Papp Éva: Szeged város első díszpolgára, Gróf Széchenyi István

Szeged történetének utóbbi szűk két évszázadában több a város sok díszpolgárt avatott. Az azonban még mindig nem közismert, hogy ezen díszpolgárok sorát a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István nyitotta meg 1833-ban.

1833 is rendkívül aktív év volt Széchenyi életében. Már működött a Tudós Társaság, rendszeresek voltak a lóversenyek, ismertek voltak felbecsülhetetlen értéket képviselő könyvei, a Hitel, a Világ, majd a Stádium. Folytak az Al-Duna szabályozási munkálatai, már készültek az állandó hídra vonatkozó tervek. És akkor augusztus 30-án mit olvashatunk naplójában? „Ellenállhatatlan kedvem kerekedik a Duna gőzhajóval Szegedre menni.”[1] Az útnak kettős célja volt: egyrészt a gőzhajó bemutatása, másrészt a Tisza szabályozás megindításával kapcsolatos tárgyalások. A Duna hajózhatóvá tételével a szomszéd népekkel való kapcsolat kialakítására törekedett Széchenyi, a Tisza szabályozásával, az árvizek megakadályozásával, a mocsarak lecsapolásával több termőterület biztosítását akarta elérni. Mindez a magyar emberek életkörülményeinek javítását szolgálta. Széchenyi a Tiszát tartotta a legmagyarabb folyónak, hiszen „a Tiszavölgyben lakik a legtöbb és legeredetibb magyar.”[2]

Nagy szenzáció volt 1833. szeptember 3-án reggel 9 órakor a Duna nevű gőzhajó megérkezése Szegedre (a klinikák előtt), melyet óriási lelkendező tömeg fogadott. A lelkes köszöntő beszédek után Széchenyi megmutatta és meg is magyarázta a gőzhajó szerkezetét és gépelyeit azoknak, akik a hajóra özönlöttek. Az ünnepi ebéden a város vezetőivel a Duna-Tisza között tervezett pest-szegedi hajókázható csatornáról és a Tisza szabályozásáról tárgyaltak.

Czímer Károlyt idézem: „Másnap este a kaszinó látta vendégül, ahol Széchenyi javáért szabadon fakadozott a pezsgőboros áldomás. Széchenyi nevét is beírta a kaszinó emlékkönyvébe. Három rovata volt: a vendég neve, karaktere és bevezetője. A gróf így töltötte ki: Név: Széchenyi István, karaktere: semmi, bevezető: Kiss Károly (a főbíró fia, »királyi bakancsos kapitány«, a MTA levelező tagja). Az urak nagyot néztek azon, hogy karaktere semmi? Széchenyi kimagyarázta magát: »Ne akadjanak ezen fel, uraim. Nekem most nincs hivatalom, abszolút semmi se vagyok, csak egyszerű napszámosa a hazának.«”[3]

A szegedi útnak óriási visszhangja volt. Szeged Város Választott Községe tisztelete jeléül tagjai közé akarta felvenni Széchenyit, de ehhez szegedi polgárnak kellett lennie. Amint a Tanáts ülési jegyzőkönyv megörökíti:

„1833dik Esztendei Karácsony hava 20. napon Szabad Királyi Szeged Városában Kiss József Tekintetes Fő bíró Úr ezen Ülés alkalmával feljelentvén, hogy Méltóságos Sárvári és felső Vidéki gróf Széchényi István Úr Ő Nagysága megpolgárosítása a Tanács és Nemes Választó Polgárságának megegyező akaratával történt. Az alkalommal Béró János szószólló Úr, ki a Tisztelt gróf Úr Ő Méltóságát elutazása alkalmával a Tanács és Választott Polgárság nevében mozsarak durrogása között megtisztelte, bejelenti, hogy a közössen tisztelt Nagy Hazafiúnak a Tanács és Választott Község által elhatározott megtiszteltetési polgári czímnek kegyessen lett elfogadása együttes éllyen kiáltással fogadván. A polgári levél kézhez szolgáltatásával Petrovits János polgármestert és Vőber György Tanátsbeli urakat tisztelték meg.”[4]

