Pusztai Virág: Szakrális geometira – geometrikus szakralitás
Album a 70 éves Aknay János pályájáról
A Regionális Összművészeti Központ termeit 2019. február 28. és április 28. között Aknay János alkotásai töltötték meg. Az Égi és földi geometria című, átfogó, életmű jellegű tárlat a Kossuth- és Munkácsy-díjas magyar festőművész 70. születésnapján nyílt meg. Az érdeklődők már ezen a napon kézbe vehették azt az impozáns albumot is, amely a tárlaton látható alkotások reprodukciói mellett nyolc művészetteoretikus tanulmányát is tartalmazza.
Aknay János nem csak alkotóként, de művészetszervezőként is komoly hatást gyakorolt és gyakorol a hazai képzőművészeti életre, a legendás Vajda Lajos Stúdió 1972-es megalapításától napjainkig, amikor is a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete elnöki pozícióját tölti be. Talán ezért indul a kötet az emberi erőforrások volt miniszterének a köszöntőjével. Balog Zoltán úgy fogalmaz, hogy ebből a születésnapi albumból „rátekinthetünk arra az életműre, melyet egy kortárs művész póz és manír nélküli őszintesége hordoz, aki úgy szűrte át magán a XX. század zavaros és nehéz évtizedeit, a XXI. század elejének zabolátlan vizualitástól tomboló éveit, hogy közben elkápráztat színválasztásával, földöntúli jelképiségével és nonfigurativitásával.”
A hatásgyakorlás helyett azonban nyugodtan használhatjuk a szolgálat kifejezést is. Baán László, az első tanulmány jegyzője a közösségi művész archetípusának nevezi Aknayt, akinek pályája mindig gazdagodik és gazdagít, amikor feladatot vagy szellemi társutasságot vállal egy-egy művészeti szervezetben, műhelyben. A Szépművészeti Múzeum főigazgatójának írása révén Aknay egyik visszatérő témájával, angyal-motívumaival ismerkedhetünk meg alaposabban.
Feledy Balázs tanulmánya újabb Aknay-motívumokat világít meg. Felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy képein a figura mindig ünnepélyes és emelkedett, legyen szó angyalokról, Krisztus-ábrázolásokról, vagy elhunyt kislányának emléket állító Sárika-képeiről. A művészeti író segít értelmezni azt a posztgeometrikus festészetet, amely a festő sajátja. A geometrizálás általában komoly kihívás elé állítja az alkotókat, hiszen gyakran elrejti a személyiséget, nehezíti az egyéni karakterjegyek megjelenítését. Aknay János azonban képes mindenkitől eltérő szemléletűvé tenni képeit. Az „architekturális rend” formavilága és a „színek mágiája” egymást erősítve olyan harmóniát alkot, amely lehetővé teszi a művészetét egyedivé és időtállóvá tévő, konstruktív képépítést. Feledy a motívum szót kettős értelemben használja, nem csak az Aknay-vásznakon látható képi jeleket, de az azokat indukáló mozgatórugókat, motivációkat is elemzi. Aknayt urbánus művésznek nevezi, aki struktúra-architektúrájával képes a kisváros-élmény átadására is.
Nagy Márta A kereszt realitásában című tanulmánya a Jézus kereszthalálát ábrázoló alkotásokat veszi górcső alá, Hann Ferenc pedig Aknay János balatonboglári oltárképéről ír. Egy érdekes lehetőséget vet fel Szakolczay Lajos Az angyal mint önarckép, mint bűnmegvalló gesztus című írása, amely azt fejtegeti, hogy a festő szárnyas lényei, amelyek az életműben valamiféle igazodási pontot, az „ecset általi zsolozsmában” való megtisztulást jelentenek, már nem égi lakók, hanem modern korunk jelképei.
Novotny Tihamér a 70 éves művész emlékezéssé oldott szentendreiségéről publikál a kötetben. Ebben teret ad azon elképzelésének, hogy a festők és az ortodox ikonok városába költözés csak felerősítette az Aknay lelkében és agyában az addigra már megfogant, korán bimbózásnak induló szakrális hajlamot és hangulatot. A művész megérzett valami olyasmit a hely szelleméből, amitől egyre inkább a keze alá simultak a fejében és szívében elrendezett szentendrei motívumok. Síkkonstruktivista képarchitektúrája nem csak reális, de szakrális és szürreális valóság is egyben. Éppúgy szubjektív-alanyi, mint közösségi művészete „egyszerre horizontális és vertikális irányultságú, földi és égi természetű” – írja Novotny.
P. Szabó Ernő Az emlék jelene című munkája többek között azt méltatja, hogy Aknay életművében egymástól igencsak távolinak tűnő kulturális-vizuális rétegek illeszkednek szervesen egymásba. A barokk architektonikus elemekből elvonatkoztatott geometrikus formák az emberalakkal, vagy épp a székely rovásírás jeleivel olyan ötvözetet alkotnak, amely csak Aknayra jellemző: egy látomásos, lebegő, a különböző szférák közötti viszonyt bemutató festészetet.
A kötet leghosszabb, legalaposabb tanulmányát a szerkesztő, Nátyi Róbert jegyzi, aki egyben a szegedi kiállítás kurátora. Egy eddig jóformán feltáratlan területtel, Aknay festészetének térszemléletével, szimbolikus térképzésével foglalkozik. Terei illuzórikus elvonatkoztatásukban utat nyitnak a transzcendens értelmezések és olvasatok felé – írja Nátyi, akinek kalauzolásával az olvasó is elindulhat ezen az úton. A tanulmány fókuszában az Emlék címen számon tartott, kétszáz festményt is túlhaladó ciklus áll, amely pontosan jelzi azt az alkotói attitűdöt, amely szinte a kezdetektől jellemzi Aknayt, aki „kevés eszközzel, mindenféle ködösítéstől mentesen, lakonikus tömörségű, kiérlelt jelképrendszer segítségével, a szentendrei tradíció tudatos folytatását vállalva, feszes kompozíciók nyelvén vall az őt foglalkoztató kérdésekről.” Miután e vallomások értelmezéséhez megkaptuk a fogódzókat, a kötet kiváló minőségű színes reprói révén végig is nézhetjük a 2016-os, 2017-es és 2018-as Emlék sorozat képeit.
A kötet (és a kiállítás) címe – Égi és földi geometria – utal tehát az életműnek a szerzők által is bemutatott többirányúságára, az urbánus hangulat és a transzcendens dimenziók keresztezésére, ugyanakkor megőriz valamit a kötet képanyagának alapjául szolgáló kiállítás hangulatából is, amelynek struktúrája szintén ezen a kettősségen alapul: a REÖK első emeletén a geometrikus kompozíciók, a másodikon pedig a Krisztus-ábrázolások, angyal-képek láthatók.
Megjelent a folyóirat 2019. márciusi számában
Aknay János: Égi és földi geometria. Szerkesztette: Nátyi Róbert. Szeged, Szegedi Szabadtéri Játékok−REÖK, 2019