Zoltánfi Zoltán: Közelről közelbe…

Gondolatok egy emléktábla kapcsán

Szeged város közgyűlésének júniusi döntését követően születésének 75. évfordulóján, 2019. szeptember 17.-én leplezték le Zoltánfy István festőművész Kiss Jenő Ferenc, anno tanárkolléga alkotta domborműves emléktábláját a Tömörkény Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium alkotóházának Tisza felőli oldalán, az iskolaalapító Tápai Antal szobrászművész (1902 – 1986) Farkas Pál készítette emléktáblája mellett.

Gondolatokat ébreszt bennem, hogy ez a két emléktábla, a mester és egykori tanítványa emléktáblája egymás mellé került.

Zoltánfy István, aki 20 évig volt a Tömörkény művésztanára, festőművészként lett ismert, és 2016-ban posztumusz Magyar Örökség Díjjal is elismert, de eredetileg szobrásznak készült.

Mestere – akihez a címfestőként szép képeket is festő édesapánk (a Kálvária kápolnáról festett képe került a Szeged 2018. júniusi számának címlapjára) kora tizenévesként kézen fogva vitte el a legendás Tábor utcai kollektív műterembe – a jó barát Tápai Antal szobrászművész, Tápai Lajos festőművészként is jegyzett címfestő öccse lett, akivel az édesapa a 30-as években közösen vitt egy címfestő műhelyt a Polgár utcában.

A tini Zoltánfy István délutánjait, estéit ettől kezdve – a tanárképző főiskola megkezdéséig a Vlasics Károly és Tápai Antal vezette kollektív műteremben, Tápai Tóni bácsi társaságában töltötte, tanulta a szobrász mesterséget, bár néha azért festett is.

1960-ban Tóni bácsi életében másodszor vagy harmadszor, ezúttal két és félszeres  életnagyságban mintázta meg híres művét, a Hálóvetőt. Életrajzi könyvében elsőszámú segítőjeként említette Zoltánfy Pistát, aki a vázszerkezet megépítésétől a Marx (ma Mars) téri felállításig a munka minden fázisában részt vett – tudhatjuk meg Tápai Antal: Életutam című könyvének 90. oldalán.

E néhány évben már érett szobrászra valló munkák sora került ki Zoltánfy Pista keze alól, amit ennyi idő alatt meg lehetett tanulni, meg is tanulta Tóni bácsitól.

Ezen munkái közül önportréja, a neves eszperantista tudósról, a modellt ülő Baghy Gyuláról készített mellszobra, melyet a Somogyi könyvtár eszperantó gyűjteménye őriz, az elmúlt években kiállításokon is látható volt, eltűntek viszont az akkor még Ságvári Gimnázium önképzőköri pályázatára készített munkái, egy sokáig a tanári szobában volt Ságvári-portré és egy Ságvári-tondó. Mindkettőt igen nagyra értékelték a gimnáziumba annak idején többször ellátogató Ságvári-családtagok, a mama és a nővér.

Biztos kézzel formázta a fejet a 18 éves Zoltánfy István a Képzőművészeti Főiskola szobrász felvételi vizsgájának első hetén is. Budapesten tanuló műegyetemistaként esténként meglátogattam őt a főiskola Zugligeti úti kollégiumában. A felvételizőkhöz bejáró felsőbb évesek, akikkel beszélgettem, nem sok jóval bíztattak. Pista már szinte kész szobrász, ilyenek meg nem kellenek a főiskola mestereinek. Nem is hívták be a felvételi második hetére.

Ezután fordult Zoltánfy István igazán a festészet felé, az alapokat a Tábor utcában Vlasics Károly bácsi már megadta. Megismerte ekkoriban a festészet más dimenzióit is, ugyanis a következő tanévkezdésig díszletfestő munkát vállalt a színházban. 1963 őszén nyert felvételt a tanárképző főiskolára, rajz – magyar – történelem szakra. A tanárképző főiskolán Vinkler László ablakot nyitott a művészettörténetre, az így szerzett ismeretek – mint ahogy később Tömörkény gimnáziumi barátsága művésztanár kollégájával, Szalay Ferenccel is − meghatározóak lettek Zoltánfy István festőművészi kiteljesedésére.

Szobrászi tudása azért megmaradt. Zrínyi Ilonáról készült portréja 1968-ban került a Mérei utcai leányiskola előcsarnokába, nem véletlenül, ugyanis a főiskola után egy tanévet – 1967/1968 – a Tömörkény előtt ott tanított. Készített alkalmanként díszletszobrokat is, elsőként a színháznak, Hindemith Mathis, a festő című operájának magyarországi ősbemutatójához, melynek Sándor Lajos tervezte díszleteit nem véletlenül Grünewald isenheimi szárnyasoltára ihlette. Később a Dóm térre is kerültek munkái, Bánk bán és Aida díszletek részeként, és ismertek többtáblás festményei is színezett domborműves részletekkel.

1968 őszén kezdett tanítani – Szalay Ferenc és Tóth Sándor kifejezett kérésére – a Tömörkény Gimnáziumban, az első mestere, Tápai Antal alapította művészeti tagozat művésztanára lett. Volt valami jelképes abban, hogy az egykori mester alapította iskolában az egykor volt tanítvány kezd tanítani.

Tápai Antal ekkor már nem tanított, kapcsolata Zoltánfy Istvánnal, a régi mester – tanítvány viszony, barátsággá alakult, s nem távolodtak nagyon el egymástól.

Most viszont, Zoltánfy István emléktáblájának elhelyezésével a régi közelségbe kerültek ismét.

Tápai Antal, Szeged szobrásza onnan fentről – Petri Csathó Ferencet szabadon idézve – a végső képekkel (és szobrokkal) ékes mezőkről letekintve minden bizonnyal örömmel nyugtázta, hogy szobrásznak indult, de címfestő édesapánk álmait megvalósítva festőművésszé lett egykori kedves tanítványa ismét, és immár örökké mellette van.

Megjelent a folyóirat 2019. októberi számában