Joggal tehetnénk fel a kérdést, hogy miért olyan nagy megtiszteltetés az, ha valakit egy város megpolgárosít? Ma, ha valaki itt születik, vagy ide költözik, szegedi polgár lesz. Ám régen nem volt ilyen egyszerű! 1719-ben III. Károly király visszaadta Szegednek a szabad királyi városi rangot, amit a teleülés IV. Bélától nyert el, de a török hódoltság miatt ez a jog elenyészett. III. Károly az általa kiadott diplomában meghatározta, hogy Szegeden csak katolikusok telepedhetnek meg, csak katolikus lehet céhpolgár. „Aki magát a polgárok közé akarja íratni és adni, esztendőt töltsön itt Szegeden, akár micsoda személy légyen, az után jól viselvén magát polgárnak nevezik 24 forintok adásával.”[5] Feltétel volt a független anyagi helyzet, a lakóháztulajdon, a feddhetetlen előélet, a jó hírnév és két polgár ajánlása. Az új polgár, aki minden előírásnak megfelelt, esküt tett, és két, a polgárságát igazoló oklevelet kapott: egy ünnepélyeset és egy közönséges használatra szólót, amelyet útlevél helyett is használhatott. Hogy egy példával illusztráljuk a helyzetet:

„A Tanáts válasza egy polgárosítás iránt benyújtott kérelemre: Venczel Horkin czipellő csináló ridegül befogadtatott a nemes városba oly feltétellel, hogyha jól fogja magát viselni, esztendő múlva polgárnak is befogadtatik.”[6]

A Tanács pedig efféle határozatokat hozott a kérelmekre:

„Jelen álló Peti János Niederlandbul Kuvin Pietoni Születés, Pápista, mesterségére vas szög készítő, az itten léendő meg maradhatása végett a Tettes Tanátstúl engedelmet nyervén minekutána 3V2 esztendő olta magát e Nemes városban tsendesen és jámborul viselte említet mesterségét az egész publicumnák meg elégedésével folytatta, Polgári Jusért esedezet kinek környül állási vizsgálatjára aláb írottak ki rendeltetvén az 170ik számra alázatosan jelentjük, hogy a nevezet könyörgőt azon diszesítésre érdemesnek találjuk.”[7]

Az utolsó polgárosítás Szegeden 1848. április 27-én történt.

A polgárosítás a letelepedés, a polgári előjogok megszerzése miatt volt fontos, szinte nemesi oklevéllel ért fel − erre Széchenyinek nem volt szüksége. Ezért eltekintettek attól, hogy háza legyen Szegeden, és kifizesse a polgárosítási összeget. Az eskütétel ellen nem volt Széchenyinek kifogása, de megjegyezte, hogy ez csak „kényszeredettség” lenne, hiszen ő születésétől kezdve magyar állampolgár. Ezért „az oklevél átadásával megbízott urak oda utasíttattak, hogy a Polgári Levelet Gróf Szétsényi István Úr Ő Méltóságának az illető Polgári Eskü ki vétele nélkül által szolgáltassák.”[8]

A polgárosításra valójában csak az elnevezésével emlékeztet a díszpolgári cím, amely egy erkölcsi elismerés, egy-egy település tiszteletét, háláját fejezi ki egy-egy jeles személy iránt, azonban a település számára is megtiszteltetés, ha híres embert tudhat polgárai között. A gyakorlat és maga a szó is német nyelvterületről honosodott meg nálunk: az Ehrenbürger szó tükörfordítását, a becsületbeli polgárt is használták a fogalom megnevezésére.

Reizner János, a szegedi múzeum első igazgatója, a Város első, 1900-ban megjelent nagymonográfiájának írója Szeged első díszpolgáraként Würtler József királyi tanácsost, József császári és királyi főherceg udvari magánfőorvosát említi, aki polgárosító levelét 1837-ben kapta meg.[9]

1836-ban − a nemzet nagy megkönnyebbülésére – felgyógyult hosszabb betegségéből József nádor. A szeretett palatinus csodálatos jobbulásának emlékére fiúárvaházat létesített Pest város tanácsa Josephinum néven, majd kezelőorvosát, Würtler Józsefet a nádor gyógyítása körül szerzett érdemeiért Pest városa díszpolgári címmel jutalmazta meg orvostársával, Stáhly Ignáccal együtt. Würtler József szegedi születésű volt. Ez adta az ötletet a város szószollójának, hogy az országos eufória áradatába bekapcsolódva Szeged is díszpolgárává válassza Würtler József doktort. [10]

Reizner János meg sem említi a díszpolgárok között Széchenyi nevét.

