Kiss Norbert: Alsóváros ferences kolostora a szegedi nagyárvíz idején

„A víz hatalmas volt és terjeszkedő. Nyár közepén, szárazság idején megvonult a mederbe, hogy messziről nézve bárki azt hihette volna, hogy ha jól nekiszalad, át is ugorhatná: a víz ilyenkor gyermekies álmokat alszik. Más időben földuzzadt és elhatalmasodott, a partra kilépett és tovább legelt.”[1] – írja Szeged „főutcájáról”, a Tiszáról Tömörkény István.

A víz olykor szelíden lehetőséget, munkát, életet ad, olykor „földuzzadva és elhatalmasodva” vészt és pusztulást, ugyanakkor új lehetőségeket hoz. 140 évvel ezelőtt városunk megtapasztalta az addig életet biztosító Tiszának pusztító erejét. Az 1879. március 12-i „árvíz fölbecsülhetetlen anyagi károkat okozott ugyan és döntő csapást mért a város ősi hagyományaira, életformájára, de ugyanakkor parasztnépe előtt is újabb fejlődés, alkotó munka lehetőségeit nyitotta meg.”[2] A Bálint Sándor által leírt „újabb fejlődés, alkotó munka lehetősége” az árvizet megélt szegedieknek csakis a mind önmagukkal, mind a Tiszával való szakadatlan küzdelmének, összefogásának és élni akarásának eredményeként valósulhatott meg.  De, hogy „mit szenvedtek azon az éjszakán, minő nyomort s félelmet álltak ki, amíg válságos helyzetükből kiszabadultak, az csaknem leírhatatlan. Hányan lettek ezek közül súlyos betegek, hányan estek utóbb áldozatul s kiket ölt meg a bú és keserűség, azt számba nem vette senki.”[3]

A 140 éve történt tragédia napján volt, aki legértékesebb tárgyaival elindulva, volt ki már a derékig érő vízben gyermeke után kutatva indult a város biztonságos magasságain fekvő épületek védelmébe.[4] Ilyen ősi menedékként várta Alsóváros népét a ferences szerzetesek temploma és kolostora.

A várakozás napjai

Az 1879-ik évi Historia Domust író szerzetes a márciusi katasztrófát megelőzően, már a szokatlan januári, februári időjárásról is megemlékezik. A januári bejegyzések között két alkalommal is kiemeli a rendkívüli esőzéseket, melyek hatalmas széllel jártak. A januári esőzések mellett a hónap végére a krónikás fagyokról és havazásról számol be.[5] A következő hónap bejegyzései szintén az esőzésekről, ködös időjárásról, nagy szelekről és fagyról tesznek tanúságot. A Historia márciusi bejegyzései szintén az esőzések leírásával kezdődnek.

Március 6-án kerül bejegyzésre a petresi gátszakadás. A krónikás latin nyelvű bejezését követően már magyar nyelven olvashatjuk Taschler József vízvédelmi bizottsági elnök, főkapitány értesítőjét, mely egyben a város lakosságának felhívása az árvíz elleni védekezésre is.

Értesítés
A percsórai társulat legfelsőbb vonalán  Algyőn felül, Petresnél a Tisza tegnap éjjel 20 öl hosszában a töltést átszakítván, a víz percsórai, vagy is az alsó ányási rétben terül el. A víz további terjedését egy kis időre a régi sövényházi és szent jánosi elpusztult töltések gátolják meg; majd ismét a baktó – macskási töltésbe ütközik, a mely töltésnek meghágása után a víz egyenesen az alföldi vasút vonala mellett fog elterülni….
A város még e perczben közvetlenül veszélyeztetve nincs; egy úttal felhívatik mindenki, hogy a városnak néhány nap elteltével bekövetkezhető végső veszélyeztetését eltávolítani, miután csak az alföldi vasútnak elrendelt, és már megkezdett felmagasításával lehet, ennélfogva mindenki ezen védvonalon megjelenve, legszentebb kötelességének ismerje a közös érdek a város megmentését biztosítani…
A város megmentetni, a lakosság élete és vagyona megoltalmaztatni, s mindenki megmenekülni a közös veszedelemtől akként fog, ha helyt állva, szembe tekint a nagy feladatoknak, melyeknek sikeres betöltésére a város lelkes lakossága elegendő is, és képes is.
A víz védelmi bizottmány folyton együtt ül.
Szeged 1879, március 6-án
Taschler József
főkapitány, vízv. biz. elnök

