Zoltánfi Zoltán: Ötven éve bontották le a Kálvária-kápolnát

Mostanában, nem egyszer jogos közfelháborodást kiváltva szegényedik városképünk egy-egy 80-100 éves polgárház lebontásával. 1968 nyarán azonban − a csákányok és a robbantás zajától eltekintve − néma csendben tűnt el építészeti örökségünk egyik eklektikus neobarokk ékköve, a nagy árvíz pusztította elődje helyére a hívek adományaiból épített, Halmay Andor tervezte, 1884-ben felszentelt Kálvária-kápolna. Eltüntetésére ideológiailag semleges okot talált a hatalom: kellett a hely egy új benzinkútnak…

Korábban a Szent Rókus és Szent Sebestyén tiszteletére 1738 szeptemberében felavatott kápolna állt e helyen. A várost 1738-ban ismét elért, a középkorban szinte megszokott pestisvész „tartama alatt – Reizner János szavaival élve – a város hatósága és lakossága fogadalmat tett, hogy a csapás emlékére és kiengesztelésre két kápolnát állítand.”[1] Ezek egyike a Kálvária-kápolna helyén, a pestisből felgyógyultak utógondozását szolgáló rókusi Xenodichium mellett emelt kápolna, a másik az akkori palánki kiskapu előtt, a mai Tisza Lajos körút és a Boldogasszony sugárút találkozási pontja közelében Szent Erzsébet tiszteletére emeltetett a következő évben. Ez egyébként később Rozália- kápolna néven lett ismert, és kétszeri költözés után ma a Lechner téren áll.

Az 1884-ben felszentelt új kápolnába átkerült a nagy árvíz által elpusztított kápolnából három kőkereszt valamint Mária, Szent János és Mária Magdaléna szobra is.

A stációk 1900-ban kerültek a térre. A stációk 14 képét a Szegeden tízegynéhány évig tanárkodó Kacziányi Ödön (1852-1933) festette, majd tönkremenetelük után a pályáját Szegeden kezdő Tóth Molnár Ferenc (1867-1936) pótolta.

A nem túlzottan időálló festmények után 1934-ben kerültek öntöttvas domborművek a stációkba, a zebegényi kálvária domborműveinek másolatai.

A Kálvária- kápolna második világháborús sérülései nem kerültek kijavításra, sem a leszűkült egyházi források, sem az állami hozzáállás nem tették ezt lehetővé, a kápolna szakralitása lassan lecsökkent, lerombolásával az utolsó időkig megtartott húsvét nagyszombati körmenetek is elmaradtak.

A tér, amely az első világháború előtt, majd még utána sokáig a szegedi katolikus hitélet kedvelt színtere volt, ahol (Apró Ferenc kiváló helytörténész egy írásából idézve) a tér egyik sarkánál vetett búzánál tartották a Szent Márk-napi búzaszentelőt, a tér másik fele az úrnapi füvet szolgáltatta és ahová nagycsütörtök éjféltől húsvét vasárnapig a város templomaiból kereszt alatt érkeztek a hívek a kálváriára, elcsendesedett.

A stációkat 1954-ben vandálok rongálták meg, akiket akkor a közfelháborodás hatására megbüntettek. A térről a stációkat később eltávolították, majd 1997-ben ismételten felállításra kerültek a móravárosi templom, a Szent Kereszt Plébánia kertjében.

Az Élhető Szegedért Egyesület, a Szent Kereszt Plébánia és a Móravárosért Egyesület összefogásából 2011 óta kereszt áll a Kálvária- kápolna jó néhány évig benzinkút bitorolta helyén, s remény van arra, hogy 2028-ra, lerombolásának 60. évfordulójára eredeti formájában újból állni fog a kápolna.

Domonkos László, egykori szegedi újságíró így ír: „…a város Rókus nevű külvárosából olykor át-átruccantunk Móravárosba. Móravárosba menet Rókus felől betértünk a Kálvária térre, ahol engem a szó szoros értelmében ismerős kép fogadott. Apám szeretett barátjának, Zoltánffy Pista bácsinak, a tragikusan fiatalon elhunyt neves festőművész, Zoltánfy István édesapjának festménye a nagyszobában a főhelyen díszelgett – az akkoriban Tolbuhin szovjet imperialista marsallról elnevezett sugárút mentén található Kálvária tér névadóját, a Kálvária-kápolnát ábrázolta … egyszerűen lehetetlen volt nem felismerni, amint a gyufagyár felől kiléptünk a térre, azaz Móravárosba. Igézően szép volt és izgalmasan eredeti, elválaszthatatlanul a térhez, Móraváros kapujához tartozó. Nem sokáig csodálhattam „élőben” Pista bácsi művének tárgyát. A kommunista hatalom valamivel több mint húsz évig tűrte meg a Kálváriát, bár már 1952-ben elhordatta a stációk domborműveit, később elszállíttatta a kereszteket is, majd nemsokára csákányokkal akarta szétveretni az Úr házát. És mivel az ellenállt, 1968-ban pontosan úgy járt, mint 1965-ben a Nemzeti Színház, vagy 1951-ben a Városliget szélén a Regnum Marianum: felrobbantották…”[2]

Zoltánffy Pista bácsi (aki édesapám és címfestő volt, mint Domonkos László édesapja is) 96 évesen, 2006-ban hunyt el. Kálvária-kápolnát ábrázoló képe ma apai örökségként Domonkos László lakásának dísze.

E kép másik, szintén 1940-ben festett példánya nemrég került vissza a szűkebb családhoz. Első tulajdonosa a család távoli rokona, a Szegeden született Baráczius József (1866-1947) egri egyházmegyei prépost kanonok volt, akitől kaposvári közelebbi rokonai örökölték. Az ő hagyatékukból került a kép régiségkereskedőkhöz, majd a múlt évben a szűkebb család birtokába.

Megjelent a folyóirat 2018. júniusi számában

Jegyzetek

[1] Reizner János: Szeged története. III. kötet. Szeged, 1899-1900. 175. o.

[2] Domonkos László: Regnum-sors, Szeged. In: Magyar Hírlap 2016. július 2.

A nyitókép ismeretlen XX. századi festő festménye a Kálvária-kápolnáról.