Nátyi Róbert: „Írásvédett”

Darázs József, Kóthay Gábor és Sejben Lajos kiállítása

Ez a számítástechnikában használatos – esetünkben többértelmű, enigmatikus kifejezés – jelzi, hogy a három eltérő irányokból érkező, változatos stílusban alkotó szegedi művésznek, Darázs Józsefnek, Kóthay Gábornak és Sejben Lajosnak a Kass Galériában kiállított munkáit az írás, a betű kapcsolja össze.

Az írott szó régtől fogva izgatja a képzőművészek képzeletét. Évszázadok óta jelennek meg hosszabb, rövidebb szövegek – szignók, szignettek, értelmező felíratok, titulusok stb. formájában – a képek legváratlanabb helyein. A XVI. századtól kezdve, típustól függetlenül szaporodnak azok a festmények, ahol a kép virtuális terében helyeztek el a festők magyarázó textusokat, hogy rávilágítsanak ábrázolásuk valós tartalmaira. Az közismert tény, hogy a kalligráfia, a szépírás már az ősidőktől fogva a díszítőművészetek körébe tartozó megbecsült mesterség. A XX. századi avantgárd művészet szárnypróbálgatásai óta, ráadásul maga a betű – önálló entitásként – is a képzőművészeti repertoár részévé vált. A különböző kultúrák ábécéi a tartalmukon túl, egyéni esztétikai értékkel is bírnak. Magritte például a L’Usage de la parole (A szavak alkalmazása) című ciklusában pontokba szedte ide vonatkozó gondolatait, melyek közül az egyik vizsgálati szempontunkból különösen érdekes: „A festményeken a szavak ugyanabból az anyagból vannak, mint a képek”. Ez az egyszerű, frappáns megállapítás a következő évszázadban műalkotások sorának válhatott inspiráló forrásává, kiindulási pontjává.

A konceptuális művészet hatvanas évekbeli rajtolásától kezdve, a képzőművészek is pontosan tudatában vannak a szavak és a betűk bűvös hatalmának, így többen, szívesen integrálják műveikben a különféle írásokat, szöveg töredékeket, vagy éppenséggel csak betűk alkotta elemeket. Számosan közülük kifejezetten kép és szöveg határainak összemosásával, esetleg éppen ellenkezőleg azok feszegetésével alakították ki életművüket. A hazai kortárs művészetben is jelenlévő tendencia a betűnek, a szövegnek a beemelése a képzőművészeti alkotások körébe. 2013-ban például a Gallery by Night keretében a Stúdió Galéria Betűszedés projektjében láthattunk bőséges merítést a szövegek képzőművészeti alkalmazásából.

Darázs József munkái

A szegedi tárlat tanúsága alapján a betű, ez a jelentést hordozó, esztétikai értékkel bíró szimbólum, természetesen többféle módon, elérő tartalmi szinteken épül be a három művész munkásságába. A másféle megközelítések ellenére talányos koincidenciák is kitapinthatók munkáik között. Ebből, és a Kass Galéria terének egységes, körbejárható enteriőrjéből is következett, hogy a kiállítás, a három attitűd ellenére szinte teljesen zárt egységként jelenhetett meg a nézők előtt. Gyakorlatilag bárhonnan, bármelyik alkotástól indulva kezdhető és körüljárható a betű-mátrix. A játékosan metaforikus címválasztás az elsődleges jelentésén túl, utal a Guttemberg-galaxisra, annak látszólagos jelenkori térvesztésére és ennek folyományaként az alkotók természetes, szocializációjukból is származó, a könyvkultúrát oltalmazó gesztusára. Másrészt mindhárman tudatában vannak, a konceptuális művészet spiritus rectorának tartott Joseph Kossuth által megfogalmazott gondolatnak, hogy „A művészeti problémák alapvetően nyelvi természetűek”. Így művészeink munkáiban a szövegek sajátos látványként jelennek meg, ahol egyszerre – de szétágazó szándékok és célok mentén – válik fontossá esztétikai minőségük, vizualitásuk, mondanivalójuk vagy szövegszerű jelentésük.

Kóthay Gábor tervezőgrafikusként, betűtervezőként, tipográfusként az írásjegyek szépségével és funkcionalitásával foglalkozik. Nála a betű, az írás nemcsak, hogy a kompozíció, a képépítkezés fontos része, de legtöbb esetben a lényege is. A bejárathoz közel elhelyezett első ciklusában – plakátjain, illetve változó megrendelésre készült tervein – a különféle betűtípusok születésének egyik pillanatát láthatjuk, ahol a szövegek és képek egymást értelmező kapcsolatrendszerén keresztül erősödnek fel a vizuális jelentések. A hátteret alkotó, figyelemfelkeltő látvány effektek kiegészítik az üzenetekhez formailag, szellemileg is kötődő, mindenesetben más-más, sokszor a néző által megszokott sztenderdektől eltérő, invenciózus betűtípusokat, ahol az olvashatóság, mint legfontosabb szempont mellett az írásjel jelképpé, metaforává válik. Második sorozatán ennek éppen szöges ellentéte történik, hiszen a betűk, a legtöbb esetben szándékosan elleplezett karakterek és szövegek, rejtett módon a grafikák, digitális printek konstruáló, festői elemmé lényegülnek át. Eredeti, kontextuális jelentésüket is megőrizhetik, mint például egyik munkáján a horizontvonal fölött úszó szigetszerű jelek oszcilláló, geometrikus jellé egyszerűsített szimbólumai a visszatükrözés által válnak elbeszélő képi egységgé. Ennek ellenére a néző beleérző képességének a maximumát kell nyújtania, hogy a barokk angol költő, John Donne „kódolt” idézetét „Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része…” megértsük.

