Pánczél Szilamér Péter − Vass Lóránt: Buday Árpád (1879-1937). Egy élet Róma „bűvöletében”
Kolozsvár a 20. század elején a magyarországi tudományos élet egyik jelentős központjának számított. A Pósta Béla köré szerveződő régészeti iskola az országhatárokon túl is ismertté tette a Szamos parti város nevét. A rövid fennállása alatt (1899-1919), a Ferenc Józsefről elnevezett Tudományegyetem Érmészeti és Régészeti Intézete, valamint az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára által nyújtott intézményi háttér révén, a múzeumszervezéssel párhuzamosan a kutatómunkára alkalmas, önálló gondolkodású tudós nemzedék nőtt fel. E régészeti iskola legkiemelkedőbb tanítványa a római kort kutató Buday Árpád volt. Az elmúlt időszakban felértékelődött az erdélyi régészeti kutatások úttörőire vonatkozó tudománytörténeti kutatások jelentősége, de Buday Árpád tudományos munkásságának újraértékelése még várt magára.[1]
A nagyenyedi Bethlen-kollégiumban eltöltött diákévek (1890-1898) során olyan jelentős tanáregyéniségek, mint Herepey Károly és Bodrogi János, játszottak fontos szerepet a fiatal Buday tudományos érdeklődésének alakításában. 1898 őszén, a kolozsvári egyetem történelem és latin képzésére iratkozott be, és már másodéves hallgatóként egy szakdíjnoki kinevezés birtokában bekapcsolódott az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárában folyó munkába. Buday húsz évig dolgozott Pósta Béla mellett és végigjárta a tudományos cursus honorum szinte minden lépcsőfokát (1900-tól gyakornok, 1901-től tanársegéd, 1905-től osztályarcheológus, 1906-tól beosztott középiskolai tanár, 1911-től magántanár és 1917-től címzetes rendkívüli tanár). A kitűnő latin tudásának köszönhetően a kezdetektől fogva a római provinciák régészete, a klasszika archeológia és a római felirattan volt fő kutatási területeként kijelölve. A kolozsvári képzésen túl, a tudományos felkészülését és a kutatási témákban való jártasságát tanulmányutakkal is bővítette (Szentpétervár: 1902. december–1903. február, Bécs: 1904. október–1905. július, Németország limes-szakasza: 1909, Olaszország: 1910. március–június és 1934, Balkán-félsziget és Kis-Ázsia: 1914. március–június, Németország: 1929, Görögország: 1933 és 1934).[2] Az I. világháborúban Buday nem vett részt a hadi eseményekben, viszont az Osztrák-Magyar Monarchia serege által megszállt, ma Koszovóhoz tartozó területeken végzett tudományos expedíciót, amely addigi munkásságától merőben eltért. A megbízatást a Magyar Tudományos Akadémia Keleti Bizottságától kapta és 1917. május 10. és július 14. között járt a helyszínen. 1918-as jelentésében[3] részletesen kitér a térség ókori és középkori történetére és a kutatóútja során dokumentált, de már korábban is ismert, vagy az expedíció során azonosított új lelőhelyekre. Ezen úttörő munkásságának köszönhetően, a szakma által is bírált tényszerű és módszertani hiányosságok ellenére, Budayt a mai napig a koszovói régészeti kutatások egyik pionírjaként tartják számon.
Az I. világháborút követő időszakban a sok megpróbáltatás elé állított Buday Árpád addigi kolozsvári munkájának folytatása teljesen ellehetetlenült. Amikor 1924 májusában kinevezik a Kolozsvárról áttelepült Szegedi Egyetem Régészeti Intézetének élére, a repatriálás mellett döntött, vállalva annak kockázatát, hogy saját kutatásterületétől is örökre meg kell válnia. A több mint tíz évre szabott szegedi évei alatt fáradhatatlanul intézte a Régészeti Intézet ügyeit, emellett az egyetem, különböző civil szervezetek és város közügyeinek intézésében is szerepet vállalt.[4]
Buday Árpád legkorábbi tudományos közleményei a római felirattan világához kötődnek, 1904-től elsősorban a kolozsvári Erdélyi Múzeum, majd az 1910-es alapítása után a Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából hasábjain publikál.[5] 1914-ben jelenteti meg a Római felirattan című kézikönyvét, melyet munkaeszköznek szánt a vidéki múzeumi szakemberek és a latin nyelv tanárai számára.[6] Annak ellenére, hogy kemény kritika éri a kiadványt,[7] az elmúlt 100 év során a kézikönyv a magyar ókortudomány egyik napjainkig használt fontos segédeszközévé vált.
