Petró János: Tervezhetőség, figyelem és felelősség

Interjú a Szegedi Nemzeti Színház újonnan kinevezett főigazgatójával

Barnák László tíz éve él Szegeden. Már öt éve is felvetődött benne a gondolat, hogy pályázzon, akkor azonban még fiatalnak érezte magát. Most 39 éves. Jövőbeli elképzeléseit három fő gondolat köré építi: tervezhetőség, figyelem és felelősség.

− Az utóbbi években az intézmény mintha eltávolodott volna a közönségétől. A fizető nézőszámarány 64 %-ra esett vissza.

− Van egyfajta sztereotípia azokban a nézőkben, akik nem teszik be a lábukat a színházba. Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy a nézők egy része elvesztette bizalmát, elpártolt tőlünk korábbi csalódásai miatt, a másik ok pedig az lehet, hogy potenciális nézőinkben nem sikerült felkelteni a vágyat, hogy színházba menjenek. Ezért a legfontosabb feladat, hogy egy olyan műsorpolitikát alakítsak ki, hozzárendelve egy igen erős marketing kommunikációt, ami segít abban, hogy egyrészt visszaszerezzük az elveszett bizalmat, visszacsábítsuk azokat a nézőket, akik nem a színházba járással szakítottak, másrészt új terepet nyissunk azok számára, akikben megvan az érdeklődés, csak még nem igazán jutott el hozzájuk az, hogy van itt egy színház, ami szerethető, élő és képes 21. századi módon kommunikálni. Július elsejétől leszek a színház igazgatója és az elkövetkező időszaknak arról kell szólnia, hogy beleássam magam az intézmény működésébe jogilag és gazdaságilag is, valamint hogy feltárjam azokat a szunnyadó lehetőségeket, amiket jelenleg nem aknázunk ki. Új utakat és irányokat kell keresnem akár a kapcsolatkezelésben, akár az új nézőcsoportok megszólításában. De mindezek mögött a leglényegesebb úgyis az, hogy milyen előadások születnek meg, mert lehet a legprofibb a kommunikációnk és becsábíthatunk akár nagy tömegeket is a bemutatókra, de csak egyszer. A nézőt hosszútávon nem lehet becsapni.

− A pályázatában szerepel az egyetemisták, sőt a középiskolások és felső tagozatos általános iskolások becsábítása. Ha egy érdeklődő rákeres a színház internetes felületére, nem igazán modern megjelenéssel találkozik.

− Az újabb kutatások szerint ezeket a felületeket már eszközfüggetlen módon kell megtervezni, hogy működjön minden platformon, legyen az asztali gép vagy tablet, de ott tartunk, hogy ma már sokkal inkább a mobilfelületekben kell gondolkodnunk, mert az okostelefonok elterjedésével az internet felhasználók jelentős csoportja szinte már csak ezekkel az eszközökkel kommunikál és szerez információkat és vásárol. Ez ráadásul jelentős mértékben pont az a generáció, akiket be szeretnénk csábítani a színházba. Éppen ezért az egyik legfontosabb tervem az, hogy fejlesszünk egy saját applikációt, amin keresztül a bérletesek értesítéseket kaphatnak a saját bérletükkel kapcsolatban, lehessen informálódni a készülő előadásokról, megjelenjenek saját tartalmak, amik csak ezen a felületen keresztül érhetők el. A közösségi felületeken keresztül is nagyon sok embert el lehet érni. Sőt ezek felhasználása nélkül ma már elképzelhetetlen egy kulturális intézmény. Ezeket a csatornákat nekünk fejleszteni kell, folyamatosan frissíteni.

− A pályázatában szerepel ezeknek az eszközöknek a beépítése a kommunikációba, de nincs kibontva részletesen. Másrészt felvállalt cél a fiatalabb generációk megszólítása is.

− A pályázatom részét képezi egy színházpedagógiai program, aminek keretében tervezek külön egy ifjúsági előadást kimondottan a középiskolások részére. Olyat, ami nekik szól, az ő nyelvükön és az ő problémáikkal foglalkozik. Ez ilyen formában hiányzott az elmúlt évtizedben. Az új bérletrendszerben ez beépül az ifjúsági bérletbe is.  Sőt, kiegészül majd egy felkészítő és feldolgozó foglalkozással is. Erre létre kell hoznunk egy pályázati rendszert, hogy lehetőséget adjunk az iskoláknak, mert nyilván a színház nem képes az összes iskolába elmenni. De ez az elképzelés mindenképpen megér egy próbát. Erre ráépítve működnének a klubalapú projektek, de ezek már itt, házon belül, úgynevezett drámacsoportok. Felső tagozatosok, középiskolások és felnőttek számára is. Lenne három külön időpont és hétről-hétre be lehetne járni ide a színházba. Drámapedagógus és alkalmanként a színház művészeinek bevonásával workshop vagy kurzus jelleggel részese lehetne mindenki a munkánknak. Ilyen módon is szeretnénk behozni a közösséget az épület falai közé.

