Hegedűs Réka: Görög Ibolya előadásait Blaha Lujza is megirigyelné

Görög Ibolya, a protokoll nagyasszonya volt a Somogyi-könyvtár vendége.

Ha azt halljuk, protokoll a merev és szigorú szabályok jutnak eszünkbe, de Görög Ibolya a legjobb bizonyíték arra, hogy attól még, hogy valaki a protokoll szakértője, nem kell savanyúnak és befásultnak lennie. Görög ugyanis, aki több mint tíz, a szakmájában eltöltött év után joggal érdemelte ki a protokoll nagyasszonya elnevezést láthatóan jól érzi magát a bőrében. 1999-ben kellett távoznia a Miniszterelnöki Hivatal Protokoll Főosztályának vezető posztjáról, azóta nyilvános előadásaival járja az országot, saját protokoll-tanácsadói vállalkozó cégén keresztül szakmai tréningeket tart, valamint könyveket ír. Legfrissebb művében, a Summa Summarumban előadásainak írott változatát adta közre. Az új megjelenés kapcsán és az Ünnepi Könyvhéten elmaradt szegedi előadás pótlásaként találkozhatott az érdeklődő közönség Görög Ibolyával a Somogyi-könyvtárban, szeptember 14-én. Beszélgetőtársa Balog József újságíró volt.

Álmodozik-e egy kislány arról, hogy ha felnő majd protokoll szakértő lesz? „Úgy nőttem fel, hogy mindig viselkedni kellett. Később egy leánygimnáziumban tanultam Egerben, ahol a tanároknak szólniuk sem kellett, már a megjelenésükkel tudtuk, hogyan kell viselkednünk” – idézte fel gyermekkori emlékeit a protokoll nagyasszonya. A viselkedéskutatás mindig is érdekelte, bár a különböző kultúrák közötti különbségek vizsgálata nem feltétlenül dolga egy protokoll szakértőnek. Míg egy bizonyos viselkedéskultúrát minden közösség kialakít magának, ahhoz, hogy együttélésük zavartalanul tudjon működni, ez folyamatosan formálódik, alakul. A protokoll azonban állandó és írásban rögzített, amelyhez az 1961-es bécsi szerződés aláírása óta minden nemzetnek ragaszkodnia kell. Görög Ibolya 1987-ben kapott protokollos pozíciót a Miniszterelnöki Hivatalban. Hivatali ideje alatt hét kormányt szolgált, de pártsemlegességét mindig is hangsúlyozta. „Az az én Parlamentem, akárki is ül benne” – tette hozzá viccesen. Ha külföldi vendég érkezett Magyarországra, legyen az akár Károly herceg, akár Michael Jackson, vagy politikusok, közszereplők, Görög Ibolya feladata volt, hogy a fontos tárgyalások előtt megteremtse a jó hangulatot. Ehhez, ha kellett, még a Parlament pincéjébe is elkalauzolta a vendégeket.

Akkor sem esett kétségbe, amikor 1999-ben egy új szakasz kezdődött az életében. Jelenleg szaktudását és több évtizedes tapasztalatát előadássorozatai által osztja meg a közönséggel. „Előadások közben előbújik belőlem Blaha Lujza. Jól esik olyan témáról beszélni, amihez tényleg értek” – mesélt új hivatásáról. Nemcsak közszereplők, hanem hétköznapi emberek is felkeresik, ha bizonytalanok egy-egy protokollal kapcsolatos kérdésben. Görög Ibolya mindenkinek válaszol, akár személyesen, emailben, vagy a közösségi oldalán érkezik hozzá egy kérdés.

S hogy hogyan látja a protokoll nagyasszonya napjaink viselkedéskultúráját? „Az emberek alapvetően tudnak viselkedni, csak van egy-két kirívó eset, amit hajlamosak vagyunk jobban megjegyezni. A konfliktusokat is el lehet kerülni apró metafogások alkalmazásával. A viselkedéskultúra bár állandó mozgásban van, nem képes olyan gyorsan változni, mint ahogy a világ formálódik körülöttünk. Az együttélésünket szolgáló alapvető viselkedési normák mentik meg a társadalmunkat, például, hogy tudunk még köszönni egymásnak” – osztotta meg véleményét a közönséggel Görög, aki úgy érzi a Summa Summarum után nem fog több könyvet megjelentetni. „Fogok írni. Naponta. Mindig lesz egy két levél, amit meg kell majd válaszolnom”.