Miklós Péter: Szegedi történetek

Németh János kötetéről

A szegedi irodalomnak kétségtelenül van egy jól körülhatárolható és komoly recepcióval rendelkező anekdotikus tradíciója. Ennek a hagyománynak a gyökerei a város hírlapirodalmának dualizmus kori kezdeteihez kötődnek és az első helyi sajtótermékek hasábjain fölbukkanó tárcákban, karcolatokban, s egyéb publicisztikai és kisprózai szövegekben keresendők.

Ennek az örökségnek a részei például Tömörkény István, Cserzy Mihály, Móra Ferenc, vagy Kóró Imre rövid írásai éppúgy, mint Horváth Dezső vagy Darvasi László – pontosabban Szív Ernő – a Délmagyarország hasábjain megjelent tárcái. De Temesi Ferencnek a Por, vagy a Kölcsön idő című szótár-, illetve újságregényének fragmentumai is ezt a szegedi történetmesélő tradíciót folytatják, amelynek szerzői között olyan klasszikusokat tarthatunk számon mint Gárdonyi Géza, vagy Mikszáth Kálmán.

Németh János nyáron megjelent kötetének történetei a föntiekben leírt hagyományba illeszkednek. A civilszervezeti vezetőként, versmondóként és kulturális események és projektek szervezőjeként ismert szerző Huncut szögediek és egy egyéb jóembörök című első könyve Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának anyagi támogatásával került kiadásra. A százharminchárom oldalas kötet huszonkét történeten keresztül vezeti végig az olvasót Szeged – vagy tágabb értelemben: a szegedi nagytáj – szellemi és kulturális örökségén, valamint igazítja el a kiadványt kézbe vevőt korunk és a közelmúlt alakuló – és a szerző által most meg is örökített – helyi anekdotakincsében.

A Németh János könyvében szereplő történetek a középkori eredetű Mátyás-mondáktól és -hagyományoktól egészen az alkotó családi legendáriumából vett sztorik el-, illetve újrameséléséig terjednek. Szegedi, dorozsmai, tápéi, szőregi, deszki, szajáni, magyarkanizsai mesék, mondák, történetek (többségük a Móra által „az utolsó magyar sámánnak” nevezett Kálmány Lajos gyűjtéséből) elevenedek meg a kötet lapjain.

Németh elbeszélői nyelvének érdekessége, erénye és egyedi jellemvonása a szegedi népnyelv használata, amely az ö-ző nyelvjárásban éppúgy megnyilvánul, mint az archaikus helyi szavak és kifejezések alkalmazásában. Általában megfogalmazható, hogy az elbeszélésmód nagyon erőteljesen emlékeztet az élőbeszédre, s ezzel szerzője személyiségét is megjeleníti, hiszen Németh János remek versmondó és előadóművész, de a kötetet olvasva érzékelhető: jó elbeszélő is.

A népmesék és népi történetek továbbadásának – s ezáltal biztosított örökkévalóságának – élőszavas hagyományvilága és a tizenkilencedik–huszadik század hírlapjainak és ponyváinak modora egyaránt tetten érhető a könyvben. Néhol azonban a szerző „kiszól” az elbeszélői stílusból, máshol pedig túlzottan is „népieskedő” a beszédmódja. Ezek egyrészt egyenetlenné teszik az előadásmódot, másrészt – éppen az imént említett eltúlzottság miatt – kissé döccenőssé teszik az olvasást, kvázi hiteltelenítve is a (vélt) szerzői intenciót.

Az egyedi nyelvezetű, feszes szerkesztésmódú és változatos tematikájú kötetnek sajnos vannak hiányosságai is. Legzavaróbb a számos elgépelés, a sok helyesírási hiba és fogalmazási – pontosabban szórendbéli – probléma. Ezek nemcsak az olvasást nehezítik, de több esetben a szerzői szándék megértését is hátráltatják. Például, hogy az alkotó mennyire akarja (egyáltalán: akarja-e) imitálni a népi írásbeliség hibáit, illetve a hagyományos szóbeliség pongyolaságát. Könyvészetileg zavaró, hogy a kiadványnak nincs címnegyedíve, sőt szennycímlapja sem, s hogy a kiadó, valamint a kiadás helye és éve is csak pontatlanul van megadva. A képek – amelyeknek aláírása sincs és többször funkciójuk is csak találgatható – minősége sem jó.

Németh János „huncut szögediekről és egyéb jóembörökről” szóló – sokszor pajzán és sikamlós, olykor kifejezetten erotikus – történeteinek a szegedi irodalmi hagyomány anekdotikus rétegeiben van a helye. A kötet különlegessége a szerző élvezetes és archaikus elbeszélésmódja, eredendő értéke pedig a már feledésbe ment szegedi történetek újramondása.

Németh János: Huncut szögediek és egyéb jóembörök. Mesék, mondák legendák. Szeged, Magánkiadás, 2018.

Megjelent a folyóirat 2019. januári számában