Mód László: Érdekességek a szegedi szőlő- és bortermelés múltjából 19.

Az 1945-ös földreform hatása Csongrád megye szőlő- és bortermelésére

Az 1945-ös magyarországi földreform kiterjedt a szőlőbirtokokra is,
melynek következtében mintegy 27 000 hektárnyi ültetvény került új tulajdonosok kezébe. Szeged vonatkozásában jelentős változásokat nem hozott, mivel nem voltak a város határában nagyobb szőlőgazdaságok. Mindez nem mondható el más Csongrád megyei településekről, ahol a rendelkezés jelentős mértékben módosíthatta a tulajdonviszonyokat.

A Szegedi Állami Szőlészeti és Borászati Kerületi Felügyelőség iratanyagának egyik legértékesebb darabja 1946-ból származik, amelyben Pesthy Pál kerületi felügyelő tájékoztatta a földművelésügyi minisztert a földreformnak a szőlő- és bortermelés tulajdonviszonyaira gyakorolt hatásáról.[1] Ebből megtudhatjuk pontosan azt, hogy a rendelkezés Csongrád megyében mely szőlőbirtokokat érintette. Pesthy Pál hivatalos levelében három szőlőgazdaságot nevezett meg, amelyeknek a kiterjedése országos viszonylatban is kiemelkedőnek számított.

Sorozatunk előző részében már foglalkoztunk a 210 kat. holdas pusztamérgesi Nagyteleppel, melyet a 20. század elején Ormódi Béla szegedi bankár létesített. A második szőlőbirtok a Pallavicini család, nevezetesen őrgróf Pallavicini Alfonz Károly tulajdonát képezte. Két egységből tevődött össze, a sándorfalvi „Homoki” illetve a sövényházi „Kőtörési” szőlőből. Amíg előbbi 21, addig utóbbi 100 kat. holdat foglalt magában.[2] Sorrendben a harmadikat Magay Lajosné és Kónya Béláné birtokolta, akik Wolf örökösök voltak. Ez a szőlőgazdaság Kiskundorozsma határában, Árpádközponton helyezkedett el Wolf-birtok részeként.[3]

Pusztamérgesen Sebestyén Ármin és Lindenfeld Sándorné 210 kat. hold kiterjedésű nagytelepi szőlőgazdaságából 22, 5 kat. holdat hagytak meg az eredeti tulajdonosok kezén, a fennmaradó részt 1–3 kat. holdas parcellák formájában a földigénylők között osztották ki. A Nagytelepen a csemegeszőlők 20 kat. holdat foglaltak el, a borszőlők állományát az olaszrizling, a kövidinka, a veltelini, a muskotály és kevés kadarka alkotta, a termésből évente átlagosan 2025 hektoliter bor készült. A Nagytelep tulajdonosai (Sebestyén Ármin, Lindenfeld Sándorné, Schwarz Jakabné) és a földigénylő bizottság (Szekeres Ferenc és társai) tagjai között megállapodás jött létre, amely részletes kimutatást közölt a szőlőbirtokon használt munkaeszközök egy részéről. A korábbi birtokosok tulajdonában maradt hiányos felszereléssel 10 db permetezőgép, 12 db permetes fahordó, 500 db „nagy szölő csomagoló láda”, 500 db „lapos, II-es vasú szölöcsomagoló láda” és 400 db 40 kg befogadóképességű „alma csomagoló láda”. Ebből szépen látszik, hogy a szőlőtelepen jelentős ágazat lehetett az étkezési szőlő, illetve a gyümölcs termelése és értékesítése. A permetezőgépek mellett növényvédelmi célokat szolgált a 2 db háti, valamint a 6 db kézi porozó. A védekező szerek közül 1000 kg rézgálicot hagytak Sebestyén Árminnak és társainak. Mivel a régi tulajdonosok használatában maradt szőlőültetvények nem voltak megfelelően karózva, ezért 10 000 szőlőtámaszra is igényt formálhattak. A szőlőtermés feldolgozását szolgálták a korábbi tulajdonosok használatában megmaradt 1 db 15 hektoliteres és 5 hektoliteres szőlőprések, amelyeken kívül 40 db, rossz állapotú puttony, valamint 10 db lugzó kád felett is rendelkezhettek. A felsoroltakon kívül 1 db 40 hektoliteres darálókádat és 6 db 20 hektoliteres cefréskád is a kezelésükben maradt. A borászati kellékek közül az alábbiakat használhatták a továbbiakban is Sebestyén Ármin és társai: 1 db borpumpa 30 folyóméter gumitömlővel, 2 db kármentő, 1 db bortölcsér, 1 db 10 literes favödör, 1 db rézcsap, 1 db csapkönyök. A szőlőtelepen található építmények közül a következők maradtak a régi tulajdonosok kezelésében: 110-es táblában 26 méteres lakóház, 111-es táblában 25 méteres lakóház és egy „nádas raktár” alatta borpincével, 92-es tábla az épületeivel és tartozékaival.[4] A szőlőművelést és a borkészítést 1946 tavaszán a Nagytelepen egy alkalmi társulás irányította. A szőlőbirtok a rendelkezésre álló dokumentumok szerint az 1950-es évek elején a borforgalmi vállalat, később a Dél-alföldi Pincegazdaság kezelésébe került, amely megtartotta és tovább használta a Pusztamérgesi rizling márkanevet.