Március 7-én a Historia Domus a Szegedi Híradó, szintén e napon megjelent írását közli: „A Tisza rémisztő ítéletet hoz az emberek fölött, akik minden természeti törvény lábbal taposásával, megfosztották a természettől nyert szabadságától s szűk ketrecbe zárva ráparancsoltak, hogy: „itt folyj, ebben a keskeny gödörben.” A haragos folyam széttörte nyomorult ketrecének falait, s rombolva pusztítva keresi föl régi birodalmát, és mintegy kárpótlásul a régi rabságért, új területeket hódít magának, szennyes iszapja alá temetve az emberi szorgalom verejtéken szerzett gyümölcseit s földönfutókká téve azok tulajdonosait.”[6]

A Szegedi Híradó beszámolója, mely a víz terjedését, Algyő és Tápé tragikus sorsát írta le, megjegyzi, hogy e hír hallatára az addig nyugodt városon úrrá lett a rémület. A feszültséget növelte, hogy a főkapitány elrendelte a szegedi üzletek bezárását, valamint „Értesítőjében” a vész bekövetkeztének esetén a menekülési útvonalak használatára hívta fel a lakosság figyelmét.

Az üzlet-élet végképp szünetel, a családi élet felbomlott, a legtöbb ház belseje felforgatva vagy kiürítve. És aki itthon végzett az kivonul az alföldi vasúthoz emelni azt a védgátat, a mely menekülési reményünknek utolsó horgonya.
Ez a helyzet képe ma Szegeden. Iszonyú helyzet, amelytől óvjon meg a gondviselés minden lakott helyet.[7]

A következő napok híradását a Historia Domus folyamatosan lejegyzi és óráról-órára számol be a víz aktuális helyzetéről.

Utolsó előtti bejegyzésként március 11-i dátummal Dorozsma sorsát olvashatjuk:

A víz harmadik áldozata Dorozsma, melyet a catastrofa már elért… Este 11 órakor: Dorozsmán a házak düledeznek. A nép a templomba menekül. Sürgős segítséget kérnek; Reggel katonaság megy oda dereglyéken.[8]

1879. március 12-e

Hajnali fél háromkor kezdődött az ítéletidő, melyet ágyulövések jeleztek. A temetés gyászharangjai bugtak Felsővárostól Alsóvárosig. A mindenfelől előtörő áradat moraja zúgott, közben pedig a menekülők zaja és sírása hallatszott. Rókus felől oly erővel és gyorsasággal tört át a gátakon, hogy hat órakor már Alsóvárosban hömpölygött az ár, mely részint a szabadkai utcán, részint pedig a temető felől közeledett.[9]

A kolostort az északi oldalról közelítette meg a víz.  Három órával az árvíz Alsóvárosra való betörését követően a kolostorban és templomban már 6 és fél lábnyi magasan állt a víz[10], „úgyhogy a mellékoltárokat majdnem összedöntötte, a padokat pedig széjjelhordta”[11].

A víz emelkedése Alsóvároson is a házak összeomlását eredményezte. A feljegyzések tanúsága szerint a víz által megkímélt házakat az időközben feltörő lángok pusztították el.[12]

A kolostor házfőnöke még március 7-én biztonsági okokból a legfontosabb élelmiszereket – búzát, lisztet, füstölt húst, kávét, cukrot, bort, kenyeret – a kolostor emeletének celláiba mentett át.[13]

Az Alsóvárosiak a főkapitány előírásának megfelelően részben a vasúti töltésre menekültek. A hívek közül körülbelül 3000-en a kolostorban kerestek menedéket.[14] „A betegek, gyermekek külön szobákban nyertek elhelyezést.”[15] A kolostorban maradt hívek, valamint a város más biztos pontjain oltalmat találók fokozatosan csónakokon és vonaton találtak végső menedéket Szőregen, Nagykikindán, Temesváron.[16] „Az egész áradás idejére csak 10-12 család maradt vissza a kolostorban… a helyzet annyira veszélyessé vált, hogy a rendtagok is kettő kivételével a kolostor elhagyására kényszerültek. A házfőnök azonban végig a rendházban maradt.”[17] A templomban az árvíz legmagasabb szintjét mind a mai napig, a templom északi ajtain található felírások jelzik.