Kóthay Gábor alkotásai

Darázs József festményein is megfigyelhető a rejtőzködés, a titokzatosság, hiszen a nála alapelemként használt rovásírások kódrendszere felfejthető, persze a tényleges jelentést csak az azt ismerő beavatottak értik meg (Rejtőző üzenet, 1-3.). Az archaikus karakterek formai, esztétikai hatásaira épülő primer, absztrakt jelképrendszer, dekoratív szőttesé, síkszerű ornamensé alakul a szemünk előtt. Egyes képeken narratív, kísérő, könnyen dekódolható képi elemek segítik az értelmezést, míg másokon tisztán a rovásírás sajátos, ősi ritmusára alapozó ornamentika válik a kép igazi szereplőjévé. A Vizes jegyben születtem címadás sejteti, hogy egy szemérmes, naplószerű önvallomást olvashatnak a karakterrendszer szabályait ismerő bennfentesek. A figyelmes szemlélő számára azonban hamar kiderül, hogy a címadó alapmondat multiplikálódik mantraszerűen végig a képfelületen, a szöveg végén, a zárómondat meglepetésszerű, tömör csattanójával: „Ismételek, de nem ismétlődöm”. A 2018-ban készült munkákon, a fehér, rusztikus vakolatra emlékeztető felületen, a reliefszerű, a síkból kilépő írásjelek fanyar, ironikus olvasata még kifejezőbben jelentkezik. A Hívás című képen a centrumban látható – a modernitást jelképező – önfeledten mobiltelefonáló lány fotója éles ellentétben áll, a fényképet bordűrként keretező rovásírás vizuális rendszerével, évezredes tradíciójával, mintha csak a „minden ugyanaz, másképpen” gondolat illusztrációjaként készült volna a mű. A kortárs és archaikus művészet eszközeinek keveredése, az ambivalens eklektika sajátos feszültséget kölcsönöz a képnek, amit a bizánci vita ikonok megoldásait idéző kompozíció széles szövegtükrében olvasható rigmus sorai még tovább árnyalnak: „Hallod kedvesem / hívlak csendesen / holdtöltekor a kishídnál / várlak Szentesen”

Sejben Lajos munkái

Sejben Lajos plasztikáinak, szobrainak szintén a rejtélyesség, a rejtőzködés az egyik lényeges sajátosságuk. A védettség jelei egyértelműek. A könyvekből, folyóiratokból, magazinokból kivágott szövegrészletek, a dekoratív, színes szelvényekké összesajtolt lapok hol rozsdásodó fémlemezek közé préselve, hol ősi épületekre emlékeztető dobozokba, skatulyákba és szelencékbe ágyazva vagy archaikus napszekér formájú kövek közé ékelődve jelennek meg. Az objektek között feltűnnek a könyvformák is. Fából imitálva nyitott kötet alakját veszik fel, máshol a csodák egykori tárházát jelentő, gyermekkori színes emlékeket felelevenítő, az alkotónak a nagyszüleitől örökölt fólió méretű Századok legendái, a mennyezetről függesztve, a kiállítótérben finoman himbálódzó hintaként, művészkönyvé átalakítva válik saját maga lebegő monumentumává. Az enteriőr záró falán tanulmányozható két assemblage, az egyik négyzetes, a másik tondó formátumával, az anyaghasználat tobzódó, barokkos bőségével, az asszociációk széleskörű lehetőségével az olvasás kollektívumban betöltött, társadalmi szerepére utalnak. Máshol a középkori ereklyetartókra emlékeztető vastag falú, öntött üvegkapszula hermetikusan oltalmazza/konzerválja a már megközelíthetetlen, olvashatatlan tartalmakat. A hermetikus itt nemcsak a légmentesen zártság állapotára, hanem a titkos tanokat ismerők, beavatottságára is értendő! A nyomtatott szövegek ugyanis kiválóan őrzik titkukat, nem láthatunk beléjük, valamikori funkcióikat levetkőzvén az újrahasznosítás által, így egy harmadik jelentésréteggel gazdagodnak. A Gutenberg-galaxis talált tárgyaiként, a másodlagos felhasználásnak köszönhetően, titokzatosságukkal, nehezen megközelíthető tartalmaikkal a szövegekben kódolt kulturális emlékezet emlékműveiként funkcionálnak.

Megjelent a folyóirat 2019. márciusi számában