Szemben a pusztamérgesi Nagyteleppel a Pallavicini uradalom szőlőültetvényeit teljesen felosztották a földigénylők között, a korábbi tulajdonos kezén semmit sem hagytak. A pincék üresen maradtak, mivel a kb. 2600 hektoliter űrtartalmú hordókat a hadi cselekmények idején elvitték. A sándorfalvi szőlőbirtok fajtaállományát az olaszrizling és az ezerjó alkotta, Kőtörésen (a mai Dóc település közelében) főként zöldszilváni, olaszrizling, ezerjó, kövidinka és kadarka tenyészett. 

Kiskundorozsma határában a Wolf-birtokon többféle szőlő termesztésével foglalkoztak, amelyek közül az olaszrizling emelkedett ki. A hordókat a szovjet hadsereg elkobozta. Kis híján felosztották a két világháború között hírnevessé vált Bohn-birtok is, a Csongrádvármegyei Földrendező Bizottság azonban tekintettel a tulajdonosok által a legrosszabb homokterületen létesített kiváló szőlőkultúrára, mentesítette a megváltás alól.[5]

A földigénylők között kiosztott területek művelése, termésük feldolgozása csakis valamilyen társulás keretei között valósulhatott meg. 1946-ban Pusztamérgesen szövetkezet megalakítására már történt kísérlet, a másik két birtokon azonban csak vontatottan haladt létrehozásuk. Pesthy Pál a korabeli állapotokkal kapcsolatban elég lesújtó véleményt fogalmazott meg: „Szövetkezetet az uj tulajdonosok csak Pusztamérgesen alakitottak, máshol hanyagságból és káros rosszindulatu tudatlanságból nem alakult, ehelyett kiskirályi tempókkal a leghangosabbak diszponálnak és megfenyegetik azt, aki szerintük >beleártja magát az ő dolgukba<. A megyei szervező utján folyamatba tettem e helyeken a szövetkezet megalakitását és arról annak idején jelentést fogok tenni. Felszerelés és hordóállomány csak a pusztamérgesi maradt meg, másut az oroszok és mások a felszerelést elsajátitották. Általában, tárgyilagosan meg lehet állapitani azt, hogy az uj tulajdonosok a kezükre jutott szőlőt sokkal nagyobb ambicióval és munkakészséggel müvelhetnék, mint ami ma sajnos tapasztalható. Egy-egy igénylőre átlag 1-3 hold szőlő jutott.”[6]

A háborús viszontagságokat átvészelt munkaeszközök és felszerelések birtoklása alkalmanként feszültségeket okozhatott, mint ahogyan erre a kőtörési présház esete is kiváló példát szolgáltat. A sándorfalviak négy szőlőprést, egy pálinkafőző üstöt és tárolóedényeket szállítottak el, ám ezek használatára a mindszentiek is igényt formáltak. A Csongrád vármegyei földbirtokrendező tanács végül azt a határozatot hozta, hogy az eszközöket vissza kell szolgáltatni oda, ahonnan származtak.[7]