 Az árvíz utáni mindennapok

A kolostor árvíz utáni mindennapjainak életét P. Huszár Jeromos ferences szerzetes összefoglaló munkájából ismerjük. Jeromos atya a Historia Domus bejegyzéseit olvasva írta összefoglaló, bemutató munkáját 1942-ben, mely két részben jelent meg a Szeged-Alsóvárosi Római Katolikus Egyházközösség hivatalos lapjában, a Szegedi Havi Boldogasszonyban. A következő részek bemutatása az ő munkáját alapul véve, valamint a Historia Domus vonatkozó részeit feldolgozva igyekszik az árvíz utáni Alsóváros mindennapjait bemutatni.

Az állomásfőnök segítségével a kolostor házfőnöke az anyakönyveket, a legfontosabb iratokat, liturgikus tárgyakat biztonságos helyen tudta őrizni.[18] Az árvíz után a városrészben maradt hívek számára a ferences szerzetesek igyekeztek támaszt, lelki segítséget, a betegek látogatását és a liturgikus szolgálatot biztosítani. A vasútállomáson ideiglenes plébániát alakítottak ki, mely központként működött az árvizet követő időszakban. A rendi vezetés minden lehetőségével igyekezett támogatni a Szegeden maradt testvérek munkáját. A rendi vezetés részéről a Provinciális atya gyengélkedése miatt, ha személyesen nem is, de a kecskeméti kolostor gvárdiánjának, Szegedi Klétusnak támogatásával mind anyagiakkal, mind lelkipásztori szolgálatukkal a szegedi testvérek és hívek mellett álltak. A vasútállomáson őrzött liturgikus tárgyakat és műkincseket a kecskeméti kolostorba szállították át megőrzésre. Biztonsági okokból a templom főoltárának kegyképe is ekkor került elszállításra a katonaság segítségével.[19]

A vasúti ideiglenes plébánia létrehozása mellett két szerzetes jelenlétével a Szeged mellett lévő Lengyel tanyán, úgynevezett missziós telepet hoztak létre, az ide menekült szegediek lelki gondozásának ellátásának biztosításáért. Kecskemét mellett a szabadkai kolostor házfőnöke is támogatta a missziós résszé vált Lengyel tanyát, mind jelenlétével, mind anyagiakkal, ruhákkal és élelemmel.[20] 

A Historia Domus időközben beszámol I. Ferenc József, magyar király március 17-i szegedi látogatásáról is.[21]

A katasztrófa következményeinek orvoslása

A Historia Domus április és május hónapokban beszámol a missziós tevékenység részleteiről. Az árvíz szintjének apadását nehezíthette a számos esős nap, melyekről szintén beszámol a Historia. Május 24-én a Ferences Rendtartomány Provinciálisa személyesen is ellátogatott a szegedi kolostorba.

A visitatio végeztével két Páter kíséretében csónakon távozott a kolostorból és ekkor szembejött velük egy lélekvesztő, melyben négyen ültek és már süllyedni kezdtek. Az atyák késedelem nélkül segítségükre siettek. De mikorra odaértek a csónak már elmerült. A bennülők közül egy kiúszott; kettő megérkezésükig a vízszinten tudja magát tartani: a negyediknek azonban nyoma veszett. Ezt azután az egyik Páternek csáklyával sikerült kihalászni. Úgy látszott már nincs benne élet. Ezalatt egy másik csónak is odaérkezett, így azután közös erővel valamennyiüket partratették, sőt még az elmerültet is magához térítették.[22]

Június 11-én Tisza Lajos miniszter, kormánybiztos látogatásáról és Ferenc József ígéretéről számol be a Historia.