Ami Buday Árpád erdélyi római koros régészeti terepbejárásait illeti, fontos kiemelni a Meszes-hegységben húzódó limes vonalára vonatkozó kutatásait, melyek révén beírta nevét a nemzetközi szakirodalomba.[8] A mentora Posta Béla szerint, az elődei által elkezdett, nagy ívű erdélyi limes kutatás megszervezése, gyakorlati lebonyolítása lett volna Buday Árpád legfontosabb tudományos feladata, de a történelem viszontagságai megakadályozták abban, hogy kiterjessze kutatásait a római határvédelmi rendszer átfogó vizsgálatára, így a meszesi szakasz mellett a székelyföldi limes szakasszal, a Csőrsz-árokkal és a dobrudzsai sáncrendszerekkel volt lehetősége behatóbban foglalkozni.[9]
1908 és 1914 között folytak a porolissumi (Mojgrád és Zsákfalva, Szilágy megye, Románia) feltárásai, melynek során a Pomet-dombi segédcsapattábortól északra húzódó lakóépületeket (1908, 1909 és 1913)[10] és tábortól keletre található római romokra ráépült, csupán az oklevelekből ismert, meszesi kolostor maradványait (1914)[11] tárta fel. Ásatási jelentései és eredményeinek közlései következetes munkamódszerre alapoznak és korához képest korszerű feltárásokról tesznek tanúbizonyságot. Buday feltárásai minden kétséget kizáróan igazolták, hogy a Kr.u. 2–3. században Porolissum egy erősen urbanizált település volt, melynek lakóépületei adott esetben padlófűtéssel is rendelkeztek. A feltárások során jelentős mennyiségű importált luxustárgy mellett, helyi kézművesműhelyek termékei kerültek napvilágra, melyek később a kolozsvári múzeum gyűjteményeit gyarapították. Adott esetben rendkívül merész következtetéseket vont le a feltárt épületrészek funkcionalitását illetően, de munkássága révén meghatározó módon befolyásolta a segédcsapattáborok szomszédságában fekvő civil településekről kialakított tudományos elképzeléseket.
Bár Buday Árpádot főként a római határvádelem érdekelte, jelentős eredményeket ért el a polgári régészeti épületegyüttesek kutatásában is. Magyarósdon (Hunyad megye, Románia) egy tizenkét helyiségből álló, terrazzo padlós, padlófűtésű villaépületet tárt fel, majd Kolozsvár-Kistárcsa határában (Kolozs megye, Románia) egy magánfürdővel ellátott kilenchelyiséges római kori villát kutatott.[12] Érdeklődése szerteágazó volt, foglalkozott Dácia régészeti topográfiájának kérdéskörével, de közzétett római kerámia tárgyakat vagy különböző anyagokból készült kisleleteket is.[13]
Szegedi évei során nem volt lehetősége a provinciális római korhoz kötődő terepi kutatásokat folytatni, így egyik fő témája a thrák lovasisten kultuszának kérdéskörére vonatkozott. Saját bevallása szerint már a kolozsvári évek alatt intenzíven foglalkozott a problémával, első közleménye azonban 1926-ban jelent meg. Munkáiban összegyűjtötte a témához kapcsolódó akkor ismert ábrázolásokat, és az 1930-ig tartó időszakban évente reflektált a kutatásai során előkerült újdonságokra. Vizsgálataival lényegesen hozzájárult e római kultusz fő jellemvonásainak tisztázásához, és az elsők között vetette fel annak a lehetőségét, hogy a kultuszban nem a thrák lovasistené lenne a legfontosabb szerep, hanem az ábrázolásokban időnként megjelenő istennőé.[14]
