és issza a kólát.

– Legutóbb Szegeden 2016 novemberében láthattuk az önálló előadását, a Hernádi pontot az Ifjúsági Házban. Igencsak mozgalmas a nyara, akár ennek a produkciónak a vidéki bemutatóit illetően is. Mi vár Önre a közeli és távoli jövőben?

– Kilenc futó előadásom megy a nyár folyamán. Aztán Alföldi Robival fogok majd dolgozni az Átriumban egy színdarabban, aminek az a címe, hogy A félelem megeszi a lelket, ez egy német filmből készült, Reiner Weiner Fassbinder írta és rendezte 1973-ban. Szerepelni fogok még egy másik darabban is: Az oroszlán télen címűben, melyben pedig Szikszai Rémusszal dolgozunk majd együtt. Különös ez így, hiszen mindketten benne vannak a szegedi közös produkciónkban, a Vízkeresztben is. December végéig tudom így előre a dolgaimat és azt követően nagyon szeretnék valami olyasmit is csinálni, ami inkább pihenést, feltöltődést jelent: például elutazni valahova, vagy olyat tenni, ami egy kicsit más, szabadidőt jelent.

Fotók: Kocsis Alíz

Megjelent a folyóirat 2017. szeptemberi számában