Képiró Ágnes: Szakrális keresztutak

Dömötör Mihály: Kereszt parafrázisok, a XII. stáció című kiállításáról

Dömötör Mihály Szegeden élő fotóművész mintegy 50 alkotásából állt össze a Kereszt parafrázisok, a XII. stáció című tematikus tárlat a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában. A Nagyhét szakrális előkészületeibe szervesen beleilleszkedőn átadott kiállítás fotográfiái több évtizedes gyűjtőmunka összegzői. A kiállítás legkorábbi alkotása évtizedekkel ezelőtt, a 80-as években született a szamosújvári templom kertjében, amikor a művész a téglafalhoz támasztva meglátott egy hátrahagyott feszületet. Dömötör Mihály ezt követően számos alkalommal kapott lencsevégre feszületeket, de a szisztematikus gyűjtőmunka és a gyűjtött anyag egységes bemutatásának gondolata csak az utóbbi két évben merült fel benne. Dömötör keresztjei tematikus rendszerezésben először 2018. őszén szerepeltek a szegedi Kass Galériában.

A tárlat második alkalommal, 2019. április 16. és május 12. között az Alföldi Galéria Kossuth téri szárnyának három egybenyíló kiállítótermében kapott helyet. Ez a kiállítás is a Kass Galéria tavalyi koncepcióját követi, ám a kiállítási anyag azonossága eltérő hatást kelt a két galéria időszaki kiállítótermeinek különböző térkialakítása miatt. Míg a Kass Galériában egy idézet („Eli, Eli! Lama sabaktáni?”) és egy, a kiállítótér közepére fektetett, alulról megvilágított kereszt egészítette ki a fotósorozatot, az Alföldi Galériában két bibliai idézet szolgál a kereszt parafrázisok szöveges alátámasztásául.[1] Ugyanakkor, a kiállító művész életrajzát és a kiállítás témájához fűződő alkotói gondolatokat leszámítva, nem szerepel más, a képekre vagy a témára utaló szöveg a tárlatban. A képek beszélnek, s nem – a szabad asszociációkat olykor röghöz kötő, esetenként szabadjára engedő – képcímek. Félrevezető lenne, vagy elvenné a hangsúlyt a címadás, így a látogató számára kevésbé érezheti szükségesnek a helyek azonosítását, mint a hatások és a szakrális pillanatok megélését. Lucien Hervét idézve „A fotó arra hivatott, hogy felrázza az képzelőerőt, nem elég, ha csupán emlékeztetőül szolgál.” Emlékeztetőül szolgálhat néhány, hódmezővásárhelyi kereszt a helyi befogadók számára, akik a képeken mindennapi környezetük megszokott feszületeit láthatják – számukra felidéződik a helytörténeti vonatkozású kereszt képe.  A címadás nélküli keresztek többsége azonban a megidéződést szolgálja, teret adva a befogadó számára a képek előtti elidőzésre és elmélyülésre.

Felvetődik a kérdés: van-e időnk elidőzni a keresztek társaságában? Dömötör Mihályt, a fotográfust és a filozófia iránt élénken érdeklődő teoretikus alkatú egyént mindig is érdekelte az idő. A valóság folytonos változékonyságát az expozíció pillanatával, az expozíció mostjával képként rögzíti. A statikus képre is hat az idő, de nemcsak Krisztus szenvedésének folyamatai idéződnek fel a befogadóban, hanem a tárgyiasult keresztek képe, melyek erodálódási folyamatait is rögzíti az alkotó. Rozsdafoltoknak, lepattogzott festékrétegeknek ugyanúgy szemlélőivé válunk, mint a bejárathoz közeli főfal központi képének, a törött arcú kerámia Krisztus végstádiumbeli állapotának, melyet a nyékvárkonyi sírkert egyik sarkában, a fűben talált Dömötör Mihály.

Sorsszerű volt, hogy Dömötör alkotói pályája eljusson a keresztekhez, ugyanis több mint 40 éve fényképez tárgyakat, és mindig is érdekelte, hogy a tárgyakon keresztül a létezők létéről lehet-e valamit mondani. A kereszt az egyik legbonyolultabb szimbolikájú tárgy. Jel, jelkép és szimbólum is. Az évtizedeken át véletlenszerűen rögzített kereszt parafrázisok legkorábbi alkotása, a szamosújvári templomkertben rögzített fotográfia az egyetlen analóg technikával rögzített eleme a sorozatnak. A kiállított alkotások összes többi – így a legkésőbb, 2018-ban fényképezett – darabjai a digitális technológia termékei. Mivel a digitális érzékelő színesben rögzíti a képet, ezek az alkotások korrekciót is kapnak: a fekete-fehérre redukált alkotások kontrasztjait erősíti az alkotó. A kiállítótérben erős fény-árnyék kontraszthatás, lágy tónusátmenetek és ellenfény generálta sziluettfeszületek egyaránt jelen vannak. A fekete-fehér fény-árnyék kontrasztok erősítik a képek drámaiságát, visszaadva azt, amit a Nagypéntek jelent. Amikor, közel fél évszázada Dömötör Mihály elkezdett fotózni, a fekete-fehér eljárás lényegesen magasabb művészi színvonalat eredményezett, mint a kora hetvenes évek színes fotográfiája. Dömötör a 70-es években a Magyar Fotóművészek Szövetségének könyvtárában olyan neves fotográfusok albumait tanulmányozta, mint Edward Weston, Andreas Feininger és Ansel Adams, akik a fekete-fehér fotográfia technikai tökélyére juttatták el a műfajt. Nemcsak erősen hatott Dömötör Mihályra a fotográfia fent említett három jeles képviselőjének munkássága, hanem determinálta is a dömötöri alkotópályát a fekete-fehér fotográfia melletti elköteleződés felé.