Magyarország koronás királya… mondotta – hallották Önök „Szeged ezután is lesz, még pedig szebb lesz, mint volt.” Urunk királyunk akarja, hogy a kimondott ige testté váljék. Ő akarja, hogy Szeged legyen. Akarja ezt az egész nemzet. Amit pedig a nemzet és koronás királya együtt akarnak, az meg is lesz. És meg lesz aránylag rövid idő alatt, ezt reménylem, ezt hiszem.[23]

Időközben a templom és kolostor vízszintje apadni kezdett, „június 5-én a rendházban még másfél, a templomban 2 láb magas volt; június 15-én a templomban a víz már csak 6 ujnyi, a folyósókon 1 lábnyi volt”[24]. P. Huszár Jeromos írásából tudjuk, hogy a kolostor emeleti oratóriumában az árvíz utáni időben is naponta tartottak szentmisét, vasárnaponként és ünnepnaponként rövid beszédet is tartottak és a napi evangélium is felolvasásra került. A keresztelésekre csónakokon hozták a családok a gyerekeket a kolostorba. Július 2-án a víz elvonulta után, a sártól kitakarított templom újra alkalmassá vált a liturgiák végzésére.[25]

 Az újjászervezés támogatása

A templom és kolostor helyreállításának munkálatai, valamint a plébánia közösségének újraszervezése már a következő hónapokban kezdetét vette. Az évtizedekig tartó nehéz munkának biztosítását, mind az egyházi, mind a városi és állami vezetőség támogatta és segítette.

1879. június 29-én a testvérek elkészítették a „Becsüt” – „Azon ingatlan és ingóságokról, melyek folyó 1879 évi marczius hó 12-i árvíz által az alsó városi havi Boldogasszony templomban, és Szent-Ferencz-rendi atyák szerzetesházában okoztatott (ide nem értve a melléképületeket)”[26].

A „Becsü” részletesen leírja a templomban, a kolostorban, a sekrestyében, illetve azok berendezéseiben és ingóságaiban keletkezett károkat. A „Becsü” elkészítése és annak jelentése szükséges volt a későbbi támogatások igényléséhez. Erről tanúskodik a Historia Domus által leírt, június 26-án kelt levél is.

Főtisztelendő róm. kath.
lelkészi hivatalnak

Miniszterelnök úr Őnagyméltósága egy magát megnevezni nem akaró nemes emberbarát adományából 4000 forintot bocsájtott királyi biztos úr Ő Nagyméltóságának rendelkezése, hogy azt Szegeden azon egyházak közt, melyeknek temploma illetőleg imaháza elpusztult, különös tekintettel azon egyházakra, melyeknek esetleg iskolái is romba dőltek volna, belátása szerint ossza szét.
Királyi biztos Úr Ő Nagyméltósága az árvíz által elpusztított templomok illetőleg imaházak, úgy az egyházközösségek által fenntartott s esetleg romba dőlt iskolák bejelentését kivárván, hivatalos … megkerestetik a czímzett lelkészi hivatal, hogy amennyiben ilyen nemű károsodásnál fogva az érintett segélyből egyháza részére igényt tart, ezt a tanácsnál késedelem nélkül bejelenteni szíveskedjék. E mellett szíveskedjék arról is értesítést adni, hogy az egyházközségnek         hány híve van, és hogy az egyházközség pénzügyi viszonyai milyenek ma.
Szegeden 1879 június 26-án tartott tanácsülésből
Veszelinovics Bazil
helyettes polgármester

A felhívásra Kovács Vazul helyettes plébános írt összefoglaló válaszlevelet, melyből ismerjük az Alsóvárosi Ferences Kolostor és Templom árvíz utáni állapotát.

A templomban és kolostorban keletkezett károk a következők voltak:

„I. Kültárgyakban, n.m. templom falak – ajtók – szobrok, vasrácsozatok és közlánczolatban … kár 6160 forint

1. Beltárgyakban n.m. Oltárok, szószék, orgona, padok s egyéb felszerelvényekben 7793 ft 60 kr

III. A sekrestye falai – ruházatok és felszerelvényeiben 2756 forint

A 3. szám alatti kár összesen 16.709 ft 60 kr…” [27]

Az iskolák tekintetében a kolostornak nincs kárigénye, ugyanis az alsóvárosi és árvíz által romba döntött iskolák nem felekezeti iskolák voltak. A plébánia híveinek száma a Historia Domus és az utolsó összeírás szerint 26.250 fő.[28]

Kovács Vazul levelében kitér arra, hogy a rendelkezésre álló 4000 forintot, az alsóvárosi templom kárát, valamint a város többi templomát és imaházát is szem előtt tartva, aligha formálhat igényt a támogatásra. Továbbá a vezetőség figyelmébe ajánlja, hogy amennyiben van bármilyen más módja a támogatásnak, a sekrestyében keletkezett károk helyrehozatala a legszükségesebb.[29]