− Ha beszélünk a nézők utánpótlásáról, szót kell ejtenünk a szakmai utánpótlásról is.

− Van arra országosan is egy törekvés vagy akarat, hogy ezeket a stúdiókat és tanodákat valahogyan ellenőrizhetővé kell tenni, mert éppen itt Szegeden is befuccsolt ez a fajta felnőtt képzés, nem volt elég diák, nem voltak lehetőségeik előadásokra, nem voltak megfelelő eszközeik. Ha ez a szabályozás megszületik, már könnyebb dolga lesz a színészképzés területén az intézményeknek és persze azoknak a diákoknak is, akik érdeklődnek a szakma iránt. Nem áll távol a színházaktól az, hogy stúdiókat üzemeltessenek, annak ellenére, hogy a rossznyelvek szerint ezek statiszta képzők. De szerintem ezzel nincsen probléma, mert vannak, akik érdeklődnek a színház világa iránt, de nem feltétlen jutnak el odáig, hogy egy egyetemi vagy főiskolai képzést elvégezzenek. Mégiscsak van egy lehetőségük, hogy színpadra kerüljenek és a színházaknak is jobb, ha kétmondatos szerepekre nem kell diplomás színészt foglalkoztatniuk.

− Jó ideje nem kapott a Szegedi Nemzeti Színház meghívást a POSZT-ra, nem szerepel fesztiválokon. Ez sajnos tekinthető minőségi megítélésnek is.

− Tíz év alatt, mióta itt vagyok, egy előadás ment a POSZT-ra, a Háztűznéző, amit Juronics Tamás rendezett és Fáy Miklós válogatta be. Ha a színház előadásait bármilyen módon meghívják, természetesen el kell juttatni ezeket az előadásokat a fesztiválokra, ezért elsődleges az, hogy olyan előadások szülessenek, amelyek felkelthetik a szakmai érdeklődést is, vagy annyira közönségsikerként vonulnak be a köztudatba, hogy megkerülhetetlenek legyenek. Nekem színházigazgatóként arra kell törekednem, hogy minél erősebb szakmai kapcsolatokat építsek ki, hogy később ezek a meghívások, csere kapcsolatok létre tudjanak jönni. De ahogyan korábban jeleztem, mindennek az alapja, hogy magas színvonalú előadások jöjjenek létre.

− Beszéljünk néhány szót a régióról is, Békéscsaba és Kecskemét, de akár Újvidék és Szabadka vagy éppen Temesvár. Van e valamilyen terve az együttműködésre.

− Terv az van, de semmiképpen nem az első évadban, mert elég későn jelent meg a pályázat, tulajdonképpen két hetünk maradt arra, hogy az intézmény a közalkalmazottak és a szerződött partnerek felé közölje a továbbfoglalkoztatás szándékát, most pedig erőltetett tempóban kell összeraknunk a következő évadot. A pályázatban szereplő tervezett darabokból már sok mindent szeretnék az első évben megvalósítani, de egy átmenetinek tekinthető évad jön, annak ellenére, hogy nagy vágyak és nagy álmok vannak, amik a műsorhoz kötődnek. Az említett együttműködések finanszírozásához későbbiekben akár pályáznunk is lehet.

− Van három tagozat, aminek a munkáját össze kell hangolnia.

− A balett szervezetileg elkülönül, velük könnyebb dolgom lesz. Az operának elég erős háttér országa és stabil nézőbázisa van Szegeden. Valószínűleg nem véletlen, hogy más nemzeti színházaknál évadonként egy vagy két opera bemutató van. Az hogy nálunk három bemutató is van, egy nagy kincs, de természetesen ennél a tagozatnál is szükség lesz a nézőszám növelésére, hiszen általában hat-nyolc előadást él meg egy bemutató. Gondolok itt beavató előadásokra, új műsorpolitikára. Amíg nyugaton az opera borzasztóan trendi és folyamatosan fejlődő, kortárs reflexiókat hordozó műfaj, addig nálunk egyfajta konzervatív hagyományban kicsit megporosodott. Itt is új utakat kell találni és ki kell nevelni a jövő opera barátait. A hagyományok tisztelete nagyon fontos, de a 21. századi nemzeti színháznak azokat az új törekvéseket is tolmácsolnia kell, amelyek új nézőket hozhatnak be. A két törekvés természetesen együtt járhat, tehát ha van három bemutató, akkor legyen meg a hagyományos stílust kedvelőknek is az öröme, de legyen valami olyan újfajta gondolkodás is, ami előre mutat.

