Csákány Béla: Bene qui latuit bene vixit

Richter Ilona a Szegedi Pantheonban

A szeged-tarjánvárosi Szent Gellért templom búcsújakor plakettet, néhány évben plaketteket helyez el a templom kapuján az egyházközség. Az immár negyven esztendeje, a templom fölszentelése óta évről évre gyarapodó plakettek nevezetes szegedi személyiségeket ábrázolnak. A kialakult Szegedi Pantheont az idei évtől a Richter Ilona grafikusművészt ábrázoló érem is gazdagítja.

Bene qui latuit bene vixit. Magyarra fordítva a római költő kétezer éves szavait: az élt jól, aki jól elrejtőzött. Bízvást mondhatjuk ezt Richter Ilonáról, mégpedig − Deo gratias − jelen időbe áttéve, hiszen itt él közöttünk, saját szavait idézve „nyugodalmas szívvel és elégedetten” és szeged-tarjánvárosi kicsiny, ám múzeumot idéző hangulatú lakásában ma is alkotó lélekkel dolgozik, ugyanúgy, ahogyan egész életében tette.

A soltvadkerti, szarvaskúti tanyai iskola tanítójának gyermeke Homokországban szerezte életének első tapasztalatait. Ott szerette meg a növényeket és állatokat, amelyeknek aztán egész élete során avatott ábrázolója lett, sok évtizeden át szolgálva ezzel a magasabb tudományt, és tanítva tudni vágyó gyermekeket, felnőtteket. Tehetsége a Képzőművészeti Főiskolán bontakozott ki, amelyet elvégezve hamarosan elnyerte a Munkácsy-díjat, korosztályának olyan kiválóságaival együtt, mint Kass János és Gross Arnold, akikkel fél évszázaddal később közös kiállításon is bemutatta műveit.

Pályája kezdetén a Természettudományi Múzeum, majd a Nemzeti Múzeum munkatársa volt, azután közel másfél évtizeden át Nápolyban a tengerbiológiai állomáson dolgozott. A Földközi-tenger apró élőlényeit a legtökéletesebb eszközzel, saját kezével örökítette meg. De a távolból is gondolt a hazai apró emberekre: ekkor jelent meg először talán legismertebb gyermekkönyve a Pandi nevű mackóról. Hazatérve a Szegedi Tudományegyetem munkatársa lett, és több mint negyven év óta a város és az egyetem polgára. Tudományos illusztrációit nyugat-európai nagyvárosoktól a szegedi akadémiai székházig számos helyen láthatták az érdeklődők. Munkásságát − többek között − 1983-ban Az NSzK legszebb könyve díjjal ismerték el, majd 1988-ban a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsától Az év gyermekkönyv illusztrációja díjat vehette át.  Soltvadkert pedig, amelyet szülőföldjeként szeret, tisztel, s ahonnan egy maréknyi homokot mindig magánál őriz, díszpolgárává fogadta és állandó kiállítást létesített alkotásaiból.

És hogy teljesebb legyen a kép Richter Ilonáról, íme néhány sor A megelégedés fája című, néhány éve megjelent könyvéből: „Uram, miért nem pihentél meg korábban? Miért nem elégedtél meg a csigaházzal, a csillagokkal és tengerekkel? A fekete és fehér után, a vonalak és foltok után, a színek és formák után mi késztetett megalkotni engem?” Nem csupán képzőművész az, hanem lírai költő is, akinek a lelkéből ilyen kérdések fakadhatnak.

Megjelent a folyóirat 2017. decemberi számában