Pető Bálint: A magyar sajtó a polgári nemzetté válás szolgálatában

Döbör András könyvéről

Aki a hazai, magyar nyelvű sajtó szárnypróbálgatásaira, illetve első jelentősebb kibontakozására – tehát a XVIII. század második felének, illetve a következő század első évtizedeinek tömegkommunikáció-történetére – kíváncsi, már régóta válogathat a témában a könyvtárak polcain, főként Buzinkay Géza, Kókay György kiváló tanulmányai vagy akár Dezsényi Béla művei közül. Döbör András Sajtópolitika és politikai sajtó Magyarországon (1780–1840) című, a Gondolat Kiadónál megjelent kötete – amelynek alapjául a szerző doktori disszertációja szolgált – azonban egyértelműen újdonságnak számít.

A sajtótörténeti munkákkal szemben támasztott szakmai elvárások ugyanis számottevő változáson mentek keresztül az utóbbi évek során. A hagyományosabb megközelítés szerint a sajtótörténet-írás alapvetően deskriptív jellegű feladat: a történész felvázolja az adott lap megjelenésének előzményeit, körülményeit, életgörbéjének sarkalatos pontjait, majd megszűnésének okait. Általában csupán említésszinten felsorolja az ott dolgozó szerkesztőket, újságírókat, illetve bemutatja az újság formai jellegzetességeit, rovatszerkezetét. Végül, tartalmi ismertetést közöl, elsődlegesen a fajsúlyosabb vagy egyéb szempontból nagyobb érdeklődésre számot tartó cikkekre koncentrálva. Mindennek – noha megkerülhetetlen módszer, főként, ha még feldolgozatlan lapokról van szó – legnagyobb hiányossága az, hogy egy ilyen jellegű munka szinte kizárólag a történeti és az irodalomtörténeti szempontoknak rendeli alá magát.

A hagyományos felfogás mellett azonban az utóbbi években megjelent a társadalomtörténeti, elsődlegesen analitikus módszert használó megközelítés, amely nem csupán kiegészíti az előbbi szemléletet, hanem kiemeli a sajtótörténet-írást a segédtudományok közül, és új alapokra helyezi azt. A nyomtatott tömegtájékoztatási eszközöket tágabb összefüggésben, jóval szélesebb kontextusban, a társadalmi kommunikációs rendszer történeti fejlődésében értelmezi, és a vizsgálati módszereket is ennek megfelelően választja meg. Ezen kívül kiemelten fontosnak tartja a sajtóterméket a kapitalista termelés–terjesztés–fogyasztás gazdaságtanának vonatkozásában, tehát tőkés vállalkozásként is elemezni. 

A szegedi sajtótörténész könyvében – természetesen a hagyományosabb, szövegelemző módszert is széles körűen alkalmazva – elsősorban a modern szemléletnek rendeli alá vizsgálata tárgyát. Mint azt a bevezetőben írja: munkája a felvilágosodás és reformkori magyar nyelvű sajtó, azon belül pedig a politikai hírlapírás történetét, az egyes lapok kulturális, politikai és társadalmi szerepét vizsgálja, valamint felvázolja a korabeli kormányzati sajtópolitika összefüggésrendszerét. A bevezetésen és az összegzésen kívül a könyv öt nagyobb fejezetre tagolódik: először a magyarországi sajtópolitika és cenzúra megjelenésének körülményeibe, illetve történeti fejlődésébe tekinthetünk be, a kezdetektől egészen 1840-ig. A fejezet – többek között – érzékletesen tárja elénk a mai napig vitatott megítélésű uralkodó, II. József 1782 nyarán hazánkban is életbe léptetett cenzúrarendeletének felvilágosult szellemiségét, amely rendelet nagymértékben hozzájárult a magyar nyelvű sajtó megszületéséhez. Ezután a Rát Mátyás által alapított, 1780. január 1-jén induló pozsonyi Magyar Hírmondót ismerhetjük meg, amelynek sajtótörténeti jelentősége vitathatatlan, hiszen ez volt az első magyar nyelven szerkesztett újságunk. A következő fejezet a második magyar nyelvű lapot, az 1786-ban Bécsben kiadott Magyar Kurírt mutatja be, emellett részletesen elemzi a lapvezér Szacsvay Sándor újságírói és szerkesztői tevékenységét. Ezt követően a rendi nacionalista mozgalom két orgánumáról, a Görög Demeter és Kerekes Sámuel által szerkesztett Hadi és Más Nevezetes Történetek című, 1789 júliusától publikált hírlapról, valamint utódáról, a bécsi Magyar Hírmondóról olvashatunk. Előbbi érdekessége, hogy kezdetben – egyértelműen a hatóságok megtévesztése céljából – nem újság formátumban adták ki, hanem kizárólag II. József törökellenes háborújáról szóló tudósításokkal foglalkozó füzetekből állt. Később viszont nyíltan színt vallott a valódi szándékokról: a magyar nyelv ügyéről, a magyar nyelvű kultúra és tudomány előmozdításának segítéséről.

Az utolsó rész már a reformkorba kalauzolja az olvasót, aki az 1830-as és 1840-es évek egyik legmeghatározóbb politikai lapját, a Jelenkort ismerheti meg. Az 1832. január 1-jétől Pesten, Helmeczy Mihály szerkesztésében, hetente kétszer megjelenő újság létrehozásának és később működésének elsődleges támogatója a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István volt, aki ezt a lapot választotta politikai nézetei fő orgánumául. A Jelenkor népszerűségét jelzi a mindaddig ismeretlen nagyságú – és a kiegyezés után is ritkaságszámba menő – példányszám: 1837-ben már több mint négyezer előfizetővel büszkélkedhetett. A fejezet különösen értékes része az analitikus kutatási módszeren alapuló kulcsszóvizsgálat, amelyet az tett lehetővé, hogy a szerző elvégezte az újság 1832 és 1838 közötti évfolyamainak teljes tartalmi feldolgozását, és elsősorban a híranyag statisztikai elemzésére koncentrált. Ennek alapján, több mint húsz oldalon keresztül, táblázatok és diagramok segítségével von le következtetéseket, amelyek egyrészt igazolják Széchenyi civilizátori tevékenységét, másfelől több szempontból új megvilágításba helyezik a Jelenkor szerepét a magyar sajtótörténetben.

Döbör András könyve hiánypótló szándékkal született, hiszen ilyen jellegű, az adott értelmezési keretben a teljesség igényére törekvő feldolgozás napjainkig még nem született a témában. A kötet nagy segítséget jelenthet a fiatal sajtótörténészeknek, hiszen útmutatóul szolgál az alkalmazott módszertan tekintetében, és újabb kutatásokra is ösztönöz. További érdeme, hogy egyfelől nagy figyelmet szentel az eddig méltatlanul keveset említett Helmeczy Mihálynak, a Jelenkor szerkesztőjének, másrészt olvasmányos stílusával fokozhatja a laikus nagyközönség érdeklődését is a magyar művelődéstörténet iránt.  

Döbör András: Sajtópolitika és politikai sajtó Magyarországon (1780–1840). Magyar nyelvű hírlapok a nemzeti identitás, a modernizáció és a polgári átalakulás szolgálatában. Budapest, Gondolat Kiadó, 2018.

Megjelent a folyóirat 2018. júniusi számában