− Vissza szeretné hozni a prózát a nagyszínházba. Van e konkrét darab terve?

− Van egy nagy klasszikus darab, ami már régen nem ment Szegeden. Az lenne a nyitó darabja a nagyszínháznak, és bár ez még képlékeny, de szeretném, ha összejönne, hogy az évad végén is legyen egy prózai bemutató. Annál egyébként meg a rendező személye az érdekes, aki már sikert aratott korábban a Szegedi Nemzeti Színházban. Ezen dolgozunk még.

− A pályázatában szerepel egy kifejezés, rugalmas jegyár.

− A jegyár kezelésnél jelenleg nem beszélhetünk jelentős emelésről, viszont azokra gondolva, akik jövedelméből nem igazán futja színházra, vannak alacsonyan tartott helyárak. Emellett lehetnek kiemelt árak is, például a zenés műfajoknál, vagy az olyan vendégfellépéseknél, amelyek siker előadások. Illetve a bérletek árának kialakításánál adunk kedvezményt az előadások számától függően, további kedvezményeket kapnak a diákok és a nyugdíjasok valamint a csoportok. Ez a jövőben is így lesz, de gondolkozunk azon, hogyan lehetne még szélesebb kínálatot létrehozni bérletek terén.

− A pályázatában szándéknyilatkozattal megjelenő rendezők jöttek első szóra? Horgas Ádám, Lukáts Andor, Pass Andrea, Alföldi Róbert, csak néhányukat kiragadva emlékezetből.

− Horgas Ádám mint drámatagozatvezető-főrendező lesz a színháznál a jövőben. Mikor vele leültem beszélgetni, ő nagyon izgalmasnak találta a háromtagozatú működést, hogy hogyan lehet egyfajta összművészeti irányában gondolkodni minden egyes területtel összekapcsolódva. Ő társulatépítő emberként kezdte a pályáját a független színház felől érkezve és onnan sorolt át a profi kőszínház világába, ami azért nem sokaknak sikerül. Folyamatosan játsszák a rendezéseit nagyon magas előadásszámmal. Akik rendezőként csatlakoztak, azokat vagy én kerestem meg, vagy közösen kerestük meg, elküldtünk nekik a pályázati anyagunkból egy kivonatot, ők azt elolvasták és az alapján reagáltak. Most is tárgyalunk folyamatosan, hogy az említett rendezők közül már a következő évadban tudjunk dolgozni valamelyikükkel, de nem könnyű egyeztetni őket, mert a legtöbbjüknek már betelt a naptárja. Több olyan darabban is gondolkodunk, amik a nézők számára vonzóak lehetnek, hiszen más színházakban már sikert arattak ugyanakkor szakmailag kihívást is jelenthetnek a rendezők és a színészek számára. Nem csak a nézők felé van felelősségünk, hanem társulatépítésben is gondolkodnunk kell, hogy minden egyes művész megkaphassa a tehetségéhez mért feladatot, akár olyat is, ami számára új irányt jelenthet. Amikor egy évad tervét összerakjuk, nagyon sok szempontot kell figyelembe venni, mert mást akar a marketing és a szervezés, nyilván minél jobban eladható előadásokat, közben minden színész nagy szerepeket akar játszani, a rendező meg akarja valósítani az álmait és úgy ajánl darabokat. Olyan ez, mint egy hosszú, nehéz sakkparti.

− A tervezett előadások is komoly és masszív évadokat prognosztizálnak. Van e valamilyen darab álma, amiben feltétlenül részt szeretne venni?

− Egyelőre a továbbjátszások kapcsán vannak feladataim, bármi olyan előadásban, ami ebben az évben sikert aratott és továbbvihető. Azonban egy nagyon komplex feladatról van szó, amit át kell vennem, ezért nem tervezem, hogy rögtön az első évadban beszálljak rendezőként vagy színészként. Nagyon nagy az állomány, a társulat, nagyon nagy a költségvetés, mindezekért júliustól én leszek felelős. A főigazgatói munka olyan egész embert igénylő feladat, amit csak akkor tudok jól ellátni, ha megtalálom hozzá a legjobb munkatársakat a színházon belülről vagy akár kívülről is. A színházszakmai munka mellett a marketing újragondolása és kőkeményen brandépítés jön. Meg kell újulnia a színháznak ahhoz, hogy visszanyerjük a szegediek bizalmát és behozzuk a fiatalokat is a falakon belülre.

Megjelent a folyóirat 2018. májusi számában