Csongrád megyében az előzőekben ismertetett szőlőgazdaságokon kívül más szőlőültetvényeket is érinthetett a földreform, ám ezekről nem készült pontos kimutatás. Ezek a szőlőterületek egy-egy nagyobb úri vagy gazdag paraszti birtok részét képezhették. A csongrádi Nagyiván Fekete Béla és felesége Faragó Ágnes uradalmában jelentős ágazatot képviselt a szőlő- és bortermelés.[8] Az ún. Faragó-szőlőből 21 földhöz jutatott részesült, akik között nemcsak a szőlőtőkéket, hanem a gazdasági felszereléseket, a szőlőzúzókat, a borsajtókat, a hordókat, a permetezőgépeket, a porozókat és a puttonyokat is felosztották.[9]

Az 1945-ös földreform a földtulajdonviszonyokat Csongrád megyében is jelentős mértékben átalakította, ahol több nagyobb szőlőbirtokot 1–3 kat. holdas vagy még ennél is kisebb részletekben felparcelláztak. A háborús károk illetve a felosztás miatt a korábban jól prosperáló, modern szőlőgazdaságok működtetése nehézkessé vált vagy teljes egészében ellehetetlenült. A megváltozott gazdasági-társadalmi viszonyok közepette hosszú távon nem kínálkozhatott más út, mint a szocialista nagyüzemi gazdálkodás keretei között a termelés, a feldolgozás és az értékesítés drasztikus átszervezése.  A háború viszontagságait leginkább a pusztamérgesi Nagytelep vészelte át, ahol tovább folytatódhatott a szőlőtermés feldolgozása és a homoki borok készítése.

Megjelent a folyóirat 2019. márciusi számában

Jegyzetek

[1] Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára (a továbbiakban: MNL CsML) XXIV. 212., Szegedi Állami Szőlészeti és Borászati Kerületi Felügyelőség iratai. (a továbbiakban: SzÁSzBKFi.) 1946.12.

[2] Az uradalom borai rendszeresen feltűnnek a különböző hirdetésekben, amelyekben fajborok (ezerjó, kövidinka, rizling) szerepelnek leginkább. 1924-ben a Szegeden megrendezett mezőgazdasági kiállításon arany éremmel jutalmazták a nagybirtokról származó tételeket. Borászati Lapok 1924. október 4. 303. o.

[3] Wolf Miksa gazdasága eredetileg 2000 kat holdból állott, amelyből több mint 800 kat. holdat a 20. század elején felparcelláztak és eladtak. 1922-ben a 100 kat. hold szőlőbirtokon holdanként 42 hektóliter bor, összesen 4200 hektóliter bor termett, amelynek értéke 34–35 millió koronát tett ki. Az 1930-as évek elején az ülléspusztai szőlőgazdaság fajborait Szegeden is értékesítette, ahol a fogyasztóközönség fehér asztali, üllési aranyos, kövidinka, burgundi, rizling, veltelini és édes nedűit vásárolhatta meg. Farkas Csaba: A két világháború között. In: Marjanucsz László (szerk.): Üllés története és népélete. Szeged, 213–214. o.; Délmagyarország 1931. december 4. 14. o.

[4] Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Szentesi Levéltár (a továbbiakban: MNL CsML SzL) XVII. 503. Néphatalmi és különleges feladatokra alakult bizottságok. (a továbbiakban: Nkfab). A Pusztamérgesi Földigénylő Bizottság iratai. Megállapodás Sebestyén Ármin és társai, valamint a Földigénylő Bizottság tagjai között

[5] Ebben a döntésben minden bizonnyal közrejátszhatott az a tényező is, hogy a szőlőbirtokon jelentős mennyiségű szaporítóanyagot állítottak elő. Farkas Csaba i. m.  241. o.

[6] MNL CsML  XXIV. 212., SzÁSzBKFi. 1946.77.

[7] MNL CsML SzL XVII. 516., Nkfab A Sövényházi Nemzeti Bizottság iratai 1946. 349.

[8] A témáról lásd részletesen: Gulyás Martin: Az 1945-ös csongrádi földosztás sajátosságai és vesztesei. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/az_1945_os_csongradi_foldosztas_sajatossagai_es_vesztesei/

[9] Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Csongrádi Levéltár. XVII. 503. Csongrádi Földigénylő Bizottság iratai. 1946. 184.