Hegedűs Réka: 75 éves lenne Zoltánfy István festőművész ‒ ezentúl tábla is őrzi emlékét a városban

Felavatták Zoltánfy István emléktábláját

1944. szeptember 17-én, 75 évvel ezelőtt született Deszken Zoltánfy István festőművész, aki 1988-ban, 44 évesen, autóbalesetben vesztette életét. Szeged városa születése napján, egykori munkahelye, a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium falán helyezett el emléktáblát a fiatalon elhunyt festő és tanár tiszteletére, amelyet Kiss Jenő Ferenc szobrászművész készített.

Zoltánfy István általános iskolás kora óta foglalkozott képzőművészettel, kezdetben még Vlasics Károly és Tápai Antal irányítása mellett a szobrászat érdekelte. Tanulmányait a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán folytatta, főiskolai évei alatt állították ki először műveit, amelyet még számos egyéni kiállítás követett. Zoltánfy húsz éven keresztül ‒ egészen tragikus körülmények között bekövetkezett haláláig ‒ tanított a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban, amelynek falán ezentúl emléktábla hirdeti nagyívű munkásságát, s őrzi emlékét az örökkévalóság számára. Szeged és szülőfaluja, Deszk már korábban is kifejezte tiszteletét a Magyar Örökség- és Juhász Gyula-díjas festő munkássága iránt: 2000 szeptembere óta a deszki általános iskola az ő nevét viseli, az iskola előtti téren 2014-ben avatták fel mellszobrát, 2010-ben pedig Szegeden utcát neveztek el Zoltánfy Istvánról.

Az emléktábla avató ünnepségén Szeged polgármestere, Botka László Zoltánfy képeinek játékosságát és egyben mély mondanivalóját méltatta, hogy rajtuk keresztül nemcsak az alsóvárosiak, de a Szeged környéki falvakban élők mindennapjai is megelevenednek különleges látásmóddal bemutatva a város életét. Beliczai Mária szobrászművész az egykori kollégák és pályatársak nevében emlékezett meg Zoltánfyról, felidézve közös pillanataikat és élményeiket, beszélgetéseiket művészetről és történelemről.

Beliczai Mária szavaival élve, egy ragyogó élet és pálya éppen a delelőjén szakadt meg, de Zoltánfy István emlékét őrzik, akik ismerték, s ezentúl mindazok olvashatják a nevét, akik délutáni sétára indulnak a Tisza partján.