Reizner János is tévedhetett. Az 1833-as Tanáts ülési jegyzőkönyv alapján ugyanis teljesen egyértelmű, hogy Szeged Szabad Királyi Város első díszpolgára gróf Széchenyi István volt. Erről tanúskodik az 1860. április 20-án kelt jegyzőkönyv is, amelyben azt olvashatjuk, hogy gróf Széchenyi István haláláról a Város méltóképpen kívánt megemlékezni. „Egyhangúlag elhatároztatott, miszerént a megdicsőült grófnak, ki Szeged város díszpolgárai közé számíthatni volt szerencsés, május 11-én a községválasztmány emléke megörökítéséül a város főterét Széchenyi térnek nevezte el.”[11]

Néhány évvel ezelőtt a szegedi levéltárban járt a Széchenyi Kör, s a tagokat az ott található Széchenyi-emlékekről tájékoztatták a levéltárosok. Elmondták, hogy a díszpolgári oklevél nincs meg a levéltárban, de a városnak sincs belőle példánya. A múlt évben a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában végeztem kutatást, amikor a Széchenyi-iratokat feldolgozó katalógusban ráakadtam a bejegyzésre: Széchenyi István szegedi díszpolgári oklevele. Nagy mérete miatt nem kérhettem másolatot, így pendrivera mentve hoztam haza. Sikerült a gyönyörű, kalligrafikus betűkkel írt, barokkos körmondatokban megfogalmazott szöveget is elolvasnom, egy nyomdában pedig az eredeti nagyságban kinyomtattatni.

Az oklevél 1833 karácsony havának 20. napján kelt, és benne Szabad királyi Szeged Város főbírája, polgármestere, tanácsa tudtára adja mindenkinek, akinek illik, hogy egybegyülekezvén Tanács ülést tartottak vólna, szószólójuk oly ajánlatos határozatott terjesztett elő, miszerint gróf Széchényi István úr őméltóságának megpolgárosítását nagy érdemeire való tekintetéből szorgalmazzák.” Itt az oklevél felsorolja a gróf minden rangját, katonai kitüntetéseit, majd fényes emlékezetű elődjeinek, édesapjának érdemeit. Széchenyi harcmezőn tett hőstetteinek méltatása következik, majd a hadi robajok megszűnése után a haza javára törekvő honfiú érdemeit taglalja. „Tisztelő lelkünknek meg nem szűnő hálás sugarlásánál fogva örömmel tiszteljük meg gróf Széchenyi Istvánt a polgári címmel”[12] – zárul a díszoklevél szövege.

A Széchenyi-emlékév zárásának tiszteletére rendezett ünnepségen, 2017. szeptember 21-én átadtam gróf Széchenyi István szegedi díszpolgári oklevelének másolatát a városnak és a levéltárnak, ahol a kutatószoba előterében megtekinthető.

Megjelent a folyóirat 2019. májusi számában

Jegyzetek

[1] Széchenyi István: Napló. Budapest, Gondolat, 1978. 747 o.

[2] Széchenyi István: Eszmetöredékek, különösen a Tisza-völgy rendezését illetőleg. 9. o. A munka a Magyar Elektronikus Könyvtárban is megtalálható: http://mek.oszk.hu/11700/11767/

[3] Czímer Károly: A Szeged-Belvárosi Kaszinó százéves története (1829-1929). Szeged, A Kaszinó Kiadása, 1929. 24-25. o.

[4] Az 1834. Szent András hava 10-én tartott Tanácsbéli Ülés jegyzőkönyve. Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára IV.A 1003

[5] Oltvai Ferenc: Szeged múltja írott emlékekben. Szeged, Szeged Megyei Városi Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya, 1968. 61. o.

[6] Reizner János: Szeged története. Szeged, 1899. III. kötet. 107. o.

[7] A szöveget közli: Palásti László: Adatok a XIX: századbeli szegedi francia családnevek történetéhez. In: A Szegedi Pedagógiai Főiskola évkönyve. Szeged, 1960. 87−113. o. 95. o.

[8] Az idézet forrása Széchenyi István szegedi díszpolgári oklevele

[9] Reizner János i. m. 114-115. o.

[10] Hegedűs Sándor (szerk.): József nádor Kislexikon. Budapest, 2008. 67 o.

[11] A városi tanács ülésének jegyzőkönyve, 1860. április 20. Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Szeged Város Tanácsának iratai IV.B 1107

[12] Az idézet forrása Széchenyi István szegedi díszpolgári oklevele