***
Buday Árpádban tisztelhetjük Erdély első hivatásos római koros régészét. A korábbi nemzedékek tagjainak érdemeit nem szabad elvitatni, de megfelelő képzés és intézményi háttér hiányában sajnos nem űzhették szakmaként a régészetet. Buday a kolozsvári régészeti iskola neveltje és talán legsikeresebb tagja volt. Hogy mennyire váltotta be a mentora, Pósta Béla által hozzá fűzött reményeket, nehéz megítélni, de vitathatatlan, hogy életének az I. világháborúig tartó korszaka volt a szakmailag legtermékenyebb. Az ezt követő megrázkódtatásokkal teli évtízed, a lényegesen korlátozott lehetőségeivel, az 1924-es Szegedre való átköltözéssel ért véget. A szegedi évek Buday számára elsősorban a tudományszervezés, tudománynépszerűsítés a közösség érdekében kifejtett munka évei voltak, a római koros kutatásai úgy minőségileg, mint mennyiségileg háttérbe szorultak, így sajnálatos módon nem tudtak kiteljesedni.
Megjelent a folyóirat 2017. novemberi számában
JEGYZETEK
[1]Vincze Zoltán: A kolozsvári régészeti iskola a Pósta Béla-korszakban (1899-1919). Kolozsvár 2014. 110–121. o.; Pánczél Szilamér – Pintér-Nagy Katalin – Lóránt Vass: A tudomány és az oktatás szolgálatában. A régész Buday Árpád (1879-1937) élete és munkássága. Határtalan Régészet 2017 (II/3.). 86–89. o.
[2] A Ferencz József Tudományegyetem Régiségtudományi Intézete: Dr. Buday Árpád. 1879–1937. Dolgozatok a Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem Archaeologiai Intézetéből 1937 (XIII). 1–6. o.
[3] Buday Árpád: Régészeti Kutatás Albániában. Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából 1918 (9). 1–71. 72–108. o.;
[4] A Ferencz József Tudományegyetem Régiségtudományi Intézete i. m. 6–7. o.
[5] A Ferencz József Tudományegyetem Régiségtudományi Intézete i. m. 9. o.
[6] Buday Árpád: Római felírattan. Kolozsvár 1914.
[7] Alföldi András: Dr. Buday Árpád: Római felírattan. Archaeologia Értesítő 1914 (Új folyam XXXIV). 430–431. o.
[8] Buday Árpád: Vannak-e limes-maradványok a Meszesen? Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából 1912 (III). 99–120. 121–127. o.; Buday Árpád: Limes-maradványok Porolissum környékén. Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából 1914 (V). 95–105. 106–108. o.
[9] A Ferencz József Tudományegyetem Régiségtudományi Intézete i. m. 10. o.
[10] Buday Árpád: Porolissumból. Jelentés az 1908. június 10-től július 4-ig végzett ásatásokról. Erdélyi Múzeum 1908. Új folyam III. (XXV). 337–348. o.; Buday Árpád: Porolissumból. A napfényre került leletek ismertetése. Erdélyi Múzeum 1909. Új folyam IV. (XXVI) 26–34. o.; Buday Árpád: Porolissumból. Jelentés az 1909. év nyarán végzett ásatásokról. Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából 1911. (II) 70–96. 97–105. o.; Buday Árpád: Porolissumból. Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából 1914. (V) 67–86. 87–94. o.
[11] Buday Árpád: Porolissumból. Jelentés az 1914. évi nyarán végzett ásatásokról. Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából 1915. (VI) 51–95. 96–111. o.
[12] Buday Árpád: Római villák Erdélyben. Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából 1913. (IV) 109–164. 165. o.
[13] A Ferencz József Tudományegyetem Régiségtudományi Intézete i. m. 11–12. o.
[14] A Ferencz József Tudományegyetem Régiségtudományi Intézete i. m. 12. o.