A Historia 1879-es évi további bejegyzéseiből tudjuk, hogy a városi és állami támogatások mellett, gyűjtésekből származó adakozások is segítették a szegedi ferences testvérek munkáját. „L. Antal – Budapestről − Gyűjtésemből 100 az az Egyszáz forintot a szegedi szent-ferencrendi zárda ínségének némi enyhítésére szeretettel és az Isten nagy vigasztalásának kívánata mellett küldöm.”[30]

Az újjáépítés, a közösség újraszervezése, az ősi menedék élettel való megtöltése még hosszú évtizedek munkáját jelentette a ferences közösség számára. A 140 évvel ezelőtti szegedi nagy árvíz, habár pusztítást hozott Szeged életében, az összefogás, az újrakezdés, a Bálint Sándor által az új alkotómunka lehetőségének nevezett időszakot is elhozta városunk életébe. Alsóváros szerzetesei a rendalapító Assisi Szent Ferenc apostoli célkitűzését és rendi hagyományukat szem előtt tartva igyekeztek a nép „barátai” maradni ebben a vészterhes időben is. P. Huszár Jeromos ferences szerzetes szavaival élve – „e néhány sorból is meggyőződhetünk a szegedi ferencesek hősi küzdelméről és önzetlen segíteni akarásáról, mely őket, mint a történelem folyamán mindig, úgy e korban is egybeforrasztotta a magyar szívekkel és lelkekkel.”[31]

Megjelent a folyóirat 2019. márciusi számában

Jegyzetek

[1] Tömörkény István: Egyszerű emberek – Mezei dolgok réti emberekről – http://mek.oszk.hu/07200/07205/07205.htm#10

[2] Bálint Sándor: A szögedi nemzet A szegedi nagytáj népélete. Második rész, A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, Szeged, 1976/77-2, 349. o.

[3] Reizner János: Szeged története, II. kötet, 338-339. o. − http://www.bibl.u-szeged.hu/reizner/

[4] Vö. Reizner János: Szeged története, II. kötet, 337. o −  http://www.bibl.u-szeged.hu/reizner/

[5] Historia Domus Szegediensis patrum Franciscanorum provinciae SS. Salvatoris ab anno 1828., Magyar Ferences Levéltár, VI. 08 Conventus Szegediensis. 269. o.

[6] Historia Domus Szegediensis… 1828. 272. o.

[7] Historia Domus Szegediensis… 1828. 273. o.

[8] Historia Domus Szegediensis… 1828. 276. o.

[9] P. Huszár Jeromos OFM: A szegedi alsóvárosi kolostor az árvíz idején. Szeged Havi Boldogasszony, Szeged, 1942. január hó 3. o.

[10] Vö. Historia Domus Szegediensis… 1828., 277. o.

[11] P. Huszár Jeromos i. m. 3. o.

[12] Vö. P. Huszár Jeromos i. m. 3. o.

[13] Vö. Historia Domus Szegediensis… 1828. 274. o.

[14] Vö. Historia Domus Szegediensis… 1828. 277. o.

[15] P. Huszár Jeromos i. m. 3. o.

[16] Vö. P. Huszár Jeromos i. m. 3. o.; Vö. Historia Domus Szegediensis… 1828. 277. o.

[17] P. Huszár Jeromos i. m. 3. o.

[18] Vö. P. Huszár Jeromos i. m. 3. o.

[19] Vö. P. Huszár Jeromos i. m. 4. o.

[20] Vö. P. Huszár Jeromos i. m. 4. o.

[21] Vö. Historia Domus Szegediensis… 1828.,279. o.

[22] P. Huszár Jeromos i. m. 2. o.

[23] Historia Domus Szegediensis… 1828., 294. o.

[24] P. Huszár Jeromos i. m. 2. o., vö. Historia Domus Szegediensis… 1828. 292. oldal, 297. o.

[25] Vö. P. Huszár Jeromos i. m. 2-3. o.

[26] Historia Domus Szegediensis… 1828. 299. o.

[27] Historia Domus Szegediensis… 1828. 302-303. o.

[28] Historia Domus Szegediensis… 1828. 303. o.

[29] Vö. Historia Domus Szegediensis… 1828. 303. o.

[30] Historia Domus Szegediensis… 1828. 307. o.

[31] P. Huszár Jeromos i. m. 3. o.