A fekete-fehérre redukált fényképek látványvilága valóságból elveszi a színeket, mégis drámai sűrítésre alkalmas többletet hoz létre. A fotográfia alapvető kérdése: mi az, ami elvész a fényképben, mi az, ami megmarad, és mi az a többlet, amit képes létrehozni? Elvész a folyamatosság és – fekete-fehér fényképek esetében – a színesség, marad egy statikus, rögzített kép: egy téglalap formátumba zárt, hosszan szemlélhető redukált időpillanat. Hans-Georg Gadamer az Igazság és módszer című művében a kép fogalmának ontológiai elemzése során megállapított egyik fő tézis szerint a képmás akkor képmás, ha nem több, mint önmaga. A kép az, amiben létrejön egy többlet, ami által több lesz, mint a képmás: egy önmagához képest többletjelentés. Ahogy Gadamer írja, a műalkotásban nem az egyes létezők visszaadása, hanem a dolgok általános lényegének megragadása a lényeges. A Krisztus-fényképek indirekt módon jelenítik meg a létezőt, de a dolgok általános lényegét mégis oly módon ragadják meg, ahogy a keresztek ki vannak téve az időnek, melyeket a szemlélő a kordokumentumokként is interpretálhat, például a szamosújvári feszület repedező festékrétegét, vagy a prágai rozsdásodó keresztet szemlélve.

A hódmezővásárhelyi kiállítóhely hármas tagolású egysége vizuálisan izgalmassá teszi a kiállítást azáltal, hogy egyik térrészből a másikba áthaladva némi szünettel tagolja a keresztekről készült fotók megszólító erejű, erős érzelmi hatását, egyúttal ritmusban tartja a kiállítás elemeit. Változatos hatást mutatnak a szokatlan nézőpontok, a távolról rögzített tájrészletek és közeli képkivágatok, diagonális, vagy a képszélekkel párhuzamos, horizontális és vertikális metszéspontok keresztalakzatai, a konkrét tárgyábrázolásoktól a fotogram-hatást idéző absztrakt kereszt képéig. A stilizált keresztsziluetteket időnként megtöri egy-egy, művészettörténeti analógiákat is felidéző alkotás, mint az alulnézetből fotózott Krisztus-testek Mantegna-párhuzama, vagy a balatonföldvári megvilágított Krisztus-láb Szalay Ferenc-előképe. Szalay 1985-ban keletkezett, Eljő az aratás című festményén csak a vérző lábfeje látható az útszéli, keresztre feszített Krisztusnak. Dömötör Mihály őrizte magában ezt az előképet, amikor lencsevégre kapta a balatonföldvári temetőben a lemenő nap által megvilágított Krisztus-lábat, mely a kiállítótérben is hangsúlyos helyen, az utolsó terem főfalára komponált kereszt-alakzat legalsó elemeként helyezkedik el. Szalay Ferenc Koszorúhalmi kereszt című, 1988-ban készült festményével is találhatóak párhuzamok Dömötör Mihály keresztfotói között.

A Kereszt parafrázisok, a XII. stáció kiállítás nemcsak feszületfotók drámai sorozata, hanem történetet mesél el. Az első képen, amelyet a látogató a kiállítóterembe lépve megszemlélhet, Krisztus vállára veszi a keresztet. Majd a keresztre feszítés és feltámadás képeinek sorát a győzedelmes Krisztus keresztje zárja. A kiállítás egésze Nagypéntekről szól. A befogadó vallási meggyőződésétől függetlenül valamilyen módon viszonyul a sorsjelképhez, bár kétségtelen, hogy a keresztény hívő mélyebben át tudja érezni a XII. stáció drámaiságát. Dömötör Mihály saját alkotói életútjában is kiemelt helyen szerepelnek kereszt parafrázisai, elmondása szerint ennyire különleges témát nem fényképezett még. Dömötör Mihály szakrális képi esszéje a különböző helyeken talált és eltérő módokon rögzített kereszteken Jézus jelképét, a jel jelentését tárja a befogadó elé.

Jegyzet

[1] Az Alföldi Galéria kiállításában olvasható idézetek: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.” és „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”